Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-30 / 25. szám
6 PANORÁMA 2007. JANUÁR 30., KEDD SHSHE333 A pártokban bíznak a legkevésbé az emberek A felnőtt lakosság körében a Magyar Tudományos Akadémia élvezi a legnagyobb közbizalmat, a lakosság százpontos skáláján 70-et ért el az intézmény, derül ki a Medián felméréséből. Az MTA-t az Alkotmánybíróság (66), az Európai Bizottság (62) és a köz- társasági elnök (61) követi a listán. Legkevésbé elismerően a politikai pártokról (33 pont) nyilatkoztak a válaszadók. Rendkívüli ülés a költségtérítésekről A képviselői szállásköltségek térítési jogosultságának és elszámolásának megváltoztatása céljából az MSZP-frakció a házbizottság összehívását kezdeményezi. A javaslat szigorítaná, bizonyos esetben pedig el is törölné a képviselők szállásköltség-térítését. Az MDF felhívta a figyelmet, hogy egy éve a pártnak már volt hasonló javaslatcsomagja. Kosa: alkotmánysértő a régiós átszervezés ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ fordul Kosa Lajos debreceni polgármester, mert úgy véli, a kormány megsértette az alaptörvényt a közigazgatási hivatalok régiós átszervezésével. A fideszes politikus emlékeztetett, a közigazgatási hivatalokat a kétharmados önkormányzati törvény hozta létre, a kormány azonban ezt tartalmilag módosította tavaly egy feles törvénnyel. Kosa: jogtalan a feles törvény @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HU A krónikus beteg is fizet vizitdíj Bizonytalan a Crohn-betegek kezelésének sorsa A vizitdíj, a szabad orvos- választás tervezett korlátozása, a gyógyszerek és tápszerek árának drágulása is sújtja a speciális gyulladásos bélbetegségben szenvedőket. Bánky Bea „Szörnyű és kiszámíthatatlan betegség: egyik nap még dolgozom, másnap már kórházban vagyok, harmadnap pedig a műtőbe tolnak" - mondja a Szabolcs utcai kórházban fekvő Miltényi Tibor, akin egy hete végeztek el három egymást követő műtétet. A férfinak el kellett távolítani a gyulladt bélszakaszait. „Az egészségügyi reform döntései közül több is hátrányosan érinü a gyulladásos bélbetegségben szenvedőket” - állítja a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete. A szervezet szerint kellemetlenséggel jár, hogy a Crohn-betegségben (az emésztőrendszer gyulladásos betegsége) és a colitis ulcerosá- ban (fekélyes vastagbélgyulladás) szenvedő krónikus betegek nem kapnak mentességet a vizitdíj alól. A daganatos, veleszületett vérzékenységben szenvedők és a HIV-betegek, valamint a cukor- és a dialízises betegek mind mentességet vagy kedvezményeket kaptak a vizitdíjjal kapcsolatban. Az egészségügyi tárca azt hangoztatja, hogy a huszadik orvos-beteg találkozás után fizetett vizitdíjak visszaigényelhetők, így évente legfeljebb 6 ezer forintot kell fizetniük azoknak a krónikus betegeknek, akik nem kaptak mentességet. Nemcsak a vizitdíj bevezetése okoz gondot a Crohn-betegségben szenvedő, mintegy huszonötezer embernek. A beutalási rend tervezett megváltoztatása, a szabad orvosválasztás korlátozása tűnik a legnagyobb problémánknak, hiszen nem lehet egy kialakult orvos-beteg kapcsolatot megszüntetve felborítani a folyamatban lévő gondozást. „A betegség okát még nem ismerjük, ezért meggyógyítani ma még nem tudjuk a pácienseket” - mondja dr. Banai János, az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) gasztroenteroló- giai részlegének vezetője. A keA szabad orvosválasztás korlátozása igen nagy gondot okozna a mintegy 25 ezer Crohn-betegnek zelés célja, hogy munkaképes, jó állapotba hozzák és tartsák őket. Ehhez rendszeres gyógykezelésre és ellenőrzésre van szükség. „Nagy baj lenne, ha speciális betegeket is érintene ez a korláa gyulladásos bélbetegek speciális gyógyszerei eleve drágák, s többségük többféle készítményt (szalicil, antibiotikumok, tápszerek) is szed. Orvosságaik nem lecserélhetők. A betegség egyik lehetséges szövődménye a csontritkulás, tozás” - állítja Banai János. Az országban csak néhány olyan központ van, ahol a betegeket igazán szakszerűen tudják kezelni. A Szabolcs utcai kórházban nagy számú beteget gondoznak, kijelölt centrumként itt lédé az erre ható gyógyszert tablettaformájában nem használhatják, mivel az bélpanaszokat okozhat. Mivel az OEP „kényelmi szempontokat” nem finanszíroz, kivette a támogatottgyógyszerek köréből az orrspray-s változatot. hetőség van az úgynevezett biológiai kezelésre is, amit az OEP finanszíroz. A kórházak összevonása után kialakuló helyzetről keveset lehet tudni, így azt sem, hogy mi lesz az OGYK és az itt gondozott betegek sorsa. Banai hangsúlyozza, hogy centrumokban kell ellátni ezeket a betegeket, annál is inkább, mert egy esetleges műtét nagy gyakorlatot igényel. A Crohn- betegségben magas a műtét utáni kiújulások száma, ezért a sebésznek legalább olyan speciálisan képzettnek kell lennie, mint a belgyógyásznak, és nem csak a két szakma, hanem a diagnosztikai részlegekkel való együttműködés is elengedhetetlen. Az OEP nem támogat „kényelmi szempontokat” Rendőrségi évértékelés: jó színvonal vagy fekete év? „A rendőrség tavaly jó színvonalon teljesített, a nehéz feltételek mellett hatékonyan látta el feladatait” - értékelte tegnap a rendőrség 2006-os munkáját Petrétei József. Az igazságügyi és rendvédelmi miniszter a bűn- cselekmények felderítési mutatóinak amúgy örvendetes javulásáról viszonylag bőbeszédűen nyilatkozott, a rendvédelmi szervek őszi tömegoszlatási tevékenységéről azonban többszöri újságírói kérdés ellenére sem fejtette ki véleményét. Petrétei arra sem tudott válaszolni, hogy a Parlament előtti Kossuth tér meddig marad műveleti terület. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a tárca a szabálysértési törvény módosításával szankcionálható- vá akarja tenni a rendőri intézkedésnek való ellenszegülést. ■ Március végéig korszerűsítik a tömegoszlatási eszközöket, a viperát nem rendszeresítik. „A szeptemberi és októberi eseményektől eltekintve nyugodt év volt” - szögezte le Bene László. Az országos rendőrfőkapitány hozzátette, hogy a rendkívüli időszak kétségtelenül nem mindenben állta ki a törvényesség és a szakma kritikáját. Ugyanakkor mindenkit biztosított arról, hogy a tapasztalatokat felhasználva március végéig korszerűsítik a tömegoszlatási módszereket. „Szigorítani fogjuk a gumilövedékek használatának szabályait, de költségvetési okból nem akarjuk rendszeresítem a vipera néven ismert rendőrbotot” - hangsúlyozta. Bene visszautasította azokat a vádakat, miszerint a rendőrség fegyverkezne, szerinte mindösz- sze arról van szó, hogy az elhasznált készleteket pótolják. „2006 fekete év volt a rendőrség, az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság szempontjából is” - mondta Szij- jártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint a rendőrség alulfinanszírozott, egyes magasrendű vezetői alkalmatlanok feladataik eüá- tására, és az MSZP politikai célokra használta fel. Szijjártó felháborítónak értékelte, hogy hónapokkal az esetek után még mindig nem lehet tudni, hogy kik voltak azok a politikusok, akik a brutális rendőri fellépésekkor az utasításokat osztogatták. ■ V. M. A filmeseké lett a porosodó filmvagyon támogatás Tavaly a kulturális tárca 6,2 milliárd forintot adott forgatásokra Évekig tartó tusakodást követően végre megállapodtak a felek: az Oktatási és Kulturális Minisztérium lényegében átadta a sokáig az ÁPV Rt.-nél veszteglő filmva- gyont a filmeseknek. Stílszerűen az egyik érintett intézményben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban számolt be a magyar filmipart a remények szerint végleg rendberázó döntésről Hiller István és Grunwalsky Ferenc a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) elnöke. Ahogy várható volt, a szakminiszter a filmtörvénynél kezdte beszámolóját. Hiller szerint a 2004-ben megszövegezett dokumentumnak köszönhetően „pezsdült fel a magyar filmgyártás.” Természetesen a nagyságren- düeg több pénz is nagyot lendített a kilencvenes években csak vegetáló moziiparon. Hiller is kiemelte, hogy tavaly a közvetlenül a filmkészítésre fordított költségek a 24 milliárd forintot súrolták, az évi költségvetési támogatás pedig elérte a 6,2 milliárd forintot. S a mostani egyezség alapján 2010-ig szinte biztosra mehetnek az alkotók. A tárca ugyanis előre megállapodott a támogatás mértékéről a közalapítvánnyal, melynek szerepe kulcsfontosságúvá válik, hiszen a szervezet ernyőként fogja majd egybe a filmkészítőket. Az MMK égisze alá fog tartozni a Magyar Történelmi Film Közalapítvány is. ■ Sz. Z. A. Hiller bőkezűnek, Grunwalsky elviselhető minimumnak véli a támogatást Komoly vizsgálat indul, de nincs feljelentés Bár Schmidt Mária tegnap még nem tett feljelentést, a rendőrség és az igazságügyi tárca is komoly vizsgálatot helyezett kilátásba. Ki akarják deríteni, hogyan került fel a Terror Háza Múzeum főigazgatójának január 15. és 25. közötti híváslistája a kurucinfo internetes portálra. „A rendőrséget utasítjuk, hogy ezt az ügyet nagy hatékonysággal derítse fel” - mondta hétfőn Kondorosi Ferenc. Az igazságügyi államtitkár szerint erre annak ellenére van lehetőség, hogy a kurucinfo külföldi szerverről működik, hiszen a tartalmát Magyarországon tették fel. „Bene László országos főkapitány utasítást adott az eset összes körülményének megvizsgálására” - szögezte le Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette, hogy csak az ügyészséggel folytatott konzultáció után alakítják ki jogi álláspontjukat. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ügy „magánindítványos”, vagyis a sértett feljelentése nélkül a rendőrség nem tehet semmit. Mivel a szerver külföldi, nem a magyar rendőrségé a joghatóság. Mindenesetre a szélsőjobboldali kurucinfo weblapja hétfőn már nem volt elérhető. ■ Vég M. ■ A kurucinfo hétfőn már nem volt elérhető. a