Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-28 / 302. szám

10 KRIMI&BU L V AR&MUSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Bohlen vezette Modem Talking a csúcsra ért, Bodnár Attila társa­ságában - a német duót köveivé - ő maga is szintetizátoralapú popra váltott. A kilencvenes évek közepére azonban Fenyő is be­látta, hol a helye a zenei palettán. A Hungária frontembere azóta nem is vállalkozik zenei kiruc­canásokra. Megmaradt főjampi- nak, akivel közösen lépnek szín­re a lampi Angyalok. Ez a tánckar egy évtizede kitart már mellette, nekik is kö­szönhető, hogy tíz éve borí- tékolhatóan teltházasak a muzsikus évzárói. „Fenyő nélkül nincs kará­csony” - vallja büszkén a jövőre 60 éves énekes-zongorista. Per­sze nem titkolja, hogy ezeket a koncerteket egyszersmind előszilveszteri parüknak is szán­ja. Az emelkedett hangulat mel­lett tehát a vidám, kicsit csiricsá­ré stílus is alkotóeleme, jellemző­je egy Fenyő-mulatságnak. Fenyő Miklós évzárója Hungária A zenész állítja: a rock and roll úgy hat, mint a vitamin No meg az olyan jampiopusok, mint a Hotel Menthol, a Csók­király vagy a Multimilliomos jazzdobos. De hogy milyen egy vérbeli jampi? Fenyő amondó: már-már kortalan, hiszen aki ezt a zenét játssza, erőre kap; a rock and roll úgy hat, mint a vitamin. A Hungária frontembere idén tagadhatatlanul jó formában van. Nyáron ugye a szintén hagyomá­nyosnak mondható margitszige­ti koncerten tarolt, s volt egy szín­házi bemutatója. Emellett a Megasztárba is elvárták. A tehet­ségkutatón az ő dalait énekelték a zenészpalánták. Sőt, egy-egy nóta betanításában közre is mű­ködött. Emellett az Artisjus élet­műdíját is átvehette. A mérleg azonban akkor leng ki igazán, ha az elmúlt 36 évet tesszük rá. E szerint Fenyő eled­dig 27 albumot készített, továbbá három pártfogoltjának - Szandi volt az egyik - 7 albumán vállalt menedzseri feladatot. 1980-ban az E-klubban lép elő­ször színre a „nagy” Hungária 1984-ben megjelenik Fenyő szólólemeze, Jól nézünk, MIKI címmel 1986-ban megalapítja a Modern Hungáriát 1988-tól menedzseli a Step zenekart, majd 1994-ig Szandit 1998-ban az Operettszínházban mutatják be musicaljét, a Hotel Mentholt. 2001-ben ezt a Made in Hungária követi, majd idén az Aranycsapat a József Attila Színházban díjak: Táncdalfesztivál nagy­díja (1981), Huszka Jenő-díj (1988), Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkereszt (2004), Angyalföld díszpolgára Fenyő Miklós Az évzáró bulikat idestova tíz esztendeje rendezi meg a rock & roll műfaj megszál­lottja, aki gazdag pályája során kis ideig még rappelt is, sőt, ami­kor a Thomas Anders és Dieter 1947. március 12-én, Budapes­ten született 1956-1959 között New Yorkban élnek családjával, de 1962- ben már Budapesten alapít zenekart (Sztár) 1967-BEN születik a Hungária együttes Fenyő Miklós hagyo- mánytisztelő ember. Ma a szokásos módon évzáró bulit ad a Syma csarnok­ban. A zenész a régmúlt sikereit felelevenítő kon­certjére meghívta Szulák Andreát és a Hungária egykori dobosát, Szikora Lebukott a terepjárójában embert csempésző olasz nagylaknál egy ecuadori nőt és két gyermekét próbál­ta meg terepjárójával Ma­gyarországra csempészni egy olasz férfi. A Romániá­ból érkező kocsi sofőrje úgy bukott le, hogy az útlevél­kezelőnek feltűnt, kabátok­kal pakolta tele a hátsó ülést. Ezután a határőr bele­túrt a ruhaneműkbe, s első­ként egy padlólemezen kuporgó lányt fedezett fel. Lakásában, álmában támadt az idős asszonyra a hajnali órákban pécsi ott­honában támadtak meg egy 78 éves asszonyt Az elkövető a teraszajtót feszítette ki, majd bemászott a lakásba, ahol el­törte áldozata csuklóját Végül 70 ezer forinttal távozott A rabló nem érte be a lopott kocsival ELFOGTÁK AZ AUTÓTOLVAJT, aki miután ellopta a jármű­vet, az abban maradt laptop visszavásárlására tett aján­latot áldozatának. A találko­zó helyszínéül egy szerencsi benzinkutat jelölt meg. Ide azonban nemcsak a kocsi tulajdonosa, hanem a rend­őrség is időben megérkezett. © TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Az Alfa Holdbázis további 23 része forog januártól a Filmmúzeumban A Filmmúzeum sorra vetíti azo­kat a kultuszfilmeket, sorozato­kat, amelyek kihatottak több nemzedék életére, gondolkodás- módjára. A csatorna jó érzékkel vette elő Stirlicet és A tavasz ti­zenhét pillanatát éppúgy, mint Simon Templar angyali történe­teit. Emellett a Monty Python társulat abszurdjait is elő­szeretettel ismétlik. ■ Az új évben induló Alfa­szériában feltűnik már Maya, a magyar szárma­zású űrlány is. Korábban a múltfürkész televíz­ióban az Orion űrhajó is megele­venedett. Napokon belül pedig az Alfa Holdbázis újabb 23 epizód­ját tekinthetik meg a rajongók. Mert Koenig kapitány és legény­sége (z)űrös kalandjait itthon is sokan imádják. A harmincéves, összesen negyvennyolc darabot számláló sci-fi sorozat magyar- országi sikerére, máig tartó nép­szerűségére jellemző, hogy ma­gyar nyelvű honlapot is találni a világhálón. S mint mindennek, úgy ennek a filmsorozatnak is van magyar vonatkozása. Éppen a most startoló új epizódokban feltűnő űrlányt az a Catherine Schell játssza, akinek 1944-ben Budapesten született édesapja a híres korabeli diplomata, báró Schell Bauschlott Pál volt. TELE¥IZlÓ-MUSOR íj WgTTfrMTO - Mit f r, Iktlklub n<ilMllllM I toq '1ü1ÍHI mT’HHHBHBMHÍ j H 6.40 Kölyökklub 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte 6.00TVShop 6.15 A kétéltű ember 6.00 Királyok és királynők 10 8.55 Disney-rajzfilm 6.30 Hercules és Xena © 9.00 Napló '56 © 9.00 Társaink, rabszolgáink... 7.00 Magnum (ismétlés) © (szovjet sci-fi, 1962)92' 6.36 Zabolátlan időjárás 9.15 06-91-334-334 7.55 Beethoven 4. 9.05 Titokzatos Násztya 9.30 Feszti körkép 8.00 Baywatch © 7.50 Történetek Lármafalváról Támadnak az elemek M 9.20 Receptklub (amerikai vígjáték, 2001) 9.50 Ünnep a világ körül 9.55 Világvédétt lehetne 9.00 Halálblztos diagnózis (svéd film, 1986) 7.30 Szárnyalni Kanada egén j 9.35 Szabad, mint a szél 9.35 Túl az Óperencián © 9.55 Egy csaknem 10.05 Srpski ekran (ismétlés)© 9.20 Egri csillagok 8.05 Térképészek (2.) (am. kalandfilm, 1999) 76' (am. kalandfilm, 1992) tökéletes apa © 10.35 Unser Bildschirm 10.00 Gyilkos sorok © (magyar film, 1968-2/2.) 9.05 Állati rekordok (9.) © a 11.00 Koronás kalamajka Fsz.:TomCruise, Nicole (olasz vígjátéksorozat - 6/4.) 11.05 Kárpát expressz 11.05 A narancsvidék © 10.45 Charly, majom 10.10 Regélő kövek (7-8.) " (amerikai vígj., 2001) © Kidman, Thomas Gibson 11.30 Babatévé 11.30 Átjáró (amerikai sorozat) a családban (ismétlés) © 11.10 Szeszről szeszre 12.40 Zsaru vagy csirkefogó © 12.00 Minkey, a kémmajom 12.00 Híradó délben 12.00 Híradó délben 12.10 Kojak© 11.30 Kívánságkosár 12.20 Úgy szeretlek, 3 (fr. kalandfilm, 1979) 101' (kanadai családi film, 2006) 12.30 Slovenski utrinki 12.30 Szárnyak zenéje (amerikai krimisorozat) 14.00 Észak nomádjai majd megeszlek! '2 14.30 Alma a fájától © 13.30 Winnetou és barátja © 13.00 Együtt 13.05 Cigányzene (13/8.) 13.10 Magnum © 14.25 Az ikonok világa (2.) 13.20 A sejtelmes hiúz H (amerikai vígjáték, 1986) (német-jugoszláv film, 1966) 13.25 Péklakép(p) (67/66.) 13.30 Segítünk - Munkaügyi (amerikai akciófilm-sorozat) 14.55 Jeges kikapcsolódás 14.25 Királyok és királynők M 16.40 Aludj csak, én álmodom! © 15.05 Szánon nyert örökség © 13.35 Hahó, Öcsi! körkép (16/16.) 14.15 Halálbiztos diagnózis 15.45 Charly, majom Vili.Henrik© hJI (amerikai vígjáték, 1995) (angol vígjáték, 2001) 98' (magyar gyerekfilm, 1971) 14.00 Egy pikoló világos © (amerikai krimisorozat) © a családban (128.) © 15.00 Telefortuna 'W Fsz.: Sandra Bullockr 16.50 Kutyám, Jerry Lee 3. 15.00 Rita, a szúnyog (magyar film, 1955) FF 82' 15.15 Gyilkos sorok © 16.30 Aranykorona 16.00 Szárnyalni Kanada egén 0 18.30 Híradó Esti kiadás (am. akcióvígj., 2002) 91' (olasz zenés vígjáték, 1966) 15.25 Nap-nyugta 16.20 Vészhelyzet © 16.45 Teázzon a Kor Kontrollal! 16.40 Jégtörő a Déli-sarkon 19.00 Fókusz© 18.30 Tények Hírműsor 17.00 Híradók 18.00 Büszkeség és balítélet© 17.25 Lety, a csúnya lány 17.15 Magyar évad II. 17.45 Merész régész© 19.30 Kutyák és macskák 19.00 Aktív Magazin © 17.20 Apócák a pácban (angol sorozat - 6/2.) 53' (mexikói sorozat) © 17.45 A házigazda ajánlja 18.55 Fogyjunk együtt! (amerikai vígjáték, 2001) 19.25 Kémkölykök 2. (angol vígjáték, 1990) © 18.55 Esti mese 18.30 A Simpson család 18.00 Híradó. Sport 19.55 Tengeri történetek __ Fsz.:JeffGoldblum(Brody -Az elveszett álmok Fsz.: Eric Idle, Robbie 19.05 Membrán (amerikai rajzfilmsorozat) © 18.30 Mese (francia term. sorozat) pl professzor), Elizabeth Perkins szigete Coltrane, Camille Coduri 19.30 Híradó este 19.05 Forró szél © 19.00 A vadon szava Harc a túlélésért; H (Mrs. Brody), Alexander (am. kalandvígj., 2002)96' 18.45 Jog-alap Sporthírek. Időjárás (jugoszlávsorozat) (angol sorozat-13/7.) 52' Angyalcápa... Cm Pollock (Scotty Brody) Fsz.: Antonio Banderas, 19.00 Híradó este 20.00 A képzelt beteg 20.10 Emberi történetek 20.00 Doktor Zsivágó © vagy maga az ördög? W 21.05 Neveletlen hercegnő Steve Buscemi, Carla Sporthírek. Időjárás (magyartévéjáték, 1972) (amerikai dokumentum-sor.) (amerikai film, 1965-2/2.) 21.05 John Wamsley (amerikai vígj., 2001) 106' Gugino, Cheech Marin, 19.30 Szabó Magda: 21.40 Eladó város © 21.15 New York-i 21.45 Híradó. Sport állatrezervátuma Fsz.: Anne Hathaway, Julié Alexa Vega, Daryl Sabara, Régimódi történet © (francia film, 1992) 101' helyszínelők© 22.05 Hősöm tere © (dokumentumf.) Andrews. Hector Elizondo Ricardo Montalban (magyarsorozat-6/4.) Fsz.: Tóm Novembre (amerikai krimisorozat) (magyar dok.-film, 2006) 22.05 Törvényszéki akták B#................................... .....................‘...............................................................................................................................................................................................J................................................................................................. 23 .10 Tenenbaum, a háziátok © 21.15 Sztár születik 20.25 A királyasszony lovagja © 23.25 A zene igézete 22.15 A helyszínelők © 22.40 Élni és álmodozni 23.05 Eljön a rosszidő? J ' (amerikai vígjáték, 2001) (amerikai film, 2004) 103' (fr. kalandfilm, 2002) 108' 00:30 Tízparancsolat (amerikai krimisorozat) (spanyol film, 2004) 103' (ismereti, film) M 1.05 Szétcsúszva © Fsz.: Hilary Puff 22.20 Korál-koncert (lengyel filmdráma, 1988) 23.10 Kés alatt® Fsz.: Carmen Maura, 0.10 Haditengerészet (13.) {■jj (angol thriller, 2000) 95' 23.10 Shop-show © 23.10 Hírek. Időjárás 1.30 Segítünk (amerikai sorozat) Alex Brendemühl 0.45 A macskák 2.45 Infománia © (amerikai vígjáték, 1995) 23.30 Beszélj hozzá! © 1.55 Membrán (ism.) 0.15 Start 0.25 A XIV. század művészete édesélete© Multimédia-magazin 0.45 A nagy kóceráj © (spanyol film, 2002) 109' 2.20 Pier Paolo Pasolini (ismétlés) Sienában, Firenzében és 1.10 Iránya nagyvilág! © 3.10 Fókusz (ismétlés) © (francia vígjáték, 1973)84' Fsz.: JavierCamara (olasz portrét., 2000) 0.45 A fogoly (am. film) © Páduában A bizarr Tasmania Cfi HÍR TV..."WHflHH MAGYAR ATV IjMB HÁLÓZAT _ _ EUROSPORT^BBHI SPOR.T1..........."IMI DISCOVERY _ _ _ .lÉÉUl 2 1530Trükkösfiúk. 15.45 ítélethozatal. 1&05 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 15.00 Apehanger. 15.30 Kárpát-medencei 830 Csupasport9.00 Extrém-sportok 10.00 830 E.ON-kézilabdagála. 845 Francia láb- 630 Gyerek a nyeregben 815 Felvétel indul 1230Klasszikusautókklubja.l3.00Braini­25 Soroló. 1630GyógyHír. 17.00Híradó. 1730 ajánlat. 1330 Kvízaréna. 1630 Modem hor- sorsok. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Biztonsági IheGreatOutdoofGamesll.OOTenisz 13.00 danjgás. 10.15 Darts. 11.45 Angol labdarú- 8.45 A cserecsapat 10.40 Apapróba 12.10 ac. 14.00 Autószerelő műhely. 15.00 'S Csintalan. 1830 Esti gyors. 19JX) Híradó. gász. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725 Cső- zóna. 1730 Csacska angyal. 1820Jogalap Csupa sport 1430 Labdarúgás UEFA-kupa gás. Watford-Arsenal. 14.45 Angol labdarú- Apácashow2.13.55Mozi! Mozi! Mozi! 1425 Hipersebesség. 1600 Hogyan csinálják? jjj* 1930EsUgyors.20.05 Pénztár. 20.15 Lapzár- dálatosvadvilág. 1800 Fórum. 19.00 Híradó. 18.30 Kincs ez a pingvin! 2020 Jog-alap. 2006/2007 15.00 Labdarúgás 17.00 Síug- gás. Chadton-Fulham. 17.15 Jégkorong. Heidi 16.10Aharmadikkívánságl7.50Lack- 17.00 Hogyan készült?. 1800Amcsi moto­ta.21.00Híradó21.2135Teljesszekfú,szar- 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Kapufa. 21.00 2030Hírháló.21.00Túlgazdag-DorisDuke ró Vk.Harrachov 18.15 Síugró Vk, Engelberg 19.15 E.ON-kézilabdagála. 19.30 Holland awanna blues 1925 A gyerek meg én 21.00 tok. 20.00 Ember alkotta csodák. 21.00 P3 kaláb. 22.05 Ellenzékből ellenzékbe. 22.40 Friderikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. titkos élete (am. film -1.). 23.00 Shackleton 1930 Pankráció 21.00 Ökölvívás 23.00 labdarúgás.20307uhanyhíiadó.2130Ring- Irak2230A múltfogságában 1.45 Szemben 2006 legjobb műsorai. 23.00 Roncsfu­O BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 2330 Garázs 23.00 Híradó. Spod2325Tőbbetésszel! (angol tévéfilm -1). 1.00 Mindörökké Júlia! Szumó 24.00 Küzdősport lispíl. 22.15 K0. Tv. 22.45 Kosárlabda. a Nappal 320 Változatok a házasságra tárnok. 24.00 2006 kiemelkedő pillanatai KAPÓS TV BOGLÁR TV^^HWi MARCALI HELIKON RÁDIÓ ÜÜ9 BKöIO P-Amo'HHHI PETŐFI RAUIO......HÜ KOSSUTH íiCS’ilU'IMI 08 .00 Képújság 17.00 Biztonsági Zóna Napközben folyamatosan képújság hírek- 19.00 Calypso Kórus karácsonyi koncertjé- 7.00-9.00 A Helikon Rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántú- 4.00 Óránként Hírek, időjárás 5.03 Hajnali dal- 4.00 Óránként Hírek, időjárás 6.33 Az én 17.30 Korzó, ismétlés 18.30 Géniusz, is- kel, közérdekű információkkal, idójárás-je- nekközv. felvételről a Római kát templomból. 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS km 14.00-18.00 Dél-után... - Információs lamok 6.03 Kívánságreggel 845 Sportreggel hazám 9.04 Napközben 11.05 A Szabó csa­'0 métlés 18.59 Útravaló 19.00 Kapospont- lentéssel 19.00 Barátoka bajban 19.50 Te- Talentum Múv. Isk. karácsonyi hangv. 2030 élő kívánságműsor 13.00 Helikon Krónika műsor, hírekkel időjárásjelentéssel, közérde- 9.17 Petőfi-délelött 10.10 A vélemény szabad Iád 1133 Hangoskönyvek 12.40 Ki nyer tH a Kapós Tv hírműsora 19.20 Kapós Sport leki Pál cserkésze, portréfilm 2020 Pannon Hírháló 21.00 Túl gazdag - Doris Duke titkos 13.08 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendé- kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kró- 12.04 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Időjárás, ma?12.50Törvénykönyvl330Aiómaikat. 0 19.30 Best of Flört, ism. 19.59 Útravaló Krónika - régió magazin 2120 Ismétlések élete 1. r., am. film 23.00 Sackleton 1. r. an- ge 19.00 Helikon Krónika 19.08 Interaktív ki- nika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 Új Est- sport, közlekedésésvizállásjelentés 13.17 Slá- egyház félórája 15.05 Vállalkozásklinika x&q 20.00 Kapospont ismétlés 20.20 Kapós 2330 Képújság goi tévéfilm vánságműsor időben! A Régió rádió szórakoztató műsora germúzeum 14.04 Kabarécsütörtök 16.04 16.15 Magyarországról jövök 17.05 Csen­pj Sport ismétlés 20.30 Hírháló 21.00 Túl ”,ig11™1111111...............«*gyrg^g*|!l|^l!|l5»**************4MBBWWBBBM| * J telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió- Csúcsforgalom 1830Szünetnélkül 1920„Pá- des kiáltás - beszédes csönd 17.45 Kék ga zdag-Doris Duke titkos élete, amerikai ...T.?...................... ?. . .’................................................. ..... .... . Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát nyelvű: rizs ege alatt" 20.03 Sanzonvilág 21.04 Min- bolygó 19.00 Határok nélkül 19.50 Mese film 1. rész 23.00 Kapós Krónika, éjszakai 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Biztonsági Zóna 1830 „Mi Somogyiak" Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-1030. 20.00-20.30, németnyelvű: dentudás Egyeteme 22.03 Drogétfi)a 23.15 20.04 Aranyemberek 2035 Thomas Bem­magazin: Útravaló, Kapospont, Kapós tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 19.00 Csurgói Híradó II. 1920 .így történt.." Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb nyelvű: Bemutafiuk a Jazzpression Együttes .Nigth- hard:Megzavarodás21.06Kopogtató2230 Sport 21.00 Estifilm 2030HákjzatTv kívánságműsora 13.00-14.00,2030-2130 drivingö’c. új CD-jét 0.10 Éjszaka Iskolapélda 23.00 Kenó 0.10 Éjszaka

Next

/
Thumbnails
Contents