Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-18 / 245. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 18., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 5 Szabadság angyala száll a kaposvári Berzsenyi parkba október 23-án- Ünnepeljünk és emlékezzünk együtt! Amikor fél évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy ez lesz az 56- os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére szer­vezett kaposvári ünnepségsoro­zat szlogenje - mondta Kéki Zol­tán címzetes főjegyző a progra­mokról tartott keddi sajtótájékoz­tatón még nem gondoltuk, hogy ilyen aktualitása lesz. Az bi­zonyos, hogy akkor lesz igazán szép és tartalmas az ünnep, ha közösen azzá tesszük. ■ Átadják a Sza­badság Hőse Emlékérmeket. Stickel Péter kulturális igazga­tó azt mondta: a rendezvényso­rozat egyik kiemelkedő esemé­nye Gera Katalin A szabadság angyala című alkotásának avatá­sa lesz. Az amerikai magyarok már többször próbálkoztak Bu­dapesten 56-os emlékmű felállí­tásával, ám a fővárosban nem si­került az elképzelésüket megva­lósítani. Most az Államokban élő magyarokat tömörítő Magyar Studies of Amerika Nagy Imre miniszterelnök szülővárosában, a Berzsenyi parkban állíttatja fői az 56-os emlékművet. Avatása október 23-án délben lesz. Az ünnepi koncert 17 órakor kezdő­dik a Csiky Gergely Színházban, amelyre csütörtökig lehet jelent­kezni az Együd Árpád művelő­dési házban. A színházban ad­ják át az 56-os emlékbizottság javaslatára adományozott Sza­badság Hőse Emlékérmeket. 19 órakor gyertyagyújtásra várnak mindenkit a szervezők Nagy Im­re szobrához. ■ M. K. Helytörténeti könyvet írnak a mérői fiatalok Csaknem egymillió-kétszázezer forintot nyert a kaposmérői if­júsági klub a településről szóló helytörténeti könyv kiadására az Európai Unió 2000-2006. ifjúság programtól, amelyet Udvaros Renáta, a klub vezetője és a helyi fiatalok szerkesztenek. A faluból elszármazottak is segítik doku­mentumaikkal a kötet mielőbbi kiadását. ■ Gungel M. Bemelegítettek a képviselők közgyűlés Az első ülésükön is találtak vitatémát a városatyák Pintér Attila (balról), Sárdi Péter vagyongazdálkodási igazgató, Kéki Zoltán főjegyző és Csutor Ferenc, a sportbizottság tanácsnoka a közgyűlésen Új társadalmi megbízatá­sú alpolgármestert, három új tanácsnokot választott alakuló ülését követő első tanácskozásán a kaposvá­ri közgyűlés kedden. Márkus Kata luhász Tibort 26 érvényes szava­zattal választotta a közgyűlés is­mét főállású alpolgármesterré. Oláh Lajosné pedig 24 érvényes szavazattal lett a somogyi megye- székhely új társadalmi megbíza­tású alpolgármestere. A közgyű­lés három bizottság élére válasz­tott új elnököt: a vagyongazdálko­dásit Pintér Attila (MSZP) vezeti, a pénzügyi bizottság tanácsnoka Jurmann Béla (MSZP) lett, míg a népjóléti elnökévé Torma Jánost (Fidesz) választották. A műszaki bizottságot a korábbiakhoz ha­sonlóan Tóth István (Fidesz), a sportot Csutor Ferenc (Fidesz), a jogit Szép Tamás (Fidesz), az ok­tatásit Giber Vilmos (Fidesz), az európai unióst pedig Csató Lász­ló vezeti. Az SZDSZ és a Fidesz- KDNP már írásban bejelentette, hogy képviselőcsoportot alakít, előbbit Pintér Lóránd, utóbbit pe­dig Tóth István vezeti. A tisztségviselők megválasz­tása után tíz napirendi pontot tárgyalt meg az új kaposvári képviselő-testület. Döntöttek a helyi autóbusz-közlekedés dí­jainak az emeléséről is. Mivel szeptember elsején az áfa-kulcs tizenötről húsz százalékra mó­dosult, törvényi kötelezettség ezt beépíteni az árba. A bevétel­oláh lajosné 1975 óta dol­gozik pedagógusként, 1995 óta a Kodály iskola tanára. Szita Károly elsősorban a kultúra területén és a népjó­léti ágazatban számít a munkájára. A polgármester szerint tulajdonságai alkal­massá teszik a civil szerveze­tek munkájának elősegí­tésére, amivel a lehető kiesést nem tudja veszteséges gazdálkodás nélkül kezelni a tö­megközlekedési cég, ezért no­vember 1-jétől egy elővételben váltott jegy öt forinttal kerül töb­be, egy összvonalas bérletért százötvenöt, egy tanulóbérletért pedig ötven forinttal kell többet fizetnünk. A közgyűlés döntött arról is, hogy a kaposvári jégcsarnok üzemeltetője a továbbiak­ban a Városi Sportcsar­nok lesz. Ám mielőtt er­ről döntés született, leghatékonyab­ban részt vehet­nek a civilek a képviselői munkában és a város életében. OLáh Lajosné Heintz Tamást váltja az alpolgár­mesteri székben Kováts Imre (Kaposvári Somo- gyért Egyesület) azt kérdezte Szita Károlytól, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben mi­ért nem vállalkozónak adja ki a város a létesítmény üzemelteté­sét? A polgármester elképzelhe­tőnek tartotta, hogy a későbbi­ekben vállalkozó bérelje ki a jégcsarnokot, ám előtte tisztán szeretné látni: mennyi ki­adás terheli és mennyi bevételt termel. A kép­viselők többsége an­nak ellenére is meg­szavazta az előterjesz­tést, hogy Pintér Lóránd (SZDSZ) elszúrt Rittbergernek nevezte a jég- csarnoképí­tést, szerinte egészen kü­lönleges csa­var, hogy sa­ját magunk­nak adjuk bérbe egyik saját intézmé­nyünket. A civileket is segíti az új alpolgármester MEISZTERICS ESZTER Eltakarítják a bozótot LEVÉLBEN FORDULT SZerkeSZ- tőségünkhöz egy kaposvári olvasónk a Honvéd utcából, írása szerint a Domus Áru­ház előtti tér egy részét hó­napok óta bozót borítja. Ol­vasónk azt kérdezi: mikor tisztítják meg a placcot a nö­vényektől, mert a környező lakótelepek gyermekeinek egyébként sincs hol görkor­csolyázni, a kisebbeknek bi­ciklizni, ezért örömmel ven­nék, ha végre ismét a teljes téren játszhatnának. Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője lapunk megkeresésére elmondta: még ezen a héten kimegy a városgondnokság embere a helyszínre és megtisztítják a területet a bozóttól. Szeméthalom, kutyafuttató RÉGÓTA HÚZÓDÓ problémá­jukkal keresték meg telefo­non szerkesztőségünket a kaposvári Pipacs utca lakói. A környékbeliek ugyanis az utca mögötti kutyafuttató területre hordják az ágakat, gallyakat és egyéb háztartá­si szemetet. Nyáron ugyan egy alkalommal elszállítot­ták a felgyülemlett hulladé­kot, de azóta csak tovább gyarapodott a kupac. Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője el­mondta: a tervek szerint . nem szállítják el egyhamar a területről a hulladékot, mert nem akarnak újabb esélyt adni a szabálytalan­kodóknak arra, hogy itt rakják le az udvarukban összegyűjtött gallyakat. Emellett az elszállítási költ­ség is a várost terhelné, amely közel kétszázezer forintba kerülne. A közte­rület-felügyelők az ügy ér­dekében egyelőre rendsze­resen ellenőrzik a területet, és az illegális szemetelő- ket szabálysértési eljárás miatt büntetik. SMS: 20/968-9444 Támogatókat keres a szimfonikus zenekar OLVASÓI ÜZENETEK szekta. Több mint száz szek­ta van Magyarországon, akik mind másképpen ítélik meg Is­ten létét. Nincs közöttük ellen­zék. Olyat sem hallottam, hogy egy istentagadó utcára vitte vol­na a saját híveit, miszerint ha­zugság, amit a hívők állítanak. család. Unatkozó emberke, nem gondolod, hogy a gyerekek nyu­galma miatt választotta az egye­düllétet? Ha most boldogságra vágyik, az a magánügye. Tisztel­ni kellene az önfeláldozását! biztosítás. Évekkel ezelőtt kö­töttem lakásbiztosítást. Két éve bekövetkezett a kár, azóta ügy­védhez meg bíróságra járok! kikötő. Desedai kikötőbérlők nevében kérdezem: a 67. számú úttól az 1. számú (joker) kikötő felé az utolsó 300 méter hosszú járhatatlan, kátyús utat mikor javítja meg az önkormányzat, ha már ötévente 40 ezret fize­tünk csónakhelyenként? Eddig minden tavasszal javítottak, az idén miért nem? békák. Nemesviden akkor lesz a Petőfi utca „BÉKAVÁR”, ha majd a 10-ei újságba érkezett sms küldője brekeg az árok partján! Üdvözlet a BÉKÁNAK adózás. Tisztelt Cs. Főorvos Úr! Az árbevétel és a nyereség kö­zött van különbség. És itt az ár­bevétel után kell adózni, ha nincs eredmény, akkor is! Mit szólna ahhoz, ha az orvosokat megadóztatnák egy átlagosnak vélt hálapénz után, ha megkap­ta, ha nem? * Főorvos! Te na­gyon felvilágosult vagy az ős­termelőkről, csak a csúszópén­zeidről nagyon elfelejtkeztél be­szélni. Persze ez neked nem is létezik, mert te anélkül is ugyanúgy segíted a betegeket, „ha egyáltalán vannak neked”, ugye?! Talán jobb, ha csendben maradsz és nem hívod fel ma­gadra a figyelmet! Nem őster­melő * Főorvosnak! Ne általá­nosítson, a bevételem a 7 millió felét sem éri el. Összehasonlít­hatnánk az életszínvonalunkat. Nyaralni nem járunk, szabad­ság, szabadnap, táppénz nem jár, a kocsink nagykorú. Ön a magánrendelésén megjelent betegek és a hálapénz után hogy adózik? Mert számlát sen­ki se kap. Őstermelő * Főorvos­nak! A hétmillió bruttó árbevé­telt jelent, nem jövedelmet. Ne­kem 4,5 millió árbevételből 50 ezer forint jövedelem maradt havonta, és januártól ebből kell fizetni 20 ezer forint tb-t, tehát marad havonta 30 ezer forint. Ezt irigyled az őstermelőktől? Az én zsebembe nem teszi sen­ki adómentes „borítékot”. Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véle­ményük van valamiről, hozzá­szólnának valamelyik cik­künkhöz vagy feldolgozásra ér­demes témát ajánlanak, nyom­ják a mobilt! Tavaly alakult meg a kaposvári szimfonikus zenekar, mely első­sorban a somogyi megyeszékhely zenészeire - a színház és a hon­védzenekar művészeire és a ze­neiskola tanáraira - támaszkodva szeretne mind ismertebbé válni.- Az első lépéseket megtettük - mondta Kuti Béla, a zenekar alapítványának vezetője. - Öt­éves támogatási szerződést kö­töttünk a kaposvári önkormány­zattal, mely évente 12,8 millió forinttal támogat bennünket. A szerződés lehetővé teszi, hogy a zenekar jövőre szakmi­nisztériumi és uniós forrásokra pályázzon. A jelenlegi támoga­tási összeg ugyanis nem fedezi a kiadásokat.- Azt szeretnénk, ha a város úgy 50 millió forintosra növelné támogatását - állította Kerényi Gábor zenei igazgató. - Ez egy vidéki zenekar helyi támogatá­sának mindössze tizede. Emel­lett szponzorokat keresünk, va­lamint egy támogatói klub ki­építésén fáradozunk. A zenei igazgató szerint meg­felelő anyagi támogatással nem járnának úgy, mint idén, amikor is két koncertjüket kellett lemondani financiális okokból. Október 23-án azonban bizonyo­san fellépnek - a színházi kon­certre a belépés ingyenes -, s a nagyközönség Csajkovszkij-, Sosztakovics- és Beethoven-mű- veket hallhat majd. ■ Vas A.

Next

/
Thumbnails
Contents