Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

MI A VÉLEMÉNYE Hogy segítene a szegényen? gallö-varga Zsuzsanna ta­nulmányi ügyintéző, Ka­posvár: Földet szerintem annak érdemes osztani, aki mezőgazdasággal fog­lalkozik. Fontos lenne, hogy itthon több magyar terméket áruljanak. Behoz­zák Magyarországra a spa­nyol almát, ahelyett, hogy a hazai termékeket árul­nánk. A legfontosabb azon­ban az iskoláztatás, jó len­ne, ha a hiányszakmákat választanák a fiatalok. kardos zsolt hivatásos katona, Kaposvár: Kiváló ötletnek tartom földet osz­tani a rászorulóknak. Min­denekelőtt azonban lakás- támogatásra és jóval több munkahelyre lenne szük­ség ebben az országban. Nemcsak a fiataloknak, ha­nem arra is oda kellene fi­gyelni, hogy ha 40-50 éve­sen munkanélkül marad valaki, akkor azoknak az embereknek átképzést kel­lene biztosítani. tarjám imre tanár, Kapos­vár: A földosztásról azt gondolom, nem mindegy, hogy kinek adják. Olyan ember kapjon területet, aki meg is akarja művelni. A munkahelyek, a lakástá­mogatások csak ezután jö­hetnek. Fia a gazdaság talpra áll, akkor lesz hol dolgozni. Nem értek egyet a kormánynak azzal a dön­tésével, hogy még ebből a kevésből is el kell venni. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK Ha nem vetnek, nem aratnak szociális földprogram Több önkormányzat is belevághatott volna Van, ahol bejött a szociális földprogram, van ahol nem. A kedvezményes juttatások viszont lehetőséget teremtenek a háztáji termelésre és az állattartásra Nemcsak nyulat fialt, ha­nem mezőgazdasági gépe­ket és vetőmagot is a szo­ciális főldprogram. Már ahol belevágtak. Varga Andrea A legtöbb somogyi település azonban évről évre elszalasztja a lehetőséget. A szociális fóldprog- ram egy régi-új támogatási rend­szer a vidéki munkanélküliség és más típusú szociális hátrányok kezelésére. Már az 1930-1940-es években voltak hasonló kezde­ményezések, s ezeket újragondol­va indította el a szaktárca 1992- ben a szociális fóldprogramot. Célja, hogy a mezőgazdasági ter­melésre alkalmas környezetben élő, de a termeléshez szükséges feltételekkel nem rendelkező, szociálisan hátrányos helyzetű családokon segítsen. Kedvezmé­nyes szolgáltatásokkal, juttatá­sokkal lehetőséget teremtsen háztáji termelésre, állattartásra. Jelenleg tíz megye 250 települé­sén működik a program, So­mogybán csupán három kistér­ség tíz települése kapcsolódott be.- A program hatékony mű­ködtetése „embert igényel”-felelte a miértre Serafin József, a szociális és munkaügyi mi­nisztérium munkatársa. Ha nincs helyi gazdája, aki a kötele­zőn túl valóban szeretne valamit kihozni a programból a helyi rá­szorulók érdekében, akkor - bár jó a kezdeményezés - mégis csekély eredménye lesz. Ha nincs ilyen ember, akkor prog­ram sincs. A napokban jelent meg az új pályázat, november 15-i beadási határidővel. Jelen­tős támogatási igényre számí­tunk, annak ellenére, hogy több változás sem kedvez a működte­tésnek. Például az EU agrársza­bályozás újabb feltételekkel ne­hezíti a mezőgazdasági terme­léssel foglalkozók életét, s a ver­senyszabályok életbelépése ugyancsak befolyásoló tényező. A legtöbb önkormányzatnál sze­mélyi változások történtek, ami nem biztos, hogy jót tesz a hely­ben megkezdett szociális föld- programok folytatásának. Ter­mészetesen ez fordítva is igaz le­het. Homokszentgyörgyön öt éve indították el az első szociális fóldprogramot, amelyhez továb­bi települések társultak. Napja­inkban a Segítő Kéz 2001 Köz- alapítvány a működtetője. Eddig száznál több családon segítet­tek, több mint 30 millió forint pályázati pénzt nyertek. Vető­magra, műtrágyára, jószágokra, mezőgazdasági gépekre fordí­tották, s több család belevágha­tott a gyógynövénytermesztés­be. Túrnia Sándor ügyvezető el­mondta: idén a közalapítvány 18 gazdával kötött szerződést kö­römvirág és borsmenta termelé­sére. A megtermelt terményt át­vették tőlük, s nyersen, illetve szárítva továbbértékesítették.- Reméljük, hogy sikerült Szociális földprogramra költött somogyi összegek (klstérség/eFt) Barcs 2000. 4800 2001. 7500 2002. 9000 2003. 5076 2004. 3500 2005. 3300 Összesen 33176 Csurgó 2100 800 3000 500 1000 7400 Lengyeltóti 2100 800 1900 500 900 6200 Összesen 4800 11700 10600 9976 4500 5200 46776 megalapoznunk egy hosszú tá­von jól működő gyógynövény­gyűjtő és -feldolgozó tevékeny­séget a környéken. A program további bővítéséhez szeretnénk újabb forrásokat szerezni - mondta Turula Sándor. Az alapítvány referenciaprog­ram készítését is tervezte, amit megyeszerte bemutatnak, hogy példájukból okulva mások is él­jenek a főldprogram nyújtotta le­hetőségekkel. Erre nyertek pénzt, ám a pályázat utófinan­szírozott, s a költséget most nem tudták felvállalni. Somogycsicsó 2001-ben kap­csolódott a programba, s az ap­ró zsáktelepülés lakói sokat kö­szönhetnek ennek. Többek kö­zött mezőgazdasági gépekre, géptárolóra és a további működ­tetésre nyertek forrást. Faggyas József polgármestertől megtud­tuk: a rászorulóknak ingyen, a többi helyinek kedvezménye­sen végeznek talajmunkákat, s bérmunkát is vállalnak a gé­pekkel, ami gyarapítja a bü­dzséjüket. Télen minden porta előtt eltakarítják ingyen a ha­vat. A 82 éves Orbán Imréné azt mondta: amikor ezt Zala me­gyében elmesélte, senki nem akarta elhinni neki. mmmmssm Barcs kiválóan szerepelt Kocsis Viktória, az '56-os forradalom emlékére ren­dezett országos szavalóver­senyen. A Dráva-völgye Középiskola diákja egye­dül képviselte megyénket a fővárosban a megméret­tetésen, amelyre Gerlecz Lászlóné készítette fel. Páskándy Géza: Nem igaz, valamint Wass Albert: Nagypénteki sirató című verseivel a zsűri különdí- ját érdemelte ki. (ga) Barcs krisztus tanítása a 21. században címmel elő­adás-sorozat kezdődött a szociális központban. Az első két vallási estén Fara­gó József ádventista lelkész Isten jóságáról és az embe­riség reményéről beszélt az érdeklődőknek, (ga) Baté pár napon belül el­kezdődik a Petőfi utcát és a 61-es főutat összekötő hor- hó rendbetétele. A támfal építéséhez 6,5 millió forin­tot nyert az önkormányzat a Belügyminisztérium pá­lyázatán - mondta Zsalakó Ernő polgármester, (mg) Bálványos TÖBB mint har­mincán, helyi óvodások és azok szüleik, óvodai dolgo­zók, illetve néhány iskolás gyermek öltött különböző vicces vagy épp riasztó jel­mezt és vonult végig a fa­lun. Több háznál is megáll­tak, ahol humoros jelenete­ket adtak elő. A műsorért cserébe ajándékot, édessé­get kaptak. Ez volt az első üyen rendezvénye az óvo­dásoknak. Remélik, hagyo­mány lesz belőle, hisz segí­ti a szülő és a gyermek kap­csolatot, ráadásul a helyie­ket is összekovácsolja, (kz) Csurgó ŐSZI JÁTSZÓHÁZAT tartottak a Csokonai Közös­ségi Házban. Csuhébabát, csuhévirágot, textilvirágot és gesztenyefigurákat ké­szítettek a gyerekek, (va) Kaposvár keddi lapszá­munkban interjút olvas­hattak Babarczy Lászlóval, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójával. Technikai okok miatt azon­ban keretes írásunkban Ascher Tamás rendezéseit tüntettük fól. Az érintettek­től elnézést kérünk. 2 F aszocíá^teGondozási A Az Axel Springer Magyarország Kft. "IDE VELE" 'AÍ. felvételt hirdet m iffiriririif » , Suzuki 1 db IVECO MAGIRUS 440E38 MEGHIRDETI AKCIÓ A SUZUKI ÖSSZES MODELLJÉRE munkakor betöltésére. 1 ^ DETK 2019 tip. liszt és Alkalmazásfeltételei: ELADÁSRA MOSt akár 360 000 ~ 575 000 Ft kedvezmény takarmány szállító tartály pótkocsit- felsőfokú szakirányú végzettség 7 a SUZUKI MFI l FTTim*\ .................... 1 db Hyndai H100 Grace Stambrt (p énzügyi és számviteli főiskola, , , , /, .. \ Van tip. kistehar gépkocsit közgazdasági egyetem) lldSZDált lFOClcl DLltOFelit. 1. • FIX hitel 120 hónapra \ #...-.. „ __ , in- mérlegképes könyvelő 2- ‘ 0 %-tól 2.99 THM JMÉ' lT — V Erll8kl0dn,: Kap0S¥ar' Malom u-,0‘ regiszLó * (asztalok, szekrények) t.i: bz/szmzs, 30/927wo Előnyt jelent: beíámitás felárral f VITA. Rll l.l k-költségvetésben szerzett A bútorok a Prillinger Hungária Kft. 6. - Régi magas hiteiét íreís'wTszénit telephelyén - Kaposvár, Jutái u. 16. 7. - ZySkltZzabolthíretek § Connécto^ ~ | . .. . (AGROKER mellett) - megtekinthetők, Bővebbet a kanizsai Suzuki Márkakereskedésben | „A. > _ J1 Palyazatokat(szakmai oneletrajzot) V 2006. november 4-611 2006 november 15-ig. megvásárolható és elvihetők. NYITVA TARTUNK NOVEMBER 5-én 9-12 óráig S ‘ r ZbTt K" a Gondozási Központ vezetőjének ° ^MiiMmgSjgmj í * pzotnoai|. i * címezve a kővetkező címre kérjük 2006. november 6-án és 8-án, áli.WIAiWJ’iiMWifc megküldeni: ggÉHÉHBm 740° Kaposvár, Béke 4?. I de. 9-15 óráig. ffl Mj’MBMBBBflDI YW fEmÉSSSSSf V lel • 82/424-985. y _________________________________________________________ ■■222^^ Sok tt.rrt.tt.1 .árunk wtojw érdridádöfl

Next

/
Thumbnails
Contents