Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-29 / 229. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 29., PÉNTEK A helytörténeti gyűjtemény mindenesei. Patkó Kornélné (balról), Ottóffy Attila és Minczinger Katalin, a gyűjtemény vezetője egyezteti a terveket Beköltöztették a múzsákat egyesület Idén koronázzák nyolc éve megálmodott terveiket SZÁMOKBAN Egy nap alatt két lakó FONYÓDNAK 5440 állandó lakója van, 3358-an vannak a 18 és 60 év közöttiek. 1364 60 év feletti lakost tartanak számon, al8 év alattiak 855-en vannak. A város legidősebb lakója, Szíjártó Emil, 97 éves. Legifjabb városlakóból kettő is van: Ivancsics Léna és Domonkos Éva is e hónap harmadikén látták meg a napvilágot. Milliárdos a hitel vaum ível kevesebb, mint 1,25 milliárd forint Fonyód ez évi költségvetése. A város hitelállománya csaknem egymil- liárd forint. Ennek legnagyobb részét a kikötői beruházás kapcsán felvett, majd a tulajdonosnak tagi kölcsönként folyósított összeg teszi ki: ez kamatokkal 600 millió forint. 180 milliós a város folyószámlahitele, 200 milliós fejlesztési hitel terheli még a települést. Ez utóbbi a korábbi ciklusban felvett rövid lejáratú hitelből ered, ezeket hosszú lejáratúra módosították. RECEPT Berki gulyáslé csipkedettel kedvelt étel a Gasztronómiai Klub ételsorában a Berki gulyáslé csipkedettel. Ehhez Zsi- kó Lajos, a Kakas-tanya tulajdonosa öt dkg zsíron tíz dkg finomra vágott vöröshagymát pirít. Hozzáad fél kg, kockákra vágott marhalábszárat és együtt pirítja. Sóval, őrölt köménnyel, zúzott fokhagymával ízesíti, majd a tűzről levéve megszórja fűszerpaprikával. Felengedi csöndével, szakaszosan párolja. Egy kg megtisztított burgonyát és fél kg sárgarépát, petrezselymet és zellert hasábokra vágva, tíz dkg zöldpaprikát kockázva ad a félig párolt húshoz, felengedi, majd készre főzi. Csipetkével tálalja. Csupán egy hónap van még hátra, hogy Fonyód egyedülálló állandó kiállítással büszkélkedhessen a Balaton körül. A tó, a környező erdő, a berek és a part élővilágát bemutató természet- tudományos anyag a város leglelkesebb civil szervezetének többéves tevékenységét dicséri. A Fonyódi Múzeumi és Hely- történeti Egyesület kettős céllal alakult nyolc éve: egyfelől a helytörténeti anyagnak szerettek volna méltó helyet találni, másrészt megálmodták a természetvédelmi kiállítást a Balaton környékének flórájáról és faunájáról. Az egyesület leikeként emlegetett Minczinger Katalin gyűjteménykezelő hosszasan mesél a küzdelmes évekről, arról: hogyan lett tizenöt tenni akaró helybeliből meg a város egyik leglepusz- tultabb épületéből a ma rangos kiállítóhelyként és a múzsák páratlan hangulatú lakhelyeként ismert Fonyódi Múzeum. Nem utolsó szempont az sem: mindez úgy valósult meg eleinte, hogy a város önkormányzatának nem jelentett kiadást. Töretlen próbálkozás a pályázatok útvesztőjében, s jó pár fejtöréssel teli pillanat a lepusztult Velics-villa a későbbi moziépület körül - nagy vonalakban ezekről beszélnek az egyesület tagjai a civil szervezet nem túl hosszú, ám annál tartalmasabb múltjából.- Tízen-tizenöten vagyunk a tagok közül, akik minden eseményen összejövünk. Értékes, kellemes és szép időeltöltés, amit ez a hely ad nekünk, és ezért örömmel vállaljuk a munkát - mondta Ottóffy Attila, a civil szervezet tagja.- Legyen szó könyvelésről, pénzügyekről vagy éppen az épület körüli parkban fűnyírásról, sövényvágásról, itt va1998 - megalakul a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület 1999 - a tagok fákat ültetnek a város tízéves jubileumán. 2000 - a lepusztult, egykori moziépület merül fel lehetséges múzeumként. 2001 - az egyesület nyer a Széchenyi terv pályázatán, ezt a Balaton Fejgyunk - fűzi hozzá Patkó Kornélia, aki lányával, Patkó Edittel állandó résztvevő és nélkü- lözheteüen segítő. Igazi értékekben nincs hiány Fonyód múzeumában: Lechner Ödön, Péreli Zsuzsa, Szinyei Merse Pál - csak hogy néhányat említsünk az alkotók közül, akiknek munkái láthatók voltak a két éve nyílt épületben. A múzeum időszakos kiállítások sokaságának ad otthont, idén éppen a hetedik összeállítás látható, ezúttal Molnár C. Pál műveiből. Fonyód büszkesége az emeleti helytörténeti anyag is, az állandó gyűjtemény folyamatosan bővül. A napokban a polilesztési Tanács és a megyei ön- kormányzat támogatása egészíti ki később. 2004 - megnyitja kapuit a patinás Fonyódi Múzeum 2005 - a város két pályázata nyer a Balaton élővilága- kiállításra. 2006 - kibővül a helytörténeti anyag, rövidesen nyílik a balatoni kiállítás. hisztor Bacsák György örökösei ajándékozták meg a hagyaték újabb darabjaival a múzeumot. Méltó összeállítás látható itt a településhez kötődő hírességekről. A többéves sikertörténetnek mintegy megkoronázása a Balaton élővilágát bemutató állandó kiállítás, mely gőzerővel készül a helyszínen.- Egyedülálló lesz, mert ilyen léptékű, összefogott Balaton-ki- állítás nincs másutt - számolt be Minczinger Katalin. Elmondta: a nagyterem közepén terepasztal mutatja majd be a Balatont. Vitrinekben jelenik meg a nyílt víz, a part, a somogyi erdő és a berek élővilágát illusztráló anyag. Tárgyak, szövegek, fotók sokasága világítja meg a tavat tudománytörténeti szempontból, megjelenik a Balaton a művészetben és az itteni életmód jellegzetességei. Ottóffy Attila úgy fogalmazott: a gyűjtemény számára a hely múltja jelenti az alapot. A páraüan panoráma, az egykori Velics-villához köthető történeti szálak gondoskodnak a felejthe- teüen élményről. Vendégvárókra bíznák az információs irodát közös megegyezéssel megszüntette a város a szerződést a vállalkozóval, aki a Tourinform irodát működtette. Mivel nem jött létre a gye- nesdiási modell alapján tervezett civil szervezet, az ön- kormányzat a Vendégvárók Szövetségével tervez együttműködést. A civilek működtetnék az irodát a város anyagi hozzájárulásával. Ötcsillagos szálloda és termálközpont tervei ÖTVENMILLIÓ FORINt foglalót és 70 millió forint előleget fizetnének a termálprogram iránt érdeklődő befektetők. 1,35 milliárd forintért vennék meg a projektben szereplő ingatlanokat, a táskái ter- málkutakat. Az elképzeléseik között ötcsillagos szálloda és apartmanok építése is szerepel. A teljes vételárat a jövő év végéig fizetnék meg. Díjazzák a virágot szerető helybelieket HÁROM KATEGÓRIÁBAN adták át a héten a Virággal Fonyódért 2006. környezetszépítő verseny díjait, és három helybeli különdíjat vehetett át. Fonyód legvirágosabb szálláshelye a pécsi Önkormányzati Üdülő Alapítvány lett, míg a város legszebb intézményudvara címet a Hotel Balaton érdemelte ki. A település legtakarosabb portája Kelemen Jánosé. Kiss Péter, a VÜSZ vezetője átadta a díjat Reménység Anikónak Az oldal cikkeit írta: Füleki Tímea Fotók: Márton László Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta Balatoni kiállítást nyit a helytörténeti egyesület Három év múlva érnek révbe második kompjárat A városban adott az infrastruktúra Tizenöt éve gondoskodnak alapítvány Ösztöndíjas fonyódi gimnazisták- Néhány napja egyeztettünk az érintettekkel a második balatoni kompjárat ügyében - tájékoztatott Miseta István polgár- mester. Elmondta: az önkormányzat a tervezés és a kivitelezés felgyorsítására törekszik, hogy 2009 végére elkészüljön az átkelő. A komp Fonyód-Ba- dacsony között tervezett indítása a város életében a legjelentősebb, ám a somogyi partszakasz és a régió szempontjából is fontos fejlesztés. - Megállapodtunk, hogy a Balatoni Hajózási Rt. koordinálja a programot - folytatta. A város első embere úgy véli: az infrastruktúra nagyrészt adott Fonyódon. A közeli jövő legfontosabb teendője, hogy megtalálják a műszaki megoldást a kikötőben a ráhaj- tási lehetőséghez, illetve a hetes főút tervezett szélesítése. Keleten a ligeti őrháztól tervezik az út szélesítését és parkolósáv kialakítását a kompátkelő miatt, az út nyugati felét hasonlóképpen alakítják át. Miseta István szerint fontos előrelépést jelent majd a megvalósításban, hogy a jövő szezonra elkészül a kaposvári út lekötése, a várost elkerülő autó- pálya-lehajtási lehetőség. Az elhúzódó útépítés nem kis boszszúsággal járt helyben, a munkagépek Fonyódon sem kímélték a belterületi utakat. A település vezetése még az előző kormányzati ciklusban kezdeményezett tárgyalást a kártérítésről, a helyreállítás eddig nem történt meg. A polgármester azt mondta: nem tettek le igényükről, s továbbra is kérik a megrongált utak felújítását, különösen a Szent István utcát, mely a lehajtó elkészülte után a város kezelésébe kerülne.- Az utat csak felújítva vagyunk hajlandóak átvenni - jelentette ki Miseta István. Hozzátette: kártérítésként több fonyódligeti út felújítására is számítanak. Tizenöt éve kezdte működését a Mátyás Király Gimnáziumért és Szakközépiskoláért Alapítvány, mely számtalan diáknak segített azóta a kedvezőbb tanulási feltételek megteremtésében. A sikeresen működő alapítvány az új tanévben is kiírta már pályázatát, a fonyódi gimnázium tanulói évente kétszer igényelhetnek egyszeri vagy rendszeres ösztöndíjat. Egyszeri támogatást hetven diák kap félévente, rendszeres, havi juttatással négy-öt tanulót jutalmaznak alkalmanként. Bántó Zsuzsanna, a Mátyás Király Gimnázium igazgatója elmondta: egyfelől a kiváló tanulmányi eredményeket ismerik el ezzel, másrészt a szociális helyzetre is tekintettel vannak. Évente adják át a rangos Év tanulója-emlék- plakettet és a vele járó nagyobb összegű támogatást a két legeredményesebb végzős diák- nak. Az alapítvány J rendszeresen finanszíroz tehetséggondozó táborokban való részvételt, és komoly részt vállal a diákcsereprogramok kiadásaiban. Hozzájárulnak a gimnázium művészeti csoportjainak működéséhez. A civil szervezet kuratóriumát egyenlő részben alkotják szülők és a nevelőtestület képviselői, s tagja a diákönkormányzat elnöke. Az önkéntes segítők és a pedagógusok munkája a titka az alapítványi vagyon folyamatos gyarapodásának: jótékonysági bálokkal, támogatók felkeresésével biztosítják a forrásokat. Ehhez az egyszázalékos adófelajánlások is nagymértékben hozzájárulnak. Az idén negyvenöt esztendős gimnáziumban évkönyvben és a februári jubileumon emlékeznek meg a civil szervezet tevékenységéről. ▲ FONYÓD - 054