Somogyi Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-01 / 281. szám
Látványterv. 1,8 milliárd forintos címzett állami támogatásból újulnak meg 2007 nyaráig a barcsi középiskola épületei. Még jobb lesz ide járni SOMOGYI HÍRLAP - 2006. DECEMBER 1. DRAVA VÖLGYE KÖZÉPISKOLA - BARCS Az iskoláról mondták KOCSIS ISTVÁNNÉ SZÜ1Ő: Mindkét gyermekem a Dráva Völgye Középiskolát választotta: a fiam az erdész tagozaton végzett 2002-ben, a lányom pedig a hatosztályos gimnáziumi osztály utolsó éves tanulója. A hat- osztályos képzés biztos alapot nyújtott lányomnak. A tanórákon kívül is rengeteg lehetőség adódik többek között sportolásra, szakkörökre, kirándulásra, színházlátogatásra. sziráki ádám tanuló: A 12. kereskedelem-marketing osztályba járok. Már megszereztem a középfokú C típusú nyelvvizsgát az iskolában, továbbá előrehozott érettségi vizsgát tettem angolból és matematikából. Kiskorom óta focizom, és itt nyílt egy remek lehetőségem, hogy tovább folytassam ezt a hobbimat Ráadásul és emellett elkezdhettem a kézilabdát, amit azóta is művelek és szeretek. léner András rendező, Csiky Gergely Színház, Kaposvár: Rendkívül értékesnek gondolom az Össz- próba Alapítvány és a Dráva Völgye Középiskola ösz- szefogását. Hiszem, hogy óriási előnnyel indulnak azok a humánszakokon tovább tanuló diákok, akik dráma tagozaton érettségiznek. Magyarországon még kiváltság, ami Barcson elindult. a Iskolánkban, amely 1961-ben gimnáziumként kezdte meg működését, 2006 májusában kezdődtek el a felújítási munkálatok. Az elmúlt 45 évben a mindenkori igényeknek megfelelően változott, bővült a képzési szerkezet, ma a Dráva Völgye Középiskolát a somogyi középfokú oktatás meghatározó intézményeként tartják számon. 1,8 milliárd forintos címzett támogatásból megújulnak a barcsi oktatási épületek, és a mai kor kívánalmainak megfelelően átalakul a kollégium is. Az iskola egyik legszebb része a régi tornaterem helyén épülő galériás könyvtár lesz. Az oktatás színvonalát erősíti majd a tantermek, szertárak felszereléséhez tartozó modern eszközrendszer: számítógépek, multimédiás kiegészítők. Kiállítóterem, illetve új tantermek készülnek, a régi úszómedence mellé sport- komplexum épül. A munka 2007 nyarán fejeződik be. Az iskola értékét elsősorban az határozza meg, hogy falai között milyen tartalmi munka folyik. A Dráva Völgye Középiskola összetett profilú oktatási intézmény. Szakközépiskolai tagozatunkon erdész-, környezetés vízgazdálkodó technikusokat és kereskedelmi szakmenedzsereket képzünk. A gimnáziumi tagozatunkon a közel 15 éve sikeres hatosztályos képzés mellett az idei tanévben négy- osztályos, dráma-, illetve matematika-informatika tagozatos osztályt Indítottunk. Ezenkívül iskolánk akkreditált felnőttképzést folytató intézmény, tanfolyamok szervezésére és vizsgáztatásra van jogosultságunk a képzéseinkhez kapcsolódó OKJ-s szakmákban. Célunk és feladatunk tanulóinknak olyan sokoldalú, korszerű és használható tudást adni, amelynek birtokában képesek lesznek a megújulásra, az önművelésre, a pozitív jövőkép kialakítására. Kiemelt fontosságú területként kezeljük az idegen nyelvek és a modern kommunikáció elektronikus anyanyelvé-nek, az informatikának az oktatását, hiszen mindezek .ismerete ma már nélkülözhetetlen. Iskolánk nemzetközi nyelvvizsga-felkészítő és vizsgáztató-központ, így tanulóink helyben tehetnek államilag elismert nyelvvizsgát. A pedagógiai programunknak megfelelően tanórán, illetve - tanfolyamok szervezésével - tanórán kívül is lehetőséget biztosítunk és felkészítjük diákjainkat a Nemzet-közi Számítógép-felhasználói Jogosítvány (ECDL) megszerzésére, ami vizsgaközpontunkban szintén helyben lebonyolítható. Fontosnak tartjuk a tehetség- gondozást. Tanulóink sikeresen szerepelnek a tanulmányi és a szakmai versenyeken. Szerintünk azonban az iskola nem egyszerűen „tudásgyár”. Szakköreink - fotó, természet- járó, színjátszó, újságíró - színvonalas és tartalmas kikapcso- ló-dás lehetőségét nyújtják a di- á-kok számára. A kulturális tevékenység mellett tanulóink szívesen bekapcsolódnak az iskola sportéletébe, és sok sikerrel örvendeztetik meg közösségünket. A TAGOZATOK XXI. századi iskola Barcson Erdész dráva völgye Az intézmény nem egyszerűen tudásgyár, otthon is tagozat BARCSON AZ ERDÉSZETI szakmunkásképzés 28 éve folyik, ez idő alatt 25 alkalommal állhatták tanulóink a szakmai elméleti és gyakorlati versenyek dobogójának valamely fokán. Az idei tanévben csapatunk a vadászképzést folytató iskolák között 1. helyezést ért el. A továbbtanulási arány és az elhelyezkedés utáni visszajelzések ismeretében kijelenthetjük, hogy az intézményben minőségi szakmai oktatás folyik. Vizes tagozat iskolánk jelenleg a Dunán túl egyetlen ilyen szakmát® biztosító, országosan is el 1 ismert intézménye. A ki 'rM zépfokú műszaki vég/ettiM get jelentő vízügyi terűn* kusi oklevelet a tagozaton® érettségizett tanulók eg\ ■ alatt szerezhetik meg. A ■ nálunk tanult fiatalok ké-1 pesítésük birtokában alkaH mássá válnak a vízi létesín mérnek - csatornák, tároB zók, ivóvíz, szennyvíz és V öntözési rendszerek, halá-B szati telppek - építésére és 1 a meglévők üzemeltetésé- I re, valamint vízvédelmi fel-* adatok ellátására. Kereskedelemi marketing ' A KERESKEDELEM-MARKETING tagozaton kiemelt szerepet kap az idegen nyelv és az informatika oktatása Ezt a célt szolgálja a nyelvi előkészítő évfolyam, ahol heti 15 órában tanulnak diákjaink német vagy angol nyelvet, és 4 órában informatikát. A 9. évfolyamtól 2. idegen nyelvként angol, német, orosz vagy francia nyelv választható. Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolával kötött szerződés alapján felsőfokú kereskedelmi szakmenedzser-képzést folytatunk, illetve idegenforgalmi technikus vagy marketing-reklám ügyintézői képzettség szerezhető. a Új, speciális képzések indultak a gimnáziumi tagozaton erősség Matematika országos versenyen első lett az iskola diákja, a dráma tagozaton a személyiséget is fejlesztik Iskolánknak mindig erősségét jelentették a reál tantárgyak, ezen a területen olyan kiemelkedő versenyeredményekkel Is büszkélkedhetünk, mint például a matematika országos tanulmányi versenyen (OKTV) elért első helyezés vagy a fizika-diákolimpián szerzett bronzérem. Matematikainformatika tagozatos gimnáziumi osztályt indítottunk, ahol ezt a két tantárgyat emelt óraszámban tanítjuk, felkészítjük tanulóinkat az emelt szintű érettségire, illetve a reál szakokon történő továbbtanulásra. A humán terület, ezen belül is a színház, a film, a művészetek iránt érdeklődő diákoknak nyújt továbbtanulási lehetőséSzínház az iskolában. Az elméleti oktatás alapját a drámatörténeti, színházi, filmes és médiaismeretek jelentik Hatosztályos gimnázium A HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI képzés 1993-óta működik eredményesen iskolánkban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk: a tagozat teljesítette azt a feladatát, miszerint felkészít a humán- és reál-, illetve az egyre fontosabb műszaki területeken való továbbtanulásra. Diákjaink legalább egy középfokú nyelvvizsga birtokában kezdhetik meg tanulmányaikat a különböző felsőoktatási intézményekben. get dráma tagozatunk. A minőség zálogát az Összpróba Alapítvánnyal való együttműködés jelenti, képzésünk művészeti vezetője Nagy Viktor, a Kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze, az alapítvány elnöke. Az elméleti oktatás alapját a drámatörténet, színházi, filmes és médiaismeretek jelentik, mindezekhez kapcsolódóan a dráma- pedagógia foglalkozásokon a gyakorlati tudást (beszédgyakorlat, kreatív és szituációs játékok, színpadi mozgás, tánc) fejlesztjük. Célunk a személyiségfejlesztés, közösségformálás, jó kommunikációs képesség kialakítása, kreativitásra, nyitottságra, önállóságra nevelés. a Dráva Völgye Középiskola 7570 BARCS, LAT1NCA S. U. 13. 1 AZ ISKOLA OM-AZONOSÍTÓJA: 034153 ^ í Z ; igazgató: Horváth Ferenc > LggrHj®||l ^ j TEL/FAX: 82-462-611 ,. .. i E-MAIL: admm@dravavolgye.sulmet.hu ' 'Zr web: www.dravavolgye.sulinet.hu ' ■ 4 Rt A 2006-07-ES TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYAINK: GIMNÁZIUM: j SZAKKÖZÉPISKOLA: 03 dráma tagozat • 01 erdésztechnikus ■ 04 matematika-informatika '■ 02 környezet-és vízgazdái- : tagozat : kodási technikus ; 05 hatosztályos : 06 reklám-marketing ügyintéző ■ gimnázium : 07 idegenforgalmi technikus '■