Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 45. szám

2006. NOVEMBER 19., VASÁRNAP 10 TURIZMUS Szaharai golf, pezsgős naplementével jedi-túra Tunéziában a báránycombot vacsorázó turisták a Tatooine bolygón érezhetik magukat Tunézia immár idegenfor­galmi nagyhatalomnak számít. Míg húsz éve csak az olcsóságával tüntetett, ma már az ínyenceket is megpróbálja elcsábítani szaharai golfpályával vagy éppen a Csillagok háború­ja díszleteivel. Dalia László Tunéziában nincs holtidény. Bár novemberben már nem lehet fürdeni a tengerben, Karthágó romjai között kellemes sétálni a 24 fokos napsütésben, a Bardot- múzeum római mozaikjai sem koptak el, és a tuniszi bazár is nyitva van. Ilyenkor főleg nyug­díjascsoportokkal lehet találkoz­ni, de a sportosabb osztrák, né­met és francia turisták is felfe­dezték a nyolc tunéziai golfpá­lyát. Az ország hajdan viszony­lag békésen vált el Franciaor­szágtól, s megőrizték a gall kul­túra minden vívmányát, s az új­ságosbódéknál több francia la­pot kapni, mint tunéziait. Az első golfpályát még 1927- ben avatták Karthágóban, s a múlt héten adták át a kilencedi­ket a Szaharában. Első hallásra kissé hihetetlen, hogy homokra építenek golfpályát, s meg is küzdöttek az elemekkel. Darált gumiágyat fektettek le, s arra te­lepítették a füvet, hogy ne nyel­je el a vizet a sivatag. Tozeur te­hát felkerült a golftérképre: a 18 Az első golfpályát még 1927-ben avatták Karthágóban, azóta Tunézia még a sivatag mohó homokját is legyőzte, hogy a sportolni vágyó pénzes turistákat az országba csalogassa lyukú pálya 35 hektáron terül el pálmafasoraival, szikláival és a szaharai napsütéssel. Maga a tu­néziai turisztikai miniszter, Tijani Haddad avatta fel az új pá­lyát, s a világ min­den részéből hívtak vendégeket, ahol csak képviselteti magát a tunéziai idegenforgalom. Magyarország­ról évente 60 ezer turista érkezik a tuniszi vagy monastiri reptér­re, többségük a tenger és az ol­csóság miatt, de mind több ma­gyar golfozó választja Tunéziát. Persze a Szahara egyetlen tu­néziai nagy kőrútból sem ma­radhat ki, egy nagy karavánnal mi is eljutottunk az algériai ha­tár melletti sivatagba, az Oung Jmel dűnékre. Itt forgatták a Csillagok háborúja legutóbbi részének (A sithek bosszúja) a Tatooine bolygón játszódó jelenetét. Azóta ez a vidék a dzsipes túrák cél­pontja. A legmaga­sabb dűnén vártuk be a naple­mentét, kellemes hűvösben, ahol pezsgővel vártak bennün­ket. Hirtelen sötétedett be, s mielőtt leereszkedtünk a völgy­be, vagyis a filmbéli Tatooine bolygóra, olyan humuszokat kaptunk, mint amilyenben a ledi lovagok jártak. Stílusosan a ■ A turisták film­zenére vonul­nak a táborba. turisztikai miniszterrel az élen, lámpásokkal vonultunk be a tá­borba. Az amerikai forgatócso­port természetesen nem kövek­ből építette meg a házikókat, így néhol már kilátszik az anyag, de még mindig elegáns a környezet, különösen, ha a film zenéjére érkezünk meg. Ana- kinnal nem találkoztunk, de a mai tunéziai konyha franciás ízű finomságával igen, s ez is elbűvöli a külföldit. Nekem mégis az arab konyha egyik kedvence, a lassú tűzön puhára sütött báránycomb ízlett, amelyhez remekül csúszott a mazsolával, mandulával, borsó­val és sárgarépával főzött rizs. Tuniszi árak 1 DINÁR: 155 forint l ÜVEG ÁSVÁNYVÍZ: 2 dinár 1 szendvics: 3 dinár l PRESSZÓKÁVÉ: 1,40 dinár 1 KENDŐ A BAZÁRBÓL: 5 dinár 1 ANTIK BRONZSZOBOR: 20 dinár Jó tanácsok A víz többnyire iható, de jobb az óvatosság. A taxisokkal kemé­nyen kell alkudni és érdemes előre kiszámolni, mert utólag is emelhetnek. A tuniszi bazárban jó áron lehet venni kendőket, szobrokat, bőrtáskákat és éksze­reket is, ha ügyesen alkuszunk. A zene is a turizmus fejlesztését szolgálhatja Budapest Európa egyik ze­nei fővárosa lehetne, és ez az arculat a turizmusban is megjelenhetne- állítja Batta András, a Zeneakadémia rektora. A magyar „zenei Szilícium-völgy” koncepció kidolgozója az mfor.hu por­tálnak kijelentette: a zene­kultúra révén a világ újra felfigyelhet Magyarországra. Aranykulcsos elismerés a jó tréninghelyeknek HARMADIK ALKALOMMAL ad­ták át az „aranykulcsos tré­ninghelyszín” kitüntető cí­met. A Magyar Turizmus Zrt. idén három szállodát dí­jazott: egy lovasberényi, egy fővárosi és egy balatonszár- szói hotel kapta az elisme­rést. A végeredmény több tízezer tréningrésztvevő vé­leménye nyomán alakult ki. Százmilliós veszteséget okoztak a zavargások A SZEPTEMBER-OKTÓBERI bu­dapesti zavargások hírei nagymértékben hozzájárul­tak ahhoz, hogy a budapesti szállodákban októberben az egy évvel korábbihoz képest több mint 40 ezerrel csök­kent a vendégéjszakák szá­ma - jelentette ki Pál Béla, az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának al- elnöke. A politikus hozzá­tette: a bevételkiesés elérte a 727 millió forintot. HIRDETÉS Látogatási rekordot dönt a Szépművészeti Múzeum? Egy budapesti hölgy lett a Szép­művészeti Múzeum idei félmil­liomodik látogatója. Az intéz­ményt a rendszerváltás óta éven­te átlagosan 250-300 ezer látoga­tó kereste fel, ám a nagyszabású tárlatok miatt idén sokkal több érdeklődőt regisztráltak. A jubi­leumi látogatót Baán László fő­igazgató köszöntötte, s egy két­személyes amszterdami utazást adott ajándékba a december 1-jén nyíló Van Gogh-kiállításra. A múzeumot fennállása óta először 2004-ben, a Monet és ba­rátai című kiállítás évében keres­Veszélyes szuvenír lehet az egyiptomi vízipipa Az Egyiptomba utazó turisták számára az utóbbi időben szinte kötelező a vízipipa beszerzése, mivel ez a szuvenír jól mutat, és használata állítólag kevésbé ká­ros, mint a cigarettáé. Ám a WHO helyi munkatársa szerint egy óra „sisázás” 100-200 cigarettának megfelelő nikotin beszippantását jelenti. Mivel a hosszú csövön ke­resztüli szíváshoz nagyobb erőt kell kifejteni, ezért a füst sokkal jobban szétárad az ember tüdejé­ben. Egy egyiptomi tanulmány azt is kimutatta, hogy az ország­ban a vízipipázás nagy szerepet játszik a tuberkulózis újbóli el­terjedésében. ■ ték fel félmillióan. Idén az El Greco, Velázquez, Goya öt évszá­zad spanyol festészete című tár­latot, a Rembrandt 400 című kiál­lítást, valamint a Dávid Góliát fe­jével című Caravaggio-festményt is bemutató Géniuszok és remek­művek sorozat tárlatait látták a legtöbben. A Van Gogh-tárlattal szeretnék megdönteni a látoga­tottsági rekordot. A kiállításon a holland mester csaknem nyolc­van remekművét, valamint az ál­tala csodált alkotók és a művé­szetük révén inspirált magyar festők munkáit mutatják be. ■ HIRDETÉS Jfe HOTEL LYCIUM **** DEBRECEN Karácsony és szilveszter a Hotel Lyciumban Debrecenben! Töltse nálunk a karácsonyt! 2006. december 22-27. 3 éjszaka félpanzióval 43 900 Ft/főtől Köszöntse nálunk az újévet! 2006. december 28 - 2007. február 2. 3 éjszaka félpanzióval 57 900 Ft/főtől Ajánlataink tartalmazzák az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe szóló belépőt. Bővebb információ akciós ajánlataikról: www.hotellycium.hu Hotel Lycium**** Debrecen Debreceni Gyógyfürdő Kft 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. Tel: 00-36-52/506-600 Fax: 00-36-52/506-601 E-mail: hotel@hotellycium.hu

Next

/
Thumbnails
Contents