Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-01 / 27. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Kaposvár somogybán a nemrégiben nyilvánosságra hozott adatok szerint ötödannyi veszélyes hulladék keletkezett, mint korábban. A valamivel több mint 3000 tonna veszélyes hulladék legnagyobb részét a MÁV termelte. A dél-dunántúli környezetvédelmi hatóság tájékoztatása szerint azért csökkent nagymértékben ennek a hulladékfajtának a meny- nyisége, mert a vágóhídi tevékenységből származó állati hulladék kikerült a veszélyességi körből, (mk) Kaposvár-Vác a filotás MÁRK-VALLER DOMINIKA páros győzött a váci táncversenyen. A felnőtt B-stan- dard kategóriában, az A-la- tín döntőben a harmadik helyet szerezte meg a kaposvári duó. A váci I. Sa- balya kupára közel százhúsz pár nevezett be. (hm) Osztopán A HELYI VÖRÖS- KERESZT szervezésében véradást tartottak a kul- túrházban. A helyszínen negyvenen adtak vért, s közülük huszonötén már többszörös véradók. Az eseményen tizenhat liter életmentő vér gyűlt össze. Sávoly A KULTURÁLIS kínálatot bővíti az önkormányzat a színházlátogatások szervezésével, amit szeretnének rendszeressé tenni. Legutóbb 42-en nézték meg Kaposváron a Marica grófnő című operettet, (ve) Somogyjád befejeződött a szociális helyiség kialakítása és a konyha felújítása az általános iskolában. A munkálatokhoz csaknem háromszázezer forinttal járult az önkormányzat - mondta Lőrinczné Kiss Ilona polgármester, (mg) Toponár AZ agrár- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM (AVOP) keretében az idén még több jogcímre lehet pályázni. A gazdálkodók a halászati ágazat strukturális támogatásán kívül a mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztéséhez és a vidéki jövedelem- szerzési lehetőségek bővítéséhez igényelhetnek támogatást. (hm) A Drávára építenek Barcson ökoturizmus Két évet várt pénzére a térség harminc települése Tanóra a folyóparton. Vizeinkről, országhatárról, a természet védelméről mesél a pedagógus a diákoknak a kikötőben Százötvenötmillió forintos idegenforgalmi fejlesztés kezdődik Barcson. Híd épül a Rinyán, kerékpárút a folyóparton. Nagy László Kétéves várakozás után idén végre megvalósul az az egymilliárdos idegenforgalmi projekt, amellyel a Dráva menti településeket igyekeznek helyzetbe hozni. Csurgó térségében a kisebb beruházások megkezdődtek, Barcson is indul a munka. A somogyi települések közül itt valósul meg a legnagyobb idegenforgalmi fejlesztés. Feigli Ferenc barcsi polgármester elmondta: városa 155 milliós beruházással szerepel a projektben. Ebből bővítik és korszerűsítik a drávai szabadstrandot, hidat építenek a Rinyára és sétányt a Dráva mellé.- Az előkészítés jóval tovább tartott, mint a megvalósítás tart majd, ugyanis az építkezéseink augusztus végére befejeződnek - mondta Barcs első embere. - Ezzel végre minden együtt lesz, amire szükségünk van a Dráva idegenforgalmi hasznosításához. A Rinya-híd megépítése alapfeltétele a Dráva-parti sétány és kerékpárút továbbépítésének. Amíg ez nincs meg, addig nem tudjuk összekötni a kikötőt és a szabadstrandot. Ez a szakasz szükséges ahhoz a három megyét érintő kerékpárút-hálózat- hoz is, amely végigvezet a Dráva mentén. A Dráva-híd lábánál kialakított szabadstrand ugyan már idén is használható volt, de a most kezdődő építkezéssel nyeri el a végleges formáját. Augusztustól már közösségi épület és kemping várja itt a vízitúrázókat, és sportpályák, vendéglátóhelyek, parkoló teszi komfortossá a strandolok számára is ezt a helyet, amely ez idáig az egyedüli engedélyezett strand a Dráván. A hosszú várakozás miatt kérdéses, hogy kijönnek-e a pénzből. A két eltelt év alatt minden drágult, a pénz pedig értéktelenedett. - Várhatóan elég lesz az elnyert összeg, a tervezésnél ugyanis megpróbáltuk prognosztizálni a várható árnövekedéseket. Ezek a becslések többé-kevésbé pontosra sikerültek. így a műszaki tartalmakat nem kell csökkenteni, és a győztes kivitelezőket sem állítja teljesíthetetlen feladat elé - mondta Feigli Ferenc. Az ország legtisztább folyójá- ra építve vonzó idegenforgalmi kínálatot állítottak össze Barcson. Sétahajózás, strandolás, vízi túrák, horgászat, lovas, kerékpáros és bakancsos természetjárás a nemzeti parkban - ezzel a csokorral igyekeznek még csábítóbbá tenni a nemrég átadott gyógyfürdőt. A pénzek nagy része az Európai Unió strukturális alapjából érkezik A két megyét, öt térséget, 30 települést érintő idegenforgalmi projekt költségvetése megközelíti az egymilliárd forintot 2004 januárjában kezdődött a pályázat kidolgozása, s az érintettek 2005-ben már tudták, hogy nyertek. Hiánypótlások, a hatóságok lassúsága, értelmezési problémák okozták a késedelmet. A szakemberek szerint legfőbb ok az volt, hogy hasonló nagyságú és ennyire összetett programot még senki nem csinált végig MagyarorVízi élet a Dráván. A térség fejleszti a határfolyó turizmusát szagon. A pénz döntő hányada az EU strukturális alapjából érkezik, a többi nemzeti társfinanszírozásból és csekély önerőből tevődik össze. Barcs, Nagyatád, Csurgó, Siklós és Sellye térsége közös projektjében a barcsi térségből még Babócsa szerepel 27 millió fő rinttai• őrtornyot, hidat és parkolót építenének belőle a basakerthez. Nagyatád 120 millió forintot vár, a csurgói területről pedig jóformán minden második település részese. JEGYZET KERCZA IMRE Hol a mosoly országa?. mosolycsekkem nincs. Kaposvár kártyát nem váltottam. így nincs mivel megváltani a mosolyt, és nincs kedvezményem sem az udvariasságért. Pedig ebben a karácsonyt követő újévi árdrágulásban egy biztató mosolyra szüksége volna az embernek. Hetek óta kísérletezem is a boltban, amikor megkérdik: „Még valamit?”, azt felelem: igen, kérek egy mosolyt. Figyelem a reakciót. Van, aki könnyedén küld egyet a pult másik oldaláról, és azt feleli: ez ingyen van. A többség morcosán visszakérdez: mit akarok? Merthogy mosoly, udvariasság, kedvesség nincs az üzletek polcain. Hajtás van a vevőkért és a minél nagyobb forgalomért. Érdekes módon tapasztalom, hogy a kis boltokban kevésbé fáradtak és udvariasabbak az eladók. ebben a szeles, tél eleji, tél végi időben az embernek több szüksége lenne egy kis tavaszt idéző mosolyra. Persze nemcsak az áruházakban, hanem a hivatalokban is, ahol úgy kezdődött az év, hogy szinte mindenért sorban álltunk. És sorban állás közben bizonytalanodtunk el, hogy mi lesz, miként lesz ebben az évben. Azt világosan lehet látni, hogy jóval drágább lesz az élet, mint amilyen a múlt esztendőben volt. Azok az alapvető cikkek és szolgáltatások kerülnek többe, amelyeket nem lehet nélkülözni, nem lehet kidobni a fogyasztói kosárból. Ezt mosolyogva aligha lehet elviselni. így aztán szükség lenne arra, hogy legalább egymást és mondjuk a hivatalos emberek bennünket biztassanak, hogy nem fog olyan nagyim fájni. BÁR TUDJUK, TAPASZTALJUK már, hogy némelyik lépés - mosoly ide vagy oda - bizony fájni fog. Egyetért az MSZP-frakció a közgyűlés költségvetésével Egyetért az MSZP frakciója a Somogy Megyei Közgyűlés 2007. éves költségvetésével. Ezt Feigli Ferenc, a közgyűlés MSZP-frakci- ójának vezetője jelentette be a párt szerdai sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: képes a Fidesz, az MSZP és a Somogyért Egyesület együtt gondolkodni és megalkotni a megye költségvetését. A három párt közös célja, hogy korszerű intézményrendszert alakítsanak ki a megyében a városok segítségével, valamint a megyei kórház minél magasabb színvonalon szolgálja ki a betegeket Feladatuknak tekintik továbbá a falusi gyerekek helyzetének javítását, kollégiumok építését és az idősek támogatását Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke hozzátette: idén 22 milliárd forintból gazdálkodik a megye. Á kötelező feladatokat a másfél milliárd forintos hiány ellenére is teljesíteni tudják a tartalékokat mozgósítva. Á Sio- tour-részvénycsomag eladásából származó négyszázmillió forintos alapot is felhasználják, amely várhatón 2008 és 2010 között térül majd meg. A megyei apparátus csökkentésével kapcsolatban elmondta: 20-25 százalékos leépítés várható a megyeházán, de egy új csapat is alakul, amely kifejezetten a pályázati források keresésével foglalkozik majd. ■ Meiszterics Eszter Álom marad a mézeskalács házikó Csurgón A kistérségi társulásnak kell dönteni arról, hogy akarják-e a népmese-programot - mondta Szászfalvi László, a csurgói kistérségi társulás tanácsának elnöke. A Somogyi Hírlap korábban beszámolt róla: egy elképzelés szerint Csurgón alakítanák ki a Magyar Népmese Parkot, a térségben pedig a Magyar Népmese Vidéket.- Csak az engedélyes kiviteli tervek ötszázmillió forintba kerülnének. Néhány héten belül rangsorolnunk kell a térségi projekteket, hiszen három-négynél többre nem várhatunk jelentős pályázati támogatást - mondta a polgár- mester. ■ Varga Andrea A répatermelők erősítették pozíciójukat Cukorkvótájánál többet, 150 e- zer tonna cukrot gyártott tavaly a Magyar Cukor (MC) Zrt. - tájékoztatott a társaság szerdán. A dunántúli gazdaságokból közel egymillió tonna nyersanyag érkezett a cég petőházi és kaposvári gyárába. A kampányban 19 340 hektárról 991 ezer tonna cukorrépát takarítottak be. Ez hektáronkénti 51 tonnás átlagtermést jelent, amellyel a dunántúli termelők megerősítették pozíciójukat az európai középmezőnyben. A vállalat számára februárban ér véget a 2006-2007-es üzleti év, amelyet jónak értékeltek. Az MC nettó árbevétele közel huszonhétmil- liárd forint. ■ Harsányi M. Egyet fizet, kettőt vihet! * Használja ki a sztereohallás nyújtotta előnyöket. Tisztább beszédértés, jobb irányhallás, kiváló zajkezelés, kevesebb erősítés szükséges. Előzetes bejelentkezés alapján: 7400 Kaposvár, Fő u. 38. Tel.: 06-82/526-632 Ingyenes információ: 06-80-20-44-89 *A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát. Az akció január 15-től február 15-ig tart Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját „10 ÉVES A NAPSUGÁR” ünnepi jótékonysági rendezvényre Időpont: 2007. február 11. 14.30 Helyszín: MTESZ Székház Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 1/c. Program: Csákányi Eszter Jászai-díjas és Kulka János Kossuth-díjas színművészek jótékonysági műsora Napsugaras gyermekek és pedagógusok közös műsora Áts Georgina festményeinek kiállítása • Fotókiállítás a Napsugár életéből Jegyek elővételben kaphatók: Belépőjegyek éra: Napsugár Gyógypedagógiai Központ Felnőtt 1800 Ft Kaposvár, Béke utca 47. Tel: 82/511-735 Gyermek: 800 Ft