Somogyi Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám

2 2006. OKTÓBER 8., VASÁRNAP KÖZÉLET, POLITIKA wmmmm Végső búcsú Sütő Andrástól a marosvásárhelyi refor­mátus temetőben örök nyu­galomra helyezték tegnap a 79 éves korában elhunyt Sütő Andrást. Az erdélyi' magyar író ravatala előtt a Vártemplomban rótták le kegyeletüket tisztelői. Markó Béla RMDSZ-elnök a szer­tartáson úgy fogalmazott: a magyar nemzet lelkét fejezte ki drámáiban, prózái­ban, esszéiben Sütő András. Megöltek két német újságírót Afganisztánban ismeretlenek megöltek két német újságírót Afganisztán északi részén - közölte szombaton az afgán belügy­minisztérium. A tájékoztatás szerint a Deutsche Welle né­met közszolgálati rádió mun­katársai - egy nő és egy férfi - sátorban éjszakáztak, ami­kor rájuk támadtak. Merkel: befejeződik az EU bővítése az európai unió nem szán­dékozik újabb tagokat fel­venni a közeljövőben azo­kon kívül, amelyekkel már megkezdték a csatlakozási Merkel: nem lesz új bővítés tárgyalásokat - közölte a német kancellár. Angéla Merkel egyik fontos célként jelölte meg, hogy Európát közelebb vigyék a polgá­raihoz. Hiller István MSZP-elnök nem vállal újabb mandátumot, utódja Gyurcsány Ferenc lehet Áder János bejelentette: közérdekű adatok visszatartása miatt tesznek feljelentést Feljelentik a miniszterelnököt liberálisok Az SZDSZ elismerte, vereséget szenvedett az önkormányzati választáson Büntetőfeljelentést tesz a kormányfő ellen a Fidesz- jelentette be tegnap Áder János több tízezer ember előtt a Kossuth té­ren, Budapesten. Közben az MSZP-frakció után a párt választmánya is ki­állt a kormányfő mellett. Vég Márton - Szakács Árpád Az MSZP elnöksége és frakciója, valamint a pénteki bizalmi szava­zás után tegnap a szocialisták or­szágos választmánya (ov) is egy­értelműen és határozottan támo­gatásáról biztosította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. „Ez a tá­mogatás szól a kormány prog­ramjának, a miniszterelnök sze­mélyének, az egyensúlyteremtés, a reformok és a fejlesztés politiká­jának, de a konvergenciaprogram következetes végrehajtásának is”- mondta Simon Gábor. Az ov el­nöke hozzátette, hogy a választ­mányi ülésen nem Gyurcsány Ferenc személye volt a téma, így a kormányfő pártelnöki jelölésé­ről sem esett szó. Gyurcsány Ferenc arról tájé­koztatta a testületet, hogy nem áll szándékában átalakítani a kormányt, tehát a kialakult fe­szült politikai helyzet ellenére a kabinet a jelenlegi összetételben folytathatja munkáját. „A mi­niszterelnök átfogó és írásos megállapodást kíván kötni a kor­mánykoalíciót alkotó frakciók­kal, valamint meg kívánja erősí­teni a miniszteri felelősséget” - mondta Simon Gábor. Az önkormányzati választáson elért eredményt a szocialisták ok­tóber 21-én értékelik, amikorra Hiller István pártelnök összehív­ta az MSZP következő kongresz- szusát. Itt fognak megemlékezni az 1956-os forradalomról, de ek­kor indul útjára a tisztújítás is. „Mi nem hívjuk utcára a hívein­ket, de teret adunk a demokrati­kus meggyőződés kifejezésének. Ennek módját a jövő héten jelent­jük be” - szögezte le a választ­mány elnöke. Tegnap az SZDSZ országos ta­nácsa is egyetértett a kormányfő­nek pénteken megszavazott biza­lommal. „A kormány megkapta a felhatalmazást, hogy követke­zetesen végigvigye programját. A bizonyítás sora most a kormá­nyon és a kormányfőn van” - mondta Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint mostantól kezdve nem kell törődni Orbán Viktor­ral, amíg a Fidesz elnöke az ut­cáról akarja gyengíteni a parla­mentáris demokráciát. Kuncze ugyanakkor elismerte, hogy a li­berális párt vereséget szenvedett az önkormányzati választáson, mert az emberek pártra, és nem személyekre szavaztak. Közben tegnap délután több tízezer ember részvételével újra demonstrációt tartott a Parla­ment előtti Kossuth téren a Fi­desz. A rendezvény főszónoka Áder János, az Országgyűlés al- elnöke volt. A politikus felszóla­lását úgy kezdte: „Hiába a kérés, hiába a választásokon megmutat­kozó népakarat, Gyurcsány Fe­renc újra megkerülte az alapkér­dést, ezért nekünk kötelességünk újra és újra beszélni Gyurcsány morális és jogi felelősségéről”. A tömeg a „mondjon le!” skandá- lásába kezdett, mire Áder azt mondta, szerinte ezt a kormány­fő Szemlőhegyi utcai villájában is hallották. Áder ezt követően egy Gyurcsány Ferenc elleni „vádiratot” olvasott fel: a kor­mányfő választási ígéreteit és a kialakult helyzetet hasonlította össze. Végül bejelentette: bün­tetőügyi eljárást kezdeményez­nek közérdekű adatok visszatar­tása és meghamisítása gyanúja miatt Gyurcsány ellen. Ma Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szólal fel a Kossuth téren délután öt és hat óra között. Barroso gratulált Gyurcsány Ferencnek jósé manuel barroso. az Eu­rópai Bizottság elnöke szom­bat délelőtt telefonon gratulált Gyurcsány Ferenc miniszter- elnöknek a bizalmi szavazás eredményéhez - közölte Danks Emese kormányszó­vivő. Tájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc a beszélge­tésen megerősítette, hogy Magyarország végrehajtja a konvergenciaprogramot. Barroso elnök egyben jelezte, hogy köszönettel eleget tesz a miniszterelnök október 23-ra szóló meghívásának. Otthonról kezdi a forradalmat szervezni Toroczkai László Kossuth tér Semmivel nem gyanúsítják, és eddig egyszer sem keresték a rendőrök a HVIM volt vezetőjét Válogatás nélkül tartóztat le és indít eljárást a rendőrség azok el­len, akik valamilyen módon részt vettek az elmúlt napok zavargá­saiban. Nem kegyelmeznek azok­nak sem, akik felhívásokkal tip­peket adtak arra, hogy különbö­ző akciókkal miként lehet meg­bénítani az ország közútjait. Budaházy György ügyében egye­nesen államellenes bűncselek­mény elkövetésének gyanújával indított nyomozást a rendőrség - egyelőre ismeretlen tettes ellen. Emiatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Ennek ellenére úgy tűnik, az elmúlt hetek zavargásai kapcsán reflektorfénybe került egyik sze­mély, Toroczkai László ügyében továbbra is várakozó állásponton vannak a rendőrök. Pénteken Toroczkai - saját szervezetének tagjait is,meglepve - egyenesen úgy fogalmazott: lemond a Hat­vannégy Vármegye Ifjúsági Moz­galom (HVIM) elnöki tisztéről azért, mert „forradalom szerve­zésébe kezd”. Hozzátette: akkor is így tesz, ha „életfogytiglani bör­tönök repkednek a levegőben”. „A rendőrség jelenleg nem folytat eljárást Toroczkai László ellen” - mondta lapunk kérdésé­re Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. A rendőrség tudja, hogy Toroczkai akarta a petíciót átadni a televízió előtt, de az ott történt erőszakos bűncselekmé­nyek kapcsán egyelőre nem me­rült fel a neve. A jog szerint a va­gyon elleni bűncselekmények, a garázdaság, a közveszélyokozás vagy a hivatalos személy elleni erőszak nem olyan eset, amelynek kísérletét is bünteti a törvény - el­lentétben az államellenes bűn- cselekményekkel. Budaházy György helyzete azért más, mert esetében a lázadásra buzdítás konkrét formáit is megnevezték egy internetes honlapon, vagyis megmondták, hogy pontosan hol érdemes utakat lezárni. Torocz­kai beszédei nem merítettek ki hasonlót: a helyzet ugyanis az, hogy ha valaki forradalmat akar szervezni, az még a szólásszabad­ság része. A hatóságok szerint Toroczkai tevékenysége tehát egyelőre csak feszegeti a jogszabályokban meg­engedhető magatartást. Úgy tű­nik, a HVIM vezetője ezzel tisztá­ban is van, sohasem lép át a Rubiconon. Ott van, ahol tömeget kell mozgatni, de az eseménye­ket távolról figyeli: ha gond van, akkor menekül a felelősség elől. Az MTV ostroma után az Index­nek úgy fogalmazott: az esemé­nyeket nem ő irányítja, nem tehet toroczkai lapunknak kifejtet­te: nem tartja kizártnak, hogy az államellenes bűncselek­mény előkészítésében indult is­meretlen tettes elleni nyomozás Budaházy Györgyön kívül rá is vonatkozhat A rendőrség ed­dig nem kereste őt semmilyen hivatalos formában, de ágy ér­tesült, hogy forradalmat szerve­ző beszédének már keresik a felvételeit Mint mondja, nem bánja, hogy a televízió előtti események erőszakba torkoll­tak, mert ez katarzist okozott semmiről, ő csak egy a több száz felszólaló közül. Új szerepe miatt egyre több egykori jó kapcsolata pártol el a HVIM alapítójától. A Magyar De­mokrata című újságban koráb­ban közkedvelt Toroczkairól több megállapítást közöl az újság múlt heti száma. Az MTV ostromát elemző cikk megállapítja: Torocz­kai nem valós indokkal hívta át a tömeget a Szabadság térre. A lap szerint Toroczkai alap és ok nél­a társadalomban. Ő személye­sen csak a petíció átadásakor volt a tévé bejáratánál. Bár a tömeget ő hívta át a tévé elé, nem érzi magát felelősnek a történtekért Az általa szerve­zett forradalmon azonban nem erőszakos cselekményeket ért, hanem egy olyan folyamatot, olyan társadalmi változásokat, amelyek alapjaiban megváltoz­tatják a helyzetet Az ukrán narancsos forradalmat tekinti példának Ennek szervezése miatt most országjárásba kezd. kül lázította fel a téren álló embe­reket. Egyes jobboldali körök pe­dig a Toroczkaival szembeni rendőri toleranciát azzal magya­rázzák, hogy a HVIM volt elnöke nemzetbiztonsági ügynök, aki­nek provokátori szerepe van. Teg­nap a szegedi lakásán tartózkodó Toroczkai erre úgy reagált la­punknak: nem csodálkozik eze­ken a rágalmakon, mert a jobb­oldalon többen félnek, hogy egy újabb népszerű vezéregyéniség nő fel a táborban. „A Nemzet- biztonsági Hivatal 2003 tavaszán megkeresett, de nem azért, hogy beszervezzen, hanem úgymond informálni akartak. A Nyugati pályaudvarnál találkoztunk egy étteremben, valójában mozgal­munk tiszteletbeli elnökével akartak összeugrasztani.” ' A HVIM-ben Toroczkaival most és korábban együtt dolgozó sze­mélyek nem tartják ésszerűnek az ügynökvádat. Valószínűbb az, hogy valamivel sakkban tartják - állítják ismerősei. Szerintük azért mozoghat szabadon, mert eddigi tevékenysége miatt kiszámítható figurának tartják. Magyarán jobb, ha a hatóság választja ki a láza­dót ■ Europress-összeállítás Az ukrán forradalom a példa? * A I Új szerepvállalása miatt sok egykori támogatója pártol el Toroczkaitól

Next

/
Thumbnails
Contents