Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 38. szám
Dámosy Zsolt: távol a politikától új ftc-elnök Kérdés, hogyan tudja a klub anyagilag kiaknázni népszerűségét- Milyen garanciákat adott a Ferencváros közgyűlésén?- Semmit sem. Mindenféle öntömjénezés nélkül: én voltam a legjobb jelölt. Korábbi nyilatkozatok alapján azt vártam, hogy többen szállnak ringbe az elnöki tisztségért.- Mi a programjának lényege?- Kicsi az esélye annak, hogy rövid időn belül mecénások, jelentkeznek majd. Saját erőből kell kilábalnunk. Hosszú és göröngyös út lesz. A katolikus egyház és a két nagy párt kivételével ma senkinek sincs olyan tömegbázisa, mint a Fradinak. Most kérdés az, hogy anyagi erőt lehet-e mindebből kamatoztatni.- A volt elnökkel, Ináncsy Miklóssal konzultált-e a megválasztása óta? Elsők között gratulált, és ez rendkívül jólesett. De a megválasztásom előtt már találkoztam vele. Pénzügyi és jogi átvilágítás indul el hétfőn a Ferencvárosnál, de Ináncsy a legkevésbé hibáztatható a kialakult helyzetért.- Hajlandón azzal a gazdasági vezetővel dolgozni, akit a sajtóban nyíltan bírált idősebb Albert Flórián?- Kácsor úr tiszta lappal indul, de senki sem léphet ki úgy, hogy csak veszi a kalapját.- Januárig vállalta az elnökséggel a megbízatását. Miért?- Addig ki kell derülnie, hogy életképes-e az új struktúra, amit kidolgoztunk.- Az FTC a politikával is kapcsolatba került a napokban.- A Ferencváros neve kötelez minket arra, hogy a minőségi sportra koncentráljunk, s távol maradjunk a szélsőséges politikai áramlatoktól.- A szlovák befektetővel mi lesz?- A napokban itteni megbízottjával tárgyalok. Vagyis változatlanul életben van ez az ügy. ■ Gyenes András Ha esik, akkor esélytelen a Ferrari Igazán izgalmassá vált a Forma-1. Három futammal a zárás előtt - a mai Kínai Nagydíj, illetve az utána következő japán és brazil futam - Michael Schu- macher csupán két pontra van az összetettben a címvédő Fer- nando Alonsótól. így a sanghaji erőpróba magyar idő szerint reggeli időmérő edzésének különös jelentősége volt, hiszen egy jó rajtpozíció akár vb-aranyat érhet. Szakadó esőben zajlott az edzés, és ezt a pluszterhet a spanyol Alonso bírta a legjobban, ő szerezte meg az első rajtrácsot. Mögötte re- nault-s csapattársa, az olasz Giancarlo Fisichella lett a második, a brazil Rubens Barrichello (Honda) pedig a harmadik. A világbajnoki címvédő pilóta a Renault 50., míg saját maga 15. rajtelsőségét szerezte meg. | Alonso: vizes és száraz pályán is erősek vagyunk. A ferraris Schumacher csupán a hatodik eredményt produkálta. A németnek az egész időmérő alatt problémái voltak a gumikkal, csakúgy, mint a többi Bridgestone-abroncsot használó pilótának, alak közül csak Schumacher került be az első tízbe. Csapattársa, a brazil Felipe Mássá tízhelyes büntetése miatt ráadásul a 21. helyről várhatja csupán a vasárnapi rajtot. „Túlságosan lassúak vagyunk, ez egyértelmű - értékelt keserűen Michael Schumacher. - Ilyen időjárási körülmények között nem vagyunk versenyképesek. Ez volt a legjobb, amit kihozhattunk a helyzetből, de legalább a minimálisra csökkentettük a hátrányunkat. Riválisa, Alonso természetesen vidámabb volt a leintés után. „Szerintem akkor sem lesz gond, ha normális körülmények között megyünk. Mind a két helyzetben erősek vagyunk. ■ C. I. HIRDETÉS vasarnaj mar 'mm falatkák cttoco Hoppéi? 12x60g 346Ag töltelékkel 750g, 746Ag Drazsét mogyoró • 150g, 727Ag MVM í&vell \ • i 4 Férfi cipó » Sportos stílusú velúrbőr Wsőréss • Nedvességiíiyó Maik bélét és k • Méretei: 41-45 \ BarkOcspapir készlet, 320 részes L ' BL k \ • Különféle szirtes papírok és kortanok : • Mohagumi, zseniliadrót és pompon tók^éb haszrios^iegészte ÍZ ítb Eddig hibátlanok a vébén a magyarok vívás A női tőrÖzők és a férfi kardozók selejtezőjét rendezték meg a torinói vb első napján. Mohamed Aida, Varga Gabriella, Varga Katalin, illetve Lengyel Balázs és Lontay Balázs simán továbblépett a 64-es főtáblára. Kettős vereség a férfi BL első fordulójában KÉZILABDA Mindkét magyar csapat kikapott a férfi Bajnokok Ligája első fordulójában. A B csoporban: Pick Szeged-Ciudad Reál (spanyol) 20-25. Az A csoportban: Portland San Antonio (spanyol)-MKB Veszprém 34-27 (14-14). Döntetlen az NB il Keleti csoportjának derbijén LABDARÚGÁS A listavezető FTC tízezer néző előtt gól nélküli döntetlent játszott a második helyen álló Nyíregyháza otthonában az NB II Keleti csoportjában, így mindkét csapat veretlen, és 20-20 pontja van. Lipcsei Péter sokat reklamált Primász Ágnes az OSC-be igazolt VÍZILABDA Pont került pénteken egy hónapok óta húzódó átigazolási ügy végére: Primász Ágnes a DF-Elco után az OSC-ben folytathatja, ahová korábban egy másik dunaújvárosi válogatott, Zantleitner Krisztina is elszegődött. Újpesti vereség az Interliga-nyitányon jégkorong Az Újpest 4-3-ra kikapott a szlovén Slavija Ljubljana otthonában a jégkorong Interliga első fordulójában. A hajrában, 3-2-nél az Újpest lehozta kapusát, ám megint gólt kapott (4-2), s aztán az utolsó másodpercben Peterdi állította be a végeredményt. Lemondott a férfiak szövetségi kapitánya TORNA Két héttel a dániai vb előtt távozott posztjáról Fazakas CSaba, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. Fazakas az elmúlt két és fél évben anyagi támogatás híján nem tudta megvalósítani a kitűzött szakmai célokat. * A J 4 t f t