Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-02 / 256. szám
ZSELICSZENTPÁL - 244 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK SZÁMOKBAN Lassan gyarapszik a falu évtizedeken keresztül fogyatkozott, az elmúlt négy évben azonban gyarapodott a falu lakossága. 2002-ben 405 állandó lakosa volt Zselicszentpál- nak, ma már 423-an élnek a településen. A múlt században, a harmincas években laktak itt legtöbben, akkor 560 lakója volt a falunak. A legidősebb lakos ma Papp Kálmán, aki 1914-ben született, a legfiatalabb pedig Paluska Emese, aki idén áprilisban látta meg a napvilágot. Százmillióból gazdálkodnak 103 millió forint a falu idei költségvetése. Ez több mint a duplája a tavalyinak. Azért duzzadt ekkorára, mert az idei büdzsébe már a csatornaberuházást is be kellett tervezni. Fejlesztési célokra 62 millió forintot irányoztak elő, ennek nagy részét ez viszi el. Az éves költségvetésből a közös intézmények fenntartására költ legtöbbet a falu, ez 12 millió forintba kerül évente. RECEPT Üdítős szelet az üdítős szelet tésztájához 6 tojás, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál kakaópor, 1 csomag sütőpor, 1 dl étolaj kell, a krémhez: 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 25 dkg túró, a mázhoz: 2 csomag vaníliás pudingpor, 7 dl szénsavas narancslé. A hozzávalókból téglalap alakú tésztát sütünk sütőpapírral kibélelt tepsiben. A krémhezvalókat habosra keverjük és ha kihűlt, a tésztára kenjük. A narancsmázhozva- lókat összefőzzük, és ha langyosra hűlt, a süti tetejére kenjük. Hűtőbe tesszük és tálalás előtt rombusz alakúra szeleteljük. Mindenben együtt a család. Az Idősebb és a legkisebb Horváth Imre, Horváth Zsolt, Horváth Imréné, valamint Horváth Katalin Kivirágoztak a kisgyerektől horváthék Az egész család kötődik a munkához és Szentpálhoz Krizantém- és fenyőillat lengi be Horváthék portáját. Már mesz- sziről érezni lehet. Koszorúalapok és fenyőágak állnak halomban. Az egész család szorgosan dolgozik. Nemcsak ilyenkor, a novemberi ünnepek táján, ebben a házban ugyanis mindig dologidő van.- Évtizedek óta járok a kaposvári piacra - mondta Horváth Imréné. - Itt a faluban sokan éltek ebből, főként az idősebb korosztályból. Zöldséget, gyümölcsöt és virágot is árultam. Néhány éve elvégeztem egy virág- kötő-tanfolyamot, és azóta inkább a virágokkal foglalkozom. Először csak idehaza, akinek itt a faluban vagy a környékben kellett egy-egy csokor vagy koszorú, megcsináltam. Sikere volt, nekem meg ettől egyre nagyobb kedvem lett, így úgy határozott a családi tanács, hogy megpróbálkozunk vele komolyabban. Béreltem egy kis boltot a piacon, és most van a legnagyobb forgalom, besegít tehát mindenki, aki tud. A két gyerek, Kata és Zsolt is szívesen kézbe veszi a koszo- rúnakvalót, és mindegyikük szebbnél szebb csokrokat készít. Mindketten tanulnak még, de a munkába szinte belenőttek.- Ezt láttuk itthon, meg meg is tanultuk, hogy csak szorgalommal boldogulhatunk - mondta Horváth Katalin. - Anyuék nem zártak ki bennünket semmiből. Amit kell, azt csinálunk. Amikor anyuval a piacon vagyunk, apu helytáll a konyhában, teljesen természetes, hogy megosztjuk a munkát. Zsolt elárulja, legszívesebben a kistestvérre vigyáz. Délutánonként jár iskolába, ő azzal tud legtöbbet segíteni, hogy a család tudja, Öcsike biztonságban és jó társaságban van vele délelőttönként. Időközben meg is érkezik a legkisebb Horváth. Öcsike a család és az utca szeme fénye, aki egy személyben tartja életben az utca „hírét" is. Pelenkássornak hívják ugyanis Zselicszentpálon a Fő utcának azt a részét, ahol Horváthék laknak és ahol úgy tizenöt húsz évvel ezelőtt felváltva születtek a gyerekek. A pelenkássor erről kapta a nevét akkoriban, s mára inkább mondanánk fiatalsornak az utcát ugyanezekről a gyerekekről.- Pacik, pacik - teszi az asztalra a videokamerát a család legkisebb tagja, és mindenki tudja, miről van szó. Ifjabb Horváth Imre saját magát szeretné nézegetni azon a felvételen, ami néhány héttel ezelőtt készült a falu szüreti mulatságán, ahol Öcsike kedvenc lovaival is összeismerkedett.- Teljesen más így érett felnőtt fejjel gyereket nevelni, mint 18 évvel ezelőtt, amilyen volt - gondolkozik el az elmúlt két éven Horváth Imréné. - Először nagyon féltem, ráadásul a fiamat sem volt egyszerű meggyőzni az elején, hogy örüljön a kistestvérnek.- Amire megszületett, már én is nagyon akartam - mondja most már nevetve Horváth Zsolt. - Az elején még úgy voltam vele, hogy el sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz ennyi idősen egy pici baba testvérnek.- Én rögtön el tudtam, igaz, végig lányt képzeltem - mondja Katalin.- lói van, te más vagy - veszi vissza a szót Zsolt - De már nem számít, mi volt, most már azt nem tudom és nem is akarom elképzelni, milyen lenne, ha nem lenne. A család tehát rajong az „ajándékgyerekért” és Zselic- szentpálért is. Azt mondják, eszükbe sincs innen máshova költözni. Még a gyerekek is úgy gondolják, szívesen letelepednének a faluban. Nyitnak a nagymamájuk házától nem messze egy új utcát - magyarázzák. Többen is tervezik, hogy ott építkeznének idővel. Az egykori pelenkások közül... Zseliciként harcolt a hóvirágozókért Horváth imréné mindig kivette a részét a közösségi munkából. Minden olyan kezdeményezésnek szívesen az élére állt, ami hasznos célt szolgált. Ő volt az, aki aláírásgyűjtést kezdeményezett a hóvirágszedésért.- Nagyon sok idős ember egészítette ki ezzel a megélhetését a Zselicben - mondta Horváth Imréné. - Olyanok, akik jobban szeretik és tisztelik annál a természetet, hogy ártanának neki. Ezért próbáltam meg mindent. Megszépült a temető környéke és kapuja két Év alatt sikeres terület- fejlesztési pályázat segítségével újult meg a temető kerítése és kapuja. A falu bejáratánál lévő sírkert már régóta elhanyagolt állapotban volt, ezen változtattak. Az új kerítés mellé tujasort ültetett az önkormányzat és kovácsoltvas kaput is készítettek a temető bejáratához. Közösen épít csatornát négy szomszédos falu jövőre kezdődik el a szennyvízcsatorna építése a településen. Simonfa, Zselickislak, Zselicszentpál és a töröcskei városrész közösen pályázott a mintegy félmilliárd forint értékű beruházásra. Az elnyert támogatásnak köszönhetően kezdhetik el a kivitelezést. Portánként 180 ezer forinttal kell hozzájárulni majd a fejlesztéshez. Szeretik a gyerekek az új szentpáli játszóteret az idei évben a gyerekeknek kedvezett legtöbbet az ön- kormányzat. A településen ugyanis a játszótérépítés volt az idén a legnagyobb beruházás. Kétmillió forintot költöttek rá. A parkot az uniós normáknak megfelelő eszközökkel szerelték föl és környékét is megszépítették. Az építkezésből sokan a szabadidejükben társadalmi munkában is kivették a részüket. A legkisebb gyerekek Is szívesen igénybe veszik a játékokat Az oldal cikkeit Fábos Erika írta Fotók: Láng Róbert Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta A fiatalok minden adódó helyzetet kihasználtak Utcát nyitottak a falu fejlődésének jövőkép A fiatalok megtartása, ez az önkormányzat legfontosabb feladata A Zselicszentpáli Szabadidő Sportegyesület tavaly tizenkét taggal alakult. A civil szervezetet nagyrészt a helyi női focicsapat tagjai alkották. Ez pedig meg is látszik, hiszen az egyesület tagjai éppen olyan elszántak, ha a közösség építéséről van szó, mint amilyen eltökéltek voltak a pályán.- Sajnos megszűnt a csapat - mondta hermán Bernadett, az egyesület elnöke. - Nagyon sokan voltunk olyanok, akiknek egyre több idejét kötötte le a munka, így egyre többünknek okozott gondot az, hogy minden hétvégén meccs volt. Tulajdonképpen ezért is találtuk ki, hogy kéne egy egyesület, amelyik igyekszik összetartani* a fiatalokat és azokat, akik valamit tenni szeretnének a falu sportjáért és közösségi életéért. Az egyesület persze a focihoz sem lett hűtlen, nagy sikerű női focitornát rendeztek a nyáron és ezenkívül is több népszerű sportrendezvény van már mögöttük. A Mozdulj rá Zselicszentpál! a tavasz egyik fontos programja volt, most pedig decemberi csapatok játékára készülnek, ami tavaly télen volt először, de azóta is emlegetik a faluban. A Fő utcát és a Petőfit köti majd össze az az új utca, amit még az idén szeretnének megnyitni Zselicszentpálon. Szabó József polgármester szerint ez volt az idei év legjobb döntése és ez lesz a jövő év legfontosabb feladata is. Az utca, melynek minden szükséges terve elkészült már, 21 háznak adna helyet.- Ennél nagyobb öröme nem lehet manapság egy ekkora falu polgármesterének - mondta Szabó József. - Minden másnap el kellett küldenünk egy-egy fiatal párt vagy családot, mert hiába jöttek érdeklődni, hogy házat vagy telket vennének, nem volt. Tavaly aztán odáig jutottunk, hogy már a foghíjtelkeket is mind beépítették már a faluban. Ekkor aztán úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk, hol tudnánk utcát nyitni. Rá is ment az elmúlt két év minden fejlesztésre fordítható forrása arra, hogy megvásároltuk azokat a belterületi részeket, amelyek kellettek az önkormányzati terület mellé. Hétmillió forintunkba került, de azt mondom, megérte, mert 21 házban úgy 80-100 új állandó lakosunk lehet. Legalábbis én azzal számolok, hogy elsősorban a fiatalok számára lesz vonzó ez a lehetőség, olyanoknak, akik vagy családalapítás előtt állnak, vagy pici gyerekeik vannak. Amit lehetett, az elmúlt években megtetSzabó József szerint az új lakókkal újabb lendületet kaphat a falu tűk azért, hogy minél kényelmesebb, komfortosabb legyen a falunk, és az adottságaink miatt is bízom a jövőnkben és abban, gyorsan gazdára találnak majd ezek a telkek. A faluban a még egyetlen hiányzó infrastruktúrát, a szennyvízcsatornát is kiépítik a jövőre, ezzel pedig már csak néhány épületet kell rendbe hozni ahhoz, hogy minden rendben legyen a településen. Ez persze nem lesz könnyű. Az uniós forrásokat ugyanis egy Zselicszentpál nagyságú település egyedül aligha érheti el. A jövő érdekében így nemcsak önálló, közös terveket is egyre többet szövögetnek.