Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
10 KRIMI&BULVÁR&TÉVÉ SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER L, PÉNTEK Memóriánkkal vetélkednek országteszt Detektívek titkárnőkkel és brókerekkel küzdenek A jövő héten ismét ori Kovács Ági, Hajas László, Kapocs Zsóka, Csonka András és a két műsorvezető: Lilu és Vágó István Mikrobusszal lopták a köveket lopott térburkoló köveket találtak abban a mikrobusz- ban, amelyet Adony térségében állítottak meg a rendőrök. Kiderült, hogy a mik- robuszban ülő két adonyi fiatalember egy közeli építkezésen „tankolt” a drága burkolóanyagból. Három kamion és egy személygépkocsi csattant nyárlőrinc közelében, a 44-es főúton csütörtök délelőtt három kamion és egy személygépkocsi ütközött. Az utat teljes szélességében lezárták. Személyi sérülés nem történt, de az egyik külföldi rendszámú kamionból az úttestre ömlött a gázolaj. Két autó karambolozott -egy sofőr ottmaradt egy személyautó Hódmezővásárhely felől Szeged hányába közlekedett, amikor eddig tisztázatlan okból a jármű megpördült, átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező terepjáróval. A Szeged felé tartó autó az ütközés következtében az árokba borult, vezetője a helyszínen életét vesztette. @ további hírek: www.reggel.hu szágtesztes műsort sugároz az RTL Klub. Ezúttal a nézők és a sztárvendégek memóriáját vizsgáztatják. A stúdióban titkárnők, nyomozók és orvosok csapnak össze. Csontos Tibor Szeptember kilencedikén az RTL Klub újra teszteli az országot. A Memória című játékban arra lesznek kíváncsiak, ki mire emlékszik, vagy mit felejt el könnyedén. A sok-sok filmbejátszás, a fotók, az ábrák és a különböző hanghatások mind arról szólnak majd, hogy a néző emlékezete különböző szegleteit vizsgáztassa. A válaszokat az internetről vagy újságokban megjelenő lapokra írhatják a nézők, hogy ezzel könnyebb legyen számukra a későbbi értékelés. Az adás élő és interaktív, a játékosok sms-ben is beküldhetik a válaszokat - ne feledjük, kereskedelmi csatornáról van szó, fontos a bevétel is a szórakoztatás mellett -, az eredményről minden forduló után szöveges értékelés érkezik vissza. A stúdióban az egymással küzdő csapatok huszonöt főből állnak, és általában a magyar társadalom öt jellemző karakterét és egy-egy szakmát képviselnek. Ezúttal nyomozók, titkárnők, orvosok, brókerek és diákok versengenek majd. A csapatokon kívül hat közismert sztár is teszteli majd a memóriáját: Hajas László sztárfodrász, Csonka András színész, műsorvezető, Kapocs Zsóka modell, színésznő, Hernádi Judit színésznő és az úszó Kovács Ágnes vállalkozik a műsorban a kihívásra. Számukra ez jó játékot jelent, és persze némi honoráriumot is. Az országos vetélkedőt ezúttal is két műsorvezető irányítja: Vágó István mellett korábban Marsi Anikót láttuk, de mivel ő a közelmúltban szült, helyét ezúttal a Való Világ egykori kikiáltója, Lilu veszi át. A kvízprofesszor a feladatokat mondja el, míg Lilu a stúdióvendégeket és a csapatokat lelkesíti majd. A műsor indulása óta összesen öt, egész estét betöltő játékban vehettek részt a tévénézők. Elsőként intelligencia- (IQ) teszttel mérték fel értelmi képességeiket, a későbbiekben pedig a Nagy Kreszvizsga próbálta azt kideríteni, hogy a magyarok mennyire vannak tisztában a közlekedés sokszor nehezen követhető szabályaival. A Nagy Tudáspróba a műveltséget mérte, a Nagy Évismétlés 2004 pedig arra keresett választ, hogy emlékeznek-e a nézők és a stúdióvendégek 2004 legfontosabb eseményeire. Már csak pár napot kell várnunk, és a jövő héten ismét memóriapróba következik. Újabb kampány a balesetek megelőzésére a tanévkezdéskor A korábbi évekhez hasonlóan idén is közlekedésbiztonsági kampányt folytat a rendőrség az általános iskolákban és azok környékén a balesetek megelőzése érdekében. A kampány részeként terjesztik a gyermekek részére készített központi kiadványokat, amelyek Somogy megye iskoláiban is a gyermekek rendelkezésére fognak állni tanévkezdéskor.- Ilyen kiadvány a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés szabályait szemléltető, színes képekkel illusztrált Üzenőfüzet az alsó tagozatos diákok részére, valamint a Sulizsaru füzet a felső tagozatosoknak, amelyben a közlekedésbiztonsági témán kívül az életkoruknak megfelelő bűn- megelőzési írások is szerepelnek - tájékoztatott Bíró Gábor hadnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Elmondta: saját kezdeményezés alapján a megyei fő- kapitányság a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen egy „Tanévkezdés 2006.” kiadványt készített a szülők számára, amit a reggeli és a délutáni órákban rendőrök és polgárőrök fognak terjeszteni az iskolák környékén. A szórólap kifejezetten azon KRESZ-szabályokra hívja fel a figyelmet, amelyek az iskolák környékén közlekedőket érintik. ■ Sasvári Katinka ^ tTTIIHBBI mi IMBMIMMI 'ti) ....VHHHi | u'íün'a..spektrumTKBBI H 5.30 Disney-rajzfilm 6.00 Strucc 5.50 NAP-KELTE 5.30 Kárpáti krónika 6.00 TV Shop 7.05 A megtalált Európa 6.00 Kávékóstoló tQ 6.00 Reggeli Ebresztőshow 6.25 Tények reggel 9.00 Napló '56 © 5.40 Agrárhíradó 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 7.45 Világhíradó 6.35 Nagy utazás jJ 10.00 Receptklub (ismétlés) 6.55 Mokka Utána: 9.05 A Black Rose vár titka 5.50 NAP-KELTE 8.00 Kojak© 8.00 Hírek; Kikötő 7.40 Poll-túra M 10.15 06-91-334-455 9.10 Szóda Telefonos játék 9.50 Szekrénymesék 9.00 Válaszd a tudást! (ismétlés) 8.10 Heuréka! Megtaláltam! 8.20 Távolt a világtól © j 10.45 Top Shop 10.10 Teleshop 10.05 Na végre, itt a nyár! 12.00 Híradó délben 9.05 Halálbiztos diagnózis © 8.40 Szünidei matiné 9.25 Az ősök nyomában \M 11.45 Receptklub 11.30 Hajrá, skacok! (magyarsor.-12/11-12.) Benne: Körzeti híradók (ismétlés) 9.05 Holly csapata (26/13.) Az Északitól a Déli-sarkig q 12.00 Híradó Déli kiadás (mexikói sorozat- 140.) 11.05 Pláza© 12.25 Néprajzi értékeink 10.00 Gyilkos sorok © 9.30 Charty, majom... © 10.20 Parti parti (9-10.) ” 12.10 06-91-334-455 12.10 Észbontó (olasz sorozat - 95-96.) 12.35 Egy történet, egy zene 11.05 Vadmacska © 10.20 Mindentudás Egyeteme 11.20 Kertek ma és holnap ...........................................................................................................................................................................................................................................................J...............................................1............................................. y_ 13.35 Botcsinálta gyilkosjelölt 13.10 A fekete arany 12.25 TS - Vízilabda-Eb 13.05 Virágzó Magyarország 12.10 A liliomlány © 11.30 Kívánságkosár 12.30 Merész régész © (amerikai-olasz vígj., 1997) 1 (amerikai kalandfilm, 2003) Magyarország-Szlovénia 13.25 Földközelben | (amerikai-mexikói sorozat) Benne: Híradó. Vers 13.30 A kislány és a makákók Fsz.: Ezio Greggio 15.00 Édes élet olasz módra férfi mérkőzés 13.50 Rondó 13.10 Kojak© 14.00 Három kis szó 14.30 Kávékóstoló H 15.05 Disney-rajzfilm (amerikai sorozat-33.) 13.50 A csend bennünk van 14.45 Az Árpád-kor templomai (amerikai krimisorozat) (am. zenés film, 1950)98' 15.00 TELEF0RTUNA M 15.35 Csacska angyal 16.00 Lisa csak egy van © - Szigliget Badacsony 15.00 Volt egyszer egy polgárság 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.40 Az afrikai hiénák © 16.00 Poll-túra kJ 16.30 Lost - Eltűntek © (német sorozat-154.) 14.05 Regi óra (dokumentumfilm) (amerikai krimisorozat) 16.20 AutóKözlekedés 16.40 Izland, 'W (amerikai kalandfilmsorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák © 15.05 Philip Marlowe esetei © 15.25 NAP-NYUGTA 15.15 Gyilkos sorok © 16.40 Talpalatnyi zöld a hasadó sziget © Q Menekülés (3/2-3.) 17.30 Ed 16.00 Tanévnyitó 18.00 Évnyitó 16.20 Baywatch © 17.10 Charly, majom... © 17.40 Görög népek, ízek 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Tények Hírműsor 17.00 Széljárta-szigetek (2/2.) 18.50 Jelképtár - A galamb 17.25 Vészhelyzet © 18.00 Híradó. Sport 18.40 A háztűzőrző © 19.00 Te vagy az életem 19.00 Jóban Rosszban 17.35 A NAGY Vita © 19.00 Unokáink sem fogják látni (amerikai sorozat) 18.30 Mese (magyar dokumentumfilm) (argentin sorozat) (magyar sorozat) 18.10 Híradók 19.35 Harc a rák ellen 18.30 A Simpson család © 19:00 A berni csoda 19.45 Lényakták © __ 20.00 Fókusz© 19.30 Aktív 18.25 Esti mese 20.05 Híradó este (amerikai rajzfilmsorozat) (német vígj.,2003) (ismeretterj. film, 9.) g Közszolgálati magazin 20.10 Áll az alku 18.50 Szomszédok Sporthírek. Időjárás 19.00 Benny Hlll 20.55 Századunk Az erszényes farkas rejtélye 20.40 Barátok közt Műsorvezető: (magyarsorozat) 20.35 Kultúrház (angol vígjátéksorozat) (magyardok, sor., 1989) 20.40 Űrkutatás m (magyar sorozat) Gundel Takács Gábor 19.30 Híradó este 21.00 Mozart 19.30 Vidióták © Bokor Péter és Hanák Gábor (ismeretterj. film, 3-4.) H 21.10 Lost-Eltűntek 21.10 A templomos lovagok Sporthírek. Időjárás szellemében (2.) 20.00 Angyalbőrben © filmje-Ötven éve történt j 22.00 Nat King Colé © (amerikai kalandfilmsor.) © öröksége 20.05 Rejtély az Antillákon© 21.50 Fahrenheit 9/11 © (magyar sorozat) 21.25 Híradó. Sport (dokumentumfilm) Fsz.: Matthew Fox, Dominic (ném. kalandfilm, 2004) © (angol krimi, 1989 - 2/2.) (am. dok.-film, 2004) 122 * 21.15 A helyszínelők © 21.45 Kikötő 23.00 Oroszlánszívű Monaghan, Evangeline Lilly Fsz.: Harald Krassnitze Fsz.: Joan Hickson R.: Michael Moore (amerikai krimisorozat) Kulturális folyóirat Rlchárd és Szaladin (2.) 22.55 Egy lehetetlen ügy ® 1.00 Tények este 21.05 A maharadzsa lánya 23.55 Bartók 125 22.15 A keresztapa 2 © 21.55 Tamás Gábor-koncert 24.00 Hegyek, J (amerikai krimi, 2001) 93 ■ 1.30 Chris Isaak-show © (olasz-német-amerikai 24.00 Bűvölet © (am. gengszterfilm, 1974) az Urániában völgyek, hölgyek M 0.55 Reflektor (amerikai vígjátéksor. - 29.) kalandfilmsorozat - 6/6.) © (olasz sorozat-94-95.) Fsz.: Al Pacino, Róbert 23.25 Tetthely © (ismeretterj. sorozat, 11.) 1.15 MeneTrend Vidéki élet 22.00 Péntek este 1.50 Farkas Ferenc: De Niro, Róbert Duvall, (német krimisorozat) 89' Ecuador; Galápagos 1.40 A világ legnagyobb Fsz.: Chris Isaak, Kristln 22.35 Kultúrház Muslca Glocosa James Caan, Diane Keaton 1.25 Euro-Video Zenei 1.00 A régi világ nagy városai® | tölcsére© Dattilo, Kenney Dalé Johnson 23.20 Európa, Európa © (minifesztivál) | 2.05 Bűnös testek® Fesztivál (francia ismeretterj. film) (amerikai vígjáték, 1998) 2.20 Aktív (ismétlés) © (lengyel-fr.-német film, 1990) 2.00 Magyarország agyhatalom (amerikai erotikus film) Közvetítés Tiranából RómaésPompei CO magyaratTHMÍ hálózat EUROSPORTnm srÖKrT—Wm mm WBMBW discovery-' 5 12.00 Híradó. 12.15 Ismétlések. 15.05 Re- 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 1330Nyltottvilág. 14.00 Bencze-show. 1430 3.00 Tenisz US Open, New York, 4. nap (élő) 8.30 Mai helyzet. 9.15 Kosárlabda, férfi vb. 6.30 Ottawai küldetés 8.05 Galaxis-útikalauz 10.00 Óriás-költöztetók. 11.00 Amcsi moto25 porters. 15.30 TalkingMovies. 16.05 Befutó. ajánlat 13.50 Kvízaréna. 16.30 Afrika vadvilá- Infománía. 15.00 Maksavízió. 15.30 Nyitott 5.00 Tenisz (felvétel) 7.00TeniszNewYork, 4. 11.30 T-Mobile-magazin. 12.15 Kosáilabda, stopposoknak 9.55 Gyerekszomorító igen rok. 12.00 A kém. 13.00 A varsói felkelés, 'jj 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Európai ga. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730 Magazin- Egyetem. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Kincses nap 10.30 Labdarúgás Női U20-asvb 1130 férfi vb. 1430 Zuhanyhíradó. 16.00 HjO-ma- 1125 Felvétel indul! 12.00 Zsarulesen 2. 14.00 Roncsteiepi csaták 16.00 Egyszeregy N híradó. 18.05 Hírvilág. 18.30 Barangoló. műsor. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 sziget 1730 Csacska angyal. 1830 A hegy Lovaglás 12.30Atlétika IAAF nagydtj.Zágráb gazin. 16.30 Ringlispíl. 17.15 Premier-síp. 13.50 A pufi bölcs 15.15 Rocksuli 17.05 Az ilyetvezetni! 1790Amerikaihotrodok. 1&00 Jg 19.00 Híradó. 1930 Irányadó. 20.05 Péntek Egyenes beszéd. 20.00 Újságírókiub extra. hatalma(am.-kan.kalandfilm).2030Hírtrá- 14.00 Női röplabda World Grand Pnx, Kína 17.45Jégkorong.Magyarország-Horvátország. igazi Micimackó 18.40 Mozi! Mozi! Mozi! Manapouri. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi 05 8.21.00Híradó21.2135Célpont22.05Es- 21.00 Fridenkusz most. 22.05 A nő helye. tó.21.00Tégyúgy,minthanemlátnádót(am.- 1530 Ralí-vb, Japán 1. nap (felvétel) 17.30 2030 MotorShowl. 2115 MKB Heti helyzet 19.10Galaxis-útikalauzstopposoknak21.00 motorok. 21.00 Paraziták, belső ellenséO ti gyors extra. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Vetítő. 23.00 Híradó. Sporthírek. 2325Többetésszei! angol-kan. thriller). 23.00 Mindörökké Júlia! TeniszUSOpen,NewYork5.nap(éló) 22.15 Bokszmágia. 23.15 Kosárlabda. Álmaimban Argentína2250Starsky és Hutch geink. 22.00 Akik nem hagyták magukat S KAPÓS TV BOGLÁR MARCALI HELIKON RADIO^Hl RÉGIÓ RAoio^H PETŐFI RAmÖT^HI KOSSUTH RAdTŐ'TB 08.00 Képújság09.00 Korzó - délelőtti maga- Napközben képújság hírekkel, közérdekű in- Óránként közszolgálati hírek, programajánlók 7.00-9.00 A Helikon rádió reggeli műsora 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántú- Óránként Hírek, időjárás 6.03 Kívánságreg- 4.00 Óránként hírek 434 Határok nélkül 539 zin a Kapós Tv-ben 10.00 Képújság 17.00 formációkkal, időjárásjelentéssel 19.00 Kul- 16.00-18.00 óránként Hírpercek 19.00 Hír- 9.03 Napraforgó 11.03 A Helikon rádió SMS Ion 14.00-18.00 Dél-után... - Információs gél 8.45 Sportreggel 9.17 Petőfi-délelőtt Falurádió 633 Az én hazám 9.04 Napközben 'Q Business-mixmagazin 1730Flörtism. 18.00 turális Magazin 19.30 Bencze Show 20.05 magazin(Híradóösszefog.+Sp.híradól9.15 élő kívánságműsora 13.00 Helikon Krónika műsor,hírekkelidöjárásjelentéssel,közérde- lO.IOAvéleményszabad... ll.lOGeneráci- 11.04Cigánylelórall33MindenkényszernéF N Géniusz ism. 1830 Natúra-túra: Bnngával a Bevezetésafilmkészftésrejtelmeibe7.rész:Az ...mi somogyiak2030 Hírtiá ló 21.00 Tégy úgy, 13.08-18.00 Délutáni Randevú 1830 A nap kű információkkal 1730 Dél-Dunántúli Kró- ókegyűttl2.00Jóebédhezszólanóta 13.00 kül 10/10.12.02 Krónika 12.40 Ki nyer ma? Ű Natura 2000 hálózatban, ism. telj. film 18.59 előadás 20.50 Európa Truck-Trial 2005. mintha nem látnád öt am.-angol-kanadai vendége 19.00 Helikon Krónika 19.08 Inte- nika 18.00 Esd Krónika, Háttér 19.00 Új Est- Időjárás, sport közlekedés 13.17 Slágermú- 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál '(jjj Útravalól9.00Kapospont-AKaposTvhírmű- 2130 Ismétlések 2330 Képújság thriller23.00MindörökkéJúlia!-arg.film. raktív kívánságműsor időben! A Régió rádió szórakoztató műsora zeum 14.04 Péntektől péntekig 15.03 Sport- 1330Azevangéliumi pünkösdi közösségfekóiásora 19.20 Kapós Sport 1930 Pótkerék 19.59 ' """"•“■•■■■I RAI ÁTOK R Anín^^l telefonos játékokkal 2230 Kossuth Rádió- hírek 16.04 Csúcsforgalom 1830Védett uta- ja 14.10 Péntekká-véház 15.05 Rádióélet 17.05 Útravaló 20.00 Kapospont ism. 2030 Kapós r.VT.TY..................................... ...............................................................................WlfflWH Éjjel. Nemzetségi műsorok: horvát nyelvű: kon 19.03 Sportpercek 19.20 Művészélet Holnaprakészl9.00Hatáioknélküll930Spoit Sp ortism.2030Hírháló21.00Tégyú&,mint- 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Business-mix 2030 Hírháló 21.00 Té- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. 9.00-10.30, 20.00-20.30, német nyelvű: 21.04 Nyugat-keled dérén 23.00 Sporthíradó 19.49 Esd mese 20.04 Aranyemberek 2035 hanemlátnádőtam.-angolfim23.00Kapos tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok gy úgy, mintha nem látnád ÖL am. thriller Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb nyelvű: 23.15AzEgbertoGismondGroupkoncertjea Tatárpuszta 20.21.05 Beszélni nehéz! 21.15JáKrónika: Útravaló, Kapospont Kapós Sport 21.00Esdfilm 23.00 Mindörökké Júlia! - argentin films. kívánságműsora 13.00-14.00,20.30-2130 Petőfi Csarnokban 2/2.0.10 Éjszaka rom az utam 2230 Fórum 23.00 Kenó Imwwímkík* Atwr-héf AJÁNLÁSÁVAL 2006. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK |