Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-27 / 227. szám

EGY PERCBEN Igen a konvergenciaprogramra Az Európai Unió jelentős támogatást adott a magyar kormánynak, amely ellen már több mint egy hete tüntet­nek. Brüsszel elfogadta a sokadszorra benyújtott konvergenciaprogramot, így igent mondott a Gyurcsány-kabi- net megszorításaira is. ►s. OLDAL Zöldút az unióba Románia és Bul­gária készen áll arra, hogy 2007. január 1-jén csat­lakozzon az Euró­pai Unióhoz - je­lentette be az Eu­rópai Bizottság elnöke. ^7. OLDAL TARTALOM MEGYEI KÖRKÉP 2 MERNYE 4 PANORÁMA 6 GAZDASÁG 8 AUTÓ & MOTOR 9 NYUGDÍJASOK 13 SPORT 14 APRÓHIRDETÉS 15 KRÓNIKA 16 Feketelistán a jogsértő cégek Közzétette internetes honlapján a munkaügyi felügyelőség a jogsértése­ket elkövető cégek adatait. A listán je­lenleg 4500 vállalkozás szerepel. A szabálysértők öt év múlva kerülhet­nek le a listáról, feltéve, ha addig sza­bályosan működnek. M. oldal Kevés roma a képernyőkön Az év elejétől roma műsorvezetőket és szerkesztőket képeznek a köztévében, de az RTL Klub is pályázatot hirdetett roma származásúaknak riporteri fel­adatokra. Mindezek ellenére egyelőre kevés roma származású műsorvezető­vel találkozhatunk. ►12. oldal Telik a kad. Konya Anikó, Mányoki János és Mányoki Zoltán Ordacsehiben szüretel. A jókedvükhöz a szép termés kedvező ára is hozzájárul Derűs szüreti számtan felvásárlás Alföldi, egri hiányt pótol a zamatos somogyi szőlő Harminc százalékkal is többet kaphatnak a tavalyinál egyes termelők a szőlőért. A gazdák az elmúlt fekete év után jobb kilátásokkal dolgoznak az ül­tetvényeken. Ezrek szüretelik a héten a Balatonboglári Borvidéken a királyleánykát, a zöldvelteli- nit és a zweigeltet. A számta­lan fajta esetében a mennyiség vegyes képet mutat, számolt be Mészáros Lászlóné, a borvi­déki hegyközségi tanács tit­kára. A leszedett korai fajták becslés fölötti mennyiségeket hoztak, irsai Olivérből például 140 mázsa lett hektáronként, szemben a várt százharminc­cal. Több fajta a becsült meny- nyiséget hozza, akadnak vi­szont ennél kedvezőtlenebb adatok is. Csúcsév nem lesz az idei, a szőlő minősége is köze­pesnek számít, itt-ott néhány kiugróan szép terméssel. A termelők számára a legna­gyobb megkönnyebbülés még­is az, hogy az árak kúsztak va­lamelyest felfelé a tavalyi ka­tasztrofális helyzet után - mondta Mészáros Lászlóné. A SZŐLŐ ÁTLAGÁRA A BOGLÁR! BORVIDÉKEN 2005 2006 PlnotNoir 55 Ft 71-80 Ft Királyleányka 43 Ft 49-65 Ft Rizlingszilváni 40 Ft 44-52 Ft Chardonnay 58 Ft 67-72 Ft Zöldveltellni 40 Ft 47-50 Ft (Forrás: Borvidéki Hegyközségi Tanács) Átlagosan tíz-tizenöt száza­lékkal adnak többet a gyümöl­csért a felvásárlók, fajtánként öt és húsz százalék között mo­zog az eltérés a tavalyihoz vi­szonyítva. M. OLDAL Bogiári borok Budán A BALATONBOGLÁRI BORVIDÉK tizenegy borásza mutatkozik be októberben a Magyar Bo­rok Házában. A keddi buda­pesti sajtótájékoztatón Mészá­ros Lászlóné mutatta be a borvidéket, majd a környék borainak kóstolása koronázta az eseményt. Egy-egy borász két-három napig kínálja majd nedűit a budai várban, a leg­sikeresebb borok készítőit fel­kérhetik, hogy helyezzék el italukat a Borok Házában. Tovább terjed a hepatitisz, egyre több a megbetegedés Lapértesülések szerint két ka­posvári és egy barcsi iskolá­ban oltottak hepatitisz-vírus ellen, mert mindkét városban két-két megbetegedést észlel­tek. A Somogyi Hírlap infor­mációi szerint Csökölyben is megjelent a fertőzés. Hajdú Vilma, az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgá­lat Barcs-Nagyatád-Csurgó vá­rosi intézetének vezetője meg­erősítette, hogy Istvánéiból terjedt tovább a fertőzés. ■ Leeveztek a kenusok, de tart a szezon a Dráván Leevezett az utolsó kenuscso­port is, de az idegenforgalmi szezon nem ért véget a Dráván. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai el­mondták: mintegy 1500 vízi­túrázó evezett végig a folyón az idei szezonban. Az idei volt az első év, amikor a Dráva fel­ső szakaszát is megnyitották a látogatók előtt. A turizmus nem okozott komoly kárt a ter­mészeti értékekben. A kenusoknak már hideg a víz, a barcsi sétahajó azonban november közepéig járja a Drá­vát. Torma József, a drávai sé­tahajót üzemeltető társaság ügyvezetője elmondta: ősszel iskolás- és nyugdíjascsopor­tok szállnak vízre, számukra ilyenkor válik igazán vonzóvá a legtisztább vizű hazai fo- lyónk. A vízimentő-szolgálat ősszel is feltűnik az erős sodrá­sú folyón. ■ Nagy László VEGYE ÉSZRE Vegye észre, hogy az ember mit meg nem tesz a gyermekéért! A minap a Deseda felé bicikliztem az unoka­öcsémmel, amikor egy lassan guruló, igencsak gyanús autóra lettünk figyel­mesek a kerékpárút mellett Először azt gondoltam, hogy telefonál vagy el­veszített valamit a sofőr, aztán meglát­tam egy kislányt mellette biciklizni. Mondanom sem kell, hogy minden rossz az eszembe jutott az autós férfit látva. Közelebb érve aztán rájöttem, egy mintaapuka az illető. Talán nem volt kedve bringázni vagy a térde sérült meg? Mindenesetre teljesítette kislánya kívánságát és „biciklizett” vele. Lehú­zott ablakkal, beszélgetve túrázott a gyerekkel. Kényelmes megoldás, de mindent a gyerekért! (me) Összekapaszkodtak a kereskedők innováció A hazai termékek védelmére szövetkeztek a vállalkozók Fegyházbüntetést kapott a kaposvári újságárus gyilkosa Nyolcvanmillió forintot nyert a Dél-dunántúli Régió Élelmi­szerbiztonsága Fejlesztéséért Egyesület a kis- és középvállal­kozások innovációs fejleszté­sére szánt alapból. Az egyesü­letet a Somogy Megyei Vállal­kozói Központ Közalapítvány hozta létre, hogy a régió élelmi­szer-gazdaságában dolgozók egymásra találjanak.- A pályázaton nyert pénz­ből s a 26 milliós önerőből - mondta Kocsis Tamás, a köz- alapítvány ügyvezető igazgató­ja - együttműködési hálózatot, klasztert hozunk létre. Tagjai lehetnek a régió termelői, fel­dolgozói és a kereskedők. A klaszter segítségével a terme­Nlncs jobb a hazai sajtnál. A kaposvári tejüzem belép a hálózatba lök könnyebben jutnának pi­achoz, a hazai termékek a ha­zai kereskedelmi hálózatban reményeink szerint a vetély- társaktól is könnyebben meg- védhetők. A klaszter a termé- keivel.egységesen tud fellépni a hálózatban lévő kereskedel­mi egységekben. Kocsis Tamás hozzátette: a tagok a szolgáltatásokat egy­másnak kedvezményes áron, akár a piaci ár alatt adhatják. Létrehozzák a dél-dunántúli termékvédjegyet, amely garan­cia a minőségre. Eddig 10 vál­lalkozás, a kamarák, a Pécsi Tudományegyetem és kutató- intézetek csatlakoztak a pro­jekthez. ■ Márkus Kata Tizennégy év fegyházra ítélte első fokon a Somogy Megyei Bíróság azt a 38 éves kaposvá­ri nőt, aki tavaly meggyilkolta a Füredi utcai újságospavilon eladóját. A vádlott jelentős adósságot halmozott fel egy ka­szinóban tavaly júniusban, emiatt ment az árushoz. Ott az­tán egy kötöző zsineggel meg­fojtotta az asszonyt, majd mo- biltelefon-feltöltő kártyákat és készpénzt lopott el a hírlap- árusító pavilonból. A rendőr­ség hamar rábukkant a nőre, és nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indult elle­ne az eljárás. A védő enyhíté­sért, az ügyész súlyosbításért fellebbez. ■ Sasvári Katinka (tVÍTt • w 1 Ei v* ÁRA: 90 FT, ELŐFIZETVE: 65 FT | "Bj WWW.SOMOGYIHIRLAP.hu Jt > , Somogyi Hírlap 2006. SZEPTEMBER 27., SZERDA XVII. ÉVFOLYAM, 227. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP EGÉSZSÉG PATIKAMÉRLEGEN. TÖBBEN PARLAGON HEVER A SOMOGYI «FIGURÁK O-J J9B MÉRETIK MEG VERCUKORSZINTJUKET 7" " °WmWU" MOZOGNAK A A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ,20lDAl SZÜRKEÁLLOMÁNY 1!TO1 TÁRLATON időjárás Harapós Ma sem szörnyeteg kell esőre számíta- Macsósra sikere- nunk. Gyenge, vál- dett a Seat León tozó irányú szél fúj. legvadabbika, a Derűs lesz az ég. A Monster. Látvá- legmagasabb hő- nyos külső ele- mérséklet 24 Cél- mekkel tunin- sius-fokig emelke- golták fel. Sok dik. ►íe. OLDAL vevőt meghódít­hat. ► £>. OLDAL

Next

/
Thumbnails
Contents