Somogyi Hírlap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-03 / 2. szám

6 PANORÁMA 2007. JANUÁR 3., SZERDA MÁV - kiszervezés, eladás privatizáció Áprilistól már a SzeVaSz szállíthatja az utasokat MAGYARORSZÁG A becsültnél nagyobb kárt okozott a földrengés KEDDIG 563 KÁRBEJELENTÉS érkezett három biztosítótár­sasághoz a Gyömrő térsé­gében történt földrengés miatt. Az eddigi adatok szerint a károk becsült ér­téke eléri a százmillió fo­rintot. Budapest térségében vasárnap kevéssel 15 óra előtt észleltek a Richter- skálán 4,1-es erősségű föld­mozgást, a térségben több épület megrongálódott. Április végéig választanak Leányfalun időközi polgármester-vá­lasztás előkészületei kez­dődtek a Pest megyei Leányfalun, miután Váradi- Szabó Mihály eddigi polgár- mester szombaton egy tűz­esetben elhunyt. A törvény szerint 30 napon belül ki kell tűzni az időközi válasz­tás időpontját, s a poszt megüresedését követően négy hónapon belül kötele­ző megtartani a választást. Nő a családi pótlék, a gyes és a nyugdíj az Év első napjától 6,2 szá­zalékkal emelkedik a csalá­di pótlék, a gyed 7,2 száza­lékkal, a nyugdíjak 4 száza­lékkal nőnek, a gyes össze­ge pedig 26 830 forintra emelkedik - közölte Danks Emese kormányszóvivő. A családi pótlék emelése havonta 700-900, a tartó­san beteg vagy fogyatékos gyermekek esetében plusz 1200-1300 forintot jelent. Az emelt összegű juttatást - visszamenőlegesen - feb­ruártól kapják a rászorulók. Danks: emelkedő összegek @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Az állami vasúttársaság teherszállítási üzletága már az idén magánkézbe kerül, míg a személyszál­lítást egyelőre csak ön­állósítják. Vég Márton A napokban minden bizonnyal kiadja a Magyar Vasúti Hivatal a vasúti tevékenység végzéséhez szükséges engedélyt a MÁV SzeVaSz-nak (Személyszállító Vasúti Szolgáltató), így az egyik utolsó akadály is elhárul az elől, hogy az állami vasúttársaságtól független vállalkozás április el­sejétől megkezdje működését. Tavaly októberben lett nyüvá- nos, hogy a MÁV egy önálló cég létrehozásával szabadul meg a személyszállítási üzletágától. Ezt hivatalosan szervezeti átalakítás­ként kommunikálták. A társaság megörökli a MÁV személyszállí­tó gördülőállományát - beleértve a jelenlegi és az újonnan beszer­zendő motorvonatokat is -, vala­mint a 2007. évi menetrendet. Az eszközökhöz kapcsolódó beruhá­zási hiteleket is magával viszi, és a közszolgáltatási szerződés megkötése után keletkező bevé­teleiből azokat folyamatosan igyekszik majd törleszteni. Arra azonban nincs remény, hogy a SzeVaSz nyereségesen működjön: előzetes számítások mintegy 800 millió forint veszte­séggel kalkulálnak. Az átmene­tinek mondott deficitet a beígért színvonalnövelés okozza. Bővül a budapesti elővárosi vasútháló­zat, valamint Kelet-Magyaror- szágon harminc százalékkal több InterCity jár majd. Kóka János gazdasági és köz­lekedési miniszter korábban már bejelentette, hogy az állami személyszállítás költségtérítése 2007-ben több mint 100 milliárd forint lesz, ami csaknem duplá­ja a tavalyinak. Ezzel párhuza­mosan a konvergenciaprogram­nak és a költségvetési törvény­nek megfelelően idén 111,6 mil­liárd forinttal emelik meg a MÁV Zrt. jegyzett tőkéjét. Ez az összeg azonban eltörpül az öt év alatt felhalmozott 356 milliárd forintos hitelállomány mellett. Közismert tény, hogy Kóka Já­nos liberális politikusként minél hamarabb privatizálná a MÁVot, és csak az MSZP egyes képvise­lői, valamint a szakszervezetek akadályozzák az üzlet nyélbe­ütését. A SzeVaSz létrehozása és a MÁV pénzügyi rendbetételére tett kísérlet ugyanakkor - ha a folyamatot lassítva is - mégis­csak a magánosítás irányába mutat. „Én nem jelenteném ki a mi­niszter helyett, hogy a SzeVaSz a privatizáció küszöbét jelenti, azonban elfogadom, hogy valaki erre a következtetésre jut” - mondta lapunknak Ábrahám Gergely. A szakminisztérium szóvivője hozzátette: a kormány- határozatban megjelölt április elsejei határidő kitolódhat az év második felére. „Reális a veszélye annak, hogy a látványos színvonal-emelkedés a tarifaárak emelkedésével fog együtt járni. Ha ehhez hozzá­vesszük a mellékvonalak felfüg­gesztését, akkor egyértelmű, miért ellenezzük a privatizációt” - hangsúlyozta Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa. Közben a másik zsíros falat a MÁV nyereséges áruszállítási cége, a MÁV-Cargo lehet, amely­nek eladásáról nyáron döntött a kormány, és 2007 végéig fejeződ­het be a magánosítás. Az első önálló évét 83 százalékos piaci részesedéssel és 3 milliárd fo­rint nyereséggel záró Cargóért annak ellenére sorban állnak az osztrák, a német és a francia vá­sárlók, hogy a cég megrendelői köre folyamatosan szűkül. A har­madik nagy üzletágat jelentő Pá­lyavasút, tehát az infrastruktúra a jelek szerint továbbra is az anyavállalatban marad. Nyugdíjszámítás 2007-ben: jobban járnak a többet keresők A nyugdíjazás előtt a sokat ke­resők járnak jól azzal a nyugdíj­számítási móddal, amelyet ja­nuártól alkalmaznak. Eddig ha­vi 174 ezer forintig számították a nyugdíj megállapításánál a teljes jövedelmet, majd sávos el­vonás kezdődött: 175 és 198 ezer forint közötti átlagkereset a nyugdíjba már csak 90 száza­lékon számított. Ezt követően 25 ezer forintonként további 10 százalék volt a csökkenés 298 ezer forintig (ahol 50 százalék volt a beszámítási kulcs). Efö­lött már csak két sáv maradt: 298 és 349 ezer forint között 40 százalékos, afölött pedig 30 szá­zalékos. Az új szabály szerint annak, akinek a nyugdíját 2007-ben ál­lapítják meg, 202 ezer forintig számít be a keresete teljes egé­szében a nyugdíjba, vagyis a li­mit^ ezer forinttal magasabb, mint volt egy évvel korábban. A 90 százalékos lépcső innen tart 230 ezer forintig, majd tíz százalékkal csökken minden újabb sávban. ■ Jövőre drasztikusan változik az induló nyug­díjak számítása: akár 10 százalékot is bukhat­nak az új nyugdíjasok. A felső sáv széle 347 ezer fo­rint, ehhez jár a 40 százalékos beszámítás. E felett viszont nincs újabb lépcső, vagyis ki­került a számításból a 30 szá­zalékos kulcs. Tehát tíz száza­lékkal többet nyer az, akinek ilyen magas a fizetése nyugdí­jazás előtt. Azt már tudni lehet, hogy az idén hatályba lépett nyugdíjszá­mítási szabályok mindössze egy évig maradnak érvényben. A Szociális és Munkaügyi Mi­nisztérium honlapján olvasható tájékoztató szerint ugyanis a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellá­tások rendszerének átalakítá­sáról szóló törvény értelmében 2008. január 1-jétől megváltoz­nak a nyugdíjszámítási szabá­lyok. A változás a mostaninál sokkal drasztikusabb lesz. Jö­vőre a nyugdíjalapot már az úgynevezett teljes nettósítással és teljes valorizációval kell meg­határozni. Ezzel 8-10 százalék­kal csökken az induló nyugdí­jak átlagos színvonala. ■ Sz. Sz. Profilt váltott az autópálya-fejlesztő nemzeti Infrastruktúra Fej­lesztő Zrt. (NIF) néven folytat­ja tovább az új esztendőben a Nemzeti Autópálya Zrt. A vál­lalat tevékenységi köre is ki­bővül, ugyanis a sztrádaberu­házások mellett a közutak és vasutak fejlesztését is irányí­tani fogja. Reményik Kálmán, a társaság elnök-vezérigazga­tója azt mondta, hogy 2013-ig összesen 2200-2300 milliárd forint értékű út- és vasútháló­zat-fejlesztési beruházást ter­vez a kormány. A pénzből 2500 kilométernyi út- és vas­útpálya épülhet vagy újulhat meg. Gyógyszerek: igény volna rájuk, pénz azonban már kevésbé patikaliberalizáció Még nem lehet benzinkútnál orvosságot vásárolni. A tervek szerint 300 gyógyszer lesz kapható. „Fizetném a tankolást, ezenkí­vül szeretnék valamilyen fájda­lomcsillapítót” - szólítom fel a benzinkút kasszását. Nyelve he­gyén a válasz: „Ki nem?”. Vicce­lődés helyett azonban rezzenés­telen arccal közli: még nincs gyógyszerük. „Úgy tudtam, ja­nuártól nem kell sorban állnom egy aszpirinért” - méltatlanko­dom, és az utca túloldalán nyit­va álló patika felé biccentek. „Rengetegen szeretnének itt vá­sárolni orvosságot - világosít fel a benzinkutas -, de még azt sem tudjuk, hogy árulhatunk-e”. A minisztérium listája szerint mintegy 300-féle készítmény lesz kapható a patikákon kívül is: savlekötők, láz- és fájdalom­csillapítók, köptetők, végbélkú­pok és különféle kenőcsök. A törvény ugyan megszületett, mi több: a konkrét tennivalókat szabályozó végrehajtási rende­let is papírra került, de az enge­délyeket csak tegnap óta intéz­hetik a viszonteladók. A receptköteles medicinákat természetesen továbbra is pati­kában lehet beszerezni, így ellá­togattunk egybe, hogy megfi­gyeljük: hogyan reagálnak a be­tegek a drágulásra. „Nem túl boldogok” - számol be a vásárlók reakciójáról Szé- kelyné Farkas Erzsébet, egy nagy forgalmú fővárosi patika vezetője. Szerinte sokan nehe­zen alkalmazkodtak már a pati­kaszerek kiadásának szigorítá­sához is. „Eléggé feldühödnek, amikor közlöm velük, hogy TAJ- számuk alapján vagy ők nem lé­teznek, vagy a vényt felíró orvo­suk” - mondja a gyógyszertár vezetője. Magyarázatképp hoz­záteszi: gyakori, hogy a betegek ugyan fizetik a tb-t, érvényes re­ceptjük is van, de az OEP-pel összekapcsolt számítógépes rendszer döcög, vagy az admi­nisztrációs hibák miatt nem ad­hatják ki a gyógyszereket. Elmé­letileg azokat szűrné ki a háló­zat, akiknek nincs érvényes tár­sadalombiztosításuk. Tegnapelőtt óta 183, a biztosí­tó által nem támogatott gyógy­szer ára változott, többségüké Elsejétől 183 gyógyszer ára változott: többségüké emelkedett emelkedett. Köztük különféle fájdalom- és lázcsillapítóért, kö­högés és megfázás elleni szerért, vitaminért kell többet fizetni. Néhány készítmény - jellem­zően a legdrágábbak - pedig ki­került a támogatási körből: egyes gyomorsav képződését szabályozó és koleszterincsök­kentő szerek, allergia elleni és cu­korbetegeknek felírt orvosságok. Helyettük ugyanolyan ható­anyagú helyettesítő készítmé­nyekkel kúrálhatjuk betegsé­günket, de ezek nem minden­kinél válnak be. Az orvos azon­ban csak akkor írhatja fel a drá­gább gyógyszert, ha döntését szakmai érvekkel megfelelően alátámasztja. ■ Bánky Bea

Next

/
Thumbnails
Contents