Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-15 / 293. szám
12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 15., PENTEK Marko Galesev nélkül utazik Lettországba a Kométa-Kaposvár Mentálisan volt gyenge a Rákóczi labdarúgó nb i Nagyobb koncentráció szükséges a tavaszi mérkőzéseken A hétvégén (péntektől vasárnapig) Lettország fővárosában, Rigában rendezik a férfiröplabda Élcsapatok Európa Kupájának selejtezőjét A tornán a somogyiak a házigazda SK Riga mellett a szlovák Vkp Bratislava és a dán Marienlyst Odense gárdájával csapnak össze. A csoport első helyezettje az Élcsapatok Kupájában folytathatja, míg a 2. a CEV kupában vitézkedhet tovább.- Már csütörtök hajnalban nekivágtunk az utazásnak - felelte lapunk kérdésére Zarka Péter, a Kométa-Kaposvár edzője. - A Bécs-Kaposvár távot busszal tettük meg, majd repülőre szálltunk s meg sem álltunk Rigáig. A selejtezőben három egylettel mérkőzünk meg. Az erőviszonyok alapján a Pozsony lesz a legerősebb ellenfelünk. A szlovákokkal a Közép-európai Ligában már megmérkőztünk: idegenben - kiváló játékkal - megvertük őket. A lettek ellen sem mehetünk biztosra, hiszen hazai környezetben szerepebiek, ami pluszmotivációt adhat nekik, és valószínűleg a játékvezetők jóindulatára is számíthatnak. A legkönnyebb dolgunk az Odense ellen lesz. A dánok amatőr-szinten űzik ezt a sportágat A sorsolás ezúttal nekünk kedvezett, hiszen mi játsszuk az első mérkőzést, így meg tudjuk élőben nézni, hogy mire képesek a riválisaink. Kísérti a múlt a kaposváriakat, hiszen a tavalyi selejtezőre is csonka csapattal utaztak el, s ezúttal sem lesz ez máskép. Az előző kiírásban a két kubai légiósát - Chacon Carrión Noermist és Janier Cordies Salazart - nélkülözte a Kométa, míg idén a súlyos ujjsérüléssel bajlódó szerb feladó, Marko Galesev nem állhat Mészáros Péter vezetőedző rendelkezésére. A Kométa pénteken 19.30 órakor a szlovák VKP Bratislava, míg szombaton 19.30 órakor a házigazda SK Riga, vasánap 17 órakor pedig a dán Marienlyst Odense együttesével méri ösz- sze erejét. ■ Molnár Gábor A kezdőcsapat KOMÉTA-KAPOSVÁR: Ifjabb Laszczik Iván, Mózer Zoltán, Németh Szabolcs, Kántor Sándor, Kovács Zoltán, Nagy József; Molnár Dávid (liberó). A kieső, azaz a 15. helyről várja a tavaszi folytatást a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgócsapata. Temesvári Iván- A felkészülési mérkőzések alapján egy nyugodt, örömteli őszre lehetett számítani. Mi az oka, hogy mégsem így alakultak a dolgok?- Alapemberek távoztak tőlünk a nyáron, de számomra is meglepő módon jól és eredményesen játszottunk az edzőmeccseken - kezdte értékelését Prukner László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Az új játékosok is mindent megtettek, hogy bekerüljenek a csapatba. Aztán jöttek a felelősségteljes bajnoki mérkőzések, ahol kiderült, hogy néhányan nehezen viselik a versenyhelyzetet. A játékkal ennek ellenére nem volt gond, viszont a meccsenkénti 4- 5 ziccer mellett kikaptunk. Szezon közben kellett volna orvosolnunk a helyzetet, ennek érdekében a csatároknak speciális edzéseket tartottunk. A játékosok azt gondolták, hogy előbb- utóbb fordul a kocka, ezt később ők is beismerték.- Mekkora a vezetőedző felelőssége ebben a szereplésben?- Sem én, sem más nem bújhat ki a felelősség alól, közösen jutottunk idáig. Az együtt töltött idő során derült ki, hogy a keretet nem sikerült olyan mentalitású játékosokkal feltölteni, akik új impulzusokat adtak volna a csapatnak. A régiek, akik idén előtérbe kerülhettek volna, nem erősítették, hanem inkább gyengítették egymást. Ez is a szezon közben vált világossá.- Az elmúlt években az elvárásoknak megfelelően szerepelt a csapat. Az utóbbi egy hónap új helyzetet teremtett. Nem bizonytalanította el?- Egyértelműen nem a válaszom. Időben figyelmeztettük a játékosokat, hogy büntetlenül nem lehet kihagyni ennyi helyzetet. Amióta én a Rákóczi edzője vagyok, soha nem dolgoztunk ki meccsenként üyen sok ziccert. A játékosok talán nem érezték át, hogy ebből baj is lehet. Aztán Prukner László a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője az ősz során lőtt nyolc kapufa miatt is bosszankodhatott Százados lett a zöld-fehérek csapatkapitánya Zahorecz Krisztián is szebb tavaszt remél A VÁRAKOZÁSTÓL ELMARADT őszi szereplés ellenére is voltak ünnepi pillanatok a Kaposvári Rákóczi életében. Az egyesület Baráti Köre megválasztotta a szezon legjobb zöld-fehér játékosát. A legtöbb szavazatot a csapatkapitány Zahorecz Krisztián kapta. A védőjátékos duplán is ünnepelt az ősz végén, hiszen a Vasas elleni bajnokin játszotta századik élvonalbeli mérkőzését. eljött a Pécs elleni összecsapás, amit vízválasztónak ítélek meg. Kétgólos hátrányunk után az utolsó félórában olyan jó teljesítményt nyújtott a csapat, mellyel meg kellett volna fordítanunk a meccset. Ez sajnos nem sikerült, és ez a vereség nagyon megfogta a srácokat. Az utána következő mérkőzéseken játékban is elmaradtunk az addig mutatottól.- Amíg elöl sokszor gólképtelen, addig hátul gólképes volt a csapat.- A kettő összefügg. Sok helyzetet kihagytunk, viszont, ha hátul egyet hibáztunk, abból gólt kaptunk. Ez annyira megviselte a hátsó alakzatot, hogy sorra jöttek a bakik és a kiállítások. Ez egyértelműen az idegi fáradtságnak volt köszönhető.- A tavaszi előrelépés érdekében szükséges a játékoskeret frissítése?- Bizonyos szintig kényszer- pályán mozgunk. A mi anyagi lehetőségeinkkel nem tudunk versenyezni azokkal a klubokkal, melyek elsősorban a saját nevelésű játékosainkat viszik el. Amióta a Rákóczi edzőjeként dolgozom, mi még pénzért nem igazoltunk játékost. Kardinális kérdés Kaposváron a saját ne- velésűek szerepeltetése. Visz- szautasítom azokat a vádakat, hogy elfordulunk a Rákóczi-ne- velésű játékosoktól. A szezon előtt valamennyi saját nevelésű labdarúgót visszarendeltük a felnőttcsapathoz az utánpótlásból javasolt játékosokkal együtt, akik velünk kezdték meg a felkészülést. Ez így lesz továbbra is. A tavalyi lígacsa- patból pedig, amely azért szerepelt olyan jól, mert egy-két meccset leszámítva hatan-he- ten mindig visszajátszottak az első gárdából, néhány játékost kiadtunk az NB Il-es Nagyberkibe, hogy felnőttbajnokikon erősödjenek. Ami a keret frissítését illeti. A Rákóczi csapatát értékes emberek és játékosok alkotják, akik külön-külön más klubokban megállnák a helyüket, de így együtt igazából nem erősítik egymást mentálisan. Nem tudták egymást átsegíteni a nehézségeken, ez kiderült az ősz során. Ezért mindenképpen szükségesnek érzem, hogy egykét játékost kicseréljünk. Azt még nem tudom, hogy erre milyen lehetőségeink lesznek. A bajnokság állása 1. MTK Budapest 17 13 2 2 34-12 41 2. DVSC-TEVA 17 11 3 3 33-13 36 3. ZTE FC 17 11 2 4 29-20 35 4. Újpest FC 17 9 2 6 23-15 29 5. FC Fehérvár 17 9 1 7 24-20 28 6. Diósgyőri VTK 17 9 1 7 24-22 28 7. Vasas 17 8 2 7 16-21 26 8. Paksi SE 17 6 4 7 16-17 22 9. PMFC-Pécs Pbza17 5 6 6 19-25 21 10. FC Tatabánya 17 6 2 9 28-29 20 11. Győri ETO FC 17 5 5 7 22-25 20 12. FC Sopron 17 6 2 9 15-29 20 13. Budapest Honvéd17 5 4 8 23-25 19 14. Rákospalotai EAC17 4 4 9 21-33 16 15. K. Rákóczi FC 17 4 2 11 16-25 14 16. Vác 17 1 6 10 12-24 9 HÉTVÉGI SPORTAJÁNLATUNK Díjazták november legjobb sportolóit elismerés Kézilabdázó, röplabdázó, úszó és birkózó a nyertesek között PÉNTEK LABDARÚGÁS XIV. Somogyi Hír- lap-Táncsics Gimnázium Kupa - kispályás teremlabdarúgó torna. Kaposvár, Táncsics gimnázium, 8.15 óra. röplabda Élcsapatok Kupája: Kométa Kaposvár-Bratislava. Lettország, Riga, 19.30 óra. kosárlabda Férfi NB I/B - 7. forduló: KE Meló-Diák KK-Veszprémi Egyetem. Kaposvár, egyetemi sportcsarnok, 19.15 óra. SZOMBAT labdarúgás XIV. Somogyi Hír- lap-Táncsics Gimnázium Kupa - kispályás teremlabdarúgó torna. Kaposvár, Táncsics gimnázium, 9.30 óra. IV. Eötvös Kupa - Utánpótlás teremlabdarúgó torna. Csurgó, Eötvös iskola sportcsarnoka, 9 óra. röplabda Élcsapatok Kupája: Kométa Kaposvár-SK Riga (lett). Lettország, Riga, 19.30 óra. Férfi NB ]/A Liga - 13. forduló: Debrecen-1. Magyar Cukormanufaktúra RC Kaposvár. Debrecen, 14 óra. asztalitenisz Férfi NB I - 9. forduló: Harkány-Kaposvári Maráz- plast Férfi AC. Harkány, 11 óra. tollaslabda Somogy Megyei Nyílt Tollaslabda Bajnokság. Kaposvár, Építőipari Szakközépiskola, 10 óra. szabadidősport Gyalogtúra Észak-Somogybap. Indulás: Kaposvári autóbusz-áll., 8.10 óra. Táv: 18-20 km. Tárt Kapus Létesítmények. Toponári ált. isk. és Munkácsy gimn. (röplabda), 9 óra; Kaposfüred (labdarúgás), 15 óra. A vasárnapi sportműsort szombati számunkban közöljük! November hónap legjobb somogyi sportolóit köszöntötték és díjazták csütörtökön a megyeházán. A tizenegy tagú bírálóbizottság szavazatai alapján a felnőtt nőknél november hónap legjobb somogyi sportolója Pásztor Rita kézilabdázó (Nagyatádi NKK, edző: Mód János) lett. A csapat a női kézilabda NB I/B Nyugati csoportjában az őszi szezont egyetlen pont lemaradással a második helyen zárta. (November hónap végén a bajnokság élén állt.) Pásztor végig egyenletes teljesítményt nyújtott, elévülhetetlen érdemei vannak a jó szereplésben. A magyar válogatott tagjaként Pásztor Rita (balról) és Kishonti Rebeka. Elfoglaltsága miatt hiányzott Kántor Sándor és Kálmán Péter részt vett a strandkézilabda-vi- lágbajnokságon, ahol a magyar válogatott négy győzelemmel és három vereséggel végül a hetedik helyen zárt. A férfiak legjobbjának Kántor Sándor röp- Iabdázót (Kométa-Kaposvár, vezetőedző: Mészáros Péter, edző: Zarka Péter) választották, aki csapátában novemberben a legegyenletesebb teljesítményt nyújtotta. A Kométa- Kaposvár novemberben a férfiröplabda Közép-európai Ligában háromszor győzött és egyszer vereséget szenvedett. Az utánpótlás korosztályú leányok között a legjobb somogyi eredményt Kishonti Rebeka úszó (Kaposvári Sportiskola, edzők: ifj. Kovács László, Takács Barbara) érte el, aki a zalaegerszegi Úszó Országos Rövidpályás Vidékbajnokságon a serdülő leányoknál két első (100 és 200 m mellúszás), három második és egy harmadik helyezést szerzett. A fiúknál Kálmán Péter (birkózó, Kaposvári Nehézatlétikai SE, edzők: Takács László, Tulézi Márk) kapta a legtöbb szavazatot. Kálmán Péter sérülését követően hosszú kihagyás után visszatérve a junior országos bajnokságon (96 kg) második volt A tyumeni nemzetközi versenyen (96 kg) - csak a vb-bronzérmes kazah riválisától vereséget szenvedve - ötödik volt. ■ Kun Z.