Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-26 / 226. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 26., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 5 Néhány hét alatt jelentősen nőtt Balatonszemes lakóinak száma Százharminc nyaralótulajdonos jelentkezett be a balatonszemesi polgármesteri hivatalban ideiglenes lakosnak néhány hét alatt. Az volt a céljuk ezzel, hogy így a Ba- laton-parti községben szavazhassanak október elsején, azaz befolyásolhassák a polgármester- és képviselő-választás eredményét ■ A fürdőegyesület hívta a lakókat. A fürdőegyesület tette közzé a felhívást: jelentkezzenek be minél többen, mert szerintük Szemesen rossz irányban mennek a dolgok. Helytelenítik többek közt, hogy a faluvezetés az ön- kormányzat katasztrofális anyagi helyzetére való tekintettel a község még megmaradt ingatlanvagyonát áruba bocsátotta.- Javaslatainkat rendre lesöpörték az asztalról. Azt szeretnénk, ha Szemes virágzó üdülőfalu lenne, de megmaradna családias jellege - mondta Czirják Mariann, a fürdőegyesület elnöke. Hozzátette: eredetileg több átjelentkező üdülőtulajdonosra számítottak, de a jelek szerint sokan a saját lakóhelyükön is fontosnak tartják a szavazást. Az elnök szerint azonban a mérleg nyelve még mindig az „új szemesiek” lehetnek. Egyik polgármesterjelöltet sem nevezték meg támogatottjukként; hatan pályáznak Balatonszemesen a tisztségre. ■ F. I. Egy bolond százat csinál szerepcsere A kirúgott anyakönywezető esete a gengszterekkel A főszereplők tegnap Kaposváron látták először a filmet; Gáspár Sándor (balról), Oroszlán Szonja, Ullmann Mónika és Bezerédi Zoltán Elfuserált James Bondok a kirúgott anyakönywezető nyomában. Új vígjáték. Czene Attila László Dömötört, az elvált és munkahelyéről kirúgott anyakönyvvezetőt összetévesztik Lázár Norberttel, az Afrikában vadászó gengszterrel, aki a kínai maffiával üzletel; most éppen négy konténer esőkabátot vett át tőlük, amikért még nem fizetett. Hálás szerepek jutnak Gáspár Sándornak, mégha két elfuserált James Bond; egy merev mozgású halott nő (Ullmann Mónika) és egy szökött elmebetegből lett pszichiáter (Bezerédi Zoltán) is megkeserítik az életét. A vígjáték hozzávalói; szerepcsere, összekuszált szerelmek, lecsupaszított karakterek unalomig ismertek. Gyöngyössy Bence rendező és Kabay Barna producer Egy bolond százat csinál című új magyar filmjét nézve azonban lehet nevetni eleget, mivel a poénok jelentős része ül, s Szabó Győzőre (jégkrémKeserií az utóíz a már kirúgott anyakönyv- vezető szavai az ifjú párhoz az utolsó ceremóniája alkalmával: a házasság olyan, mint a sör. Először szédítő érzés, aztán csak a keserű utóíz marad. árus), Gesztesi Károlyra (a gengszter jobbkeze) és Oroszlán Szonjára (szerető) is jól szabták a szerepét. Egyébként egy bolond százat már sokszor csinált. 1942-ben Latabár Kálmán főszereplésével mutattak be ezen a néven filmet. Ezekben a napokban pedig elég megnézni a tévéhíradót; vannak, akik nem százakból, hanem legalább ezrekből csinálnak bolondot. Bár ez nem olyan nagyon vicces... Osztrák polgárok is szavaznak Magyarországon Az osztrák kormány október elsejére kiírta a parlamenti választásokat Ausztriában. A Magyarországon tartózkodó osztrák állampolgárok szavazataikat az Osztrák Köztársaság Tiszteletbeli Konzulátusán is leadhatják. E célból a konzulátus Pécsen, a Megye utca 21-ben szeptember 25-e (hétfő) és 30-a (szombat) között 9 órától 11 óráig, október 1-jén (vasárnap) 9 órától 12 óráig. A konzulátus telefonszáma napközben: 72/511- 834; munkaidőn túl: 72/332- 764 vagy 20/9293-143. A száguldás szorgalmas szerelmese kitartás Hónapokat őszült járgányokért A Pásztor családban mindenki gépész. Kézenfekvő volt, hogy Pásztor Róbert is gépésznek áll. Ha már így tett, meg sem állt, amíg közlekedési mérnök nem lett. Ha közlekedés, autók, ha autók, akkor sebesség. A mernyei műhelyben az országban a leggyorsabb járgányok készülnek. Pásztor Róbert a 3,5 köbcentisek között kétszeres magyar bajnok sebességi autómodellezésben.- Ez a modell a felhasznált anyagokat tekintve csúcstechnológia: carbon, kerámia, rozsda- mentes acél és titán van benne, Csúcstechnológia modellben. Pásztor Róbert hónapokig dolgozott rajta és körülbelül félmillió forint az értéke - mondta Pásztor Róbert. - Persze semmi pénzért nem adnám el, négy hónapig szinte mindennap dolgoztam rajta. A különleges hobbi több mint szabadidős elfoglaltság. A csodajárgány és kreátora nem csak itthon, de nemzetközi pályákon is rendszeresen versenyez. Legutóbb Ukrajnában voltak, ahol erős mezőnyben az ötödikek lettek. A 195 km/órás hazai csúcs ugyanis a nemzetközi élvonaltól még úgy 50 km/órával elmarad. Egyelőre... ■ Fábos Erika SEGÍTÜNK... Vacsora csekkel olvasónk azt panaszolta, hogy az egyik kaposvári vendéglátóhelyen nem fogadták el az üdülési csekket, holott az interneten is így hirdetik magukat, és az előzetes telefonos érdeklődésre is igent mondtak. Fizetéskor derült ki, hogy a étterem vezetője étkezési és nem utazási csekkre gondolt. Halas Ernőné, a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője elmondta, hogy nem követett el szabálytalanságot az étterem. Utazási csekket csak étkezésre nem lehet felhasználni, erre szolgál az étkezési csekk. Azonkívül csak azokon a helyeken lehet fizetni velük, ahol szálláslehetőség is van, és a vendéglátó egység szerződést kötött. Olvasóink írták nyimből írt levelet egy volt üzletvezető. Fájlalta: néhány írásunkban a nyilatkozók arról beszéltek, hogy Nyimben minden drága, nem lehet semmit kapni, Ságváron olcsóbb a kenyér... Mint volt kereskedő így írt: „...Nyimben mindössze 300 ember él, többségük nyugdíjas vagy munkanélküli. A tranzitforgalom elhanyagolható. Ekkora településre a beszállítók nagyobb része nem vállalja az áru kiszállítását a kis mennyiség miatt. Egy kereskedő nehezen tudja meghatározni, hogy adott napon mennyi kenyeret, zsemlét fog eladni. így ha délelőtt elfogy, a délutáni nyitásig van ideje bevásárolni. Mindezek mellett még hitelt is adtunk vásárlóinknak, amit aztán vagy visszakaptunk, vagy sem. A leendő befektetőnek forintban és euróbán gazdag vásárlókat kívánok, hogy ne szűnjön meg az üzlet.” Kulturális díjat kapott a megyei bíróság elnöke Oktatási és közművelődési díjat adományozott a szigetvári önkormányzat Ujkéry Csaba írónak, a Somogy Megyei Bíróság elnökének Zrínyi-napok keretében. A rendezvényen Umur Apadyni török nagykövet és Hikmet Öksüz, a trab- zoni egyetem professzora is részt vett. Az alkotó kilenc megjelent könyve közül öt Szigetvárhoz kötődik. A művek többnyire a város ostromáról, visszafoglalásáról és a háborúról szólnak. Ujkéry Csaba elmondta: művei török fordításban is megjelennek és meghívást kapott a Szu- lejmán szultán születésének évfordulójára rendezendő ünnepségsorozatra Trabzonba. ■ Gungel Mónika Ujkéry Csaba több kötetében is foglalkozik Szigetvár múltjával segély. Szociális segélyt kaptam júniusig. Most semmit, mert a párom 54 ezer 545 forint fizetést kap, plusz 11 ezer forint családit. Hogy van ez? Van, aki kap, aki megissza, én meg semmit. tüntetés. Miért van mindenki a tüntetők ellen? Az országot nem a nép sodorta katasztrófába. Azok fizessenek, akik elkú.ták, és az nem csak az MSZP volt! Alea iacta est. * A tüntetőket etetik, a rend őreit, akik vigyáznak ránk, senkinek nem jut eszébe. Ők is emberek. P. T. életbiztosítás. Augusztus 24- én a férjem felmondta az élet- biztosítását. Azóta sem kaptuk meg az összeget, ami járna. Nem veszem észre, hogy a biztosító garantálja a gyors ügyintézést, csak a pénzbeszedésnél, pedig belőlünk élnek. Nem javaslom a szolgáltatásaikat többé senkinek, sőt. Juci mtv. Szeretem a Magyar Televízió csatornáit nézni, de nem azért fizetem a kábeldíjat, hogy minden csatornán a tüntetéseket lássam. Egy békés munkabíró agilis. Szinonima nyeremény. Azt mondják, vásároljak havonta ötször egy bizonyos terméket és küldjem visz- sza az öt különböző nyeremény- szelvényt, csak épp a cím nincs megadva. Hivatalosan egy web- oldalon is feltüntették a részleteket. Megnéztem és szó nem esik erről a nyereményjátékról, így hogy fogok nyerni?! gyerekkor. Emlékszem. Ha gyerekkoromban rákérdeztem este, hogy miért nem gyújtjuk meg a petrót, az volt a válasz, hogy majd ha apád hazajön. De szép gyerekkorom volt. Szinonima* munka. Jól értem? Azok a nők, akik nem keresnek kétszázezret, azok mind ki vannak szolgáltatva? Hmm, érdekes. Továbbá: le az új frizurával, a rendszeres esti fejfájással, le a rossz ajtókkal, ami miatt meghallja a gyerek... Cédás üzenet. Ha a fehér álmok feketére válnak, ha majd eljön az ősz és vége a nyárnak. Ne keseregj rajta, nyugodj bele szépen. Ne bánd meg azt, mi volt, ne nézd, hogy az álom hova lett, s mivé lett az élet. Ne a múltba nézz, élj a mának, s a fekete álmok újra fehérré válnak. ÁLLATVÉDELEM. Az A. Plánét tévén most vittek el megbilincselve egy ún. embert, mert éheztet- te a kutyáját. Ezt kellene tenni itt is. X. i Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véleményük van valamiről, hozzászólnának valamelyik cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! f SMS: 20/968-9444 I OLVASÓI ÜZENETEK^!