Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-12 / 290. szám

2006. DECEMBER 12., KEDD H3Bfi Elhalasztja az MSZP a kiszavazók bírságolását EGY HÉTTEL elhalasztotta az MSZP-frakció a döntést azoknak a képviselőknek a büntetéséről, akik az Or­szággyűlésben megszavaz­tak egy a nyugdíjtörvény­hez benyújtott ellenzéki módosító indítványt - kö­zölte Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető­helyettese. A „kiszavazó” képviselőknek várhatóan ötven-százezer forint közöt­ti büntetést kell fizetniük. Fidesz: nem asszisztálnak egy „PR-akcióhoz” a Fidesz nem vesz részt azon a keddi megbeszélé­sen, amelyet a kormányfő kezdeményezett az uniós bővítés utáni munkaerő­piaci stratégiáról - mondta Szijjártó Péter. A szóvivő szerint a téma fontos, ám az ellenzéki párt nem kíván asszisztálni egy Gyurcsány Ferenc az elszigetelődésből való kitörését segítő „PR- akcióhoz”. Kiss Péter szo­ciális és munkaügyi mi­niszter sajnálatát fejezte ki, hogy az ellenzéki párt nem megy el az egyeztetésre. Szijjártó: nem a találkozóra Enyhítették a zavargó katona büntetését egy évig tartó szabadság- vesztésre és lefokozásra enyhítette hétfőn jogerősen a Fővárosi ítélőtábla Kato­nai Tanácsa annak a szer­ződéses katonának a bünte­tését, aki szeptember 19-ről 20-ra virradóra részt vett a Blaha Lujza téri zavargásokban. A katona szerződését a mai napig nem bontották fel. @ további hírek: www.reggel.hu Újabb zárlatok budapesti kórhazakban Calicivírus fertőzött meg két be­teget az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben - kö­zölte Tóth János, az intézmény orvos igazgatója hétfőn. A két megbetegedés szórványos, egy­mástól független eset - hang­súlyozta a kórházvezető. További két fővárosi kórház­ban rendeltek el zárlatot külön­féle fertőzések miatt. A János Kórház koraszülött osztályán négy babánál találtak bakteriális véráramfertőzést, de állapotuk kielégítő. Az Uzsoki Kórházban, a neurológiai osztály egyik kór­termében hányásos-hasmenéses tünetekkel jelentkeztek betegek. Még vizsgálják, mi okozta a fer­tőzéseket. ■ Z. M. PANORÁMA S i , Mg' gg jgj | WBK&&B&8& £ Ü8H SMgggggggMfiMHI 8 8888118 8888888888 Elfogadták a vizit- és ápolási díjat egészségügy A kormány jelképesnek tekinti a fizetendő összegeket Aligha meglepetés, hogy jövőre fizetni kell az or­vosi vizitért és a kórházi tartózkodásért is: a parla­ment tegnap elfogadta az egészségügyi reform­mal kapcsolatos törvény- csomagot. Bánky Bea A képviselők 201 igennel, 160 nem szavazat ellenében megsza­vazták a vizitdíjat, így február közepétől 300 forintot kell fizet­ni minden orvos-beteg találko­záskor. A kórházakban ugyan­ennyit kell leróni naponta az el­ső húsznapi ápolásért. Az Egész­ségbiztosítási Felügyelet létre­hozását is megszavazták a kép­viselők, amely az ellenzéki hon­atyák szerint az első lépés a több-biztosítós rendszer beveze­téséhez. A 42 korrekciót tartal­mazó törvénytervezethez ló mó­dosító javaslatot nyújtottak be a honatyák. A részletekbe menve „elkeserí­tő és nevetséges” Mi kóla István (Fidesz) szerint, hogy a vizitdíj befizetése után kapott számlákat ellátásfajtánként kell csoportosí­taniuk a betegeknek. Az ellenzé­ki egészségpolitikus tegnap a harmadik egészségügyi reform- törvény zárószavazása előtt el­mondta: életszerűden, hogy az alapellátás (például a fogászati el­lenőrzés) során és a járóbeteg­szakrendelésen kapott nyugtákat A szabad demokraták szerint jelentős szocialista nyomás nehezedett Molnár Lajos egészségügyi miniszterre (jobbra) külön-külön kell összegyűjtenie a páciensnek, majd miután befizet­te valamelyik számlacsoportból a huszonegyediket, visszaigé­nyelheti az önkormányzattól a 300 forintot. „A vizitdíj jelképes összege azt szimbolizálja, hogy az egészség­ügy nagyon sok pénzbe kerül” - védte Molnár Lajos egészségügyi minisztu kormánya álláspontját. Kiemelte: az összeget úgy határoz­ta meg a törvény, hogy senki ne maradhasson ellátás nélkül, és többek között a 18 év alatti gyere­kek mentesülnek a fizetés alól. A kórházi átalakításról szóló javaslat szavazására este, lapzár­Extrémsport-sérülések: fizessen a beteg JOGSZABÁLY HATÁROZZA meg a biztosítási díjért járó ellátások körét, valamint a térítésköteles szolgáltatásokat. így például a biztosító a jövőben nem finan­szírozza az extrém sportolás közben bekövetkezett balesetek utáni orvosi ellátást, a hivatá­sos sportolók egészségügyi el­látását, az alkohol-, illetve drogfüggők detoxikálását. Ha a rendőr a szondázás után úgy dönt, hogy vérvizsgálatra küldi az ittasnak tűnő, esetleg kábító­szer hatása alatt álló sofőrt, azért a kocsi vezetőjének kell a pénztárcájába nyúlnia. tánk után került sor. Az egész­ségügyi intézmények sorsa még meglepő fordulatokat vehet, a Fi­desz ugyanis név szerinti vok­solást kért az indítványokról, és ezzel a kormánypárti képviselők is egyetértettek. A választókörze­tük kórházaiért lobbizó kor­mánypárti képviselők „átszava- zással” akár félszázra is növelhe­tik a súlyponti kórházak listáját. Kökény Mihály, az Ország- gyűlés egészségügyi bizottságá­nak szocialista elnöke hétfőn úgy vélte: nem kizárt, hogy a Sportkórházért küzdő lobbi el­éri célját, Pető Iván (SZDSZ) pedig reggel úgy nyilatkozott: nagy szocialista nyomás nehe­zedik Molnár Lajosra. HIRDETÉS Szabad felhasználású vállalkozói jelzáloghitelek • Termőföldre, magán- és céges ingatlanra is. • Induló és egyéni vállalkozások számára is. • Más tulajdonában levő ingatlanra is. • Akár 10 éves futamidőre. Amennyiben 2006. december 31-ig vállalkozói jelzáloghiteit igényel' a számlavezetési díjat elengedjük a teljes futamidő alatt! A számlavezetési díj kedvezmény a vállalati hirdetményben megnevezett vállalkozói számlacsomagra vonatkozik. Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB \£JtiBANK 0640484848 www.raiffeisen.hu PDSZ: az iskolák többsége támogatja a tiltakozást Mindössze tíz százalékra tehető azon iskolák aránya, ahol pénte­ken nem lesz munkabeszünte­tés - minderről Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnö­ke beszélt tegnapi sajtótájékoz­tatóján. Kerpen ismertette: a PDSZ minden intézménybe el­küldte a pénteki kétórás mun­kabeszüntetésre vonatkozó fel­hívást, és eddig háromszáz hely­ről kapott választ. A nevelők a kormány közoktatási intézkedé­sei - kötelező óraszámemelés, tervezett leépítések - ellen kí­vánnak ily módon tiltakozni. Több civti szervezet is támogat­ja a PDSZ által hirdetett sztrájkot. Többek között egyetért a Nagy- családosok Országos Egyesülete, a Liga, a Magyar Nevelők és Taná­rok Egyesülete az orvos- és a gyógyszerészkamara is. Kerpen Gábor megerősítette korábbi álláspontjukat, amely szerint nem az intézmény köte­les gondoskodni a gyermekek fel­ügyeletéről a sztrájk alatt, ez a fenntartók kötelessége. ■ Z. M. Több ezer fegyenc éhségsztrájkol Romániában Negyedik napja tart Románia tör­ténelmének legnagyobb börtön- lázadás-sorozata. Az ország 26 büntetés-végrehajtási intézeté­nek lakói a rossz körülmények, a cellák túlzsúfoltsága és az élelem gyenge minősége ellen tiltakoz­nak. Tegnap már összesen hat­ezer elítélt utasította vissza az élelmet, a fegyencek a börtönök rácsain égő fáklyákként lógatták ki meggyújtott ruháikat és a le­pedőket, miközben hangosan kiabáltak a járókelőkre. A tiltakozási hullám a Brassó megyei Feketehalom börtönében kezdődött pénteken, a fegyencek a Nati Meir független parlamen­ti képviselő által kezdeménye­zett törvényjavaslat elfogadásá­nak késése miatt szerveztek zendülést. Az indítvány alapján az öt év alatti szabadságvesztés­sel sújtottak kollektív amnesz­tiában részesülnének, ily módon enyhítve a zsúfoltság okozta ál­datlan állapotokon. Nati Meir, aki eleinte hevesen érvelt a törvényjavaslat mellett, maga is megrettenni látszik a következményektől: legutóbbi nyilatkozatában nyugalomra intette a rabokat. Eközben Calin Popescu Tariceanu kormányfő sürgős megbeszélésre hívta az igazságügy-minisztert és az or­szágos börtönigazgatóság veze­tőjét, hogy a fegyencek követe­léseiről tárgyaljon. ■ T. Benedek László, Kolozsvár 6 Most bármibe belevághat!

Next

/
Thumbnails
Contents