Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám
2007. JANUÁR 7., VASÁRNAP 7 Banán Klubtól a párizsi kultúrcentrumig derdák andrás Egy-két éven belül megindulhat a magyar- és történelemképzés Franciaországban Megújult a Párizsi Magyar Intézet. Az új direktor célja: bekerülni a francia kultúra véráramába, ám ezért néhanapján el kell hagyni a házat, és elzarándokolni a Saint Sulpice-templomig avagy a Luxemburg-kertig. Szabó Zoltán Attila INTERJÚ- Igazgatta a Banán Klubot, volt a Millenáris programigazgatója, a Sziget Fesztivál szervezője. Emellett így vagy úgy a politikába is bele-beleszól. Egykor mint a Fidesz önkormányzati képviselője, mostanság mint a Szeretem Magyarországot Klub egyik ötletgazdája. A kultúrát ma Magyarországon csak akkor lehet jól képviselni, ha tudnak az emberről odafent?- Egy frászt. Szerencsére! A kultúrához ötletek kellenek és nyitottság. A közélet emellett más: a szüleim megfertőztek, otthon azt tanultam, hogy igenis van saját, egyéni felelősségünk az országunk iránt. Kultúr- z diplomataként sem csak a politi- I kusokat képviselem... Ismét csak í szerencsére. Aki fent van, egy- | szer csak leesik. Én közvetítek, | ehhez alkotás kell meg közönség, I nem hatalom. Az idegen tőlem. A mai napig nem koccint sörrel, mégis az osztrákok segítségét kérte az 1848-as forradalom méltó megünneplésére. Szerinte a minimum, hogy segítenek... Két fő feladatom van: láthatóvá, ismertté, kedveidé tenni Magyarországot a franciák körében, és bevonni a piacot a munkánkba, hiszen az állami források a következő években nem fognak nőni Épp egy éve dolgozom ezért, s mind a két terepen sikerült megtenni az első lépéseket Tavaly összesen harmincezer euró szponzori támogatást tudtam behozni a programjainkhoz. Sikerült megszervezni Varnus Xavér és a Bolyki Brothers közös koncetjét a Da Vinci-kód című bestsellerből is elhíresült Saint Sulpice-templomban.- Néhányan kiléptek a Szeretem Magyarországot Klubból, mert a nyilvános akcióik üzenetét túlságosan kormányközelinek érezték. Mindez árthat egy kultúrdiplomatának Párizsban?- Nem, nem hiszem. Az én dolgom világos: vonzó, pozitív képet kell festeni a hazámról - annak kultúrája által. Azokat a lehetőségeket keresem, amelyekkel újabb igényeket támaszthatunk. Ez néhány klubtagon szerencsére nem múlik, még ha a barátaimról is van szó. Sokkal inkább az számít, mennyire tartunk lépést a világgal, az én esetemben konkrétan a párizsi valósággal. Két fő feladatom van: láthatóvá, ismertté, kedveltté tenni Magyarországot a franciák körében, és bevonni a piacot a munkánkba, hiszen az állami források a következő években nem fognak nőni. Épp egy éve dolgozom ezért, s mind a két terepen sikerült megtenni az első lépéseket. Tavaly összesen harmincezer euró szponzori támogatást tudtam behozni a programjainkhoz. Az első két hónapban minimális ráfordítással felújítottuk a sok tekintetben 1986-os állapotokat őrző épület dizájnját, hogy jobb érzés legyen belépni, és mondjuk egy Rippl-Rónai-tár- lat vagy egy háromnapos Kurtág György-mesterkurzus, amely végig telt ház előtt zajlott, ne öreg, koszos textilfalak között szomor- kodjon. A láthatóvá váláshoz vezető másik út, ha kikerülhetetlen- né tesszük magunkat, és nem a házunkban, hanem külső helyszíneken tartunk rendezvényeket, olyan helyeken, amelyeket a „bennszülöttek” látogatnak. így sikerült a PMI életében minden bizonnyal rekordot felállítani azzal, hogy az 1956-os megemlékező ünnepséget ezer ember, franciák és magyarok vegyesen látták. Sikerült megszervezni, hogy Varnus Xavér és a Bolyki Brothers a Da Vinci-kód című bestsellerből is elhíresült Saint Sulpice- templomban lépjen fel az intézettől öt percre. A legszerényebb számítások szerint is tízezren látták kiállításunkat Pedrazziniről, a magyar forradalomban meghalt francia fotóriporterről.- A Magyar Intézet igazgatói feladata milyen speciális tudást igényel? Van-e olyan eleme ennek a munkának, amely akár a Banán Klubból is ismerős lehet?- A Párizsban korábban követett rendszer inkább hasonlított a Banánra, mint az, amit én szeretnék megvalósítani. Eddig többnyire „kultúrházak" voltak a kulturális képviseleteink, én pedig inkább a mozgékony, nyitott közvetítői szerepet céloznám meg. Persze nem árt, hogy lassan 17 éve szinte csak a kultúraközvetítés a hivatásom, hiszen sok művészt megismerhettem személyesen is, s ez mindig könnyíti a közös munkát. Pécsett végeztem, ez talán abban segít majd, hogy 2010-ben, amikor Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, még jobban tudjam képviselni az ügyet Párizsban. Már most lefoglaltam például az egyik legnépszerűbb, naponta sok tízezer járókelő figyelmét lekötő szabadtéri kiállítófelületet a Luxemburg park szélén, ahol a száz hatalmas méretű fotót sötétedés után még ki is világítják. Fontos volt most lépni, mert ha csak 2009-ben ocsúdunk, az már késő...- Párizs kulturális térképén hol foglal ma helyet az intézet? És hol a plafon?- Hála elődeimnek, bizonyos piacokon jól jegyzett intézet a miénk. Tudományos, történészberkekben Csernu6 Sándor közel 7 éves igazgatói munkájának köszönhetően kifejezetten megbecsült, számon tartott műhely a négyemeletes magyar palota, ám ami a kulturális palettát illeti, ott van még tennivalónk. Ehhez persze tudni kell, hogy csak Párizsban mintegy 40 külföldi kulturális intézet működik. Olyan országok is tartanak fenn kirendeltségeket, amelyek sehol másutt a világban. Párizs még ma is a világ egyik kulturális fővárosa, itt plafon egyszerűen nincsen, csak jó, jobb vagy még elképesztőbb ötlet! Itt jelen lenni azt jelenti, hogy ki kell látszani a tömegből. Beszédes példa erre egy apróbb változtatás: érkezésemkor egy fiatal, kalapos lányt ábrázoló bronzszobor fogadott az intézet lépcsőházában, Lapos András műve. Érdekes alkotás, de valahogy nem volt a helyén, kerülgettük, fogta a port. Kivittük hát a bejárat elé, most kint ül az utcán a kis padján, mint minden rendes faluban az asszonyok, és nem lehet mosolygás nélkül elmenni mellette. Fcrv ilvpn PovQ7Prn fngás sokszor többet ér, mint egy telt házas rendezvény, mert naponta sok száz ember áll meg vagy ül le mellé fényképezkedni. Sokan itt pihennek, innen telefonálnak. De mind felnéznek, hogy mihez tartozik a szobor. S máris tudják, hogy van egy ilyen, hogy Magyar Intézet.- Magyarországon jelenleg minden a megszorításokról szól. Ebben a helyzetben nyilvánvalóan a kultúra veszít a legtöbbet. Minden tervezett program megvalósulhat, vagy lesznek kényszerű kompromisszumok?- Nem igaz, hogy ha nincs pénz, akkor nem lehet semmit csinálni. Mondok példát. Mivel már korábban sem volt pénz, régebben a legolcsóbb helyi folyó borokat kínálták vendégeinknek a kiállításmegnyitókon. Én ezzel szemben megkerestem 6-8 hazai borászt, segítenék-e a munkánkat minőségi boraikkal, hiszen talán nekik is jó, ha megjelenhetnek a legelegánsabb párizsi belvárosban. És láss csodát, szinte mindenki igent mondott. Az együttműködésekben hiszek, a kooperációkban. Március 15. megünneplése kapcsán például megkerestem az Osztrák Intézet vezetőjét, hogy van-e kedve együtt ünnepelni. Volt. Elsőre talán furcsa lehet, hogy velünk ünnepük az 1848-as magyar forradalom kitörését, amely éppen ellenük irányult, de szerintem erről szól az Európai Unió, hogy a kölcsönös sérelmeket félretéve hogyan tudunk együttműködni egymással. Sem nekünk, sem az osztrákoknak nincs elég pénzük. Együtt azonban már több dolgot tehetünk, mint külön-külön, és hát végső soron csak ők verték le a Párizs-Bécs-Budapest forradalmi tengely minket illető részét, még ha nem is ment könnyen. Nekem spéciéi az ük- szépnagyapám egyike volt az aradi tizenhármaknak, a mai napig nem koccintok tehát sörrel... A minimum, hogy most segítenek a szabadság megünneplésében.- Mégis mekkora támogatással számol az idén?- Annyival, mint tavaly. Mivel nem vagyok naiv, eleve nem számoltam jelentős pótlólagos állami támogatással. Én nemcsak a pénzt tekintem forrásnak, hanem az épületet, a rangot, amely hozzásegít ahhoz, hogy bejussak olyan helyekre, amelyekkel később lehet együttműködni, és minden egyebet, amely segíti a vállalás teljesítését. Szeretnék például nyitni egy éttermet a földszinten, vállalkozók bevonásával, tehát szintén nem a költségvetés terhére. A franciák ugyanis nem tréfálnak, ha étkezésről van szó. Ha tehetik, minden programot, találkozót, társadalmi eseményt e köré szerveznek.- Úgy tudom, a középfokú állami magyar képzés párizsi bevezetéséért harcol. Hol tart most ez a folyamat?- Igen, ugyanis a párizsi intézet nem egyszerűen a kulturáüs képviselete hazánknak, hanem Collegium Hungaricum..Azt érzékelem, hogy az egyetemi képzésekről fogynak a magyar szakot választó haügatók. Ezt a tendenciát úgy a legegyszerűbb hosszú távon megfordítani, ha gondoskodunk az áüandó utánpótlásról. Szerencsére az oktatásügyben már lezajlott az a folyamat, amely nálunk a kultúrában még éppen csak megkezdődött, azaz az intézményvezetők szabadon dönthetnek szakmai kérdésekben, így az.egyik legjobb felvételi mutatókat produkáló Párizs környéki gimnázium igazgatójával sikerült megáüapodnom arról, hogy ha a hazai Oktatási és Kulturális Minisztérium is támogatja a tervünket, egy-két éven belül megindulhat a magyar- és történelemképzés. Ez lesz az első középfokú magyar oktatás Franciaországban. Derdák András 1972 .január 11-én született Budapesten. 1993-ban elvégezte a Századvég Politikai Főiskolát. 1998-ban a Janus Pannonius Tudományegyetemen diplomázod mint művelődésszervező. 1990-1994 közöd önkormányzati képviselő Óbudán. 1990-től 2003-ig a Csillaghegyi Kulturális Egyesület elnöke, a Banán Klub igazgatója. A Diáksziget- és az Euroconnections-fesztiválok egyik szervezője. A millenáris kht. művészeti igazgatója (2002-2004). 2005-ben a PANKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) program főkoordinátora. jelenleg a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.
