Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-16 / 294. szám
6 2006. DECEMBER 16., SZOMBAT PANORÁMA MAGYARORSZAG Rájöttek a nyomozók, ki Fenyő János gyilkosa? A GYANÚ SZERINT Fenyő Jánost Sefedini Gvin, akkor még szerb-montenegrói, most albán állampolgár lőtte agyon 1998-ban. A Magyar Nemzet értesülése szerint nemzetközi körözést adott ki a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) egy albán nemzetiségű férfi ellen még január 12-én. Az NNI szóvivője megerősítette a hírt. Hagyó Miklós Aba Botond menesztését tervezi A BKV VEZÉRIGAZGATÓJÁNAK. Aba Botondnak a menesztését tervezi január 1-jével Hagyó Miklós, az újonnan megválasztott városüzemeltetési főpolgármester-helyettes. Aba akár 10 milliós felmentési pénzt is kaphat, ha nem önként távozik. Tarlós István, a Fidesz budapesti frakcióvezetője szerint a BKV jelenlegi helyzete miatt Demszky Gábor főpolgármestert legalább akkora politikai felelősség terheli, mint Aba Botondot szakmailag. Aba 10 milliót is kaphat Sólyom: válság mindkét oldalon A köztársaság! elnök pénteken az Info Rádióban adott nyüatkozatában kifejtette: identitásválságban van a baloldal, a jobboldal pedig nem találta meg az igazi kapcsolódási pontot a modern Európához. Az államfő szerint meg kell állapítani, mennyire valóságos a megosztottság. Sólyom szerint sem a jobb-, sem a baloldalnak nem sikerült magát korszerűen meghatároznia. @ további hírek: www.reggel.hu Budapesten, a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskolában és Gimnáziumban az igazgatón kívül tegnap minden dolgozó beszüntette a munkát Kevés tanár sztrájkolt közoktatás Kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoztak 500 iskolában Csaknem ötszáz iskola csatlakozott a tegnap reggeli sztrájkhoz, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezett tiltakozásul a közoktatási törvény módosításai ellen. Frankó Marianna Pogrányi Annamária Üres osztálytermekben hangzott fél az első órára hívó csengő a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban. A fővárosi VI. kerületi oktatási intézményben az igazgatón kívül valamennyi dolgozó letette a munkát. A december 15-i munkabeszüntetést a reggeli iskolakezdés első két órájára időzítették a pedagógusok: így volt olyan iskola, ahol hétkor, másutt háromnegyed 8-kor kezdődött a sztrájk. Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szak- szervezetének (PDSZ) elnöke közölte, hogy a sztrájk alatt is biztosítani kellett a gyerekek felügyeletét. A terézvárosi iskola ezért előzetesen levélben kérte a szülőket, hogy aki teheti, oldja meg gyermeke felügyeletét a munkabeszüntetés idejére. A 649 diákból mindössze három alsó tagozatos érkezett az iskolába a sztrájk alatt. Az épületben tartózkodó gyerekek felügyeletét Kovács Tibor, az intézmény igazgatója vállalta. „A figyelmeztető sztrájkot elsősorban az oktatás színvonalának megtartása, így végső soron a gyerekek érdekében tartjuk” - hangsúlyozta Vityiné Jaku- bács Edit, a sztrájkbizottság elnöke. A szakszervezet a jövő évi költségvetés, illetve a közoktatási törvény módosításai elleni tiltakozásul mozgósította a pedagógusokat. A PDSZ szerint a kötelező óraszám emelése, illetve a közoktatásra jutó állami támogatás csökkentése miatt jövőre akár 15-20 ezer pedagógus is utcára kerülhet, és ez az oktatás színvonalára is kihat majd, mivel mintegy 15 millió tanítási óra ellátása kerülhet veszélybe. A szakszervezet bírálta azt is, hogy a költségvetésben az I-VI. évfolyamon jelentősen, akár 20- 25 százalékkal csökkennek a normatívák. Ez további csoport- összevonásokat eredményezhet, s szűkül a közoktatásban ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások köre, mint például az erdei iskolák. Azt is kifogásolták, hogy az elmúlt öt hónapban nem egyeztetett érdemben a kormány a PDSZ-szel. Kerpen Gábor egy átlagosan 30 fős tantestületet alapul véve úgy számolt, hogy mintegy 15 ezer dolgozót érintett a munka- beszüntetés. A pedagógusok egyes helyeken szalag kitűzésével vállaltak szolidaritást. A PDSZ elnöke kijelentette: ha a tegnapi akciójuknak nem lesz eredménye, akkor jövő év elején újra sztrájkolnak. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium adatai alapján jelenleg 5185 általános és középiskola működik az országban, az óvodákkal együtt az intézmények száma majdnem 8500. A tárca szerint az intézmények kevesebb mint 6 százalékában tartottak munkabeszüntetést, a tanárok túlnyomó többsége tanított. Magyarországon jelenleg körülbelül 160 ezer pedagógus dolgozik. A PDSZ 21 ezer tagot tart nyilván. A 80 ezer tagot számláló Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) korábban jelezte: nem kívánnak részt venni a PDSZ akciójában, inkább a teljes közszférát képviselő OKÉT munkavállalói oldalának tagszervezeteként próbálnak majd nyomást gyakorolni a kormányra. Kirakodás előtt kapták el a kamiont a lejárt élelmiszerekkel Külföldön is működik szavatos- ság-átíró üzem. Erre bizonyíték, hogy tegnap az élelmiszer-ellenőrök még kirakodás előtt elkaptak egy olyan kamiont, amely éppen csak átjött a magyar határon. Rakományának nagy része ahhoz hasonló lejárt határidejű halkonzervekből állt, amelyekből legutóbb szerdán a boltokban találtak Baranyában. Vass Péter, a Baranya Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgatója szerint biztosnak tűnik, hogy kollégái az akció során olyan élelmiszereket csíptek meg, amelyeknél a konzervekről külföldön mosták le az eredeti határidőket acetonnal, s írták rá az újat. A konzervek tavaly jártak le, de a csalás nyomán még jövőre is piacra dobhatták volna. Vass megjegyezte, hogy mindig gyanús a külföldről érkező és a hazainál olcsóbb termék. Máris tucatnyi bejelentés érkezett hozzájuk lejárt szavatosságúnak vélt, büdös élelmiszerek miatt. A megyei főállatorvos szerint minden ellenőrzés ellenére bőven akadhat belőlük az üzletláncokban. Májaskrémtől olajos szardellákig, mogyorókrémektől müzlikig vagy éppen jégkrémektől mustárokig, százszámra. A lajstrom hosszú, összességében 46 millió forintos szabálysértési bírságot róttak ki. Nemrég olyan meghamisított szavatosságú panírozott tengeri halrudat találtak nagy tételben, amelyeken Ausztria volt a származási ország és holland egészségügyi pecsét engedélyezte a forgalomba hozatalt. A Fidesz az elmúlt hetek élelmiszerbotrányai nyomán a Büntető törvénykönyv szigorítását kezdeményezte tegnap. A javaslat szerint a rossz minőségű termékek forgalmazása, valamint a minőség hamis tanúsítása akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is járhatna, a jelenlegi maximum három évvel szemben. ■ K. F.-É. S. Lemondás a botrány után Dániában új családügyi és fogyasztóvédelmi minisztert nevezett ki Anders Fogh Rasmus- sen. A kormányfő azután döntött, hogy a Németországból importált romlott hús ügye miatt lemondott a tárca vezetője. Az utakon tüntettek a kormány ellen az ország több útján tüntettek tegnap forgalomlassítás- saL A demonstrálok azt követelték, hogy „a magyar társadalomban, közéletben, gazdaságban kialakult erkölcsi és gazdaság, válság felelősei távozzanak a közéletből”. A bejelentett tiltakozásra a rendőrség fel tudott készülni, komolyabb forgalomfennakadás sehol nem volt. Kocsis Imre, a demonstrálókat koordináló Lelkiismeret ’88 szervezet vezetője kijelentette, hogy a félpályás útlezárási akció csak főpróba volt, folytatása várható. Olyan demonstrációs blokádot akarnak létrehozni, amely több napon keresztül is hatással lehet az ország gazdasági életére. Ev elején egyeztetnének a töbMiiztosítós modellről r Átláthatatlan a sztrádák finanszírozása jelentés Kiszámíthatatlan a törvényi szabályozás az ÁSZ szerint „Jövő év elején kezdődhet az egyeztetés a kormány és a koalíciós pártok között a több-biztosítós egészségügyi modellről” - mondta tegnap Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője. A párt álláspontja ismertetésével megvárja a szaktárca javaslatait, de a szocialisták kitartanak amellett, hogy a rendszer esetleges átalakításakor nem növekedhetnek a közkiadások. Az egészségügyi reform még nem zárult le, a biztosítási modell mellett még a finanszírozási rendszer átalakításának kérdésében is dönteniük kell. Kökény szerint a rendszerváltást az egészségügyben is le kell zárni, és a változtatások elkerülhetetlenek. Molnár Lajos egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette: nem marad a posztján, ha egybiztosítós maradna az egészségügyi rendszer. A tárcavezető tegnap Sólyom László államfőt tájékoztatta a reformok céljairól, menetéről és aktuális feladatairól. Mikola István, az Ország- gyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke kijelentette: szó sem lehet a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetéséről a társadalombiztosítás helyett, a Fidesz a végsőkig ellen fog állni. ■ P. A. ■ Kökény: elkerülhetetlenek a változások. Átláthatatlan finanszírozás és kiszámíthatatlan törvényi szabályozás. Ezekre a megállapításokra jutott az Állami Számvevő- szék (ÁSZ), miután górcső alá vette, majd tegnap közreadta a mindenkori kormányok sztráda- építési szokásait ellenőrző elemzését. „Egy adott évre vonatkozóan és a megépítésre kerülő szakaszok esetében nem készültek a megvalósításhoz rendelt finanszírozási tervek, amelyekben rögzítették a források megosztását” - szögezi le a jelentés. Az ÁSZ szerint az sem volt kifejezetten szerencsés, hogy 2004 óta nyolcszor módosult a gyors- forgalmi utak építéséről szóló törvény. A számvevők ezért azt Tegnaptól autópályán közvetlenül lehet eljutni Budapestről Debrecenbe javasolták a kormánynak, hogy az autópálya-fejlesztések koncepciójának kidolgozása előtt vagy közben készítsen azokat megalapozó gazdaságossági számításokat, és ezt követelje meg a magántőke bevonásakor is. Tegnap átadták a forgalomnak - Kóka János szakminiszter és Kosa Lajos debreceni polgár- mester vágta át a szalagot - az M35 autópálya Görbeháza és Debrecen közötti 35 kilométeres szakaszát. A beruházás 67,8 milliárd forintba került, a költségeket a magas belvíz és egy fo- lyóhíd építése növelte. Pénteken, éjfél után már ezen a pálya- szakaszon is csak matricával lehet közlekedni. ■ V. M.