Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-22 / 299. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 22., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP 5 Családias hangulat rokonok nélkül ünnep idegenben Sok gyerek karácsonykor sem jut haza a Zita gyermekotthonból Vas András Legalábbis a fiúk szintjén. Szétdobált ruhák, szétszedett bútorok, kitört ablakok fogadnak az érkezésünkkor éppen üres szobában, míg a Zöld sasok csoport másik két hálójának ajtaja zárva. Már éppen indulnánk kifelé, amikor hangos röhögésre üvöltözésre leszünk figyelmesek: a nyomok a folyosó végére, a nappaliba vezetnek. Öten üldögélnek egy szétcincált heverem, beléptünkre a két legidősebb idegesen felpattan, s földre dobják cigijüket. Lehetnek úgy tizennégy évesek, a többiek esztendőkkel fiatalabbak náluk, az egyik stokin mégis halomban állnak a csikkek. Mig kísérőnk, Tisza Attila igazgatóhelyettes ki nem megy a szobából, senki sem hajlandó beszélni, aztán szép lassan oldódik a hangulat. Főként, amikor a közelgő ünnep kerül szóba.- Hazamegyek - jelenti ki magabiztosan Roland, majd amikor kiderül, nincs az eltávozásra javasoltak között, kijelenti, hogy akkor megszökik. - Minden karácsonykor ez van - teszi hozzá, no és elmeséli, hogy tízen testvérek, alak közül üyenkor sokan összegyűlnek az egyik idősebb nővérénél Nagykorpádon. Ahol amúgy várják, még ha engedély nélkül érkezik is. Ellentétben Zolival. A bom- berdzsekis, acélbetétes bakancsos fiút anyja látni sem akarja, amióta baseballütővel ösz- szeverte nevelőapját.- Maradok Kaposváron, és a barátnőmmel leszek - legyint az elmaradó hazamenetellel kapcsolatos kíváncsiskodásunk- ra. - Csak még ajándékot kell Teca Pirivel, Beácskával és Pamacs nyuszival osztozkodik a szobán. A karácsonyt és a szilvesztert is együtt töltik Átalakul a gyermekvédelem szervezete, emiatt kevesebb pénz jut az ünnepekre január elsejétől átalakul a gyermekvédelem szerkezete. Emiatt idén kevesebb pénz jutott az otthonban lakó gyerekek karácsonyára. - Az ünnepi események, programok jóval szerényebbek, mint koráb- J bán - állítja Tisza Attila, a Zi- 3 ta gyermekotthon igazgatóhe- - lyettese. - Nem tartunk közös § karácsonyt, a lakóegységek | * magukban ünnepelnek. A g gyerekek negyede-ötöde tölti I rokonoknál az ünnepeket. Nem börtön a gyermekotthon. Sokaknak az itt élők jelentik a családot Mindössze néhány kókadt girland jelzi az ünnep közeledtét a folyosó falán, amúgy minden olyan a kaposvári Zita gyermekotthonban, mintha egy szimpla őszi hétvége közeledne. neki vennem. Valami csokit és egy plüsst. Azokat imádja. Tibi viszont hivatalosan is hazakészülődhet: kaposvári családjánál tölti az ünnepeket. A két, csendesen a sarokba húzódó roma kisfiú viszont marad: szökni kicsik, a család viszont nem kíváncsi rájuk, így a Zitában ünnepelnek. Ha szerencséjük van, a csoportok összevonása után - mivel többen hazamehetnek, így a bennmaradókat összeköltöztetik néhány napra - olyan lakóegységbe kerülnek, ahol lesz fenyőfa. Az idén ugyanis központi fára nem futotta a büdzséből... A Tátika csoport tagjai így különösen megbecsülik saját fenyőjüket. A lányok szobái amúgy mintha egy másik épületben - világban - lennének. Patyolatrend, tisztaság, érkezésünkkor is éppen sepregetnek.- Pedig a többség nem is marad itt - jegyzi meg dicséretünkre Teca. Ő éppen marad. Kiskora óta az otthon lakója; a marcali lány elvesztette szüleit, azaz nincs is hová mennie... Marika és Editke Szentgálos- kérre mennek haza. A roma testvérpár az otthon lakói számára szokatlanul sokat lesz távol: kimenőjük szerint csak január másodikán kell visszajönniük. - Aztán lehet, hogy nem maradunk végig - állítja Marika. - Elképzelhető, hogy karácsony után majd hiányoznak az itteniek, meg otthon sem lesz olyan jó. Bár azt ígérték, szilveszterkor pezsgőzhetünk. Legutóbb disznóvágás is volt. Leila is mehetne, ám a somogy- jádi lány inkább maradna. Anyja bejelentkezett ugyan érte, de közölte: azért vinné ki, hogy dolgozzon. így némileg érthető, hogy Leila a Zitát választja.- Öt éve élek itt, azóta nem voltam otthon - meséli. - De jobb is így, itt békén hagynak.- Átmegyünk egy másik csoportba, beszélgetünk, éneklünk - veszi vissza a szót Teca, aki Pirivel és Beácskával, no és Pamacs nyuszival osztozik a szobán. - A barátnők meg is ajándékozzák egymást, mint egy családban. S ha minden jól megy, szilveszterkor bulizunk. Talán még pezsgő is lesz - teszi hozzá, amire egyetértő bó- logatás kezdődik: szép is lenne, ünnepélyes... F. SZARKA Állatorvosi ügyelet DECEMBER 25-26. KAPOSVÁRI KERÜLET: Szabó Zsolt Kaposvár-Toponár, Kócsag u. 7. T.: 82/423-864 és 30/9695-653, Szalay Szabolcs Mezőcsokonya T.: 82/715-108 és 20/9527- 340, Balázs Péter Ráksi T.: 82/372-343 és 20/9390- 022. Marcali kerület: Sa- vanyó József Böhönye T.: 85-322-470, Fülöp Endre Marcali, Arad u. 4. T.: 85/ 312-672 és 30/3755-127, Kádár Tamás Látrány, Péntekhely u. 26/a. T.: 30/ 9939-838. Nagyatádi kerület: Gibizer Péter Nagyatád, Mártírok útja 14. T.: 30/9844-698, Visnyei Sándor Homok-szentgyörgy T.: 82-487-520 és 30/6398- 389, Soós Gyula Csurgó, Petőfi u. 14. T.: 82/471-260 és 30/8572-916. Siófoki kerület: Kádár Tamás Látrány, Péntekhely u. 26/a. T.: 30/9939-838, Compe- tence Kft. Siófok, Honvéd u. 26. T.: 84/322-400 és 30/9590-312, Kiss Pál Tab, Zichy u. 27. T.: 84/ 525-003 és 30/9899-073. Kisállat-rendelői ügyelet: Benda Tibor Kaposvár, Tokaji u. 19. T.: 82/310-757 és 20/3861-621. Az ügyelet hétfő 8 órától szerda reggel 8 óráig tart. Vargányát talált! TÉLEN RITKASÁGNAK SZÁMÍTÓ gombát, két vargányát talált a kálmáncsai Csábrá- ki Istvánná csütörtökön a szokásos erdei sétája során. A lelkes nyugdíjas elmondta, hogy immár húsz éve jár rendszeresen, hetente kétszer családjával és a kutyáival együtt gom- bászkodni. Először a családja is meglepődött. A két vargánya közel harminc centiméteres nagyságával tűnt ki az avarból, így vette észre. A Sonline.hu és az Enjoy Rádió segít a rászorulókon Segíts, hogy segíthessünk mottóval indított közös karácsonyi jótékonysági akciót az Enjoy Rádió és a Sonline.hu. Az internetes portál és a rádió munkatársainak közreműködésével a hallgatók és az olvasók többau- tónyi ajándékot gyűjtöttek össze, melyeket csütörtökön adtak át a Zita Gyermekotthon lakóinak. Tisza Attila igazgatóhelyettes a gyermekek nevében köszönetét fejezte ki, hogy gondoltak rájuk a szeretet ünnepén. A mostani kezdeményezés révén játékok, számítógépes berendezések, édességek, ajándékok, színes ceruzák, tollak és könyvek gyűltek össze az otthon karácsonyfája alatt. Karácsonyi akció a rászoruló családokért A kaposvári Lions Klub és a Sláger Rádió akciót szervezett a rászoruló családok megsegítésére. Zsíros kenyeret, forralt bort és zsákbamacskát árusítottak a kaposvári Sétálóutca elején. A kaposvári Borostyánvirág Anyaotthont támogatják. Az adományokat szombatig várják. Harminc lánglovagot vár öt somogyi laktanya Az országban jövőre ötszáz tűzoltó felvételére nyílik lehetőség; Somogybán harmincán kezdhetik el pályafutásukat. A júniusi eskü után teljes erőbedobással dolgozhatnak az újoncok. Rajnai Zsolt alezredes, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetségének (Hötosz) elnöke csütörtökön azt mondta a Somogyi Hírlapnak: Marcaliban hat főt vehetnek fel, Siófokon nyolc-, Barcson egy, Nagyatádon tíz, a megyeszékhelyen pedig öt személy alkalmazására van mód. Az országosan közel kétmilliárd forintos anyagi igényt a költségvetés biztosítja. Rajnai Zsolt beszélt arról is, hogy a tűzoltókat négy hónapos alapfokú tanfolyamra iskolázzák be. A megyeszékhelyen január nyolcadikán rendeznek tájékoztatót és aznap megtartják a felvételi válogatást. Mielőtt tömegesen „vérszemet kapnának” az ifjak, érdemes tudni: előírás a középiskolai végzettség, s előnyt élveznek azok, akik hivatásos jogosítvánnyal rendelkeznek. Az egységek 18- 35 éves korú jelentkezőket fogadnak be. A felvételi előtt kötelező a fizikai és az elméleti teszt. Rajnai Zsolt kitért rá; az uniós jogharmonizációval áll összefüggésben a változás. Három éven belül heti 54 óráról 48 órára kell csökkenteni a munkaidőt. ■ Harsányi M.