Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-20 / 17. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JANUÁR 20., SZOMBAT Elhunyt Pordány H. László Elhunyt Pordány H. László, az Axel Sprin- ger-Magyar- ország Kft. Somogy Megyei Irodájának korábbi kiadóvezetője. 64 éves volt. Temetéséről később intézkednek. Pordány Horváth László Decsen született, de Somogy volt alkotóélete színtere. A megyébe akkor került, amikor katedrára állt: a fonyódi gimnáziumban lett tanár, később igazgatóhelyettes. Itt vált valójában balatoni emberré, a rájuk jellemző derűvel és optimizmussal. A tanári pálya élete végéig szívügye maradt. Legszínesebb történetei innen származnak. Aztán Kaposvárra került, a megyei tanács oktatási osztályán volt osztályvezető-helyettes. Akkor is az iskolák sorsa, a jövő nemzedékének nevelése volt a szívügye. S végül egy váratlan fordulatot hozott az élet. A rendszerváltás küszöbén a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat élére került igazgatónak. 1990-ben aktív részese volt a Somogyi Néplap privatizációjának. Nélküle elképzelhetetlen lett volna, hogy megalakuljon és megerősödjön a Somogyi Hírlap. Az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Somogy Megyei Irodájának kiadóvezetője- ként dolgozott egészen 1999-es nyugdíjazásáig. Nevéhez fűződik az új terjesztési rendszer kialakítása, a Somogyi Hírlap lapcsaládjának megszervezése. Derűs volt és optimista. Akkor is, amikor nyugdíjazása után visszaköltözött a Balatonra, mert igazi otthonának Balatonfenyvest tartotta. Derűs volt és optimista akkor is, amikor kiderült, hogy beteg. Hitt az orvosokban és hitte, hogy van gyógyulás. Küzdött a kórral, küzdött az életéért. Tegnap reggel a küzdelem befejeződött. Fájdalom, a kór győzött. Pordány Horváth László a tavasszal lett volna 64 éves. Csendben, ahogyan élt, elment. Itthagyta nekünk a fájdalmat és optimizmusát, hogy az élet szép. Otthoni tornával is gyógyulhatnak iimkontinencia Nem kell sem műtét, sem gyógyszer az eredményes kezeléshez Inkontinencia-ambulan- cia nyílt a Kaposi Mór Oktató Kórházban. A kismamákat idén ingyen gyógyítják. Fábos Erika Rákász István, az urológia osztályvezető főorvosa azt mondta: ha valaki a vizelet ürítését nem tudja szabályozni és akaratától függetlenül a vizelete elcsepeg vagy elfolyik, inkontinenciáról beszélünk. Ez a jelenség leggyakrabban a nőket érinti, és a terhesség után, valamint a menopauza idején a kellemetlen tünetek fokozódhatnak. Gyakran előfordul: ez olyan mértékű, hogy a mindennapi munkavégzés vagy a sport is nehézséget okoz. A rendszeres egészségnevelő kampányok ellenére az érintetteknek csupán csekély hányada fordul orvoshoz, holott megfelelő kezeléssel sokuknál jelentős javulást lehetne elérni. A vizeletinkontinencia pontos okának kiderítése alapvető feltétele az eredményes kezelésnek. Sok esetben nincs szükség sem gyógyszeres, sem műtéti beavatkozásra a sikerhez. Rákász István azt mondta: Magyarországon egyedülálló gyógyászati eljárást vezettek be az inkontinenciás esetek kezelésére. Ennek lényege, hogy azokat a kismedencei izmokat erősítik, amelyek segítenek a tünetek megszüntetésében. Ezt speciális készülékkel érik el, Tájékoztatják a kismamákat A diasztéma kft. a Vállalkozói Központ Baross programjára pályázott azért, hogy minél több nőnek segíteni tudjon az inkontinencia leküzdésében. A támogatásból a kismamák 2007-ben egész évben ingyenesen vehetik igénybe a speciális terápiát. Az eljárásról személyesen is informálódhatnak az érdeklődők: a Corner étteremben január 24-én tartanak tájékoztatót az inkontinencia lég korszerűbb gyógyítási lehetőségeiről. Számítógépes tréner segít a kismamáknak. Rákász István urológus főorvos hisz az új eljárás sikerében segítségével tökéletesen meg lehet tanulni az intimtornát.- Felmérjük a jelentkezők állapotát, ezt követi a speciális torna - mondta Rákász István. - Itt a nő nővel találkozik annak érdekében, hogy felszabadultan, gátlások nélkül beszélhessen problémáiról. Bárki bármikor jöhet, nincs ellenjavallat. Terheseknél a 20. hétig érdemes elvégezni az állapot- felmérést, és a szülés után megismételni. A FemiScan gáttornarend- szer a gátizomzat megerősítését segíti elő. A felhasználók egy fülhallgatón keresztül kapják az edzői utasításokat. A készülék a feladat végrehajtásának sikerességét méri, és egy fülhallgatón keresztül azonnal visszajelzi az eredményt. A tornát speciális készülék segítségével otthon lehet végezni. A tréner számítógép közreműködésével feltölti a készülék memóriájába a megfelelő gyakorlatsort. A felhasználók akár sétálgatva is elvégezhetik a gyakorlatokat. Az eredményeket a készülék memóriája tárolja, melyeket a gyakorlat végén a számítógépre le lehet tölteni. A két-három héten át végzett napi tízperces, helyesen elvégzett gyakorlással a gátizomzat ereje jelentősen, ötven-száz- ötven százalékkal javul. Ezzel az eljárással az esetek felében jelentős változást lehet elérni, minden harmadik nőnek pedig teljesen megszűnnek a panaszai. Arany Katedra elismerés az alapítvány tanárának Arany Katedra Emlékplakett kitüntetésben részesítette Hiller István oktatási és kulturális miniszter Klujber Lászlót, a TIT alapítványi középiskola és szakiskola tanárát. A több évtizedes kiemelkedő pedagógiai munkásságáért a magyar kultúra napja alkalmából odaítélt elismerést pénteken Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke ünnepélyes keretek között nyújtotta át a kitüntetettnek. Klujber László (jobbról) pedagógiai ■ Katona Csongor munkásságáért kapta a díjat Aszfaltos utcák Döröcskén infrastruktúra A víz kimosta az egyik családi házat Két és fél millió forintért készült el Somogydöröcskén a Rózsadomb utca végén egy kis földes utca murvázása és csapadékvízelvezetése. Ezzel az ott élő hat család mintegy húsz tagjának tették lehetővé a közlekedést, ingatlanjaik megközelítését. Szükség is volt erre a korszerűsítésre, mert az egyik lakóház hátsó részét már elkezdte kimosni a lefolyó víz. Sípos Valéria polgármester azt mondta: a gázvezeték-hálózat kiépítése óta - bár az önkormányzat több alkalommal is kérte - a kivitelező cég nem állította helyre az utat, hogy ott gépkocsival is lehessen közlekedni. Felháborító, hogy még a mentő sem tudott bemenni a kis utcába.- Holott mintegy hetven méter hosszú útszakaszról van szó. Ezt murvaréteggel és mart aszfalttal borították, és sor kerülhetett a vízelvezető árok kialakítására és burkolására is. Mindez 2,5 millió forintba került. Ezt az összeget az önkormányzat önerőként biztosította. A képviselő-testület programjában már évek óta szerepelt a földút megszüntetése. Úgy döntöttünk, hogy a kivitelezést helyi cégre, a Sió 2000 Kft.-re bízzuk. Jó munkát végeztek - tájékoztatott a polgármester. Somogydöröcskén ezzel már valamennyi utca aszfaltozott vagy zúzalékkal terített. ■ Krutek József Izorgia az Öreg Halászban: balatoni csuka székelykáposztán étlapozó Bizony vétek lenne, ha kihagynák ezt a kiváló siófoki vendégfogadót a balatoni halétkek szerelmesei Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánné Hosszú ideje tartom már rettegésben a somogyi éttermeseket drága lelkeim, de hiszik vagy sem, Siófokon még soha nem jártam. No, gondoltam, nem mehet ez így tovább. Ott van az a feltűnő, csupa fa építmény a város szélén, az Öreg Halász. Valóban olyan, mint egy nagyobbra sikerült balatoni halászkunyhó, a teraszán állva meg egyenesen úgy érzi magát az ember, mintha egy horgászstégen lenne; könnyű odaképzelni a lábunk alá a hullámzó Balatont Szó se róla, odabent sem hagyják elfeledni, hogy hol is vagyunk voltaképpen. Vadat, halat s mi jó falat, szem-szájnak ingere t kerülök lírai hangulatba már az első percben; persze, hiszen a csupa fa étterem falán fatáblába vésve olvasni a hely versbe szedett jelmondatát, aminek a lényege: akárkivel térjen is be az ember, az Öreg Halász diszkréciójában biztos lehet. Látunk még halászokat ábrázoló faragványokat, bográcsokat, halfejeket, semmi sem rí ki a sorból, minden odapasszol. A maga nemében az étlap is páratlan: végre egy hely, ahol a halnak nem csak egy-kétféle elkészítési módját ismerik, és a pontyon kívül pisztrángból, csukából, süllőből is akad étek éppen elég. Drága lelkeim, az a csukaszelet székelyesen; no, azt minden hozzám hasonló ínyencnek Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): 3 A tulaj önti a bort KÖRNYEZET (1-10 pont): Halak, halászok tf étel (1-20 pont): Csak az a desszert... J,€§ ajánlom, mert telitalálat a tejfölös székelykáposzta-alapra tálalt balatoni csuka. Remek, kár is tovább dicsérgetni. A levest sem hagyjuk ki persze: az Öreg Halász ízelítő névre keresztelt tárkonyos pulykaragu ízharmóniája a legkényesebb igényeknek is megfelelhet, ahogyan kell, citromkarikával a tetején. A hely szellemének megfelelően persze kötelezően megkóstolandó a halászlé, ami vacsorázótársam szerint annyira nem csípős, mint a Tüskevár Matula bácsijának nevezetes halászlévé - amitől úgy érzed, hogy a fejed búbja is ég -, de legalább jobban kijönnek az ízei. Ennék még belőle - legyen elég ennyit idézni a minősítéséből. Kell azonban a hely főéteknek is; Tüzes Szűz vagy más néven göngyölt karaj csípősen. Nem lehet azért minden szép és jó, velünk van mindenben kifogást találó kollégánk is, aki úgy gondolja, most próbára teszi a rendkívül udvarias személyzetet; a szarvasgerinchez ajánlott barnamártással kéri nyakon önteni a bélszínt - forgatja ki az étlapot, de a mi pincérünknek a szeme se rebben. Úgy látszik, itt a vendég szava parancs. A tulaj maga hozza ki és tölti pohárba az étkekhez általa ajánlott bort. Nemcsak hogy számos balatoni nedűt kínálnak, hanem külön lapon Siófok Város Borát is, azríllés és Fiai Pincészetből. Igaz, az is szembeötlik: a remekbe szabott ételválaszték felsorolásának végén kifáradhattak, hiszen a desszertkínálat meglehetősen szűkös. így aztán a capuc- cinóra szavazunk; kellemes fa- Héjillat árad belőle és végre egy hely, ahol akkora pohárban kapjuk, hogy kevergetés közben nem folyik végig rajta legbecsesebb alkotóeleme, a tejszínhab. Városszél meg január ide vagy oda, folyamatosan cserélődnek a vendégek az asztaloknál - figyeljük ki. Leginkább helybéliek. Ügy látszik, sokan ismerik - idézve az étlapról - az Öreg Halász Titkát. i \