Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-27 / 252. szám

Pokol és menny közt kószál a földön a töklámpás A tökből nem csupán ennivalót, hanem töklámpást is lehet ké­szíteni. Írországban csináltak ilyet először. Egy ír legenda sze­rint Fösvény Jack túljárt az ör­dög eszén, aki úgy tudta eredeti alakját visszanyerni, hogy meg­ígérte Jacknek: halálakor nem viszi magával a lelkét a pokolra. Jacket azonban fösvénysége miatt a mennyországban sem fo­gadták be, ezért lelke máig a föl­dön kóborol. Az ördögtől pedig izzó szenet kapott, hogy a sötét éjszakákon azzal világítsa meg az utat. Jack a szenet kivájt tök­héjba rejtette, azóta így kóricál a világban. A sütőtök több fajtája is kelen­dő ma. A szárazát, liszteset ked­velők az úgynevezett papsapkás, laposabb példányokat keressék. Ebből a koronás töknek is neve­zett fajtából a kisméretűek a leg­szárazabbak. A citromsárga belő, sápadt tö­köt ne vegyük meg, mert éretlen és ízetlen. A tök akkor érett, ha ■ A népi gyógyászat régóta becsüli ezt a gyógyhatású növényt. a szár elszáradóban van, a ko- csány elfásodott, a héj körömmel alig karcolható, a hús színe ok­kersárga vagy narancsvörös, a magok héja kemény, A növény jól eltartható, és ha megcsípte a dér, különösen édes, zamatos ízű lesz. Jó csemege télire. A népi gyógyászat már régóta becsben tartja a sütőtököt és a tökmagot. Előbbit főleg a vese-, máj-, köszvény- és bélbetegsé­gek ellen ajánlották, de főként a magnak tulajdonítottak gyógy­hatású Némely helyeken has­hajtónak és béltisztítónak rág­csálták, máshol féregűzőnek tartották - valószínűleg magas zsír- és rosttartalmának köszön­hetően. A sütőtökben lévő karotinoi- dok és a C-vitamin, a tökmag­ban pedig az E-vitamin mint antioxidánsok védik a szerveze­tet. Ezek csökkentik az érelme­szesedés és a daganatos beteg­ségek kockázatát is. ■ Tökvarázs hússal, buktával gyógyerő Sütőtök, tökmag, csillagtök: egészséges és finom Rados Virág Különleges és ízletes éte­leket főzhetünk-süthe- tünk a tökből, amelynek sok fajtája ismert. Egyben azonban megegyeznek: vi­tamindúsak, így kedvezők az egészségre. Ne sajnál­juk tőlük a fáradságot. Tökhámozás, -gyalulás idején nagymamámtól sárga húsú tök­babát kaptunk. Volt szeme, szá­ja, orra. „Nekünk gyerekkorunk­ban csak ilyen játék jutott ám” - mondta nagyanyánk. Nagy becs­ben tartottuk hát a babát, a nap­ra is kitettük, ne fázzon. Annyi­ra nem fázott, hogy még össze is zsugorodott a melegtől: csupa ránc és fonnyadás lett. Ha valaki ilyen emlékeket őriz a tökről, máshogy esik neki az íze felnőtt korában is. Ráadásul nemcsak hagyományos főzelék, hanem mindenféle különleges csemege is készíthető a tökből. Nem árt, ha tudjuk: a növény nagyon egészséges. A spárgatök­ben sok a C és az A vitamin, és jó a prosztatabetegségre is. A sü­tőtök A-vitamin-tartalmáról hí­res, míg a laskatökben sok az ás­ványi só. A cukkiniről és a pa­tisszonról (csillagtökről) szintén ne feledkezzünk meg. A tökmag- olajnak is gyógyító ereje van, és a péksüteményekbe is gyakran belesütik. Tökmagos-síitőtökös bukta HOZZÁVALÓK 18-20 DARABHOZ: • 450 g liszt • 25 g élesztő, • 100 g cukor • 3 tojássárgája, • 100 g vaj • 3 dl tej • 80 g tökmag gorombára vágva • csi­petnyi só • 1 cs. vaníliás cukor A TÖLTELÉKHEZ: • 500 g sütőtök tisztítva • 100 g cukor # 1 ká­véskanál reszelt gyömbér • 1 csipetnyi őrölt fahéj ELKÉSZÍTÉS: í. A töltelékhez vékonyra szelje fel a tököt, kevés vízzel, kis lán­gon főzze sűrűre. Ízesítse cukor­ral, gyömbérrel, fahéjjal. 2. Az élesztőből egy kanál cu­korral, egy deci langyos tejjel és kevés liszttel készítsen kovászt. A maradék lisztet, cukrot, sót, 2 tojássárgáját, a vajat, a tök­magot és a vaníliás cukrot a felfuttatott kovásszal és a ma­radék langyos tejjel alaposan dagassza ki, majd kelessze a duplájára. Ha megkelt, gyúr- ja át, majd lisztezett deszkán fél centi vastag téglalap formá­ra nyújtsa ki. 3. A tésztát 10*10 cm-es dara­bokra vágja. Széleit kenje meg tojással, a közepébe pedig a ki­hűlt tökpürét tegye. Tepsibe te­gye a buktákat, szorosan egy­más mellé, tetejüket kenje meg tojással, majd 10-15 percig ke­lessze a tepsiben. Amikor szé­pen megkelt, 160 Celsius-fokra előmelegített sütőben 20-25 percig süsse. Tökkel töltött sertéskaraj HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: • 1 kg kicsontozott sertéskaraj • 20 dkg sütőtök • 1 kis fej vö­röshagyma • 1 gerezd fokhagy­ma * 1 cs. apróra vágott petre­zselyem • 4 ek. olaj • 10 dkg májpástétom • 1 tojássárgája • 1 ek. zsemlemorzsa • 1/2 kk. majoránna ELŐKÉSZÍTÉS: A karajt középen vágja ketté, te­rítse szét, klopfolja ki, sózza, borsozza. A félbevágott, kika­part sütőtököt 200 C-fokos sütő­ben 35-40 perc alatt süsse meg. ELKÉSZÍTÉS: 1. Pirítsa meg a hagymát és a fokhagymát. Keverje hozzá a sült tök összetört húsát, a májkrémet, a tojássárgáját, a zsemlemorzsát, a fűszereketés a petrezselymet. A masszával töltse meg a karajt. 2. A húst göngyölje fel, hústűvel tűzze meg. Oldalait pirítsa át kis olajon. Kevés vizet aláöntve, lefedve a sütőben 45 percig pá­rolja, aztán 10 perc alatt süsse pirosra. Tökös bundában sült pulykamell HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: • 50 dkg pulykamell • 30 dkg sütőtök • 2 tojás • 10-15 dkg liszt • 1 evőkanál vágott petre­zselyem • só • fehér bors • olaj a sütéshez • 1 kk. curry köretnek: tetszőleges párolt zöldség, burgonya vagy saláta ELKÉSZÍTÉS: 1. Mossa meg a húst, szárítsa le, szeletelje fel, a hártyát - ha van benne - vágja át Kicsit ütögesse ki, és sózza. 2. Tisztítsa meg és reszelje le a sütőtököt, majd keverje össze a tojással, pet­rezselyemmel, V r fűszerekkel, só­val, és 1 evőkanál liszt kivétele után a megmaradt liszttel. A szelet húsokat forgas­sa meg a visszamaradt liszt­ben, majd tegye bele a masszá­ba, mindkét oldalára kenje rá a tökös masszát 3. Bő, forró olajban kíméletesen süsse meg. Amikor kiveszi az olajból, itassa le a felesleges olajat. Tetszőleges körettel tálal­hatja. HESISSSBi Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ►péntek ÍNYENCSÉGEK szombat család & nevelés Erre a hétre két konyhánk is van! A karácsony még messze van, de a háziasszonyok időben tervezni kezdenek, hogy elkészüljön minden. A kishegyed konyhája ilyenkor is igazi társ. És most itt az Extra karácsonyi különszám. Két konyhánk­ban több mint másfél száz. recept. S ajándék, értékes nyeremények, és jövő évi, névnapos falinaptár is. Tészta „al dente”: az olasz spagetti titka A száraztészták főzésének egyik kulcsszava az olasz kifejezés: al dente, magyarul jól harapható. A tészta cso­magolásán azt a főzési időt szokták feltüntetni, ahány perc alatt a víz újraforrásá- tól a tészta ilyen lesz. Nem kell mosogatni a vasból készült edényeket könnyén rozsdásodnak, ezért nem kedvelik a moso­gatást a vasedények. Elég sóval és konyhai papírken­dővel átdörzsölni a használt edényeket, majd egy kevés étolajjal kitörölni. @ további érdekességek: WWW.KEGGEL.HO b A L A i

Next

/
Thumbnails
Contents