Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-14 / 38. szám
12 A , 5 KRIMI&BU LV ÁR/MŰSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 14., SZERDA * a íj Egy emberélet ára: öt év börtön agyonverte Ismerősét az a két petőfiszállási férfi, akit öt, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi ítélőtábla. Az elsőrendű vádlott és társa italozás után látogatott el későbbi áldozatához, aki nem rejtette véka alá, hogy nem látja őket szívesen. Ezért megverték, majd kicipelték az istállóba. Amikor pedig felfedezték, hogy halott, elégették, és a holttestét elásták. Mortimer-ügy: betegség miatt elhalasztva elnapolták az emberölés kísérletével vádolt Mortimer perének tárgyalását, az ügyvéd ugyanis igazolást adott védence betegségéről. A vád szerint a gyanúsított két éve a kardjával megszúrt egy 15 éves fiút a buszon. Megverték és kirabolták a trafikost HÁROM FIATALT KERES a rendőrség, akik egy nyíregyházi trafikos kirablásával gyanúsíthatok. A tettesek megverték és összekötözték a dohánybolt tulajdonosát, majd elvitték a teljes aznapi bevételt. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REOGEL.HU Új utakon a Cotton Club szabad a swing! Holnap Martfűn folytatódik az országos turné A miskolci baltás gyilkos beismerte, hogy ő végezte ki családtagjait Szabó Zoltán Attila A négy tagot számláló ének- együttesből nyolc év után, békében és egyetértésben vált ki Szűcs Gabriella és Kozma Orsi. László Boldizsár és Fehér Gábor azonban hamar rátalált két új gráciára: Mezőfi Gabriellára és Bartus Patríciára. Már az elsc koncerten feltűnt, hogy teljes w összhang köztük. így azutár nem csoda, hogy a kvartett nem a próbateremben, hanem színházakban, kultúrházakban és kocsmákban próbál. „A csapat erősebb lett zeneileg. A két lány vokálisán jobban passzol hozzánk” - említi büszkén a zenekarvezető László Boldizsár. Meséli, hogy jelenlegi összetételében a Cotton Club Singers szívesebben próbál. „Lendületben vagyunk. Nem véletlen, hogy rekordhosszúságú turnéra vállalkozunk, hiszen máig 30 koncer tét kötöttünk le, de tárgyalunk továbbiakról is. Negyvenig meg sem állunk” - informál. Ha terveik valóra vállnak, az 1995-ben alapított zenekarbeállíthatja, avagy felülmúlhatja saját - tavalyi - rekordját. Szám szerint: az ABBA JAZZ Show negyven állomáshelyén összesen húszezren látták-hal- lották a Cottont. A nagy cél érdekében most a magyar lakta területekre is kiruccannak. László nemrég a filmvilágba is tett egy kirándulást, Jancsó Miklós filmjében (Ede megevé ebédem) szerepelt. „Jól éreztem magam ebben az új közegben, már csak azért is, mert színésznek készültem. De gyorsan hozzáteszem: nálam a zene az első” - summázza. S hogy mennyire így van, arra példa, hogy a Cotton Club nem kíván egyeduralkodó lenni az énekegyüttesek egyre gyarapodó piacán, s a jót akkor sem vetik meg, ha - látszólag - semmi közük hozzá. Sík Olga tanítványait, a doo wopban utazó Bells-t például ők patronálják. Emellett a szegedi Fool Moon vokálegyüttessel is szövetségre léptek. László Boldizsár amondó: közösen viszik a fáklyát, népszerűsítik az élő zenét. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban lépett először színre a megújult, ugyanakkor a gyökereihez - a negyvenes évek életigenlő swingjéhez - visszataláló Cotton Club Singers. Kisbaltával szabdalta össze feleségét és 10, illetve 18 éves gyermekét az a 45 éves férfi, akit hétfő este a miskolci Búza tér busz- pályaudvarán, az eset után néhány órával elfogtak a rendőrök. A gyanúsított később beismerte szörnyű tettét. Mint Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány elmondta: a férfi még szombaton került szóváltásba családtagjaival, amikor megjelent alsószuhai otthonukban. A tragédia ennek az összeszólalkozásnak lett a következménye. A gyilkos kihallgatása során kifejtette, hogy félté- kenységi dráma áll az ügy hátterében, amit ő „indulati cselekménynek” nevez. ■ Három embert ölt meg a féltékeny férj: feleségét, 18 éves flát és 10 éves lányát. A 45 éves Greskó László korábban többször volt büntetve. „Személy elleni erőszak bűntettét is elkövette, ez azonban 30 éve történt" - jelezte a főkapitány. Karácsonykor feltételesen, kedvezménnyel szabadult. A tettes 22 éves lányát is meg akarta ölni. A harmadik gyerek azonban nem tartózkodott otthon a tragédia idején (főiskolai tanulmányai miatt). A rendőrök őt a történtek után az apa elfogásáig biztonságba helyezték. ■ televízió-műsor ii j'i |fl H is.30WSTelesh0f> 6.M Tájwitin 5.50 Haf-katte' 5.50 Nap-kette j s'oo TVSkop I S.OORaggel s’oo Határtalan határok '© 6.00 Reggeli Ébresztőshow Turisztikai magazin 9.00 A tv ügyvédje 9.00 Századfordító magyarok 7.00 Lety, a csúnya lány © 8.00 Agora 6.35 Rendkívüli népek Benne: Hírek félóránként 6.25 Tények reggel A megoldások show-ja 9.55 Világvédett lehetne (mexikói sorozat) 8.30 EU-járat 7.30 Zamatos Európa ££| 10.05 Receptklub 6.55 Mokka 9.55 Mit főzzünk ma? 10.05 Roma magazin 8.00 Baywatch © 9.00 Kikötő (ismétlés) 8.05 Pusztuló műemlékek © J 10.15 Top Shop 9.00 Szóda Telefonos játék 10.05 Szívtipró gimi © 10.35 Domovina 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.20 Magyarok Afrikában 9.10 A fenntartható város \M 11.20 Receptklub 10.00 Teleshop (ausztrál sorozat-40/18.) 11.05 Kárpát expressz 10.00 Gyilkos sorok© 10.10 Külvárosi rendőrök © 10.10 Világörökségek... 11.35 Egy rém rendes család © 11.35 Alfréd Hitchcock © 11.10 Titokzatos Násztya 11.30 Átjáró (ismétlés) (olasz sorozat, ism.) 11.10 Folytassa, Janiié! © (amerikai vígjátéksorozat) (am. krimisor. -1985-1989) (orosz-am. sor. -127/42.) 12.00 Híradó délben 11.05 Petrocelll (ismétlés) © 11.00 Prizma (ismétlés) 12.05 Híresek és gazdagok 12.15 Simlisek bandája © 12.30 Észbontó 12.15 TV Taxi (ismétlés) 12.30 Delta 12.10 Kojak (am. krimisor.) © 11.30 Kívánságkosár 12.40 Rangiroa © ^ (amerikai vígjáték, 1994) 13.25 Szenzáció! 12.30 Nemzetiségi magazinok 12.55 Közelítő 13.10 Magnum © 14.00 Szövetségben a fákkal 13.05 Őslénytalány © Fsz.: Jeremy Piven (am. vígjáték, 1974) 101' 13.25 Babatévé 13.30 Sorstársak (amerikai akciófiIm-sorozat) 14.30 Equator klub (ismétlés) 14.25 Határtalan határok P 13.40 06-91-334-334 Fsz.: Jack Lemmon 13.55 Netkori 14.05 Életem Afrika 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.55 A színek szülőföldje, 15.00 Telefortuna M 15.05 Disney-rajzfilm 15.30 Lisa csak egy van 14.55 Kormányváró 15.00 Vigyázz, kész, rajt! (amerikai krimisorozat) Catania 16.05 Zamatos Európa M 15.35 Isteni sugallat © 16.30 Bűbájos boszorkák 15.25 Feszti körkép 15.30 Kogart 15.15 Gyilkos sorok© 15.25 Utazás a mítoszok földjén 16.45 Akik Kínát 'W 16.30 A szembesítőshow © 17.30 Everwood 15.55 Fogadóóra 16.00 Válaszd a tudást! (amerikai krimisorozat) 16.00 Skippy kalandjai választották © Q 17.30 A klbeszélőshow © 18.30 Tények Hírműsor 16.25 Quinn doktornő © 17.30 Regélő kövek (13/5.) 16.20 Petrocelli © (ausztrál sorozat) 17.50 A csúcsokon túl 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Aktív Magazin © Í7-ÍS Híradó 18.00 Klikkerek © 17.25 Vészhelyzet © 16.30 Négyzetméter 18.50 Ki hitte volna? 19.00 Te vagy az életem © 19.30 Jóban Rosszban 17-20 Körzeti híradók 18.25 Esti mese (amerikai sorozat) 17.00 Világunk (ismeretterj. sor., 7.) (argentin sorozat) (magyar sorozat) 17.35 Bűvölet © 18.35 Membrán 18.30 Rózsaszín párduc 17.50 A házigazda ajánlja 19.45 A fájdalom gyermekei, „ 19.35 Fókusz© 20.10 A mélység fantomja © (olasz sorozat - 205.) 53 19.00 Kultúrház (amerikai rajzfilmsorozat) 18.00 Híradó. Sport a remény unokái © Pj Közszolgálati magazin (am. misztikus sorozat) 18.30 Jog alap 19.30 Híradó este. Sport 19.00 Benny Hill 18.30 Váltó (dokumentumfilm) PjJ 20.30 Barátok közt © 21.15 Született feleségek 18.40 Tv-taxi 20.10 A fotográfia kalandja (angol vígjátéksorozat) 18.45 Mese 20.50 Feltáruló akták ; (magyar sorozat) -Special© 19.00 Híradó (francia dok.film-sorozat 19.30 Vidióták © 19.00 Külvárosi rendőrök © AzAngolKlub W 21.10 Veszett vad© (amerikai vígjátéksorozat) Sporthírek. Időjárás -10/1.) FF (magyar show-műsor) (olaszsor.-48/15.) 50' - szovjet hírszerzők (am. akciófilm, 2003) 85' Fsz.: Teri Hatcher, Marcia 19.40 Valentin-napi Önök kérték! 20.40 Etűdök építészetre 20.00 Pőreparádé © 20.00 Szólíthatlak Nagy-Britanniában © Fsz.: Tommy Lee Jones, Cross, Felicity Huffman, Éva 20.40 Maigret: Árnyjáték © (fr. ismeretterj. sor.-7/1.) (kandikamerashow) szerelmemnek?© j 21.50 Hadurak © Benicio Del Toro Longoria. Brenda Strong (olasz krimi, 2005-2/1-2.) 21.05 Kultúrház 21.05 A helyszínelők © (olasz tévéfilm, 2004 - 2/1.) J Roosevelt és Sztálin 22.55 Alias © 22.20 4400 © 22.30 Szerda este 21.35 Majdnem híres © 22.05 A nemzet 21.35 Híróra 22.50 Oroszlánszívű Richárd ^ (amerikai akciófilm-sorozat) (amerikai misztikus sorozat) 23.00 Kultúrház (amerikai film, 2000) 118' színe-java © 22.35 A gonosz érintése © ésSzaladin© y 23.50 Reflektor © 23.20 Tények este 23.30 Híradó. Időjárás Fsz.: Kate Hudson, (francia-angol-német- (amerikai film, 1958) (ismeretterj. film) ►3 0.05 A félelem kórháza © 23.50 Pókerarcok © 23.35 Sporthírek Patrick Fugit, amerikai-japán film) 0.15 Dvorak: 8. (G-dúr) szimfó- 23.55 Túlsúlyos kedvenceink © (amerikai misztikus sorozat) i (amerikai film, 1998) 116' 23.45 Lapozó© BillyCrudup Fsz.: John Travolta, Emma nia (dokumentumfilm) 'H 1.50 Odüsszeia © 1.55 Mindörökké zsaru © 0.15 Pollock© 23.35 Halló, halló! © Thompson, BillyBobThomton 1.25 Mese 0.50 Apró tippek szülőknek (amerikai kalandfilm-sor.) (amerikai krimisorozat) (amerikai film, 2000) J (angol vígjátéksor.-83/13.) 0.40 Kukkolók © 1.30 Az olasz (orosz dráma, 2005) (ausztrál sor., 17-18.) g HÍR TV _ _ MAGYAR ATV _ _ VlÉl ItoOSFOHI IMilM SPORT! .... .“^ÉÉMÉB HBQ ‘IMlliiBIII DISCOVERY HftM 12 .00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai hír- 1135 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi kony- 16.00 Dokumentumfilm. 17.00 Színházi ma- 11.15 Fedett pályás gyeplabda-vk 14.00 8.45 Angol labdarúgás. 10.15 Sakkmagazin. 630 Házi háború 655 Yu-GFOh 825 A hú- 12.00 Az építőipai királyai. 13.00 Halálos adó. 15.30 A birodalom titkai. 16.05 Kont- hája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 1330 Játszma! gazin. 1730 Biztonsági zóna. 18.00 Nagy me- Snooker 17.00 Tenisz 1800Vitorlázás 1805 10.45 Atlétikai magazin. 1130 Spanyol láb- gom srácai Egyiptomban 9.45 A három nővér fogás. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan kéS raszt. 17.00 Híradó. Sport 1730 Csintalan. 1635Közvetlen ajánlat 17.05 Laci bácsi kony- zőgazdasági magazin. 18.30 Túl gazdag - Szerdai válogatás 1810 Lovagló-vk, Vigo darúgás. 12.45 Férfi vízilabda. 15.15 Horgász- 1135ArseneLupinl3.45Hölgyválaszl530 szült. 16.00 Egyszeregy ilyet...! 17.00Ameö 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 hája. 1735Természet!ilm. 1800Fórum. 1835 Doris Duke titkos élete (am. film-2.). 2020 19.10 Rider Club Magazin 19.15 Golf 19.45 sport. 1815 MAV-Club révkalauz. 1845Alpe- Arandigunr 17.25 Szerelmünk lapjai 1930Az rikai hotrodok. 18.00 Amcsi motorok. 1900 *2 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 2030 Lapzárta. Híradó. Időjárás. 1925 Ejjenes beszéd. 2000 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 Szemben az Golfklub 19.50 Vitorlázás 19.55 Szerdai váló- sisí-vk. 17.45 Férfi kosárlabda. 20.00 Mai ellenkező nem 21.00 Tök alsó-Európai túr- Állítólag...20JX)Azépítöiparkirályai.21.00 K i 21.00 Híradó 21.2135 BBC Reporters. 2235 Dominó. 21.00 Friderikusz most 22.05 Doku- igazságszolgáltatással (amerikai film). 23.00 gatás20.00Snooker23.00Labdarúgás030 helyzet 20.15 Arany pillanatok. 2030 Angol né 2225 Rómeó és Júlia 025 Mobil 2.05 A Csoda, hogy élek. 22.00 Valódi tetthelyek. O GyógyHír. 22.40 BBC-híredó. 23.05 lapzárta mentumfilm. 23.10 Játszma! A 737-estitka l.OOMindörökkéJúlia! (208.) Rali-vb ! labdarúgás. Arsenal-Manchester City bokszedző 23.00 Sportkocsi születik I KAPÓS TV BOGLÁR MARCALI HELIKON RAGIO HHHI REGIÓ RAdIíHHHM PETŐFI RAdTo""^BÍ KOSSUTH RÁdIŐ^H 08.00 Képújság 17.00 Színházi magazin Napközbenfolyamatosan képújság, hírekkel, 16.00-19.00 óránként közszolgálati hírek... 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 535-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 4.00 Óránként Hírek, időjárás 5.03 Hajnali 4.00 Óránként: Hírek 9.04 Napközben 1730 Fórum, ism. 18.00 Flört, ism. 1835 közérdekű információkkal 19.00 Híradó 19.00 Marcali Híradó 19.05 Sporthíradó ism. 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs dallamok6.03Kívánságreggel8.45Sportreg- 1133 Pokolbéli víg napjaim 3.12.00 Króni'Q Pótkerék ismétlés 19.00 Kapospont-a Ka- 19.15 Mi somogyiak-magazin 20.15 Mottó 20.10 ...mi somogyiak 2030 Hírháló 21.00 élő kívánságműsora 13.00 Helikon Krónika műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- gél 9.17 Petófi-délelőtt 10.10 A vélemény sza- ka 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv M posTv hírműsora 1930 Kapós Sport 1930 -kulturálismagazin20.40Híressomogyiak- Szembenazigazságszolgáltatással.am.film- 13.0818.00 Délutáni Randevú 1830 A nap kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kró- bad 11.03 Sporthírek 11.10 Életmódmagazin 1330 A református egyház félórája 14.10 (3 Géniusz- kulturális magazin 19.45 Közelkép: portré 21.10 Ismétlések 2330 Képújság dráma 23.00 A 737-es titka, német krimi vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Irrte- nika 18.00 Eső Krónika, Háttér 19.00 Új Est- 12.04 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Időjárás, Zene-szóval 15.05 Ökosansz 16.15 Magyar'W Puskás Béla helytörténet kutató 20.00 Ka- | j 01.00 Mindörökké Júlia, arg.f.sc I raktív kívánságműsor | időben! A Régió rádió szórakoztató műsora | sport 13.17Slágermúzeum 14.04Zeneszerda országról jövök... 17.05 Digitális 17.45 Kék (É pospont 2030 Kapós Sport ismétlés 20.30 S'ÁTÁTOÍÍÍ''RlÍHrrBB telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió - 15.03 Sporthírek 1804 Csúcsforgalom 1830 bolygó 19.00 Határok nélkül 1930SportviHírháló 21.00 Szemben az igazságszolgálta- ......................................•••••••• ■ ......................................................... - • •. .................. Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: Zöld válasz 19.03 Sportpercek 1930 Klasszi- lág 19.48 Mese 20.04 Aranyemberek2037 tá ssal-amerikai filmdráma 23.00 Kapós Kró- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Színházi magazin 20B0 Hírbáló - az or- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, német nyelvű: kus bécsi operettekből 20.03 Gospel 21.04 Nagy Endre: Egyváros regénye 8.21.05 Manika, éjszakai magazin: Útravaló, Kapospont, tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek. sorozatok szág híreivel 21.00 Szemben az igazságszol- Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb nyelvű: Gyöngyhalász22.03Szalmaszál23.15Zené- gyárak a nagyvilágban 2230 Mérleg 23.00 i Kapós Sport ! 21.00 Esti film í gáltatással, am. filmdráma kívánságműsora I 13.00-14.00,20.30-21.30 ben élek - Szalóki Ági énekesnő 0.10 Éjszaka I Kenő 23.04 Nagy mesterek... 0.10 Éjszaka