Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám

Szegény, mint a templom egere Ferencváros Az edző és a játékosok még kitartanak, s még Ináncsy is bizakodik Lipcsei Péter megemlítette egy tévéadásban:, „bizony, nekünk idősebb labdarúgóknak gyakran kell két-három ezer forint kölcsö­nöket adnunk a fiataloknak, hogy enni tudjanak”. Erről Inán­csy Miklós elnök is hallott.- Megértem az öltöző hangu­latát. Ugyanakkor újfent el kell mondanom, hogy egyre komo­lyabban gondolja a szlovák be­fektető a csapat megvételét. Ugyanakkor szeretné megkapni azokat a jogokat is, amelyeket még Várszegi Gábor birtokol.- Tudomása van arról is, hogy Rácz Gábor is beszállna?- Rácz nem is reagált, amikor azt kértem, hogy írásba tegye le az elképzeléseit. Ha annyira se­gíteni akar, tegye le a 200 milliós szponzori díjat, és garantálom, helyet kap a vezetőségben.- Dámossy Zsolt ugyancsak a lapokon keresztül tudatta, hogy szívesen lenne Fradi-elnök.- Tisztelem, becsülöm, ha ko­molyan gondolja, keressen meg minket. Pénzt még nem hozott, de azt már kijelentette, hogy 1,5 milliárd forint kell a klub meg­mentéséhez. Ezt mi is tudjuk. Meg nem erősített hírek szerint a Ferencváros páncélszekrényében egyetlen fillér sincs, ám ebben két kisegér könyö­rög az életéért, az éhen- halás küszöbén. A jelen­legi helyzetben azonban nem illendő viccelődni. Gyenes András Lipcsei Péter és a többiek tiszteletet érdemelnek, mert erőn felül tartják a többiekben a lelket Az augusztus 31-i határidő azért is vízválasztó volt, mert Ináncsy becsületszavát adta arra, hogy a játékosok, valamint az edzők és f a háttéremberek megkapják a | prémiumot. ■ Gellei Imre vezetőedző nincs | könnyű helyzetben, hiszen az £ elégedetlenkedőket neki kell együtt tartama.- Oszlassunk el egy félreér­tést, egy hónap híján a játéko­sok megkapták a fizetésüket, de vannak olyan fiatalok, akik jó­formán annyit keresnek, mint amennyi a minimálbér. Nem fé­lek attól, hogy bármelyik labda­rúgó is felállna vagy feljelentené a klubot. Sokkal nagyobb most a morális összetartozás. Készü­lünk a Vecsés elleni találkozóra.- Nehogy már elhitesse velem, hogy remegő lábbal lépnek pá­lyára a Vecsés ellen.- Mi eddig minden NB Il-es ta­lálkozóra úgy készültünk, mint­ha élvonalbeli rangadót játsza­nánk. Vannak ennek a jelenlegi állapotnak szívbemarkoló pilla­natai is. Ilyen volt például, ami­kor a 78 éves Molnár Ferenc ki­jött a Fradi-pályára és megvárt. Néhány ezer forintot akart átad­ni, mondván, neki nincs több pénze, hogy segítsen. Közöltem, hogy egy bankszámlaszámra kell befizetni, de közben a köny- ________________ ny eimmel küszködtem. A szí­vem azt diktálja, hogy maradjak, és én az utolsó percig ki is tartok a Ferencváros mellett. Nyomaszt az is, hogy többeket én beszél­tem rá, hogy maradjanak, és má­sok idejövetelében is aktív szere­pet játszottam. Velük szemben különös felelősséggel tartozom. HESiSBSi Veszélybe került a 2010-es világbajnokság? labdarúgás Kilenc dél-afri­kai város jelezte az ország parlamentjének, hogy nincs elég pénzük a 2010-es világ- bajnokság előkészületeire. Aczél Zoltán ül le a REAC kispadjára labdarúgás Aczél Zoltán lett az NB I 16. helyén álló REAC új vezetőedzője. A ko­rábbi futballista Urbán Flóriánt váltja a kispadon. A vb-bronzot begyűjtötték az amerikaiak KOSÁRLABDA Az Egyesült Ál­lamok szerezte meg a har­madik helyet a világbajnok­ságon, miután a bronzmér­kőzésen 96-81-re legyőzte az olimpiai bajnok Argentínát. Angliában a brazil-argentin a sláger LABDARÚGÁS Ma Londonban az Emirates Stadionban mérkőzik meg egymással Brazília és Argentína. A ta­lálkozóra már napokkal ko­rábban minden jegy elkelt. LED munkalámpa Célzott fehéf IE0 fény Hajlütiafó, Idb. 35cm bosszú acél

Next

/
Thumbnails
Contents