Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-08 / 33. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. FEBRUÁR 8., CSÜTÖRTÖK MI ÉRDEKLI? Optimális viszonyokat Miklós Róbert, a megyei földhivatal helyettes-vezető­je: - A létszámleépítés foglal­koztat; nem hivatalos infor­mációk szerint a somogyi dolgozók tíz százalékát el­küldik. Tavaly is átvészel­tünk egy ilyen döntést, ak­kor húszán búcsúztak el tő­lünk. Miközben a munka­erő-gazdálkodási kérdések­re összpontosítunk, komoly energiát köt le a hivatal költ­ségvetésének megszilárdítá­sa. Nekünk kell ugyanis megtermelni a közel egymil- liárd forintos keretet. A hi­vatal vezetői azt akarják, hogy a somogyi szervezet optimális viszonyok között gazdálkodjon. MEmmami A tahi lelkész szigethy szilárd evangéli­kus lelkész: - Harminc­évesen, 2003 augusztusá­ban Tatabányáról jöttem Tabra. Az első út során fel­ismertem, hogy sok tenni­valóm lesz. Láttam, hogy gyógyulásra, reformációra lesz szükség. Hogy mégis itt maradtam, az annak kö­szönhető, hogy szeretettel, reménységgel hívtak és bi­zalommal fordultak hoz­zám a hívek. Hét gyüleke­zet választott meg parókus lelkészének, így több mint két éve a Megváltó igéjét igyekszem számukra min­dig érthetően tolmácsolni. Tavaly októberben Tabon önkormányzati képviselő­nek is megválasztottak. Balázs Árpád: - A Balatonnál könnyű egyesíteni az erőket, hiszen az érdekek itt azonosak. Az Európai Unió zászlaja nem csak dísz az irodájában A Balatonért ütik a vasat szövetség Fejlesztési javaslataikért és jelöltjükért is lobbiztak MEGYEI KÖRKÉP A negyvennégy tóparti önkormányzat már ko­moly lobbierő - véli Ba­lázs Árpád siófoki polgár- mester, a Balatoni Szövet­ség új elnöke. Fónai Imre- Másodszor választották meg, hiszen 1994 és 1998 között már elnökölt a szervezetben.- Valóban érdekes helyzet, hi­szen a több mint százéves szö­vetség fennállása során még nem fordult elő, hogy valakit új­raválasztottak volna az elnöki tisztségben.- Újjáalakulása óta gyakran hallatja hangját a szövetség egy-egy fontos balatoni témá­ban, de vajon képes-e többet tenni a puszta figyelemfelhí­vásnál?- Az érdekérvényesítés, a kö­zös balatoni akarat hangoztatá­sa nagyon fontos feladat. Ami­kor a 2007 és 2013 közötti idő­szakra érvényes regionális ope­ratív programok készültek, nyilvánvalóvá vált, hogy a Bala­tont méltánytalanul háttérbe kívánják szorítani. A szövetség dolga az volt, hogy erre minden lehetséges fórumon felhívja a figyelmet, fellépjen ellene. Meg is lett az eredménye. A számos javaslatot a Balaton Fejlesztési Tanács egységesítette, majd mindenki felsorakozott ezek mögé, és így sikerült a módo­sítások javarészét mégiscsak „belobbizni” a régiók program­jába. Azóta már újabb ered­ményről is beszámolhatok. A regionális fejlesztési tanácsok döntéshozói közé ugyan alig került balatoni személy, kezde­ményezésünkre azonban a dél­dunántúli szervezet tanácsko­zási joggal meghívja üléseire a Balatoni Szövetség jelöltjét. El­értük a célunkat, hiszen azt akartuk, hogy legyen rálátá­sunk a döntésekre és az előké­az 1904-ben alakult Balato­ni Szövetség fontosnak tartot­ta a tó partján körbefutó, jó és árnyas utak kiépítését, a vasúti és gőzhajózási mene­tek szaporítását, az új építke­zésekre adómentesség kiesz­közlését, valamint közös für­dőreklámok készítését. Töb­születekre, valamint kapjunk hozzászólási jogot.- Az elődök a Balaton-kultusz ápolását tekintették egyik fel­adatuknak. Ma ez hogyan áll?- Akad még teendő bőven. Azt mindenki hangoztatja hogy a Balaton nemzeti kincs, csak nem így kezeljük. A Balaton so­káig egyenlő volt az alacsony színvonalú turiszükai szolgálta­tásokkal. Szerencsére azonban sokat javult a helyzet ezen a té­ren az utóbbi időben. Mi, akik a tóparton élünk, már tudjuk, s remélhetően hamarosan ez megy át a köztudatba is. Azt már száz éve felismerték, hogy vonzereje van a tónak, ki is ad­ták a jelszót: mindenki számá­ra lehetővé kell tenni, hogy el­bek között azonnal fásítási programba kezdtek és szor­galmazták a Balaton földraj­zának és állatvilágának meg­ismertetését az ifjúsággal. A második világháború után szünetelt a szervezet tevékeny­sége, 1991-ben alakult újjá Keszthelyen. jöhessen ide. A szövetség akkor a gazdákkal közösen országos gazdaköri találkozókat szerve­zett. Most éppen e hagyomány felélesztésén fáradozunk. A Ba­laton rangos rendezvények hely­színe kell, hogy legyen.- Tizenéves turisták adóztatá­sa, a hajózás és a halászat pri­vatizációja - a szövetség által is napirenden tartott témák. Hogyan állnak ezek, mit kí­vánnak tenni?- Azt az álláspontot képvisel­jük, hogy a helyi önkormányza­tok jogköre szélesedjen, dönt­hessék például el, hogy kiket kívánnak megadóztatni és ki­ket nem. Siófokon a 14-18 év kö­zötti turistákra is kivetnénk a napi idegenforgalmi adót. A ha­józás ügyében a közeljövőben tárgyalok az állami privatizáci­ós szervezet vezetőivel. A mi szándékunk egyértelmű; in­gyen szeretnénk a még állami kézben lévő 49 százalékhoz jut­ni. A halászattal is hasonló a helyzet, de az előbbi a sürge­tőbb, jobban résen kell len­nünk, ütnünk a vasat, hiszen például a jól jövedelmező vitor­láskikötői üzletágra nyilván mások is szívesen lecsapnának. Árnyas utakat, szaporább gőzhajójáratot Meghalt a siófoki kórházban a 69 éves zalai férfi, akit a mentők Kadlicskó György polgármester intézkedésére szállítottak be. A polgármester elmondta: több la­kos is jelezte, hogy az idős férfi napok óta nem ad életjelet magá­ról, utána kellene nézni, hogy mi van vele. Hozzátette: Kecskemé­ti János alpolgármesterrel, a nyugdíjas férfi szomszédjával, il­letve Somogyi Bernát képviselő­vel keresték föl az idős férfi há­zát. A kitört ablakon benyúlva nyitották ki az ajtót.- A lakásba belépve a szobá­ban az ágy mellett, a földön fe­küdt a férfi - mondta Kadlicskó György polgármester. - Beszél­ni is tudtunk vele, elmondta, hogy már több napja fekszik ott. Kihívtuk az ügyeletes or­vost és a mentőt. Beszállították a siófoki kórházba. Ezután a be­zárt családi ház kulcsát átad­tuk az egyik barátjának. A polgármestertől szerda dél­után megtudtuk, hogy az idős emberen nem sikerült segíteni, elhunyt. ■ Krutek József Templomba is gyakran járnak a kaposvári tűzoltók Hosszabb kihagyás után ismét templomba járnak a kaposvári tűzoltók. Helyszíni bejárások so­rozatát tartják a megyeszékhe­lyen. A református, a Szent Im­re és a Szent Margit templom mellett a székesegyházban is ellenőrzést folytatnak a lánglo­vagok. Három turnusban hat- vanhatan vesznek részt a vizsgá­laton - tájékoztatott TánczosZol­tán alezredes, a kaposvári tűzol­tóság műszaki-mentési osztály- vezetője szerdán. Az áramtala- nításon túl a tűzterjedési lehető­séget is felmérik. Útoljára négy éve folytattak üyen eljárást. Az első félévben csütörtökön­ként tanintézményekbe is ellá­togat az egység. A biztonsági fe­lülvizsgálat kiterjed a Kaposvá­ri Egyetem művészeti karára, a közlekedési és az élelmiszer- ipari szakközépiskolára, s a di­ákok gyakorlatozó tűzoltókkal futhatnak össze a Táncsics gim­náziumban és több kollégium­ban is. ■ Harsányi Miklós Csődbe juthat, ha még többet nyer Drávatamási Ismét tollat ragad a somogyi fiatalság sajtó és tanulás Folytatódik a középiskolások oldala minden csütörtökön Drávatamásiban tavaly nyáron elkészült a kosárlabdapálya, he­lyére került az utolsó térkő is. Korszerűsítették a turistaszálló fűtését. Októberben el kellett vol­na számolnunk, pénz azonban a mai napig nem jött.- Lehet, hogy nem is kellene csodálkoznom, hiszen a falu- gondnoki szolgálatunkat már másfél éve működtetjük úgy, hogy az állami normatívából még egyetlen fillért sem lát­tunk - mondta Üveges Zoltán polgármester. - Nem értem: ha nincs pénz, akkor miért írják ki a pályázatokat? A hitegetéssel lehetetlen helyzetbe sodorják a kis településeket, hiszen mi tar­tozunk a munkát elvégző vállal­kozóknak. Most ugyan jó pályá­zatokat írtak ki, de nem mernek rámozdulni, mert félnek: még néhány sikeres projekt, és csőd­be jut a falu. Ráadásul a sok si­keres pályázatuknak köszönhe­tően kikerültek a hátrányos helyzetű települések közül. Két éve késik a válasz azt a pályázatot szóba sem hozza a drávatamási polgár- mester, amelyet a határontúli Novigradacz községgel írtak, s amelyben többek között kikötő­hely építése szerepel a folyó horvát oldalán. A pályázat ki­írói második éve még válaszra sem méltatják a két települést. Újabb lehetőséget kínálunk fia­tal olvasóink számára, ismét megmutathatja magát a középis­kolás korosztály a Somogyi Hír­lap hasábjain. Negyedik alka­lommal indul a Séta program, amelyben négy középiskola ta­nulói villanthatják meg újságírói tehetségüket. Séta, azaz Sajtó és tanulás a program elnevezése, amely negyedszer indul útjára két me­gyei gimnáziumban és két szak­középben. Ezentúl csütörtökön­ként olyan sétára várjuk a fiata­lokat, amely felpezsdít, frissít és egyáltalán nem fáraszt. Célja nem más, mint tollat adni azok­nak a tehetséges fiataloknak a kezébe, akik kedvet és lendüle­tet éreznek egy-egy újságcikk vagy fotó elkészítéséhez. Ezt az oldalt a fiatalok készítik a fiata­loknak. S hogy miért gondoljuk azt, hogy ez egy kellemes séta lesz? Nos, jó okunk van feltételezni, hogy az ifjak többsége csak „vá­sár- és ünnepnapokon” vesz ke­zébe napilapot. Akkor is csak azért, hogy megnézze benne a vicceket, a moziműsort. Ezért ebben a kísérletben partner­ként kértünk fel négy gimnáziu­mot, amelyeknek tanulói olyan témákról írhatnak, amelyek leginkább érdeklik kortársai­kat. Na persze az sem mindegy, hogy mindezt miként teszik. Ezért összeállítottunk számuk­ra egy munkafüzetet, amelyből megismerik a sajtóműfajokat, és számos érdekességet meg­tudhatnak a betűk birodalmá­ról. Emellett mindennap meg­kapják a Somogyi Hírlap egy- égy példányát is, amelyet véle­ményezhetnek, és lehető­séget biztosítunk számuk­ra egy szerkesztőségi és egy nyomdai látogatásra, hogy bepillanthassanak a mé­diakulisszák mögé. A fiatalok legjobb írásai naponta felke­rülnek majd a Somogyi Hír­lap honlapjára és az ifjúsági oldalunkra is, valamint a So­mogyi Hírlap legújabb hírportál- Ragadd meg a laptopod és küldd ján, a Sonline-on is elolvashat- el a cikkeidet mielőbb a Sétába! ják a gyerekek cikkeit. Napokig feküdt egyedül a szoba földjén, s meghalt a kórházban

Next

/
Thumbnails
Contents