Somogyi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-02 / 256. szám
12 KRIMI&BULVAR&TEVE SOMOGYI HÍRLAP - 2006. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK HlRSAV Százezerért vásároltak a betörők Miklósiban betörők jártak keddre virradóra Miklósiban egy élelmiszerüzletben. Alaposan „bevásároltak”: élelmiszert, dohányárut és vegyi árut vittek el körülbelül 100 ezer forint értékben, (fe) Milliós értékű kábeleket loptak el Siófokon LEVÁGTÁK A LAKATOT, Úgy jutottak be ismeretlen tettesek Siófokon egy telephelyre hétfőn éjszaka. Onnan színesfém kábeleket loptak el mintegy 1,2 millió forint értékben, (fe) Olajraléptek a tolvajok a kaposvári telephelyről gázolajtolvajokra lett figyelmes a biztonsági őr kedden a késő délutáni órákban Kaposváron egy Raktár utcai telephelyen. A tolvajok egy ott parkoló tehergépkocsi tanksapkáját feszítették le, amikor az őr észrevette őket. (fe) Elkötötték az alsóneműt egy fehérneműboltból MINTEGY 150 EZER FORINT értékű női fehérneműt loptak el az egyik kaposvári fehérneműboltból. Az ismeretlen tettesek keddre virradóra a kirakatot törték be. (fe) Nacsa és a pszichopata mikroszkóp Régi társával önálló estiükJut a színházban A Banánhéj című műsor megszűnt, a Csaó, Darwin! úgyszintén, ám Nacsa Olivér szerint ennek semmi köze állítólagos összeveszéséhez szerzőtársával, Bagi Ivánnal. Igaz, azt elismerte, voltak összezördüléseik. Dián Tamás- Egy időben sokat cikkeztek a Bagi-Nacsa duó válásáról. Ezért szűnt meg a Banánhéj?- Erről szó sincs. Abban a műsorban ennyi volt. Három év alatt csináltunk ötven epizódot, rengeteg karaktert elhasználtunk, így a végén már nem volt mit feldolgozni. Eközben a konkurencián olyan műsorok mentek velünk egy időpontban, mint a Való Világ, a Barátok közt vagy a Győzike. Mindezt figyelembe véve nem gondolom, hogy magyarázkodnunk kellene.- Az összeveszés azonban igaz, nem?- Nézze, mindenkinek vannak mélypontok az életében. Tizenegy éve dolgozunk együtt Ivánnal, ennyi idő alatt természetesen előfordultak köztünk nézetkülönbségek. Mi azonban mindig túltettük magunkat ezen, igazából csak a bulvársajtó túlozta el vitáink jelentőségét. Most is jóban vagyunk, együtt dolgozunk.- A TV2 legújabb kabaréműsora már nem önökre épül. Nem bántó, hogy hátrébb kerültek a stáblistán?- Nem. Az elmúlt három évben rengeteget dolgoztunk, óriási felelősség nehezedett ránk. Kellenek az j olyan időszakok, ami- j kor kisebb a teher, kényelmesebb a tempó. Ettől függetlenül persze vannak önálló televíziós terveink, de nem va gyünk türelmetlenek.- Visszatérnek az utóbbi években mellőzött Rádiókabaréhoz?- Igen, mivel ez nagy szerelmünk. Sajnos időhiány miatt nem tudtunk ott annyit szerepelni, mint szerettünk volna, de nem felejtettük el, hogy onnan indultunk. A Rádiókabaré olyan műhely, ahová nagy megtiszteltetés tartozni, és ahol mindig lehet tanulni. Remélem, a szilveszteri adásban már nekünk is helyet szorítanak. Nem vesztünk össze Ivánnal, de azért voltak összezördüléseink a 11 év alatt- A Rádiókabaré Humorfesztiválján sok tehetség tűnt fel. Nem tart a konkurenciától?- Az a népszerűség, amelyet az utóbbi három év televíziós szereplése adott, elég nagy előnyt jelent számunkra. Ez nem egy kiszorítós pálya. Örülünk az utánpótlásnak, mert inspirálóan hat ránk.- Most min dolgozik?- Délutánonként rádióműsort vezetek, a Mikrosz-kóp Színpadon fut az önálló estünk, és nemsokára a mozikba kerül egy dán animációs film, amelyben egy fiatal srácot szinkronizálok. Terhelt Terkel lesz a címe, és Ganxta Zoli, valamint Har- sányi Levente is hallható benne. Olyan srácokról szól, akiknek pszichopata lesz a tanáruk. Vicces, szókimondó történet, Európában állítólag nagy siker. Nacsa Olivér született: 1979. augusztus 5. csillegjegye: Oroszlán CSALÁDI ÁLLAPOTA: nőtlen hobbija: Foci, Forma-1 iskolái: JATE-n elkezdett tanulmányait megszakította pályája: 1998-ban Bagi Ivánnal megnyerték a Humorfesztivált, 2003-2006 között a Banánhéj című műsort vezette Győzi kutyája pszichológusnál, Cini kebleire rámehet a hangja Eldugult az orra, kiabálva beszél, és minden zebra előtt sírva fakad? Akkor önnek bizony győzi KE-elvonási tünetei vannak! Ne szenvedjen tovább, itt a gyógyszer: a legújabb hírek szerint a roma showman kutyáját pszichológushoz kell vinni, mivel amióta megjelent a háznál ■ Németh Kristófot nem kerülte el az influenza sem, ő viszont a kedvesét is megfertőzte. két új eb, Buksi kedélyállapotán eluralkodott a búskomorsággal elegy féltékenység. Addig is, amíg ez tisztázódik, zalatnay Sarolta mellplasztikájának híreivel vigasztalódhatnánk, ha az orvos nem rendelt volna beszédtilalmat a mellkisebbítésen átesett énekesnőnek. Cini ugyanis állítja: azért nem nyilatkozhat senkinek, mert a plasztikai sebész még ezt sem javasolta. Nos, igencsak kiterjedt kebelműtét lehetett, ha még a torok is veszélyben van. Vagy a már előre eladott, exkluzív nyilatkozatról szóló szerződés bénítja Saroltánk hangszálait? Németh Kristóf is ágynak esett, de ő influenzával, sőt azóta már a kedvesét is megfertőzte. Milyen érdekes lesz mostantól a bulvársajtó! ■ TELEVÍZIÓ-MŰSOR li| \'j jfl | rj i rtlklub i ™rr'T8iM nT-immmHm M2 ihhhhhhmr vxasatg whhph í bún a hhhhhhi spektr^^ebbi H 5.30 Top Shop 6.00 Moziverzum © 9.00 Napló '56 © 5.23 Kárpát expressz 6.00TVShop 9.00 Gyermekfejlődés (7.) 6.00 Fapados utazások tQ 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.25 Tények reggel 9.05Pláza© 5.50 NAP-KELTE 7.00 Vészhelyzet (ism.) © 9.25 A barlangrajztól 6.35 Öldöklő tavak © Hírek félóránként 6.55 Mokka Utána: 10.00 Kemény Henrik bábszínháza 9.00 Abszolút 8.00 Baywatch © az internetig (12/1.) 7.35 River Cottage meséi y 8.35 Reflektor Koffeinmentes Mokka 10.30 Útravaló 9.30 Unokáink sem fogják látni 9.00 Halálbiztos diagnózis 10.15 Homo faber A föld és az állatok © J 10.00 Receptklub (ismétlés) 9.00 Stahl konyhája 11.05 Babamagazin 9.55 Boldogi táncok (ismétlés)© 10.45 A világörökség újabb kin- 8.10 Kimerülő erő (3.)© vM 10.20 Top Shop 9.10 Szóda Telefonos játék 11.30 Szabadság tér 17. 10.05 Srpski ekran 10.00 Gyilkos sorok © csei 9.10 Állati rekordok (1.)© a 11.25 Receptklub 10.10 Teleshop Roncsol Judit 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Vadmacska © 11.00 Élő egyház (ismétlés) 10.05 Rendkívüli népek (1.) M 11.35 06-91-334-334 11.30 Hajrá, skacok! 11.35 Route 56, az én 56-om © 11.05 Kárpát expressz 12.10 A liliomlány © 11.30 Kívánságkosár 11.00 Ép testben ép lélek . . . ..............................................................................................................................................................................................................................................................J................................................. ............................................. 13 .35 Sherlock Holmes okosabb 12.00 Észbontó 12.00 Híradó délben 12.30 A tv ügyvédje © 13.10 Kojak© 14.00 A GEO bemutatja © 12.10 Olasz meló bátyjának kalandjai © 13.00 A déltenger királynője 12.30 A tv ügyvédje © 13.00 Válaszd a tudást! (amerikai krimisorozat) 14.25 Hol sírjaink Jamie módra (1-2.)© (angol-am. vígj., 1975)86' (ausztrál kalandfilm) © 13.05 Slovenski utrinki 15.00 Segítünk 14.15 Halálbiztos diagnózis domborulnak... Szicília; Marettimo PjJ 15.05 Disney-rajzfilm Fsz.: Barbara Carrera 13.35 Együtt - Munkaügyi körkép (9.) (amerikai krimisorozat) © 14.30 A szürke eminenciás 13.20 Kikelet (3-4.) M 15.35 Csacska angyal 15.00 Jó barátok 14.10 Szívek szállodája 15.25 NAP-NYUGTA 15.15 Gyilkos sorok© 15.20 Hol sírjaink 14.25 Fapados utazások 16.30 A szembesítőshow © 16.00 Lisa csak egy van 15.00 Az utolsó édenkertek 18.00 Változások földje (amerikai krimisorozat) domborulnak... Vietnam: 'W 17.30 A kibeszélőshow © 16.30 Az elveszett ereklyék... © 16.05 Szívtipró gimi © -Japán (9/4.) 16.20 Sherlock Holmes visszatér 15.25 Charly, majom az újraegyesítés vonata Q 18.30 Híradó Esti kiadás 17.30 Everwood 17.00 Híradók 18.25 Klikkerek (angol krímisorozat) a családban (90.) © 15.00 TELEFORTUNA .........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................j.................................••••••••••••••................................................................................. 19 .00 Te vagy az életem 18.30 Tények Hírműsor 17.25 Bűvölet© 18.55 Esti mese 17.25 Vészhelyzet © 16.10 Aranykorona 16.05 River Cottage meséi (argentin sorozat) 19.00 MEGATÁNC + 18.20 Szomszédok 19.05 Membrán (amerikai sorozat) 16.30 Prizma A föld és az állatok Fsz : Natalia Oreiro 19.05 Aktív Magazin © (magyar sorozat) 19.30 Híradó este 18.30 A Simpson család 17.00 Világunk 16.40 A félhold fényében és „ 20.00 Fókusz© 19.35 Jóban Rosszban 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás (amerikai rajzfilmsorozat) © 17.50 A házigazda ajánlja árnyékában (1.)© g Közszolgálati magazin : (magyar sorozat) Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 19.00 Benny Hill 18.00 Híradó. Sport Szaúd-Arábia H 20.35 Barátok közt© 20.15 Áll az alku Vetélkedő 19.45 TVTAXI 20.35 Filmidő 19.35 Vidióták © 18.30 Váltó 17.40 A Dali-gyár © | (magyar sorozat). 21.15 Kőkemény krokodilvadász Mi önöket szállftjuk, önök a Esőjegy (magyar show-műsor) 18.40 Mese 18.45 Legény - lakás W Fsz.: Varga Izabella, (német vígjáték, 2006)91' híreket (magyar portréfilm, 2004) 20.05 Nyomtalanul © 19.00 Cinecltta © -Ki a jobb? 21.15 Szeszélyes © Fsz.: Thomas Schmieder, Dirk 20.05 Kádár János 21.40 Kultúrház (amerikai krimisorozat) (olasz sorozat-26/8.) 55' (ism. sorozat, 19-20.) Szórakoztató magazin Bach, Marco utolsó beszéde © 22.10 Bodysong © 21.10 New York-i helyszínelők 20.00 Szalon 19.45 Grönland,a zöld föld Műsorvezető: Antal Imre Bretscher-Coschignano Sólyom András filmje (50') (feliratos angol dok.-film) (amerikai krimisor.) © Vendégségben Zoób Katinál 20.50 Sokoldalú sokiábúak ® ..................................................................................................................................................................................................................;.................................................•.......................................................... ... . . . . . . ... . . .. 22 .20 A Féreg akcióba lép © 23.25 A médium © 21.05 Frank Riva © 23.30 Záróra 22.10 A helyszínelők © 20.40 1956 - 21.50 Titkos fegyverek (4.) I (am. akcióvígjáték, 1999) (amerikai krimisor.) (francia krimisorozat) 0.15 Bartók 125 (amerikai krimisorozat) A vélt szabadság ára (2.) A radar y 23.45 Házon kívül 0.20 Strucc© 22.00 Csütörtök este 0.20T.I.R. 23.10 A holtsáv © 21.35 HÍRÓRA 22.50 Vlncent Van Gogh © Ng 0.25 Kemény zsaruk © 0.50 Tények este 22.30 Panoráma © (olasz-magyar sor. -12/2.) (amerikai-kanadai sorozat) 22.40 Kinder Garden © 23.50 A hidegháború Hg 1.40 Reflektor © 1.20 Paranoia 1.0 © 23.00 Kultúrház 1.20 Segítünk - 0.15 Start (magyar film, 2004) 72' x-aktái(l.)© '(jjj 1.55 Infománia © (amerikai-román-izlandi 23.25 Hírek. Időjárás 1.50 Klikkerek (ism.) | (ismétlés) 23.50 Beethoven: 0.55 Irány a nagyvilág! © 2.30 Papás-mamás misztikus film, 2004)89' 23.45 Pengető 2.20 Membrán 0.45 Szexbeszéd © VI. (F-dúr) szimfónia (francia útleíró sorozat) .............................................................................................................................................................................................................................................. Cf l íJiHT...IPPillMjlll MASyÁI'' ATV....ÜMI HÁLÓZAT "" EÜROSPOBT "l(|i!ll SPORT 1 ' '“HBBBI I HUH WBBBBi MSCOVERY^’HHBI o ........................................................................................................................................................................................................................................................ .............................................................................................. 0 10^)5Lapzárta. 11.05Estigyors. 12.00Hírek. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40Közvetlen 14.00 Granti prix. 15.00 Apehanger. 1530 830 íjász Vk, Merida 9.00 Női labdarúgás 830 Mai helyzet. 8.45 Francia labdarúgás. 630Kétvilágközt810Queen-koncert9.15 13.00 Fúrótornyok. 14.00 Légiforgalmi 12.15 Ismétlések. 15.05 Sortűz után Moson- ajánlat 1330 Kvízaréna. 1630 Modem hor- Eur-óra. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Brill 20 ma- 1230 Rali-vb 1330 Labdarúgás 14.00 Láb- 10.15 Erős emberek. 11.45 Női kosárlabda. Rebellisek 10.50 Az utolsó gyémántrablás dugó. 15.00 Hogyan készült?. 1600 Egymagyaróvár. 16.05 Soroló. 1630 GyógyHír. gász. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730Zama- gazin. 1730 Csacska angyal. 1820 A Mus- darúgás 14.30 Golyósport - Bowls 1430 Portugál labdarúgás. 15.15 Angol láb- 1230 A tizedik nyár 14.10 Szemtelen szem- szeregyilyet..!17.00Hotrodok.l800AmE2 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 18.30 Esti tos utazások. 1800 Fórum. 19.00 Híradó. tangbemuta$a: RagSánHáz. 1830Énazorr- Nemzetközi nyílt torna (élő) 16.15 Láb- darúgás. 16.15 Budapest-maraton. 16.45 tanúk 1530 Szerelmünk lapjai 1730 Gyér- esi motorok. 19.00 Állítólag.... 20.00 Égj gyors. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Kapufa. 21.00 szarvúakkal vagyok (dél-afr. kalandfilm). darúgás 17.45 Női labdarúgás 19.00 Szumó Sporthorgászat 1730Maihelyzel 17.45NŐÍ mekszomoritó igen 1920 Maraton a csodáért óriás. 21.00 A tökéletes katasztrófa. 22.00 ffi Lapzárta.21.00Híradó21.2135Ötvenhatos Friderikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. 20.30 Hírháló. 2130 Randiszerviz (aro. vígj.) 20.00 Ökölvívás 20.45 Labdarúgás 24.00 kosárlabda.MiZo-Pécs-Dexia Namur. 20.00 21.00 Huff22.55 A miskolci boniésklájd030 FBI-akták. 23.00 Roncsból luxusautót. O megállók. 22.40 BBC-híradó. 23.05Lapzárta 23.00 Híradó. 2325Többet ésszel! 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. Labdarúgás Zuhanyhíradó. 20.45 Labdarúgás. Az eltűntek 2.45 Rossz nevelés 24.00 A délkelet-ázsiai föUrengés. I KAPÓS TV WKKKM prvfIT TCrmnm^aKI111^. NlAFí€.ALl. THELIKON'ÍRAPIÓ ÍMÉl BE6IO RAdTo',MB|Í PEtSÍTrSiO^'^BÍ KOSSUTH RADIO^H 08.00 Képújság 17.00 Brill 20 magazin Napközben folyamatosan képújság hírekkel. Óránként közszolgálati hírek, programaján- 7.00-9.00 A Helikon Rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunán- 4.00 Óránként Hírek, időjárás 603 Kívánsá- 400Óránként Hírek, időjárás539 Falurádió 17.30 Korzó, ismétlés 18.30 Fórum, is- közérdekű információkkal, időjárás-jelentés- lók, felhívások 16.00-19.00 óránként Hír- 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS túlon 14.00-18.00 Dél-után... - Információs greggel 641 Kapcsoljuka Forradalmat! 8.45 9.04Napközbenll.05ASzabócsaládll33 'Q métlés 18.59 Útravaló 19.00 Kapospont sel 19.00 Híradó 19.20 Pannon Krónika - percek 19.00 Új elnök a Megyei Közgyűlés- élő kívánságműsor 13.00 Helikon Krónika műsor, hírekkel időjárásjelentéssel. Sportreggel 9.17 Petőfi-délelőtt 12.04 Jó Salgó - Petőfi Sándor költeménye L 12.00- a Kapós Tv hírműsora 19.20 Kapós régió magazin 2020 Megyei közgyűlés ülése, ben. Az alakuló ülés közv. felv. 2030 Hírháló 13.08 Délutáni Randevú 18.30 A nap közérdekű információkkal 1730 Dél-Dunán- ebédhez szól a nóta 13.00 Időjárás, sport Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Q | Sport 19.30 Flört - könnyűzenei maga- közv. felvételről 21.20 Ismétlések 2330 21.00 Randiszervíz - am. vígjáték 23.00 vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Inter- túli Krónika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 közlekedés és vízállásjelentés 13.17 Sláger- Törvénykönyv 1330 A római kát egyház 'H zin, ism. 19.59 Útravaló 20.00 Ka ! Képújság Mindörökké Júlia!, argentin filmsorozat , aktív kívánságműsor Új Estidőben IA Régió rádió szórakoztató mű- múzeum 14.04 Az élet sava-borsa 1830 | félórája 14.10Társalgól7.05Csendeskiáltás pospont ismétlés 20.20 Kapós Sport is- sora telefonos játékokkal 22.30 Kossuth Szünet nélkül 1920 Francia sanzonok 1956 17.45 A forradalom hangjai 19.00 Határok métlés 20.30 Hírháló 21.00 Randiszervíz 7................................................................................................................................................ *P Rádió - Éjjel. Nemzetiségi műsorok: horvát Kapcsoljuka Forradalmat! 20.03 Sanzonvilág nélkül 1930 Sport 19.50 Mese 20.04-a merikai vígjáték 23.00 Kapós Krónika, 1630 Hírek, időjárás, információk, doku- 18.30 .Mi Somogyiak'- megye magazin Hírek, információk, időjárás, érdekességek. nyelvű: 9.00-10.30, 20.00-2030, német 20.45Avidékforradalma21.04Mindentudás Aranyemberek2035Testéslélek21.06Koéjszakai magazin: Útravaló, Kapospont, mentum- és ismeretterjesztő kisfilmek, 19.00 Csurgói Híradó II. 1930 „ígytörtént..." Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- nyelvű: 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb Egyeteme 22.03 Drogér(i)a 23.00 pogtató 21.55 Gyöngyszemek 2230 IskoKaposSport sorozatok 21.00 Esti film -CSTV archívum 2030 Hálózat TV kívánságműsora nyelvű: 13.00-14.00,2030-2130 Sporthíradó 23.15 Éjfél körül 0.10 Éjszaka lapélda 23.00 Kenő 23.04 Ez is, az is