Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-27 / 252. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 27., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP Külön utakon messzebb a jövő közgyűlés Az MSZP politikai elveihez és a fejlődéshez is ragaszkodik Kolber István, az MSZP megyei elnöke azt tartja: a politikusok feladata, hogy feloldják a patt helyzetet. Fábos Erika- Kilenc MSZP-s és egy SZDSZ- es képviselő ül a frakciójukban. Az elmúlt 16 évben ennél min­dig több mandátumuk volt a megyei közgyűlésben, mint most. Vereség ez a választási eredmény?- A szocialisták közgyűlés­ben végzett munkája az elmúlt 16 évben végig vállalható volt, és semmiképp nem ennek kriti­kája ez az eredmény. Tény azonban, hogy soha ilyen kevés képviselőnk nem volt még. Ter­mészetesen elemeztük ezt a helyzetet, és az okok között nyilvánvalóan ott vannak azok a megszorító, de szükségszerű kormányzati intézkedések, amelyek országosan is befolyá­solták a helyhatósági választás eredményét. Egyébként nem vereségnek éljük meg, hiszen ebben az eredményben benne van az az országosan is kivéte­les lehetőség, hogy részt ve­gyünk a megye irányításában.- A választás után szinte azon­nal bejelentették: a Somogy-ért- tel együtt vesznek részt a köz­gyűlési egyeztető tárgyaláso­kon. Teljesen egyértelmű volt a közös fellépés?- Ezt kívánta a politikai kor­rektség. Az elmúlt négy évben együtt dolgoztunk és a közös munkának voltak közös ered­ményei is, amit folytatni szeret­nénk. Ez a két frakció politikai és szakmai szempontból is ko­moly súlyt képvisel, egyértel­mű volt, hogy kiállunk emellett.-Meddig tart ki ez a politikai korrektség?- Közösen kezdtük a tárgyalá­sokat és közösen is fejezzük be.-Egerbe a választások után nem sokkal ellátogatott Lend- vai Ildikó, aki kinyilvánította, hogy a szocialistáknak kell ve­zetni a Heves megyei közgyű­lést. Somogybán ilyen látványo­san nem történt semmi, de a háttérből sem irányították az egyeztetéseket?- Nem. Amikor Hiller_István Kolber István: A 67-es út építése fontos Somogynak. Nem hiszem, hogy létezik fideszes 67-es út vagy szocialista 67-es út az 1956-os megemlékezésen Ka­posváron járt a napokban, tájé­koztattam a dolgok állásáról, de ennél több nem történt. Ránk bízta a helyzet rendezését.-Többször elhangzott a Fidesz részéről: Gyenesei béklyóba kö­ti a szocialistákat. Igaz?- Nem köt és nem is kötött béklyóba bennünket sem Gye­nesei István, sem más. A Ma­gyar Szocialista Párt demokra­tikus szervezet. A megyei kül­döttgyűlés elfogadta azokat az elveket, amelyeket a tárgyalá­sok folyamán végig képvisel­tünk. Nem személyekhez ra­gaszkodunk, hanem ezekhez az elvekhez.-Mi számít stratégiai kérdés­nek?- A legfontosabb, hogy ezt a helyzetet tárgyalásos úton ren­dezzük. Nem juthatunk el ad­dig, hogy időközi választást kelljen tartani Somogybán. Ez a helyzet ugyanis lehet számunk­ra nehéz és kényelmetlen, de a választók döntését tiszteljük és ebben a helyzetben kell megol­dást találnunk. Ezért stratégiai kérdés az is, hogy a megye ve­zetésében minden mandátumot szerzett poliükai erő méltányo­san és a súlyának megfelelően vehessen részt. Ez azt jelenti, hogy elfogadtuk, hogy a Fidesz adja az elnököt, az MSZP általá­nos alelnököt és a Somogyért pedig egy főállású alelnököt. Stratégiai kérdés egy olyan program, amivel biztosítani le­het a megyei önkormányzat 42 intézményének a működését, úgy, hogy az hatékony és fenn­tartható legyen és jobb szolgál­tatást nyújtson a somogyi em­bereknek. Ezen kívül pedig meg kell állapodnunk egy olyan megyefejlesztési prog­ramban, amihez együttes politi­kai hátszelet lehet biztosítani. Elnököt választanak UTOLSÓ EGYEZTETÉSRE hívta csütörtökön mindhárom köz­gyűlési frakció képviselőjét Kolber István, a megyei köz­gyűlés előestéjén. Itt olyan megállapodás született, ami­vel pénteken, azaz ma ered­ményes lehet az elnökválasz­tás a megyeházán. A jelölő- szervezetek ugyanis elfogad­ták: Gelencsér Attila lesz a megyei közgyűlés elnöke, Sárdi Árpád az általános al­elnöki széket foglalhatja el. Egy-egy alelnöki helyet kap a Somogyért és a Fidesz, amit később töltenek be. A köz­gyűlés munkája tehát teljes hatáskörrel megkezdődhet pénteken.- A Fidesz-KDNP egyértelművé tette, hogy el tudná képzelni a nagykoalíciós együttműködést a közgyűlésben. Az MSZP el tudná ezt képzelni?- A Somogyért és a Fidesz is el tudja képzelni, hogy együtt­működjön az MSZP-vel. Ez azt jelenti, hogy a közgyűlés szoci­alista tagjai sosem elsősorban pártérdekek mentén gondol­koztak, hanem mindig minden irányban nyitottak voltak és a somogyi emberek érdekeit kép­viselték. Az elmúlt három hét­ben a tárgyalások során is vé­gig egyensúlyozó szerepet ját­szott az MSZP.- Tehát véleménye szerint hosszútávon működőképes le­het egy nagykoalíció?- En a konszenzusos politika hívé vagyok a megyei közgyűlés­ben, amiben mindhárom szerve­zet együttműködik. A háromol­dalú együttműködés pedig mű­ködőképes lehet. Azt gondolom, hogy az országnak az az érdeke, hogy alkotmányos rend legyen, működjön a demokrácia, és le­gyen ésszerű együttműködés kormány és ellenzék között. Mondok egy példát: a 67-es út építése fontos Somogynak és nem hiszem, hogy létezik fideszes 67-es út vagy szocialista 67-es út. Azt hiszem, ez a normá­lis hozzáállás. Örülök, hogy nem az országos politikai hangulat a meghatározó, hanem a somogyi emberek érdeke. Cikkünk nyomán október 26-án megjelent Ételmérgezés a keresztelőn című cikkünkkel kapcsolat­ban Kulcsámé G. Ilona, a kaposvári Rákóczi iskola igazgatója kereste meg szer­kesztőségünket. Elmondta, hogy az iskolának nincs kö­ze az ételmérgezéshez. A tornatermet rendszeresen bérbe adják különböző ren­dezvényekre. A tanintéz­ményben nincs sem kony­ha, sem főzőhelyiség. A vendégek az iskola épületé­ben nem jártak. A tornater­met még a mérgezés kirob­banása előtt, a szokásoknak megfelelően fertőtlenítették. Állatorvosi ügyelet 2006. OKTÓBER 28-29. Kaposvári kerület: dr. Körösi Dénes Kaposfő 06-30/2029- 859, dr. Hevesi Tibor Ákos Kaposvár, Pannon Lógyógy. Szóig. 06/30/3004-914, dr. Kiss Krisztina Szentbalázs 06/20/3648-630. Marcali kerület: dr. Benczik Vince Marcali, Berzsenyi u. 98. 85/310-519, dr. Szűcs Gábor Buzsák 85/330-191, dr. Ká­dár Tamás Látrány, Péntek­hely u. 26/a. 06/30/9939- 838. Nagyatádi kerület: dr. Szabadkai Miklós Segesd 82/598-011 és 06/20/2138- 533, dr. Nagyné dr. Farkas Rita Barcs, Felszabadulás u. 14.82/463-797 és 06/70/5095-678, dr. Horváth Ferenc Csurgó, Virág u. 8. 82/471-250 és 06/30/3116- 115. Siófoki kerület: dr. Sziberth László Balatonbog- lár, Kodály u. 23. 85/550- 221 és 06/20/9946645, dr. Dragon ludit Szántód 06/30/9271-500, dr. Cseplits István Nágocs 84/372-657 és 06/30/9946-126. Kisállat­rendelői ügyelet: dr. Horváth Antal Kaposvár, Petőfi u. 64. 06/30/9764-899. Az ügyelet péntek 14 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Régi-új elnököt választottak a tabi kistérségben Első ülését tartotta Tabon a Kop- pány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás tanácsa. A tisztújító közgyűlésen Ruff Flórián bá- bonymegyeri polgármester kor­elnök a tanács tagjai közül Schmidt Jenő tabi polgármestert javasolta a társulási tanács elnö­kének. A jelenlevők titkos szava­zással, egyhangúlag választot­ták meg. A régi-új elnök a társu­lás négyéves koncepciója kap­csán három dolgot emelt ki: a társulás alapvető működtetését, a kistérségi közigazgatást és a területfejlesztés fontosságát. El­nökhelyettessé Törőcsik Ferenc- né andocsi és Varga György törökkoppányi polgármestert vá­lasztották. ■ Krutek I. BMW Prémium Selection. Igazolt minőség másodkézből. A BMW Prémium Selection űjraértékesítési programban részt vevő autók kézzelfogható előnyöket nyújtanak. ■ igazolt történet ■ kibővített garancia ■ 72 pontos ellenőrzés ■ finanszírozási ajánlat BMW320D BMW320D ezüstmetáj 2005, 49500 km, könnyűfém keréktárcsa, feketemetál, 2006/03, 15600 km, elektromos bőrülések esőszenzor, sport-bőr multikormány, ködlámpa memóriával, xenon fényszóró, napfénytető, könnyűfém Ár: 6 990 000 Ft * keréktárcsák, parkradar, „M”-es kormány Ár: 9 690 000 Ft BMW118D BMW116Í grafitmetál, 2006/02, 7800 km, Advantage csomag, quartzblue metál, 2005/12, 54000 km, Advantage csomag, automata klíma, PDC, ködlámpa, riasztó, esőszenzor, automata klfma, esőszenzor, kartámla, világítás csomag bőrkormány Ár: 4 590 000 Ft Ár: 6 550 000 Ft BMW 525 DA grafitmetál, 2006/03, 17200 km, bőrkárpit, Professional BMWX32.0D navigáció, TV, adaptív xenon, CD váltó, PDC, Bluetooth, ezüstmetál, 2006/03,19500 km, xenon + fényszórómosó, tetőablak, memóriás, fűthető ülések, 17" könnyűfém PDC, automata klíma, könnyűfém keréktárcsa, CD lejátszó keréktárcsa Ár: 9 690 000 Ft __ Ár: 11 290 000 Ft Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u.1-3 Tel./fax. 72/539-028, mobil: 70/37-222-97, hasznaltauto@schneiderautohaz.hu A gyújtóforrást még nem találják a szakértők Három igazságügyi szakértő be­vonásával folytatódott csütörtö­kön a kaposfüredi szárít6robba- nás vizsgálata - erősítették meg a Somogyi Hírlap információját. Kedd hajnalban feltehetően porrob­banás történt a kaposfüredi cég­nél. A tragédiában két munkás vesztette életét. A vizsgálat még aznap hajnalban elindult, csütörtökön is szinte egész nap a szerencsétlenség helyszínén voltak a szakértők. Takács Attila őrnagy, a kapos­vári tűzoltóság tűzvizsgálójától megtudtuk: a porrobbanás­ban-, illetve az elektromosság­ban jártas szakembereken kí­vül egy statikust is felkértek. A rendkívüli halálesetek miatt a rendőrség is vizsgálatot folytat. A helyszínt és a rendelkezésre álló iratokat áttanulmá­nyozták, s a tanú- vallomások elem­zése is folytatódott. - Robbanás tör­tént, ám a kiváltó ok, a gyújtó­forrás még nincs meg. Aprólé­kos munkát folytatnak a buda­pesti, a pécsi és a kaposvári szakértők. Az államigazgatási eljárás harminc napig tarthat, ezt egyszer lehet meghosz- szabbítani - tájékoztatott az őrnagy. ■ Harsányi Miklós ■ Csütörtökön egész napon át folyt a helyszínelés Kaposfüreden.

Next

/
Thumbnails
Contents