Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-24 / 275. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Kaposvár bényi árpád deb­receni festőművész fel­ajánlotta a városnak egyik alkotását. Az 56-os forra­dalom tiszteletére szerve­zett tárlaton már bemutat­ta a művész néhány alko­tását, s akkor született az elhatározás: Kaposvárnak ajándékozza egyik Nagy Imréről készült portréját. A képet már megkapta Kaposvár, most folynak az egyeztetések arról, hol te­kinthetik majd meg az érdeklődők, (mk) Kaposvár lelovics László fotóit tekinthetik meg az érdeklődők a Nagyboldog­asszony Katolikus Gimná­ziumban. A Kivételesen egyszerű pillanatok című tárlat csütörtökön nyílt az intézményben, (mk) Nagyberki AZ esély Alap­szolgáltatási Központ ta­nácskozását tartották a taszári polgármesteri hi­vatalban, melynek során a résztvevők megállapod­tak abban, hogy a térség tizennégy településének önkormányzata tovább­ra is támogatja a családse­gítő és jóléti gondosko­dást. A nagyberki önkor­mányzat csaknem hét­százezer forinttal járul hozzá a költségekhez - mondta Komár András polgármester, (mg) Siófok kétnapos diákura­lom kezdődött csütörtö­kön délelőtt a siófoki Perczel Mór Gimnázium­ban. Lezajlott a diákdiri- választás: a tizenkettedik A osztály jelöltje, Fejes Levente kapta a legtöbb szavazatot. Péntek estig nemcsak a gimnázium, hanem a Dél-balatoni Kul­turális Központ is helyszí­ne lesz a diáknapi vigas­ságoknak. (fi) Siófok vízi István, a Kodo- lányi főiskola siófoki tu­risztikai intézete igazga­tójának a vezetésével ala­kult meg a Magyar Föld­rajzi Társaság közép-du­nántúli szekciója. A leg­utóbbi összejövetelükön Vizi István Japánról tartott előadást. A kodolányisok élő kapcsolatot ápolnak japán felsőoktatási intéz­ményekkel. (fi) Lyukas gabonaútvonalak agrárlogisztika A szakma kiemelt támogatást szorgalmaz Gabonamustra szállítás előtt. A szakemberek szerint a közúti, a vasúti és a vízi szállítás is hozzájárul az értékesítés akadályoztatásához Magyarországon kevés a vasúti kocsi, akadozik a vízi közleke­dés és a közúton is gyakran ne­hézkes a terményszállítás. A ka­posvári MTESZ-székházban megrendezett csütörtöki tanács­kozáson azt mondták: agrárlo­gisztikai fejlesztések nélkül vál­lalkozások sokasága dobhatja be a törölközőt. Óriási összeg hullhat a gaz­dálkodók ölébe, állította Nyújtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője csütör­tökön Kaposváron. Jövőre 455,8 milliárd forint jut az ag­rár- és vidékfejlesztésre, míg a 2007-től 2013-ig tartó uniós költségvetési időszakban 1250 milliárd forinttal számolhat a hazai mezőgazdaság. A tekinté­lyes summa 47 százaléka az agrárium versenyképességé­nek javítását szolgálja. A főosz­tályvezető kiemelte: az EU­támogatás kézzelfogható közel­ségbe került, ám az unió csak a versenyképes fejlesztéseket „díjazza". Nyújtó Ferenc szerint nem­csak a hazai agrártermelést kell versenyképessé varázsolni, hanem az agrárlogisztikára is bőven ráfér a fejlesztés. Ahhoz, hogy piaci hátrányunk csök­kenjen, új logisztíkai közpon­tokra és a szállítmányozás mo­dernizálására van szükség.- Totális verseny van Ma­gyarországon; mindenki min­dent el akar adni, miközben hi­ányoznak az alapvető közleke­dési feltételek - utalt a legége­tőbb problémára Makai György, a Magyar Gabonaszövetség szakértője. Azt mondta: a vasút pár éve még havonta 250 ezer tonna árut továbbított külföld­re, manapság jó, ha 100-150 e- zer tonnára képes. ■ Harsányi Miklós Elkészültek a hídpillérek a kőröshegyi viaduktnál Tornateremről álmodtak a csurgói városatyák A Kőröshegy déli végében épülő sztrádavölgyhíd utolsó pillérje is elkészült, ezzel már valóban az utolsó szakaszához ért a beruhá­zás. Az építkezés kezdetekor ki­tűzött első átadási határidő ép­pen most járna le, azóta azonban ez már 2007 augusztusára mó­dosult. Néhány hete a legmaga­sabb pillér elkészültekor sajátos bokrétaünnepet tartottak: ten- góbajnokságot szerveztek a ma­gasban. Most, hogy az összes pil­lér kész, nem volt csinnadratta, folyik tovább a munka. ■ F. I. A legmagasabb pillér 88 méteres Rábólintottak a csurgói képvise­lők egy városi tornaterem pro- jekttervezetére a csütörtöki tes­tületi ülésen. A beruházást az Önkormány­zati és Területfejlesztési Minisz­térium PPP-tornaterem prog­ramja keretében szeretnék megva-lósítani. Arról is döntöt­tek: költségvetésük 21,6 millió forint fedezetlen hiányára pá­lyázatot nyújtanak be működés- képtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatás címén, és mintegy negyvenmillió forint fejlesztési hitelt vesznek fel. To­vábbá játszótér-korszerűsítésre és a polgármesteri hivatal állag- megóvására is pályáznak. A csurgói képviselő-testület tagjai azt a határozatot hozták, hogy a Bursa Hungarica Felső- oktatási Önkormányzati ösz­töndíj-pályázat 2007. évi kere­tét a tavalyi összeggel meg­egyezően hatszázötvenezer fo­rintban határozzák meg. Ezen a testületi ülésen tettek esküt a bizottságok külső tagjai. ■ Varga Andrea JEGYZET Aki szegény; az a legszegényebb A SOMOGYI APRÓFALVAKBAN nem hittek a szemüknek, amikor elkezdték számolni, hogy eztán milyen összegű rendszeres szociális segé­lyeket kell kiosztaniuk. Ed­dig egy háromgyerekes, munkanélküli családapa az öregségi nyugdíj hetven százalékát kapta, kb. 19-20 ezer forintot. Most ugyanez a jóember fogyasztási egy­séggé vált, a családtagok pedig szorzószámok lettek, s ezek alapján jutnak el a végeredményhez, amely az ő esetében 71 ezer forint. ENNYI PÉNZT kap akkor is, ha az ujját sem mozdítja. A szociális helyzete alap­ján jár neki. ezek után mondja valaki, hogy nem érdemel szociális érzékenységből ötöst az ál­lam. Nem vitás, emberséges lépés a legszegényebbek pénzét növelni. A baj csak az, hogy a megnövelt össze­get semmiféle feltételhez nem kötik. Ezek után ki a nyavalya megy el például közcélú munkásnak? Ott ugyanis nagyjából ugyan­ezért a pénzért dolgozni is kellene. A falvakban joggal mond­ják: az új segélyezési rend­szer mindent szolgál, csak éppen a munkához szokta­tást nem. A feketemunká­hoz persze annál nagyobb kedvet csinál, hiszen a segé­lyezett a szabadidejét nyil­ván nem csak malmozással tölti majd ki. azért is furcsa ez az ada­kozás, mert közben mi töb­biek a tönk széle felé kon­vergálunk. A híradások másról sem szólnak, mint létszámcsökkentésről, elvo­násról, pénzszűkéről min­den területen. PERSZE MEGNYUGTATÓ, hogy akit hamarosan elér a meg­szorító intézkedések hatása és utcára kerül, annak sem kell kétségbeesnie. Lesz mi­ből kifizetnie a megemelt gáz- és villanyszámlát. Az ellenzék nem kért a regionális tanács társelnökségéből régiótanács A kaposvári és a szekszárdi polgármester sem vállalta a jelöltséget a folytonos bizalomhiányra hivatkozva Szita Károly nem akar székhelyváltást, Pintér Attila támogatja a javaslatát A regionális tanács csütörtöki ülésén sem választottak újabb társelnököket. Amint azt hírül adtuk, a Dél-dunántúli Regioná­lis Tanács múlt heti ülésén Wekler Ferenc minisztériumi megbízottat választották elnök­ké. A tanács nem kormánypár­ti tagjai azért tiltakoztak heve­sen a döntés ellen, mert érvelé­sük szerint ezzel felrúgta a szervezet azt a hagyományt, hogy a nép által választott pol­gármester vagy megyei közgyű­lési elnök legyen a régió első embere. Wekler Ferenc most azt java­solta, hogy a működési sza­bályzatot módosítsák úgy, hogy a tanácsnak lehessen az elnök akadályoztatása esetén vele azonos jogkörrel bíró álta­lános alelnöke, például azért, ha őt elüti a villamos, ne álljon meg az élet. (Az általános alel- nök a szocialista Tasnádi Péter lett volna.) A baranyai közgyű­lés elnöke erre azt mondta, ha a többség ezt akarja, legyen, de ők nevetségesnek tartják a ja­vaslatot arra utalva, hogy az ellenzék szerint ezzel a szocia­listákat akarja csak kárpótol­ni az elnök azért, hogy nem MSZP-s politikus lett a tanács vezetője. Végül a többség meg­szavazta a módosítást, ám hiá­ba, ugyanis két tag hiányzott, ezért az nem léphetett ér­vénybe. Wekler Ferenc ezt követően Szita Károlyt, Kaposvár polgár- mesterét, Horváth Istvánt, Szekszárd alpolgármesterét, valamint Feigli Ferencet, a kis­térségi tanácsok somogyi kép­viselőjét jelölte társelnöknek. A fideszes városvezetők ezt el­utasították, amint fogalmaztak, azért, mert időre van szüksé­gük ahhoz, hogy az elnök meg­választása kapcsán bennük ki­alakult bizalmatlanság felol­dódjon. így csak Feigli Feren­cet választották meg a tanács tagjai. Wekler Ferenc a szavazá­si eljárást követően azt mondta, ezentúl minden egyes ülésükön újra előhozza a kérdést. ■ Máté Balázs szita károly kaposvári polgár- mester elmondta: a bizalmat­lanságot növeli, hogy az elnök arra tett javaslatot, hogy a regi­onális területfejlesztési tanács munkaszervezetének a székhe­lye - amely már 2000-től Ka­posváron van -, Pécsre kerül­jön. - Ezt a javaslatot legna­gyobb megdöbbenésemre a ta­nács minisztériumok által delegált somogyi és kaposvári tagjai is támogatták. Bízom ab­ban, hogy amikor a székhely átköltöztetéséről szavaztak, csupán figyelmetlenek voltak, s nem fogják támogatni a somo­gyi megyeszékhely régión belüli gyengítését. A működési szabályzat módosításához a ta­nács egyhangú döntése kellett volna - folytatta a kaposvári polgármester-, de ezt nem kapta meg, mert a munkaszer­vezet székhelyének Kaposvár­ról Pécsre történő költözteté­sét rajtam kívül nem támogat­ta Baranya, Tolna és Somogy megye közgyűlésének elnöke és Szekszárd polgármestere sem. pintér Attila, a minisztérium képviseletében jelen lévő ka­posvári képviselő elmondta: csak formális szavazás volt ez, mert a tanács teljes létszá­ma szükséges ahhoz, hogy a szervezeti és működési sza­bályzatot és az ügyrendet mó­dosítani lehessen, s ez nem állt rendelkezésre. Ekként a székhelymódosításról sem születhetett volna döntés. Hozzátette: támogatja a pol­gármesterrel egyetértésben, hogy a tanács munkaszer­vezetének székhelye Kapos­vár maradjon, mint ahogy több, a somogyi megyeszék­helyet érintő kérdésben is összhangban volt Szita Károllyal, köszönhetően a múlt héten együttesen kiala­kított álláspontoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents