Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-25 / 276. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 25., SZOMBAT 4 MEGYEI KÖRKÉP A szegény mindenütt szegény roma exodus A kilátástalan helyzetű sörnyei cigányok maradnak Reménytelen pillantás a jövőbe. A legszegényebbek nem mennek sehová Svédországban sem találnak munkát „Erős várunk, a nyelv*’ H mihályfalvi LÁSZLÓ Borsón szépet álmodom ki ne ismerné, és ne emlékeznék Madách Tragédiájának néhány mondatára? Legalább a közismertekre, azokra, amelyekről sokan talán nem is tudják, hogy e csodálatos emberiségkölteményből (poeme d’human- ite) valók: „Be van fejezve a nagy mű, igen.” „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” „A tett halála az okoskodás.” „Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!” „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” aki viszont elmélyülten olvassa Madách művét, bizonyára fölismeri, hogy Az ember tragédiája több néhány, szállóigévé vált idézetnél. Hiszen nemcsak a saját, hanem minden kor emberéhez is szól. S az ilyen olvasó akár egy színben is talál hatásos, figyelemre méltó, megszívlelendő idézetet, üzenetet. íme: „...aki gyanús, / Már bűnös is, megbélyegezte a / Népérzület, ez a nem tévedő jós.” „...egy higgadtabb jövő, / Melyben kihamvadt a pártszenvedély, / Hálát fog adni nékem.” „A lelkiös- meret a közvilág / Előjoga; kit a végzés vezet, / Az rá nem ér körültekinteni.” „Más Isten vezet, / Mint akit én szivemben hordozok. / Nem érthetjük meg egymást soha." (Mindmind a kilencedik színből.) „SZIVEM MINDIG SZORUL, ha éhező nép / ítéletét látom nagyok felett. / Ha sárba hull a fényes, kárörömmel / Szemléli a pór, gúnnyal illeti, / Mint hogyha önmocskát is igazolná.” - hatodik szín. Végül a harmadikból: ....megjegyezd, / Ho gy fölzaklatni s kormányozni más.” AKI ÍGY OLVASSA Madáchot, az meg is érti; s kaphat akár bírálatot, a tizenkettedik szín Plátójával együtt mégis ő mondhatja: „...a borsón is szépet álmodom.” A legszegényebb somogyi településeken élő cigányok nem követik a baranyai romákat Svédországba. Vas András Végeláthatatlan út, csak egy keskeny, sáros sáv vezet Somogy- sárdról első ránézésre a semmi felé, akkora gödrökkel, hogy tengelytöréstől tartunk. A falu határában még egyhangúan barna földek alszanak, ám messzebb már a természet az úr: a bodza mindet meghódított, mondhatni visszakövetelte ősi jussát. S nem csak itt, a senki földjén, de Sörnyepusztán is. A lakatlan házak udvarát, az egykor virágzó paraszti telkeket áthatolhatatlan rekettyés hálózza be, az utcányi település túloldalán pedig mocsárvilág kezdődik. A felvégi kápolna ajtaja szétrohadt, benn a falakból még a kábeleket is kilopták, minden rohad, penészes, csak a vakolat tartja egyben Isten egykori házát. A hajdani boltnak viszont már nyoma sincs: miután a jobb sorsra érdemes kereskedő megunta, hogy rövid időn belül több mint harmincszor törték fel üzletét, összecsomagolt, elköltözött, magára hagyta az épületet, melyet azonmód széthordták a helyiek. Persze nem csak a templom és a bolt hiányzik: Sörnyepusztán a házak nagy részében nincs nemhogy gáz vagy fürdőszoba, de még víz és villany sem. Akik itt laknak, már régen leszámoltak álmaikkal, beletörődtek a szegénységbe, s próbálnak máról holnapra élni. És mégis...- Nincs az a pénz, hogy elmenjek innen - mondja Marczi István, amikor arról faggatom, a baranyai romákhoz hasonlóan belevágna-e egy svédországi túrába. - Hallottam róla, hogy sok roma nekivágott a világnak, de nem értem őket. Mit várnak? A szegény mindenütt szegény marad...- így van, szegénynek a legkönnyebb lenni - veszi át a szót Horváth Ilona. - Ugyan, hova mennek azok az emberek, mit remélnek? Láttam a tévében, mit hagytak otthon, s csak bámultam: ezek panaszkodnak? Próbálnának csak itt élni, köztünk! Nálunk rosszabb körülmények között senki sem él... már több mint harminc magyar roma érkezett vissza Svédországból, ahová az utóbbi hetekben a jobb élet reményében utaztak politikai menedékjogot kérni. Eddig több mint kétszáz baranyai, jórészt pécsi és mohácsi roma kelt útra Malmőbe munkahely és jobb megélhetés reményében, ám mivel többségük szakképzelten s idegen nyelvet sem beszél, így helyzetük reménytelen. A romák a menedékjog elbírálásáig maradhatnak ugyan Svédországban, ám ideiglenes szállásokra helyezik el őket, melyek sokszor több száz kilométerre fekszenek Malmőtől. A kiutazók többsége csalódik a svéd lehetőségekben, s egyre többen térnek vissza Magyarországra. Való igaz, a kútból húzott friss, hideg víz nyáron bizonyosan üdítő, ám ilyenkor, ősz végén, a télvíz kezdetén hamar ráfagy a kéz a kerekes kútra. Világosságot a petróleumlámpa és a gyertyák adnak, s az egyetlen szabadidős tevékenység, a tévézés is az akkumulátor tartósságától függ: ha lemerül, vége a műsornak.- Azt hiszem, a baranyai romák is mind hazajönnek - vélekedik Kővári Györgyné, mi köztien karnyi vastagságú fahasábokat lökdös egy hatalmas üst alá: éppen vizet forral mosáshoz, mosogatáshoz. - Persze megértem őket, belevágtak, hátha jobbra fordul az életük. Magyarországon ugyanis a cigányoknak nehéz boldogulni. Szinte esélye sincs, hogy munkát kapjon. Nekem sem volt még sohasem állásom: legutóbb egy kaposvári bevásárlóközpontnál jelentkeztem, de elküldték. Látszott, a bőröm színe miatt nem alkalmaznak. Az is igaz, nehezen jártam volna be. Sörnyepusztára ugyanis csak két busz megy egy nap: reggel viszi, délután hozza az iskolásokat. Kőváriék gyerekei is ezzel járnak Somogysárdra, reményeik szerint azonban a legnagyobb lány már csak ebben a tanévben ingázik naponta.- Szeretne tovább tanulni, de ahhoz Kaposvárra kell majd járnia - folytatja Kővári Györgyné. - Csak azt nem tudjuk, miből... Egy gyerek után járó családi pótlékból és a férjem segélyéből élünk öten. A pénz sok mindenre nem elég, ám arra kínosan ügyelnek, hogy az egyetlen „luxus”, a villanyszámla mindig ki legyen fizetve... Elmenni viszont ők sem akarnak. Mint ahogyan a többiek sem.- Ugyan, mondja meg, mit tegyek pénzzé? - nevet a felvetésen Burcsa Jánosné. - A házért ötvenezret sem adnának, aztán négyen vagyunk. Nemhogy Svédbe, de még Budapestre sem lenne elég útiköltségnek. Baranyából is csak olyanok mennek, akik megtehetik. Nem a legszegényebbek, azoknak van egyéb gondjuk is. Olyanok indulnak el, akik ráérnek azon sajnálkozni, milyen rosszul megy nekik. Ilyeneket viszont Sömyén nem talál... Csatorna híján tűrhetetlen a szerdahelyi szennyvízhelyzet- Amikor Kaposszerdahelyre költöztünk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy több háznál is előfordul, hogy az árokba vezetik a szennyvizet - mondta Pósáné Obornik Andrea. - Ez nem csak azért volt furcsa, mert szaga van, de azért is probléma, mert ebből a faluból a Tokaji parkerdő tavának vízgyűjtőjébe kerül a csapadékvíz, ezzel tehát szennyezi a szennyvíz a tavat. ■ A megyében a települések harmada rendelkezik csatornával.- Tudunk a problémáról - mondta Balogh József, a falu polgármestere. - Ez azonban szerencsére csak kivételes esetben fordul elő, az azonban gyakrabban, hogy szennyvízzel szennyezett talaj- és csapadékvíz kerül az árkokba. Ennek az az oka, hogy nincs csatorna a településünkön, hiába vannak készen hat éve a kiviteli tervei a teljes rendszernek. Ráadásul a talajvíz annyira magas a falu egyes részein, hogy még a derítő sem megoldás. A szippantás után ugyanis csapadékosabb időben már másnap újra tele van a gödör, pedig nyolc-tízezer forint kiüríttetni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy félünk az időjárástól: egy-egy nagyobb eső ugyanis milliós pusztítást végez, nem csak nálunk, de a zselici falvak többségében. A megoldás az lenne, ha elkészülne a falu csatorna- és vízelvezető rendszere. Ez azonban fél- milliárd forintba kerül, miközben a szerdahelyi éves költség- vetés nem több 160 milliónál. Pályázni eddig nem sikerült eredményesen, a következő években pedig még nehezebben megy majd. Uniós forráshoz lehet ugyanis csak ilyen célra hozzájutni. Pedig máshol is szükség lenne rá. A megyében csak a települések harmada rendelkezik csatornával. 2010-ig csaknem u- gyanannyi szennyvízcsatornát kéne megépíteni, mint amennyi van. Az ellátottsági szint ugyanis 45 százalékos Somogybán, pedig az uniós követelmény a mostani készültségnek majd a duplája: 70 százalékos. Ennek az elvárásnak azonban aligha tudnak megfelelni a somogyi falvak. ■ Fábos E. Békebeli kifőzdejelleget takar a márkás névválasztás étlapozó A kaposmérői vendéglő hajdani fénye igencsak megkopott, s ez a berendezésen és a kínálaton is érződik Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Borús az idő, s ez rányomja a bélyegét hangulatunkra is, melyen az sem változtat, hogy nem kong az ürességtől a választott vendéglő: a kaposmérői Márka parkolójában fél tucat autó várakozik - reményeink szerint nem csak a személyzeté. Beóvatoskodunk, s körülnézünk, hiszen van annak már vagy tíz esztendeje, hogy utoljára erre jártunk. Mintha összement volna a hely azóta, bár lehet, hogy csak plázákhoz szokott szemünknek szűk a tér. Némi hezitálás után asztalt választunk, a három kis teremből a középsőben állapodunk meg. Döntésünket nem a személyzet segítsége, sokkal inkább az illemhely közelsége - távolsága - határozza meg, pincérrel csak akkor találkozunk, amikor jó kétpercnyi tétovázás után végre magunk alá húzzuk a székeket. Még ezután is van időnk szemlélődni, hiszen eltelik vagy újabb két perc, amíg megjelenik kiszolgálónk az étlapokkal. A rendelés aztán cseppet elhúzódik: nehezen választunk, s nem a bőséges kínálat miatti Levesből a ragura szavaznánk, ám kiderül, elfogyott, „a többi viszont van” - vüágosít fel pincérünk. A maradék cérnametéltes hús-, illetve csipetkés gombalevest takar. Megosztozunk a felhozatalon, s jobban jár, akinek a húsleves jutott. Ez sem fejedelmi lakoma, ám legalább nincs utóíze, mint a gombának. Utóbbi is ehető - egy darabig -, ám ilyen levekkel inkább menzákon, kifőzdékben találkozik az ember, mintsem vendéglőben. *S ez a gond a második fogásokkal is. A cigánypecsenye húsa ugyan nem bocskortalp-álla- gú, ám készítője nem spórolt a fokhagymával, így a fűszer íze elnyom mindent. Hasonlóképpen a pulyka brassóiéhoz, ahol kockakrumpli helyett hasábburgonya az alap, s erre jön egy hagymás-paprikás ragu - ízben itt is a fokhagyma a nyerő, azt viszont nem lehet tudni, hogy a bőkezűség mögött nincs-e titkos szándék, azaz nem akarnak valamit elrejteni vele... A két étel ettől függetlenül még az ehető kategóriába sorolható, nem úgy az ananászos pulykamell. A köretként kapott rizs nem is kissé fullasztó, egy villa a napi teljes nyálmennyiséget felszívta az ember szájából, míg a hús több sebtől vérzik. Az ígért ananászos ragu helyett egy karika és néhány kocka ananász árválkodik a natúr hússzeleten némi tejföllel leöntve. Ráadásul a gyümölcs tagadhatatlanul konzervből származik, annak minden utóízével együtt. Az igazi aromát a tartósítószerrel keveredett tejföl adja... Mindez persze nem lenne gond, ha az árak a minőséget tükröznék. Ám a fentebb felsorolt menü - a két, mikrosütőben melegített, amúgy jellegtelen desszertpalacsintát hozzáadva - nyolcezer forintot kóstál, melyet sem a szakács tudása, sem az egység külleme nem támaszt alá. Ázaz a névvel ellentétben a mérői vendéglő cseppet sem márkás hely... Értékelés SZEMÉLYZETf 1-10 pont): 0 Finoman távolságtartó KÖRNYEZET (1-10 pont): _ Szocreál fíling €> ÉTEL (1-20 pont): _ Menzajelleg O A sorozatot támogatja: FORD-TÓTH KAPOSVÁR, Damjanich u. 98. Telefon: 82/421-421
