Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 37. szám
7 2006. SZEPTEMBER 24., VASARNAP INTERJÚ msmmmmmmmMmmmmmmmmmmmmmmmmsm Újvári Miklós Gyurcsány Ferenc nem mond le és nem kér bocsánatot, nem lát ugyanis okot erre. Úgy fogalmaz: meg kell beszélni az egész szituációt és mindazt, ami az ó'szödi beszédben van, de ez nem lehet pusztán az ő önmarcan- golása.- Orbán Viktor lépett. A fennálló veszélyek miatt elhalasztotta a szombati nagygyűlést. Ön következik. Mit lép? Lemond?- Orbán Viktor vagy inkább a Fidesz elnöksége, amely rávette végig ellenálló elnökét a lépésre, az egyetlen felelős döntést hozta meg. Én is így teszek azzal, hogy nem mondok le, hanem folytatom azt a politikát, amely stabilizálja az ország politikai és gazdasági helyzetét.- Más lépés sincs a tarsolyában? A köztársasági elnök például bocsánatkérésre szólította fel önt. Bocsánatot kér?- A köztársasági elnök úr azt mondta, hogy ismerjem el: semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa. Az én bala- tonőszödi beszédem maga az elismerés és a szembesítés. Az egész beszéd erről szól.- Akkor - függetlenül a köz- társasági elnöktől - nem gondolja úgy, hogy ebben a helyzetben bocsánatot kellene kérnie Magyarországtól?- A szembenézésért? Vagy a szándékért, az elhatározásért, hogy ne legyen olyan ezután a politika világa, mint amilyen volt?- Inkább azért a másfél évért, amely az ön miniszterelnöksége alatt hazugságban telt el.- A hazugság a beszédben arra vonatkozik, hogy 15 éve abban a hitben ringatjuk magunkat, megúszható az, hogy mi vagyunk a felelősek magunkért, nem pedig az állam vagy a kormány. Hogy kellenek reformok. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy drámai monológ a maga túlzásaival, egyoldalúságaival, tele emócióval. Azt mondom benne, hogy négy évig nem csináltunk semmit, holott világos: autópályákat építettünk, létrehoztuk az önkéntes haderőt, bevezettük a bolognai folyamatot, igazságosabbá tettük a családtámogatást. Mély, strukturális, a hétköznapi viszonyainkat átalakító reformokat viszont nem csináltunk, erre vonatkozik az önkritika. Amikor egy olvasójuk azt mondja a házastársának egy veszekedés után: drágám, semmit nem ér az életünk, nyilvánvaló, hogy nem szó szerint érti a dolgot, hanem rá akarja venni őt a változtatásra. Amikor én azt mondom‘a párttársaimnak: „nem értitek, hogy hazudtunk?”, akkor azzal azt mondom, hogy nem voltunk elég bátrak a legigazabbat monjesztett hazugság- és ígéretspirálból kitörni. A hazugságot így értettem.- Nem gondolja, hogy jó ötlet lett volna elfogadnia Petrétei József rendvédelmi miniszter lemondását a televízió ostromának éjszakáján? Azóta ráadásul két emlékezetes nyilatkozatot is tett, az egyik, hogy lőhettek is volna a rendőrök. A másik, hogy el kell gondolkodni a kijárási tilalmon.- Azzal, hogy a miniszter felajánlotta a lemondását, azt üzente: a kormány nem elégedett a rendőrség hétfő esti munkájával. Azzal, hogy nem fogadtam el, egyértelművé tettem: megvédem a magyar rendőrséget, amely erején felül napok óta küzd, és biztosítja a rendet a köztörvényes rendbontókkal szemben. Számomra most a rend és a nyugalom biztosítása a legfontosabb feladat, ehhez pedig a rendőrök és a miniszter is kell. Ráadásul az ön által említett példák sántítanak, ha a kijelentések pontos tartalmát és szöveg- környezetét megvizsgáljuk, kiderül, hogy mindkét említett esetben pontosan fogalmazott a miniszter. Azt mondta, hogy a fennálló jogszabályoknak megfelelően a jogos fegyver- használatnak minden feltétele fennállt, de jó, hogy ez mégsem történt meg. Ebből nem lehet azt írni, hogy akár lőhettek is volna. A másik esetben azt mondta a miniszter, hogy a kormánynak minden lehetséges forgatókönyvet vizsgálnia kell. Ha visszakérdeznek, hogy ebbe a kijárási tilalom is beletartozik-e, akkor az adekvát és jogszerű válasz az, hogy beletartozik.- Csütörtökön egész nap a legnagyobb nemzetközi lapoknak nyilvános körben egyszer használtam. Nem sérteni, bántani, hanem felrázni akartam.- Ez magyarázza az indulatát?- Indulatról nincs szó, szenvedélyről annál inkább. Világlátott értelmiségiek, írók az elmúlt napokban tett nyilatkozataikban érteni vélték szenvedélyem okát, és azt is, hogy a szenvedély alakította a nem nyilvános beszéd stílusát. Van egy helyzet, amikor valaki képes szakítani 16 év magatartásával, és szembe mer menni a sajátjaival, és a legfontosabbról beszél. Vagy változunk vagy nincs értelme.- Ha a hazugságnak nincs következménye, akkor a gyerekem is a miniszterelnökre fog mutogatni: „ha ő megtehette, én is megtehetem”. Legalább a felnövő generációk miatt nem kellene mégis kimondania azt az egy szót?- És ön akkor azt mondhatja neki, hogy rosszra mutogat, arra, aki ennek véget akar vetni, szembesít mások helyett is. Talán ez is lehet példa, és nem csak az utánunk következő politikusok számára. Hogy soha többé ne lehessen politikusokra mutogatni okkal. Most van erre egy esély, szerintem használjuk ki.- És mit mond azoknak, akik az ország ilyen minősítését személyes sértésnek veszik?- Azt, hogy nem volt ilyen szándékom, sem sérteni, sem bántani nem kívántam senkit. Minden miniszterelnök él és hal az országáért, én ezt másoktól sem vitatom el, és én is így érzek. A hazugság ebben a szövegben ugyanis nem arról szólt, hogy eltitkoltam egy számot. Március végén például a költségvetés hiányáról ugyanazt a számot tudtam, mint ön. És mint Orbán Viktor. Nem közöltünk hamis adatokat. De nem voltunk elég bátrak és elég ügyesek a kampányban az ellenzék által gerGyurcsány Ferenc nem érzi veszélyben nemzetközi tekintélyét. Szerinte Magyarország ma nem azt a képet mutatja, amilyen, hanem egy agresszív kisebbség mutatja magát. dani. Nem tisztességes egy magánbeszélgetést ilyen módon értelmezni nyilvánosan.- Semmilyen oka nincs a bocsánatkérésre?- Ok van megbeszélni az egész szituációt, és mindazt, ami a beszédben van. A megbeszélésben ráadásul nem csak az MSZP-nek, nem csak a baloldalnak kell részt vennie, hiszen épp a baloldal kiált a változtatásért, és áll annak élére. A politikai elit egészének volt a színjátéka az, ami 16 éven keresztül történt, és ez a magatartás túlélési sémája lett az ország többségének. Ez nem lehet pusztán az én önmarcan- golásom. Saját kormányom másfél évével szembesültem és szembesítettem önkritikusan, a változás és változtatás igényével. A stílus miatt, amit nem a nyilvánosságnak szántam, okkal érezhetnek sokan csalódottságot. Ha ezen túljutunk, akkor jöhet az a kérdés, hogy a szó legeredetibb értelmében bocsánatkérésnek kell-e következnie.- Mennyi ideig tarthat ez a folyamat?- Amikor azt mondjuk, hogy Magyarország normasértések és mutyik egész sorával él együtt, akkor nemcsak a politikáról kell beszélnünk. A médiáról, a kultúráról, a gazdasági életről. Ez az önvizsgálat nyilván nem rövid folyamat, és sajnos csak hosz- szabbítja, hogy egyesek radikális reakciókat fűtenek.- A „kurva országért” sem kell bocsánatot kérnie?- Fantasztikus, nagyszerű, lehetőségekkel teli országban hiszek, erről beszéltem már számtalanszor. Olyan országról, amelynek aggódom a jövőjéért, és ez az aggódásom magyarázza azt a stílust, amelyet belső, nem adott interjút. Nem érzi veszélyben külföldi tekintélyét?- Magyarország nem azt a képet mutatja, amilyen, hanem egy agresszív kisebbség mutatja magát. Van és lesz is teendő a reális Magyarország-kép helyreállításával. Az ön által említett lapok munkatársaival megismertettük a teljes balatonőszödi beszédemet. Azt követően mindegyikük elismerően szólt és írt, van nagy nemzetközi lap, amely a saját politikusainak is ilyen beszédeket ajánlott. A nemzetközi vélemények egyértelműek: ma nincs alternatívája Magyar- országon annak a reformpolitikának, amit mi követünk.- Miért nem vizsgálják meg, hogy miként szivárgott ki ez a beszéd?-A bizalmatlanság, amit a vizsgálódás szülhet, többet árt, mint azzal a kockázattal szembenézni, hogy egy ilyen információ kikerülhet.- Mikor vált világossá az ön számára, hogy kiszivárgott a magnófelvétel az őszödi frakcióülésről?- Vasárnap délután fél négykor. Útban voltam Győrbe, a munkatársam felhívott a hírrel, és néhány perc múlva a hanganyag megjelent a rádió honlapján.- Ezek után is pályázik az MSZP elnöki posztjára?- Igen.- Függetlenül az önkormányzati választások végeredményétől?- A végeredménnyel sem az nem függ össze, hogy mit csinálunk a kormányban, sem az, hogy mi történik a pártban. Én ezért a politikáért küzdeni fogok, és ennek részeként a szocialista párt modernizálásáért is. gyurcsány ferenc Nincs alternatívája Magyarországon annak a reformpolitikának, amit mi követünk - mondja a miniszterelnök egy héttel azután, hogy nyilvánosságra került balatonőszödi beszéde. A bocsánatkérésre vonatkozó kérdéseket kikerüli, de azt kijelenti: nem állt szándékában senki megsértése, amikor durva szavakkal illette az országot. „NEM SÉRTENI, NEM BÁNTANI AKARTAM”