Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-24 / 275. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK Erdőbe vitték az iskolásokat Barcson az erdészek Tornaóra akár lóháton is turisztika Turistáknak nyergeinek Drávagárdonyban Ötmillió forintból tágul a világ a mezőcsokonyai iskolában Kilenc település 750 gyermeke járta be a Barcs környéki erdőket; az élővilággal és az erdőgazdálkodással ismerkedtek a barcsi Dráva Völgye Középiskola rendezvényén. Ihárosi Péter, a barcsi erdészeti tagozat vezetője elmondta: az Erdőhetek programjának az a célja, hogy a ügyelem középpontjába állítsa ezt a megújuló természeti erőforrást. - Egész osztályok, biológia-szakkörök jöttek el a meghívásunkra, sőt Szülőkből a teljes iskola megérkezett - mondta. - A program második napján a Pécsi Testnevelési Általános Iskola teljes felső tagozatát fogadtuk, s ezen a napon a barcsi óvodások is meglátogattak bennünket. Tizenkét bemutatóhelyen ismerkedhettek a gyerekek az erdők növény- és állatvilágával, gombáival, az erdő- és vadgazdálkodással, madárvédelemmel, természetfotózással. Láttak motorfűrészes bemutatót, felmászhattak a traktorokra és kézbe vehették az erdészeti tervezésben használatos munkaeszközöket, műszereket is. Utána az iskola lőterén kipróbálhatták az íjászatot, a kézművesműhelyben pedig levélnyoma- tot, csuhébabát, terménybábot, faliképet, szárazvirág-kompozíciót készíthettek. Akadályversenyt is tartottak, és túráztak a közeli halastavakhoz. A túra végén forró tea és frissen sült tejfölös lángos várta a gyerekeket a rigód kastélyban. A csoportokat a középiskola diákjai kalauzolták végig az erdőn. ■ N. L. Kétszázezer forint a zeneiskolának szánt bál bevétele Mintegy kilencvenen vettek részt a balatonszemesi művelődési házban a helyi Reich Károly Általános és Zeneiskola javára rendezett jótékonysági bálon, amely mintegy kétszázezer forintnyi bevételt hozott az intézménynek. - A belépőkből, a büféből és a tombolából jött össze az összeg - mondta Rajcziné Göndör Ágnes, a rendező szülői munkaközösség elnöke. ■ Keszthelyi Z. I Lovasturisztikai központot alakítottak ki Drávagárdonyban. Nagy László A csöpp Dráva menti faluban lovarda épült és bemutatófarm, és egy lovas-sportegye- sület létrehozását kezdeményezték. A vállalkozó Pécsről maga is ide költözik, mert a közelében akar maradni a lovainak. - A barcsi sétahajó első kikötőhelye van itt, a hajón érkezőknek kínálunk majd lovasprogramot - mondta Torma Krisztián. - A drávatamási kikötőből lovon és kocsin jönnek át majd a vendégek, s a gárdonyi délutánt követően az ősborókás érintésével lovon vagy kocsin mehetnek vissza a barcsi kikötőbe. Emellett abban is bízom, hogy a térségben érdeklődés lesz a lovaglás iránt. Sportegyesületet hozunk létre Drávagárdonyban, s a helyi és a környező falvak gyerekeit szeretnénk megtanítani lovagolni. Akár iskolai tornaórákat is tarthatnak a farmon, ahová a legkisebbeknek pónikat is hozunk tavaszra. A lószerszámok és a kocsik már itt sorakoznak, a lovak közül egyelőre csak Csinos és Fortuna érkezett a Dráva mellé. - A többi tavasszal költözik ide, együtt a szürkemarhákkal, kecskékkel, birkákkal és más őshonos állatfajtákkal, amelyekkel a farmot megtöltjük. Nagy tervek a csöppnyi faluban. Torma Krisztián azt mondja: lóháton még szebbnek látszik a nemzeti park Ősz végi, vad szerelem a terráriumbán ritkaságok Már javában tart a krokodilok násza a megyeszékhelyen Megkezdődött a krokodilok párzási időszaka az ország egyetlen magánkézben lévő terrénumában Kaposváron. Az állatritkaságok otthonában minden évben ilyenkor, november végén kezdődik a kajmán krokodilok párzása, ami akár december végéig is eltart. Pécsi Tibor, a terrárium alapítója és vezetője lapunknak elmondta: ezeknél a hüllőknél természetes, hogy ilyenkor kezdenek nászba, és ezért ő is megpróbál olyan körülményeket teremteni számukra, amelyek segítségével elindulhat a szaporoSzerelmes pillantás. Azért krokodilközelben most sem biztonságosabb... dási folyamat. Ezért az év ezen szakában reggel 6-tól este 9-ig különleges ügyeimet élveznek a krokodilok, hiszen 30 fok fölé melegítik a környezetüket és speciális világítást is kapnak. Az eredményesség csak később derül ki, mert a nász után négy hónappal rakják le a tojásokat a krokodilok, 10-30 darabot. A kaposvári terráriumbán több ivarérett kro- kodilus is van, ezek közül kettőnél már évek óta eredményes a párzás, de a jövőben valószínűleg többnél is várható lesz majd a tojásrakás. ■ Szűcs T. Több mint ötmillió forint értékben vásárolhat oktatást segítő eszközöket a mezőcsokonyai általános iskola. Sudárné Balázs Katalin igazgatótól megtudtuk: Az Európai Unió és az állam közös, a kompetenciaalapú oktatás megteremtését célzó pályázatán szerepelt sikeresen az intézmény. A támogatásnak köszönhetően három interaktív táblát, hat számítógépet és öt projektort vásárolt már az iskola, s decemberben további öt számítógépet szereznek be. Az iskolában az első, az ötödik és hatodik évfolyamon vezetik be az idén a kompetenciaalapú oktatást, s a tervek szerint a következő években felmenő rendszerben folytatódik majd. A programot az óvodai foglalkozásokra is kiterjesztik. A legfontosabb céljuk az élményszerű tanulás módszereinek az elsajátítása, valamint a tanulók egyéni képességeinek felismerése, fejlesztése. Ez a kompetenciaalapú oktatási program- csomag számos olyan „ötletet” tartalmaz, amelyek által hatékonyabb tanítási módszerek sajátíthatók el, segítve a gyerekek tanulását. Egyben fejleszti a diákokban a tananyag gyakorlati alkalmazásához szükséges készségeket. ■ M. K. Vigyázzák már a szentpéteri hegyet-völgyet Újabb polgárőrökkel gyarapodott a Csurgói kistérség. Ezúttal a pogányszentpéteri szervezet 24 tagja tett vizsgát. A településen már korábban megalakult a polgárőrség, ám az utóbbi időben váltak tevékennyé. Báli János, az iharosberényi polgárőrség vezetője elmondta: mikro- térségi szinten igyekszik együttműködni a négy szomszédos falu. Iharosban, Iharosberényben, Pogányszentpéteren és Inkén havonta egyszer „cserejárőrözést” tartanak. Az idegen polgárőr ugyanis mindig nagyobb visszatartó erővel bír, mint az ismerős. A szentpéteriekkel együtt négy csurgói és egy iharosberényi polgárőr is vizsgázott. ■ Varga Andrea HIRDETÉS r r Budapesti székhelyű, az ingatlan-hasznosításban komoly múlttal EZ# /V I /V jr £k X rendelkező cégcsoport keres kaposvári munkahelyre, fiatal, agilis, ' “ ” M * nagy munkabírású, megbízható munkatársat Szolgáltatással, pénzügyi tanácsadással foglalkozó Vo^nflnttTnafni Acc7Íc7fonc társaságunk pályázatot hirdet VEZETŐI pozícióra, VeZtrigdZ.gcll.UI /AaaZlaZieila valamint irodával rendelkező üzlettársakat keres munkakörbe, aki közvetlenül a vezérigazgató mellett tevékenykedve, ellátja mindazokat a személyi titkári feladatokat, melyek megkönnyítik Amit elvárunk: Előny: annak munkáját.- felsőfokú Végzettség - értékesítési gyakorlat Az ideális jelölt lehetőleg felsőfokú (elsősorban közgazdasági)- számlaképesséq - meglévő értékesítési csoport végzettségű, felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel . _ a- „ __u •____* (Word, Excel, Outlook stb.) és számviteli gyakorlattal rendelkezik.- vállalkozol Szemlelet vagy halozat a pályázat elbírálása során az angol és német nyelvismeret előnyt jelent.- Számítógép - referenciák A szakmai önéletrajzot, a végzettséget igazoló iratok másolatát, felhasználói ismeret fényképet és fizetési igényt is tartalmazó pályázatokat- önálló munkavégzés 2006. december 15-,g ké,)uk '.] kiadóba „Asszisztens" jelige,e.- tanulási szándék _______________________________- céltudatosság Értesítjük az utazóközönséget hogy E a Kaposvár, Berzsenyi u. 6. sz. alatti Amit nyújtunk: építkezésnél történő toronydaru ”-karrierlehetőség __________telepítése miatt__________ ■- folyamatos képzés HMEuSuB- EU szintű jövedelem lehetősége EémCIíjmW- EUROKOMFORM termékek és szolgáltatások- Támogatási rendszer 50 kortárs művész 250 db alkotása vásárolható meg Kérjük, hogy fényképpel és szakmai önéletrajzzal ellátott pályázatát Büm3BE1I3EQB1ÍM kamatmenSs részletre is 2006.dec.Q1.-ig küldje el a 7601. Pécs, Pf: 316 címre Emí?tt ?JZ- “• autóbuszra! székely galéria más útvonalon közlekedik es így Pécs 06 (70) 318-5879 IplínP'D nem ériníí 3 Zárja utcai megállóhelyet Fax: (72) 373-484 _______________________________ => _______________________________ Megértésüket köszönjük.' WW W.SZ EKEI .VG A L LRIA.HL