Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-06 / 285. szám
2006. DECEMBER 6., SZERDA PANORÁMA 7 Az osztrákok szerint csak esztétikai gond a habzó Rába . „Eddig tartott a türelmünk” - nyilatkozta lapunknak Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, miután egyeztetett a Rába menü települések polgármestereivel. A folyón osztrák bőrgyárakban keletkező hab úszik. A magyar fél ez ügyben ultimátumot adott Ausztriának, miszerint visszavonják a bőrgyárak működési engedélyéhez szükséges magyar hozzájárulást, ha a szennyezés folytatódik. Hétfőn ennek kapcsán be is kérették Ausztria budapesti nagykövetét. „Ez kemény lépés, de bizonyítékaink vannak arra, hogy a szeny- nyezés következtében a Rába egyes szakaszai holt vizekké váltak, őshonos halfajok, mint a márna, eltűnőben vannak” - emelte ki a miniszter. ■ A Rába több szakasza bolt vízzé vált a bőrgyárból érkező hab miatt. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter közölte: bizonyos, hogy két év múlva már csak a keleti és a déli szakaszokon lesz határellenőrzés Határtalan utak 2008-tól schengen Az unió felkészületlensége miatt csúszott a csatlakozás Persányi Miklós elmondta: egyelőre bízik az osztrák fél szavában, így a magyar áüam s az érintett területek nem fordulnak nemzetközi fórumokhoz. Ugyanakkor hozzátette: most már konkrét lépéseket várnak az osztrák hatóságoktól. „Idén tavasszal egyszer már ígéretet tett az osztrák fél a probléma megoldására, de a július elsejei határidő lejárta óta eltelt időben még csak egy levelet sem küldtek arról, miért, vagy hogyan nem sikerült a bőrgyárak szennyvizét biztonságosan elvezetni” - mondta Persányi Miklós. A miniszter szerint az osztrák szövetségi kormány év végéig akciótervet készít a szennyezés megszüntetésére, és a tervek kivitelezését anyagilag is támogatja. Ez egyedülálló eset a modern osztrák gyakorlatban, mivel a kérdés eredetileg Burgenland tartomány hatáskörébe tartozik. Az információt lapunknak az osztrák nagykövetség környezet- védelmi megbízottja is megerősítette. „Ausztria nem szeretné, ha az ügy bíróságra kerülne, nem szívesen védekeznénk a szennyezés miatt” - mondta lapunknak Ern Zimmerl. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy Ausztria mindenben megtartja az uniós környezetvédelmi előírásokat. „A Rába habzása csupán esztétikai probléma, sem a környezetre, sem az élővilágra nincs hatással” - közölte. ■ F. K. Az uniós csatlakozás leglátványosabb előnyére csak egy évet kell várni: Magyarország 2008-tól része lesz a belső határellenőrzést megszüntető schengeni rendszernek. Europress-összeállítás Két év múlva már egy országhatáron sem kell megállnia annak, aki Hollandiába vagy a portugál tengerpartra igyekszik. 2008 januárjától ugyanis szárazföldön és vízen, három hónappal később (a nyári időszámítás kezdetén, március 30-án) pedig a légi közlekedésben is megszűnhet a határellenőrzés az Európai Unió legtöbb tagországa és Magyarország között. így döntöttek tegnap a huszonötök igazságügyi és belügyminiszterei, amikor elfogadták a schengeni övezet kiterjesztését az unió 2004-ben csatlakozott tagországaira. A személyforgalomban a belső ellenőrzés megszűnése után még igazolványt sem kell felmutatni. Ráadásul Ausztria, Szlovénia és Szlovákia felé a természet akadályozhatja meg azt, aki át akar lépni, a rendelkezések szerint ugyanis nemcsak az átkelőket kell elbontani, de a zöldhatár is korlátozás nélkül átjárható lesz. A légi közlekedésben sem kell útlevél-ellenőrzésre számítani, kivéve azoknak, akik Nagy-Bri- tanniába vagy Írországba lépnek be, a két állam ugyanis nem része a schengeni övezetnek. A nem uniós tag Izland és Norvégia ezzel szemben igen, s várhatóan kilenc új tagállammal együtt az unió közepén fekvő Svájc is része lesz a társaságnak. Ehhez komoly előírásokat kell teljesíteni. A szabad átjárásért cserébe a külső határok megerősített védelmét várja el az unió. Arról, hogy az új tagok közül melyek felelnek meg az elvárásoknak, várhatóan jövő ősszel határoznak. Jó hír, hogy Magyarország felA STRASBOURGBAN működő SIS-rendszer 15 millió adatával egy gigantikus körözési adatbázis, amelyhez a schengeni övezet tagországaiban működő bűnüldöző szervek és bíróságok fémek hozzá. Tartalmazza többek között azoknak az adatait, akiket a zóna területén bíróság elé idéztek vagy köröznek, s olyan nem készülésével eddig elégedett volt Brüsszel. Ez azért is fontos, mivel hazánk ma négy nem EU-taggal határos, Szerbia vagy Ukrajna esetében ráadásul még vízum- kényszer is életben van. Mivel ez a schengeni rendszerben tovább szigorodik - hiszen a hozzánk belépők 25 országban mozoghatnak szabadon - a megszokott torlódásokkal már nem Hegyeshalomnál, hanem például Kelebiánál kell majd számolni. Szigorú felügyelet lesz a román határszakaszon is, ám egy friss rendelkezés értelmében jövő januártól már csak az egyik oldalon kell az átlépőknek bemutatni az okmányaikat. (Tovább gyorsítja a forgalmat, uniós állampolgárokét is, akiknek belépését nem engedélyezik Eltűnt személyekről, bizonyítékokról, járművekről, fegyverekről, okmányokról vagy bankkártyákról is megtalálhatók információk. így például egy Ausztriában ellopott autónak nyomára bukkanhat egy rendőr Spanyolországban, s el is kobozhatja. hogy az uniós csatlakozással együtt ezen a szakaszon megszűnik a vámellenőrzés is.) A határátkelők lebontása nem jelenti azonban az ellenőrzés végét. Erre ugyanis az ország területén bárhol sort keríthetnek a határőrökből, vámosokból és rendőrökből álló egységek, vagyis külföldi látogatásokhoz ezt követően is vinni kell valamilyen igazolványt. Magyarországnak ugyanakkor joga lesz arra, hogy ha szükségesnek ítéli, visszaállítsa az országhatárok ellenőrzését. Erre már többször akadt példa, elsősorban nemzetközi csúcstalálkozók miatt, de a németek vagy a portugálok a náluk rendezett labdarúgótornák idején is ellenőrizték a belépőket. Az új tagokkal együtt az EU is fejleszt: a schengeni övezetben tartózkodók adatait tároló Schengeni Információs Rendszer (SIS-I) kiterjesztése a bővítés másik alapfeltétele. Az azonban már hónapokkal ezelőtt kiderült, a SIS-II csak késéssel tud majd beindulni - a pesszimista jóslatok szerint csupán 2009 környékén. A visegrádi négyek már májusban tiltakoztak a csúszás miatt, a mostani áttörést azonban egy portugál javaslat hozta meg. Eszerint az újak a korábbi tervekkel ellentétben még a régi SIS-hez csatlakoznak. ■ Januártól a román határon is csak egyszer ellenőriznek. Közös nyomozás - gigantikus rendszerben ■imm'niniiininonooiiíiÉif'i lárrM ...............iiiAin[H[innn»fim»«imi|ME RHBEH&m Lövöldözés az amerikai követségnél fegyveres nyitott tüzet kedd reggel a jemeni fővárosban, Szanaában az Egyesült Államok nágykövetsé- gére, de sikerült ártalmatlanná tenni és őrizetbe venni. Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a célja a magányos lövöldözőnek. Alaptalan volt a magyar cégek elleni eljárás több német bíróság döntött úgy a közelmúltban, hogy nem volt jogalapjuk a Soko Pannónia és a Soko Bunda elnevezésű akcióknak, amelyeket Németországban indítottak magyarországi cégek ellen. Az 51 cég felénél vagy már megszüntették az eljárást, vagy felmentették a társaságot a vádak alól. Növekszik Romániában a magyargyűlölet A ROMÁNOK több mint 50 százaléka gondolja úgy, hogy a cigányok lusták és bűnözők, egyáltalán nem tetszik nekik, hogy egy országban kell élniük a magyarokkal, s hasonló ellenszenvet mutatnak a zsidókkal szemben is. Egy tanulmány szerint az idegengyűlölet három év alatt több mint tíz százalékkal nőtt. Washington elutasította a kubai vezető ajánlatát AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK nem fogadta el Raúl Castro ideiglenes kubai államfő javaslatát, hogy a két ország kezdjen párbeszédet. Washington közölte: csak a kubai néppel hajlandó tárgyalni. Raúl békülékenynek mutatkozik @ TOVÁBBI hírek: www.reggel.hu „Virgácsot a közjogi méltóságoknak” kettős állampolgárság Ezres tüntetés a sikertelen népszavazás évfordulóján Karsai: nem lesz biztosítatlan őstermelő „Tizenhat közjogi méltóság fog virgácsot kapni a Kossuth tériektől” - hangoztatták a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Szabadság téri nagygyűlésének résztvevői. A szervezet tegnap a 2004- ben ezen a napon rendezett kettős népszavazás sikertelenségére emlékezett és emlékeztetett mintegy ezerfős tömeg előtt. A rendezvény főszervezője, Gyet- vai György, az MVSZ fővárosi elnöke kijelentette: a „Gyurcsány- országkáromlás” ellen tiltakoznak. Dobos Attila, a Nemzetőr fő- szerkesztője énekes magánszámot adott elő Éljen Magyarország címmel. A dal a fenti szavakon túl a Szózat soraiból állt, melyet a nagy sikerre való tekintettel többször is előadott. Mészáros Imre, a Goj-motorosok egyesületének vezetője megtette azt a szívességet a miniszterelnöknek, hogy az emberek közé sorolta. A tömeg külön jelzőkkel méltatta embervoltát, melyből a gazember volt a legszalonképesebb. Lapzártánkkor a „Gumid kopjon, ne a hazád!” című dal szólt, mely tekintve, hogy a szónokok a jó időt az isteni gondviselés kegyelmének tudták be, nem is nevezhető meredeknek. Mindenesetre - legalábbis, ha hihetünk a zászlók g feliratainak - a Szabadság téren 1 forradalom van, mégpedig Fórra- | dalom 2006: ha hidegebb lesz, a J remélt „áttörés” 2007 tavaszára £ marad. ■ Tibay Gábor Az MVSZ fővárosi megemlékezésén a kormány ellen is tüntettek „Nem marad biztosítatlan őstermelő Magyarországon, a mező- gazdasági őstermelők Európában a legolcsóbban juthatnak nyugdíjhoz, egészségügyi biztosításhoz” - ismertethonatya .kijelentette, hogy törvénymódosítással a kormány azokon az ellátatlan gazdákon segít, akiknek földjük művelésén kívül nincs más munkájuk. Az APEH adatai szerint mintegy 30 ezer főről van szó. Karsai példaként említette, hogy egy ellátatlan őstermelő egymillió forintos árbevételének húsz százaléka jelenti a járulékalapot, ez után kell fizetni a 8,5 százalékos nyugdíj- és az öt százalékos társadalombiztosítási járulékot, azaz évi 25 ezer forintért kap nyugdíjat és egészség- ügyi ellátást. Aránytalan az őstermelők terhelése - jelentette ki Font Sándor. A fideszes képviselő arra emlékeztetett, hogy a gazdák korábban alanyi jogon biztosítottak voltak. Font sérelmezte, hogy a banki és a biztosítási szektor, amelynek 400 milliárd forint adózott nyeresége volt, jövőre 20 milliárd forintot fizet az államnak, míg az őstermelők 60 milliárdot. ■ F. M. te a január 1-jétől ■ A Fidesz szerint életbe lépő jogsza- aránytalan a bályt tegnap Karsai termelők terhe. József. A szocialista