Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám
14 2007. JANUÁR 7., VASÁRNAP ■Esissm Óriás kabrióval jelentkezik a Rolls-Royce phantom Drophead Coupé néven mutatkozik be az új Rolls-Royce. A tanulmány- autók után a formaterv már nem hat újdonságként: a vászontetőt leszámítva azonos az év elején bemutatott lOlEX-szel. A Drophead Coupét a Phantomból ismert 6,75 literes, V12-es, 460 lóerős motor hajtja. A típus a Detroit Motor Show-n látható majd először. Világtalan szerelő is dolgozik a Dakar-ralin carlos fiupe autószerelő idén is dolgozik majd a Dakar-ralin. Ebben még nincs semmi meglepő, ám az 56 éves szakember vak, így aztán már érdekesebb az esete. Filipe a 2007-es futamon három Land Roverért felel. A minimális elvárás idén is az, hogy az összes általa felügyelt kocsi célba érjen. Különleges Citroen divatos versenykülsővel Cl chrono néven különleges festéssel ellátott Cl-est dob piacra Citroen. Az autó műszakilag megegyezik szériagyártású társaival, motorházteteje alatt ugyanaz a 68 lóerős, egyliteres erőforrás dolgozik. A Chro- nóhoz szériában jár a kis kiálló fordulatszámmérő. A 01-es rajtszámú „versenygépet” fehér visszapillantói, valamint a 14-es alufelnik teszik még sportosabbá. Januártól emelkedtek a hazai autópályadíjak A Dl-ES KATEGÓRIÁBAN a személyautók és motor- kerékpárok négynapos díja - a nyári szezont leszámítva - továbbra is 1170 forint lesz. Májustól szeptember végéig tíz forinttal drágább, 1530 forint lesz a négynapos matrica. A Dl-es heti matricák 2550 forintba kerülnek, a haviakat viszont változatlanul 4200 forintért lehet megvásárolni. Az éves díj 200 forinttal emelkedett, és 37 200 forint januártól. A többi kategóriában is a néhány száz forintos díjemelés a jellemző. Ideális és toyota hiace Szebb Megújult a népszerű kishaszon- jármű, a Hiace. Csupán egy dolog maradt változatlan: az autó praktikuma, olcsó fenntarthatósága, robusztus szerkezete, jól kihasználható és könnyen pakolható raktere, azok az erények, amelyek alapján e modell a legnépszerűbb kishaszonjárművek egyikévé vált. A Hiace nagyszerű egyensúlyt valósít meg a terhelhetőség és a raktér kapacitása között. Az akár 6,5 köbméteres teret jól kihasználva, két szabványméretű raklapot is elnyel. A háromtonnás össztömeget figyelembe véve 1265 kg rakományt is vihet az autó. A szállítmány ki- és berakását megkönnyítik a rugalmas ajtóAUTÓ, MOTOR Hat autó kerül a legjobbak közé királyválasztás Rövidesen kiderül, hogy melyik modell lesz 2007 legjobbja Az Autó Bild olvasói tizennyolc autót juttattak az olaszországi elődöntőbe (a képeken a kategóriák győztesei láthatók) Terepjárók és szabadidő-autók Kisautók és kompaktok Sportautók és kupék Egyterűek es kisbuszok ||í VWEos Q FordS-Max Q Citroen C4 Picasso O Seat Altea XL Lamborghini Gallardo Spyder Alfa Spider Q FF ü Audi TT Coupé <yj Ferrari 599 GTB Fiorano q BMW 3-as Coupé Q, BMWX5 Qj Audi Allroad quattro 0 Hyundai Santa Fe €t Volvo C30 Qj Opel Corsa Qj Skoda Roomster FORRÁS: AUTÓ BILD - EUROPRESSÁIRAFIKA Kialakult az Autol of Europe 2007 elnevezésű díj elődöntőjének mezőnye. A legjobbak közé a 24 országban megjelenő Autó Bild olvasóinak szavazatai alapján juthattak a modellek. A végeredményre már csak néhány hetet kell várni. Árvay N. Tivadar A selejtezőkön 55 autó indult, amelyek hat kategóriába sorolva várták a szavazatokat. A hazánkban is megjelenő Autó Bild magazin olvasóinak voksait a népszerű autósújság németországi központjában összesítették. A18 elődöntős modellből kerül ki az a hat jármű, amelyekből a végső megmérettetésen a szakma legjobbjai - újságírók, pilóták, mérnökök - kiválasztják 2007 legjobbját. A soknemzetiségű szavazótábor ízlésvilága a vártnál egységesebb képet mutatott. Igaz, előfordult néhány esetben, hogy egy-egy modell egy ország olvasótáborának eltérő megítélése miatt lepontozódott, de erre nem volt túl nagy esély. Az összeurópai voksok ugyanis meglepően azonos látásmódról tanúskodtak. Érdemes megjegyezni, hogy a hazai Autó Bild-olvasók különösen jó arányban éreztek rá a legj óbbakra. A kisautók és kompaktok kategóriájában itthon az Opel Corsa, Volvo C30, Mini Cooper sorrend alakult ki. Ehhez képest AZ AUTÓI OF EUROPE 2007 kétfordulós döntőjét december 31-én és február első napján rendezik Olaszországban, a Bridgeston Róma melletti tesztbázisán. A finálé első napján, az elődöntőben egy 11 fős, technikusokból, mérnökökből és autó- versenyzőkből álló csapat, a 24 ország olvasóinak véleménye alapján a Volvo került az élre, ezt követi a Corsa, a harmadik helyről pedig a Skoda Roomster várja a döntőt. A limuzinok és kombik versenyét itthon a Lexus GS 450h nyerte a Volvo S 80 és a Cadillac BLS előtt. Ugyanennek a kategóriának az európai végeredménye a Volvo S80 győzelmét hozta, mögötte a Lexussal és a Honda Legenddel. A Legend egyébként itthon a negyedik lett. A terepjárók és szabadidővalamint a 24 Autó Bild-fő szerkesztő vizsgáztatja a kategóriák dobogósait. Másnap aztán a főszerkesztők hozzák meg a döntést az abszolút győztesekről. Az általuk döntőbe juttatott hat kategóriagyőztes természetesen már nem sajátos karaktere és erőssége autók legjobbja a magyar olvasók szerint a BMW X5, második az Audi Allroad quattro, nyomában a Mercedes GL. A kontinensszavazatok csak a harmadik helyen térnek el, ott a Hyundai Santa Fe taszította le a dobogóról a csillagos márkát. Érdekes, hogy hazánkban a Santa Fe csupán hetedik lett. Az egyterűek és kisbuszok kategóriájában nálunk és Európában egyaránt a Ford S-Max és a Citroen C4 Picasso végzett az élen. A bronzérmet itthon egy szerint mérkőzik egymással. Vagyis itt már nem lesz szempont a csomagtér mérete, illetve a motor teljesítménye, a koncepció tökéletessége és a besorolás szerinti képességek kifinomultsága lesz a perdöntő egy kisautó vagy épp egy több száz lóerős sportgép értékelésekor. másik Ford-modell, a Galaxy vitte el, míg az összesített végeredmény a Seat Altea XL-nek kedvezett. A Seat egyterűje itthon a negyedik helyen végzett. A sportautók és kupék mezőnyében szinte azonos eredmény született. Legjobbnak a hazánkban készülő Audi TT Coupét ítélték az Autó Bild olvasói. A második helyre honfitársaink a BMW 3-as kupét, a harmadikra pedig a Ferrari 599 GTB-jét emelték. Az összesített végeredmény csupán annyiban változott, hogy e két utóbbi modell helyet cserélt a sorban. A kabriók és roadsterek összecsapásában nálunk az Alfa Spider legyőzte a Lamborghini Gallardo Spidert és az azonos pontszámot kapó Benüey Continental GTC-Mazda MX5 Roadster- Coupe duót. Az összesítésben végül a nevető negyedik, a Volkswagen Eos jutott az élen a legjobbak közé a Lamborghini és az Alfa előtt. Az Eos itthon csak a hetedik helyet tudta megszerezni. Az olaszországi elődöntőből hat autó jut tovább a végső megmérettetésre megbízható munkatárs a mindennapi munkához külső , új motorok és gazdagabb felszereltség jellemzi a felfrissített modellek mindegyikét megoldások. Annak, aki egymás után szállít árut ügyfeleinek, a fent zsanérozott ajtós vagy az oldalra nyíló, dupla ajtós kivitel a legjobb. Utóbbiak 180 fokban szélesre tárhatók, két állásban reteszelhetők, így a raktér köny- nyen megközelíthető. Az egyik vagy mindkét oldalra rendelhető oldalsó tolóajtók szűk, városi környezetben jönnek jól, s ezeken is befér egy Euro-raklap. A Hiace rakodópereme csupán 560 mm-re van a talajtól, akár targoncával is könnyen és gyorsan megpakolható. Az autó hosszú és rövid tengelytávval egyaránt rendelhető. Választható zárt dobozos vagy ab- % lakos kivitel, valamint gazdagon I felszerelt, 8 személyes személyszállító változat is. Mindegyik karosszériaváltozatnak rendkívül alacsony a légellenállási együtthatója: a mindössze 0,36-os érték hozzájárul az autó csöndességéhez és kedvező fogyasztásához. A kocsitest kialakítása mégsem ment a megjelenés rovására: az új Hiace külseje tetszetős és stílusos. A kocsi formás hűtőmaszkot, új első sárvédőket és modern vonalvezetésű, multireflektoros fényszórókat kapott. A Hiace utastere is modernebb lett: a letisztult műszerfal, a műszerekre szabad rálátást biztosító kormánykerék kellemes munkakörnyezetet biztosít. Ugyanezt szolgálják a tágas utaskabin apró figyelmességei: az állítható vezetőülés, az ugyancsak állítható kormányoszlop és a praktikus rakodóhelyek, amelyekben minden elfér, amire a hosszú fuvarok során szükség lehet. A vezető kényelmét és a rakomány sima útját mindezek mellett számos technikai megoldás szolgálja. A független kerék- felfüggesztésnek köszönhetően a Hiace személyautóként mozog az úton. Finoman gördül, nagyszerű az úttartása, a zaj- és vibrációcsökkentés miatt az autó vezetése pihentető és kényelmes. A zörgéseket a merev karosszéria szünteti meg. A Hiace korábbi erőforrásait módosították, így a két HAD egység teljesítménye 95, illetve 117 lóerőre nőtt. A motorokat úgy tervezték, hogy fogyasztásuk kedvező legyen, és segítsenek alacsonyan tartani a fenntartási költségeket. ■ A. N. T. A Hiace kétféle tengelytávval, zárt vagy ablakos kivitelben, a ki- és bepakolást segítő oldalajtókkal rendelhető Q Volvo S80 Qj Lexus GS 450h Q, Honda Legend