Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-25 / 276. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 25., SZOMBAT 11 FÖLDVÁRI TŰKOR Okmányirodába csábítják a közszolgáltatók ügyintézőit Kihelyezett ügyfélszolgálatot tartanak rövidesen a közszolgáltatók a balatonföldvári okmányirodában. Kiss Pál körjegyzőtől tudjuk: közel állnak a megállapodáshoz az áramszolgáltatóval, először tehát ezeket az ügyeiket intézhetik el a fogyasztók, ha felkeresik az okmányirodát. Később hasonló módon a gáz- és a vízszolgáltatót is oda „csábítanák". Nagyon sokan hiányolták ezt a lehetőséget a városban és a kistérség településein. Hamarosan tehát a közszolgáltató munkatársa már a földvári okmányirodában is számítógépes kapcsolatot tud teremteni saját cégének adatbázisával. ■ Fónai 1. Szatóri Árpádné lett a nyugdíjasok új vezetője Berkesné Hegedűs Márta, a közösségi ház vezetője, aki 2002 óta irányítja a csoportot, lemondott a nyugdíjas-egyesület vezetéséről. Helyette Szatóri Árpádnét választották közgyűlésükön az idősek a százfős szervezet vezetőjének. Az erdélyi kirándulásukat, melyről a napokban tartottak élmény- beszámolót a közösségi házban, már Szatóri Árpádné szervezte.- Már négy éve is csak ideiglenesen vállaltam a vezetését, de most más elfoglaltságaim miatt már nem tudom tovább csinálni - mondta Berkesné Hegedűs Márta. - Most végre valóban nyugdíjas vezetője lesz a nyugdíjas-egyesületnek.- Márta nagyon jó munkát végzett, sajnáljuk a távozását - mondta Szatóri Árpádné, aki hozzátette; egy jól felépített egyesületet örökölt. - Bővítjük a programjainkat, vannak terveink is. A színházlátogatásokon például rendszeresen részt veszünk. Az egyesület alkalmanként hat-hat személyt küldene ezekre az utakra. Szorosabb kapcsolatra törekszünk a helyi intézményekkel, az óvodával és iskolával. Emellett szeretnénk jobban megismerni a településünket és egymást. Sokan nem itt születtünk, nem tősgyökeres földváriak vagyunk. Ehhez kapcsolódóan az egyedül élő időseknek is nagyobb figyelmet szentelünk. ■ Keszthelyi Z. Nem ajándék az adóemelés vita Közvetítheti a helyi tévé a képviselő-testületi üléseket Emelkedik-e, s ha igen, mennyivel az idegenforgalmi adó? Erre kíváncsiak leginkább a földvári vendéglátók, így az Anna-Mária wellness-hotel is Szóba került a helyi adók emelése is Balatonföldvá- ron. A városatyák azt szeretnék, hogy a helyi lakost és az üdülőtulajdonost egyformán terheljék. Fónai Imre Emelkedjenek a helyi adók - ilyen előterjesztés került a balatonföldvári képviselők elé, többek közt azzal az indoklással: az előző ciklusban egyszer sem növelték az adókat, ugyanakkor a népszerűtlen döntéseken ugye jobb túllenni mindjárt az elején... Óvatosak voltak azonban a városatyák, hozzászólásaikban azt mérlegelték: mekkora terhet lehet a lakosságra róni, s miként érhető el, hogy az állandó népesség és az üdülőtulajdonosok egyforma terhet viseljenek. Kiss Pál címzetes főjegyző arra figyelmeztetett: alaposan meg kell fontolni az adóemelés mértékét azért is, mert egy ilyen döntés az első évben jobbára csak többlet- költséget jelent a hivatalnak, a hasznát csak ezt követően lehet megérezni. Decemberben lesz végleges döntés - így határoztak végül; nyilván nem karácsonyi ajándéknak szánják a lakosságnak, annyit azonban tudni lehet: a telekadó bevezetése például szinte bizonyosra vehető... Ha a technikai feltételek meglesznek hozzá, közvetítheti a helyi tévé a képviselő-testületi üléseket. Az előző ciklusban még leszavazták ezt a képviselők, most azonban nem volt ellenvetésük a nyilvánossággal kapcsolatban. Ugyanakkor lemondtak egyhavi tiszteletdíjukról annak érdekében, hogy legközelebb már ne papíron, hanem laptopon kaphassák meg az előterjesztéseket. A házasságkötő terembe költöznek az adósok A HÁZASSÁGKÖTŐ TEREMBE költöztetik az adócsoportot a városházán - erről is határoztak a képviselők. Kiss Pál címzetes főjegyző azt mondta a döntés hátteréről: - A kistérségi társulás munkaszervezete eddig nem a hivatalban ténykedett Most azonban, hogy rendkívül fontossá válnak az uniós pályázatok - az, hogy a kistérség minél több pénzt tudjon megszerezni -, csak úgy lehet hatékony a munkavégzésük, ha ezt a pénzügyi osztályba olvasztva teszik. Egymás mellé kerül tehát a két részleg, ezért kell az adócsoportnak a házasságkötőbe költözni. Reméljük, nem túl sokáig tartó ideiglenes megoldás lesz ez, hiszen 75 millió forintos uniós pályázatot t adunk be rövidesen a hivatal bővítésére, éppen a \ megnövekedett kistérségi feladatokra hivatkozva. Kiss Pál főjegyző: Kinőttük a városházát. Vizsgálódás az iskolakonyhán ántsz Állítólag sok a tartósítószer és a fagyasztott termék Továbbterjeszkedik a helyi televízió terjeszkedik a Földvár Tévé. Rövidesen Szántódon is láthatók lesznek az élő adások és olvasható lesz a képújság. Ez lehetőséget ad tehát arra, hogy szántó- di információkat, riportokat is közöljenek. Kőrösheggyel már létezik hasonló együttműködési megállapodása az immár hetente új műsorral jelentkező földvári tévének. Kotortatna a város a Kvassay sétány előtt NÉGYSZÁZEZER FORINTOT szavazott meg a képviselő- testület a mederkotrás terveinek elkészítésére. Az elképzelés szerint a Kvassay sétány teljes hosszában elvégeztetné az önkormányzat a kotrást még a nyári szezon kezdete előtt. Európa-park lett a város közepe KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL is döntöttek a földvári képviselők. A város közepi park az Európa nevet viseli ezek után; a testvértelepülések távolságát táblák mutatják. A Balaton-parti rendezvények helyszínét pedig Fesztivál térre keresztelték. Verselőket várnak a közösségi házban A VERSBARÁTOKAT VÁRJÁK a közösségi ház kiállítótermébe, ahol mindenki felolvashatja, elszavalhatja kedvenc költeményét. Egy tavalyi novellaest folytatása a rendezvény, melyet november huszonnyolcadikén este négy órától tartanak. A szervezők bíznak benne, hogy a tavaly szervezett novellaestnél többen lesznek, (kz) Nagy vitát váltott ki a szülői munkaközösség felvetése az iskolai és óvodai étkeztetéssel kapcsolatban. Összességében ízletesnek találják az apróságoknak és a diákoknak az iskola konyháján főzött étkeket, de szerintük sok tartósítószert és fagyasztott terméket használnak fel. A szülők nem kaptak ez ügyben elég információt, ezért a képviselő- testülethez fordultak: vizsgáltassa ki, így van-e vagy sem. A képviselők azon vitáztak: a vizsgálatot „rendeljék meg”, a dolgozókkal egyeztessenek, vagy készüljön elégedettségi felmérés. Úgy döntöttek: felkérik az ÁNTSZ-t. SZOLGALTATASAINK:- műszaki vizsgáztatás helyben, - műanyag alkatrészek hegesztése, minden típusra 3,5 tonnáig, - alkatrész értékesítés,- zöldkártya (benzin-dízel), - személy és kishaszonjárművek javítása,- számítógépes motordiagnosztika, • autóvillamosság, hibakód olvasás-törlés - autómosás, szervizlámpák nullázása - szélvédő javítás-csere-gravírozás, kommunikáció a computerrel - karosszériajavítás,- protesszionális fékjavítás. - gyorsszerviz.- klíma szerelés-töltés-javítás, - kedvezményre jogosító szervizkártya,- gumiszerviz, - Hyundai szerviz (gyártótól független) LEQyEUÓTI Kaposváriéit 7. Tel.: 85/330-143 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balatonleile Város Önkormányzatának határozata alapján a Városüzemeltetési Szervezet nyilvános pályázat útján meghirdeti hasznosításra a balatoniéi lei, 3490/1 hrsz alatti önkormányzati tulajdonú 75 mJ nagyságú BÜFÉ, KLUB helyiséget 2006. november 1 -tői 2011 .december 31-igtartó5év időtartamra. A helyiségben kereskedelmi, vendéglátói és szolgáltatói tevékenység folytatható. A helyiségtovábbbérbe nem adható. A helyiségért fizetendő' minimális használati díj: 6.000 Ft/mVév. A 2007. évre, az éves díj része a szerződéskötéssel egyidőben fizetendő. Az első évi szerződés szerinti használati dfj a KSH által közzétett inflációs ráta mértékével nő. A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani: a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonleile, Arany J. u. 4. címére 2006. december 27-én 9.00 óráig A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, a vállalt bérleti díj összegét, a fizetés módját, és a tevékenység gyakorlására jogosító okirat másolatát. Az ajánlatok bontásának és a licit időpontja: 2006. december 27. 9.00 óra Bontás és licitálás helye: Balatonleile, Arany J. u. 4. A licitáláson az vehet részt, aki a Városüzemeltetési Szervezet pénztárába 200.000 Ft összegű bánatpénzt letétbe helyezett. Részletes pályázati kiírást és felvilágosítást a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonleile, Arany J. u. 4. szám alatti irodájában, vagy a 85/550-105-ös telefonon lehet kérni. ■KHHI egysegeiben. Siófoktól - Balatoniéitól - Balatonbogláron át Kaposvárig! 1 Kamatjegy AKCIÓ a áO BT (*sprkm 8,61 % 12-ik hónapban már ^ x©kamatf ^j KARÁCSONYI BEVÁSÁRLÁSRA GYORSHITEL * i 100 OOO Ft akár kezes nélkül Is - 300 000 Ft-ig. pL: 1 évre havi 8 900 Ft évi 12% (THM 28,42%) 2 évre havi 4 800 Ft évi 13%(THM 23,21 %) <£ * 3 Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 2. , Telefon/fax: 85/352-070 Jt E-mail: info@suzuklborongics.hu • www.suzukiborongics.hu