Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám
12 SPORT 2006. OKTÓBER 8., VASÁRNAP ÚJABB VERESÉG Másodszor is kikapott itthon a magyar válogatott, de ezúttal nem volt alárendelt szerepben Egy hónap után újra itthon szerepelt Eb-selejtezőn a magyar válogatott Bozsik Péter szövetségi kapitány azt már jóval a találkozó előtt leszögezte, hogy Törökország erősebb ellenfél, mint volt a nyitányon Norvégia. Persze ebből nem következik automatikusan újabb zakó - akkor ugye 1-4- re győztek az északiak -, a szakember úgy vélte, döntetlen körüli eredmény talán összejöhet Mindenesetre a törökök igazolták hírüket már a találkozó elején. Őrült nagy letámadásba kezdtek, látszott, hogy gyorsan akarják eldönteni a három pont sorsát. A magyar védők percekig csak keresték a labdát A roham szerencsére nem járt együtt komoly ziccerrel, egyedül Tuncay emelése volt helyzetnek nevezhető. A magyar gárda beszorult, építkezni képtelen volt. Az első negyedóra után aztán sikerült a török kapu elé érni: Torghelle ívelt balról jobbra Gerának, ő egy pazar csel után visszagurított Dárdainak, aki pedig csúnyán főié lőtt. Ettől a vendégek nem ijedtek meg, ha valamivel gyengébb intenzitással, de továbbra is rohamoztak. És ez a fölény a 39. percben ért góllá. Egy szabadrúgás után Servet csúsztatta Tuncay elé a labdát, ő pedig estében még átemelte a kimozduló Király felett, és végül a jobb alsó sarokban kötött ki (0-1). A szünet után kicsit visszahúzódott a török csapat, átenMindenki támadott, de sajnos hiába További Eb-selejtezők A-CSOPORT Kazahsztán - Lengyelország 0-1 Örményország - Finnország 0-0 Szerbia - Belgium Portugália - Azerbajdzsán (A mérkőzések lapzártánk után ért véget) B-CSOPORT Feröer-szigetek - Litvánia 0-1 Skócia - Franciaország 1-0 Olaszország - Ukrajna (A mérkőzés iapzártánkutánért véget) C-CSOPORT Moldova - Bosznia-H. 2-2 Görögország - Norvégia (A mérkőzés lapzártánk után ért véget) D-CSOPORT Wales - Szlovákia 1-5 gedve ezzel a területet. Az aktívabb magyar támadásoknak majdnem meglett az eredménye. Az 56. percben jutott szabadrúgáshoz Gera 20 méterről, a csavarása után Rüstü ujjhegygyei a felső lécre nyomta. A csapat próbálta a passzos játékot erőltetni, néha ez be is jött, sikerült a török védők mögé kerülni. Egy alkalommal Gera fejjel ugratta ki Kabátot, ő be is forgatta a hátvédeket, de magasan fölé rúgta a játékszert. Pesze a törökök sem tétlenkedtek, Altintp 30 méterről vette célba Király kapuját, majd Csehország - San Marino 7-0 Ciprus - Írország 5-2 E-CSOPORT Oroszország - Izrael 1-1 Anglia - Macedónia 0-0 Horvátország - Andorra (A mérkőzés lapzártánk után ért véget) F-CSOPORT Lettország - Izland 4-0 Svédország - Spanyolo. 2-0 Dánia - Észak-írország 0-0 G-CSOPORT Románia - Fehéroroszo 3-1 Bulgária - Hollandia 1-1 Szlovénia - Luxemburg (A mérkőzés lapzártánk után ért véget) Tuncay próbálkozott, de előbbi kísérletét fogta a magyar kapus, utóbbié mellé ment. Bozsik kockáztatott, miután sajnos a csereként bejött Kabát megsérült: Komlósi ment hátra, a korábban csatárként játszó Juhászt előre, az elfáradó Torghelle helyére Szabicsot küldte be. Sajnos a hajrában, bár igyekezett, nem tudott egyenlíteni a válogatott. Ezzel együtt egy rossz szót sem lehet szólni az együttesre, hiszen végighajtotta a meccset Csak a gól hiányzott nagyon, pedig a helyzetek megvoltak. Folytatás szerdán Máltán, a R. F. Huszti Szabolcs (elöl) és Dárdai Pál is jól harcolt középen, de ez is kevés volt, a törökök sajnos elvittek a három pontot Újpest: Tóth helyett Vaskó az új kapitány Török szponzorra lelt a Vasas futballcsapata Elégedetten értékelte a Győri ETO ellen 2-Ö-ra megnyert edzőmeccset Valéré Billen, az Újpest FC vezetőedzője, annak ellenére is, hogy mérkőzés közben többször is jelezte kollégájának, Pajkos Jánosnak, illetve a játékvezetőnek, hogy szerinte a győriek egy-egy összecsapásnál átlépik a sportszerűség határát. „Nagyon sokat segített a munkában ez a meccs, több játékosnak is szüksége volt arra, hogy szerezzen meccsrutint vagy próbáljon újra játékba lendülni - mondta Billen. - Szervezetten játszottunk, és elégedett lehetek a letámadással is. Elsősorban az első hatvan percben nyújtott teljesítmény tetszett, de az utolsó harminc percben is elfogadhatóan játszottunk.” Az edzőmeccsen új kapitányt avatott a csapat! A szakmai stáb döntése értelmében ugyanis Vaskó Tamás viselheti a karszalagot a héten a vezetőedző javaslatára a fakóba száműzött Tóth Norbert helyett. „Azért Tamásra esett a választásunk, mert emberileg és játékosként is alkalmas erre a feladatra - indokolt a belga mester. - Hozzáállása profi, teljesítménye kiegyensúlyozott, és az elmúlt meccseken bebizonyosodott, hogy a védelemben is jól irányítja a többieket. Az Újpest egyik legnagyobb értéke, ráadásul fiatal.” HIRDETÉS_________________________________________________________________________________________________________ A futás napja: 21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál Október 15-én rajtol hazánk legnagyobb futóversenye, a 21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál. A Hősök teréről rajtoló klasszikus maratoni távot lehet egyéniben és három-, valamint ötfős váltócsapatokban is teljesíteni. Idei újdonság a 30 kilométeres táv. A Plus Futófesztiválon hagyományosan megrendezésre kerül fr CwlO a 7,4 km-es minimaraton, a 3,5 km-es maratonka, a 800 mes családi futás és a 3,5 km-es gyaloglás, valamint a szintén BBBHalllI 3,5 km-es városligeti séta is. A Felvonulási téren reggeltől estig gyermekprogramok, életmód-kiállítás és koncertek várják a látogatókat szurkolókat Bővebb info: 273-0939, www.futanethu Péntek este aláírásra került a szerződés a Vasas és a török kerámiagyártó cég, az Egese- ramik Kft. között. A szerződés létrejöttében komoly szerepet játszottak Mészöly Kálmán törökországi kapcsolatai. A megállapodás értelmében a török cég neve egy éven keresztül a csapat mezén lesz látható. HIRDETÉS ŐSZI SZENIOR NAPOK SOPRONBAN Barangolás az ezerszínű Lövérek gyógyító ösvényein. történelmi séták Sopron hangulatos belvárosában, őszi kikapcsolódás nyugdíjasoknak a Hotel Lövérben! 2006. október 22 - 27. 5 éjszakás pihenés félpanziós ellátással (büféreggeli és vacsora), 2 Kneipp kezelés, erdei séta vezetővel, nyugdíjas torna, uszoda, pezsgőfürdő, szauna használata, örökzöld dallamok az étteremben, korlátlan teafogyasztás a teabárban, igény szerint transzfer a vasútállomásról MOST AJÁNDÉK 20 perces masszázzsal és borkóstoló programmal! 44.000,-Ft/fö egy- vagy kétágyas szobában Hotel Lövér*"* 9400 Sopron, Várisi u. 4. • Tel.: (99) 888 400 • Fax: (99) 888 499 lover.reservation@danubiusgroup.com danubiushotels.hu/lover ciTsciri — »<-■ —■ """ l""“ MEMBER OF ...................OAIMUSIUS HOTELS GROUP HIR DETÉS NŐI BAJNOKI KÉZILABDA- MÉRKC GYŐRI AUDI ETO - DUNAFERR CHICAGO -BUFFALO DENVER - BALTIMORE, SPORT 1 JLiSim I é » * / 4 Magarország 0-1 (0-1) Törökország MAGYARO.: Király - Fehér, Éger, Ju- TÖRÖKO.: Rüstü - Hamit, Servet hász, Vanczák - Tóth B., Dárdai, Halmosi Gökhan Zan, Üzülmez - Sabri, Aurelio, (Kabát 46., /Komlósi 76.)) - Gera, Huszti Karadeniz (Hüseyin 64.), Arda Túrán - Torghelle (Szabics 83.). (Topuz 90.) - Hakan Sükür, Tuncay. SZÖV. KAP: Bozsik Péter SZÖV. KAP.: Fatih Terim (C-csoport) Puskás-stadion, 10 000 néző, V: Hamer (LUX) GÓL: 0-1 Tuncay (39.) ILYEN VOLT IRAM HANGULAT ~ Bárcsak mindig Mindkét tábor óriási így hajtana hangerővel a magyar csapat! buzdította övéit SZÍNVONAL JÁTÉKVEZETŐ [ A küzdelem A luxemburgi bíró dominált, játék remekül, kevesebb volt nagyvonalúan fújt