Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-14 / 242. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 14., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Elpuhult kispolgár az éjszakában kísérlet Törvényen kívül, a társadalmi ranglétra alján az októberi hidegben Kinézem a padot, a lé­nyeg, hogy ne líjmpa alatt legyen, egyrészt zavaró a fény, másrészt túlzottan szem előtt van az ember. Legalábbis szerintem. Vas András Tapasztalat híján jórészt megér­zésre játszom, így állt össze a klasszikus tescós hajléktalan­szatyor tartalma is: néhány ócs­ka, szakadt gönc az asszony ta­karítórongyos fiókjából, zoknik, gatyák, fércesre kopott póló, egy régi, ezerszer kinőtt - kihízott... - farmer, kanál, kés, borotva, li­teres műanyag borosüveg. Biz­tos, ami biztos... A szatyrot leteszem magam mellé a padra, éppen a kezem ügyébe, mintha legféltettebb kincseim lennének benne. Óva­tosan előveszek egy almát, suty- tyomban, az árnyékba húzódva eszegetem - kész lebukás, ki lá­tott már hajléktalant friss gyü­mölccsel. Elhajítom a csutkát, beleélve magam a szerepbe de­rogál elsétálni az öt méterre álló kukához, majd várok. Valójában nem tudom, mire, remélem, előbb-utóbb társaságom akad. Inkább utóbb: telik az idő, né­hány, a Teleki utcán hazafelé tartó kaposvári városlakón kí­vül senki sem jelentkezik. Időn­ként öblös röhögés szűrődik át a Noszlopy utcából, valamelyik presszóból - vágyakozva hallga­tom, unatkozom. És fázom. Hiába, elmúlt a nyár, s a ko­pott pulóver és a rojtosra ron­gyolt farmerdzseki egy pádon ülve hamar áthűl. Önsajnála­tomra gúny a válasz; télen nem ritkán jó huszonöt fokkal van hi­degebb - elpuhult kispolgár...- Na húzz el a helyemről! - hallom a levéltár mellől, vissza­zökkenve a zord valóságba, mi­előtt az unalom még nagyobb önutálatra sarkallna. - Nem hal­lod?! - folytatja az árny. Várok, hiszen nem azért jöt­tem, hogy elszeleljek, beszélge­Ez itt az én helyem...- mondja újra. - A szomszéd pedig a Gyuláé - bök a lassan deliráló társra. - És a harmadik? - adom be a derekam...” tésre, társaságra vágytam, vagy mifene. A pad állítólagos gazdá­ja közben közelebb jön. Ösztö­nösen hátralépek: vagy ő túl bü­dös, vagy én nem, ám a különb­ség szinte harapható. Van még mit tanulnom, gon­dolom, s szép lassan felállók. Negyven körüli, áüagos testal­katú, barázdált arcú, borostás férfi áll velem szemben, mögöt­te idősebb, láthatóan merev­részeg társa. Utóbbi csendesen agonizál, vélhetően tőle nem kell tartanom, nagyobb ellenfél számára a gravitáció holmi pad- foglalónál.- Na, tűnés! - sziszegi a „ve­zér”. Áldom a sorsot, hogy nem karácsonyfadísznek teremtett - ugye, a férfi száz kiló alatt...-, ugyanis már régen bezsebeltem volna az első pofont. Persze, ami késik, nem biztos, hogy múlik...- Pont ez kell? - keresem a hangom. Hát, nem túl acélos.- Mondtam már, az én he­lyem - áll meg úgy három mé­terre a „kolléga”. - Új vagy, mi? Kár lenne tagadnom, egy szakember számára elképesztő­en zöldfülűnek tűnhetek.- Ja, két napja érkeztem - mentem a menthetőt.- Sittről? - kérdezi óvatosan.- Ááá, Pestről - válaszolok, miközben elképzelem, hogy nézhetek ki. Ennyire kemény­nek látszom, vagy csak a fogaim nem elég sárgák...- Merre laktál?- Nyugati tér - vágom rá, tud­ván, ott tényleg csöveznek jó néhányan. - Saját fülkém volt. Ez lehet, hogy sok volt...- Ez itt az én helyem - mond­ja újra. - A szomszéd pedig a Gyuláé - bök a lassan deliráló társra.- És az a harmadik? - adom be a derekam a padsor távolab­bi részei felé intve.- Az is a miénk - érzi meg a fölényt. - Húzzá’ el innen!- Csak ma éjszakára - próbál­kozom.- Mid van?- Borom - húzom elő az ászt a paklimból.- Kaja?- Elfogyott.- Ha adói bort... - nem tudja befejezni. Gyula ugyanis eldől, mint egy zsák. Az ösztön azonban még ájultéban is működik: szatyrát maga alá gyűri, védi a motyóját.- Fogd meg! - hallatszik az ukáz. Erre nem voltam felké­szülve, irtóztatóan mocskos a földön fekvő ember.- Hívjunk mentőt - térek ki.- Úgyse csinálnak vele sem­mit - állítja partnerem. - Na, segíts már... Megragadjuk Gyulát, s a pad mögé emeljük. Legalább nincs szem előtt. Kisvártatva kiderül, szerencsére. Ifjoncbanda érke­zik a Fő utca felől, vélhetően a közeli szórakozóhelyre tarta­nak. Ők is bevették az erőt adó cseppeket, mindenkinél fickó- sabbak. Főleg nálunk.- Namivan, büdös... - és itt egy hosszabb, ám idézhetetlen, rengeteg jelzővel terhelt mon­dat következik. - Összeszartad már magad? - zárul a monológ. Egyáltalán nem lep meg, hogy az addig nagy hangú partnerem süketnek tetteti magát. Valószí­nűleg nem az első, s nem is az utolsó eset, hogy megtalálják. Ez is az életéhez tartozik. Csak míg velem szembe mer szállni, hiszen mindketten a ranglétra legalsó fokán ácsorgunk szerin­te, addig néhány spicces kö- lyöktől láthatóan tart. Ők egy másik világ, renddel, törvény­nyel, bírósággal, jogokkal. Ami neki már nincs.- Tőrös vagyok - mondja ké­sőbb, talán már húsz perccel is azután, hogy az ifjoncok el­vonultak. Sohasem tudom meg, név ez, vagy csak becézés. - Adj egy kortyot! Átnyújtom az üveget. Nagyot slukkol, majd visszanyújtja. Mutatom, nem kell több - egy bizonyos higiéniai határt nem lépek át. Meglepődik, gondosan rácsavarja a kupakot, majd a szatyrába süllyeszti. A pakkot, mint egy vánkost, eligazítja a pádon és rádől. Talán elalszik, nem tudom, én nem merek-tu- dok szunyókálni. Gyula néha nyög egyet a pad alatt, miköz­ben a főtéri toronyóra időnként üt néhányat. Unatkozom, vá­rom a hajnalt. Amikor hazame­hetek. Haza. Lakás, ágy, forró zuhany. Otthon, ahol más értel­met nyernek a szavak... Útilapu a büntetések után a siófoki ügyintézőnek Új évad, új helyszín Kanizsán színház Novemberben újra indul a színházi évad A ságvári polgármester hozzá­tette: örül, hogy volt értelme a „nyomásgyakorlásuknak”. Meg­mutatta a siófoki jegyző minap írt levelét, amiben arról értesíti a három község vezetését: janu­ár elsejével megtörténik az álta­luk óhajtott ügyintézőcsere. Szélyes Miklós jegyző azonban arról is tájékoztatja az érintette­ket: a hatóság munkájába nin­csen beleszólása képviselőknek. Felmerült a három község kö­zös ülésén: végső esetben kérik a tabi építési hatósághoz csatla­kozásukat. Megkérdeztük Szé­lyes Miklóst, van-e erre lehető­ség. A jegyző azt mondta: a kis­térségi társulásból kiléphet egy- egy település, azt azonban kor­mányrendelet határozza meg, hogy melyik település melyik építési hatósági körzetközpont­hoz tartozik. ■ Fónai Imre Novemberben újra indul a szín­házi évad a nagykanizsai Heve­si Sándor Művelődési Központ­ban. Papp Ferenc igazgató sajtótájé­koztatón mondta el: az intéz­mény épületének a felújítási munkálatai miatt új helyszínen - az ifjúsági és civil házban - lesznek az előadások. A változás még annyi, hogy a kisebb terem­hez igazodva kamaraszínházi bérletes előadásokat hirdettek.- A színházat szerető közön­ség ismét találkozhat a zala­egerszegi, a veszprémi, a buda­örsi színészekkel, illetve ven­dégszereplésre várjuk a buda­pesti Bulvár Színházat - mond­ta Papp Ferenc. Például a Szo­morú vasárnap című zenés já­tékot, a Hárman a pádon szín­művet, a Karády-monodrámát, az Öbölből vödörbe zenés komé­diát és a Könnyű erkölcsök cí­mű vígjátékot élvezheti a kö­zönség. Azt is elmondta, hogy a gye­rekeket mesejáték, zenés gye­rekműsor, zenés bábjáték szó­rakoztatja. A bérletes előadások mellett alkalmi buszos színház- látogatást is szerveznek - ha lesz rá igény - Kaposvárra, Bu­dapestre és Zalaegerszegre. ■ Varga Andrea JEGYZET ÁRPÁSI ZOLTÁN Kaposvár még áll KASA ELESETT. Az Ország legmodernebb cukorgyára a kampány végeztével be­zár. Nincs tovább. A rend­szerváltás előtt a lengyel adósságállomány fejében épített üzem kulcsát febru­árban végleg leadják a por­tán. Az ott dolgozó kétszáz­ötven alkalmazott haza­megy, idővel munkanélkü­li-segélyért kilincsel. A ter­melők sem járnak jobban, örülhetnek, ha kapnak egy , kis kártérítést. A dolog ez­zel el van intézve - az an­gol tulajdonos szerint, aki „hősi tettéért” közel 23 mil­liárd forint támogatást kap az Európai Uniótól. Szerin­tem viszont a dolog egyál­talán nincs rendben. Több okból sem. DE MENJÜNK SORBAN! A kábái gyárat azért zárják be, mert az unió nem haj­landó a továbbiakban tá­mogatni a tengerentúli nádcukornál költségesebb répacukorgyártást. Ezért annak a tulajdonosnak, amely visszadja a cukor­kvótáját, vagyis bezárja a gyárát, tonnánként 730 euró egyszeri kártérítést fi­zet. így jut az évi 127 ezer tonna cukrot előállító kábái üzemet működtető brit Eastern Sugár a 23 milli­árdhoz. Mi meg 250 mun­kanélkülihez. Fontos meg­jegyezni, hogy a cég összes kelet-európai.gyárát bezár­ja, a kábái mellett egy cseh és három szlovák üzemét is. Nem tesz lakatot viszont a nyereséges kelet-angliai, észak-franciaországi és né­met gyáraira. a fentiek után jó lenne tudni, mennyiért jutottak hozzá az angolok a kabal gyárhoz, mondjuk 23 milli­árd forintnál többért vagy kevesebbért. Gyanítom, ke­vesebbért, amiből az követ­kezik, hogy jó üzlet a bezá­rás - nekik. Azt is jó lenne tudni, mitől nyereségesebb a drága munkaerővel és magasabb költséggel mű­ködő nyugati gyár, mint a csóró munkásokat foglal­koztató keleti. A RENDSZERVÁLTÁSKORI 12 cukorgyár közül eddig he­tet zártak be, több nagy múltút. A kábái a nyolca­dik. Kaposvár, Petőháza, Szerencs és Szolnok még áll. Reménykedjünk, hogy az ő piacuk már nem kell a Nyugatnak. HIRDETÉS f \ ■ _ W | ■ ■ ^ I 1mÍ I Jj 0 ll ■ "t* Lapozzon!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents