Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-13 / 215. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 13., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Somogy egyre jobb úton halad beruházás Soha nem látott építkezések a megyében kétszázmilliárd forintért Autópálya-építés, megújult főközlekedési utak és több száz felújított belterületi utca megyeszerte. Mindez négy-öt év alatt. Soha ennyi út nem épült vagy újult meg. Röviden így jellemezte Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, a Somo- gyért országgyűlési képviselője a megyei úthálózat elmúlt időszakának változásait. Somo- gyot több mint kétszázmilliárd forintnyi támogatás segítette. A megyei elnök hozzátette: örülnek, akiket mindez érintett, de joggal várják a fejlesztések folytatását Somogy más településein élők is.- Az út hiánya elzár, a nehezen járható út pedig gátat szab a fejlődésnek. Ezért az útépítés ott, ahol erre nagy szükség van, ma már nem versenyelőny, hanem lemaradást csökkentő tényező - vallja Gyenesei István. - Az útépítés nemcsak megközelíthetővé teszi a településeket, de egyszersmind az ott élők számára elérhetővé is teszi a környező településeken lévő közszolgáltatásokat. De az út és a vasút sok esetben önmagában még nem is elég. A tömegközlekedés szervezését is az igényekhez kell igazítani. Az elmúlt évek legnagyobb várakozással fogadott útépítése kétségkívül az M7-es autópálya déli parti szakasza. Minden idők legnagyobb somogyi beruházásából két szakaszt adtak át 2005-2006-ban. A negyvenöt kilométernyi aszfaltcsík 127,3 milliárd forintba került. Jelenleg a Zamárdi-Balatonszárszó szakasz épül a völgyhíddal, ennek költsége hetvenötmilliárd forint. A 67-es út Somogytúr- látrányi elkerülő szakasza pedig kilencmilliárdba kerül.- Három évvel ezelőtt adták át az M9-es kaposvári elkerülő szakaszát, a 68-as barcsi elkerülő szakaszát és a 65-ös Siófok- Balatonkiliti közötti szakaszát, a fejlesztések összesen a huszon- egymilliárd forintot is meghaladták - mondta a közgyűlés elnöke. Hozzátette: ezek a nagyberuházások egész térségek életét befolyásolják kedvezően. Nem kevésbé fontosak azonban a kiEgy-egy sikeres pályázatig hosszú út, számos egyeztetés vezet. Gyenesei István megyei elnök, a Somogyért országgyűlési képviselője Bajnai Gordon kormánybiztossal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjével és Kékes Ferenc baranyai elnökkel tárgyal a regionális fejlesztési tanács ülésén sebb útépítések is, amelyek viszont néhány település lakói számára teszik könnyebbé a közlekedést. Összekötő út is több épült vagy újult meg az elmúlt időszakban: Kercseliget- Jágónak, Barcs-Heresznye, valamint Segesd-Kutas között összesen 1,3 milliárd forintért. Háromszázharmincnégy-millió forintért most folyik a mikei útfelújítás és ívrekonstrukció. Belterületi útfelújítás kilencvennégy településen volt, ennek során kétszázhat utca újult meg döntően 2005-2006-ban. A munkák összértéke 1,6 milliárd forint volt, amihez 731 milliós regionális területfejlesztési támogatás érkezett Somogyba.- Ám még nem értünk az út végére - fogalmazott Gyenesei István. - A jövő nagy kihívása, hogy mihamarabb megépüljön a Kaposvárt és térségét az M7- es autópályával összekötő ó7-es út. Az M9-es autópálya megépítése és az, hogy az M6-os minél közelebb kerüljön Barcshoz, évtizedes kihívást jelent. Emellett több kelet-nyugati főközlekedési út, számos zsáktelepülés feltáró útja vár megépítésre. De jó úton haladunk ezek megvalósulása felé - tette hozzá a Partnerség a kultúra európai fővárosával Az „Európa kulturális fővárosa ” címből és az ehhez kapcsa lódó fejlesztésekből, programokból nemcsak Pécsnek, hanem az egész régiónak profitálnia kell. Ezt vallja Sárái Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke, a Déldunántúli Regionális Kulturális Tanács (DDRKT) elnöke, aki a minap megbeszélést folytatott Kunszt Mártával, Pécs alpolgármesterével, a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa programok felelősével.- A pályázati időszakban Pécs pályázatát tizenhét somo gyi település is támogatta, együttműködési megállapo dóst írtak alá a pécsi önkormányzattal Az alpolgármesterrel megegyeztünk, hogy a választások után - de még az ősz folyamán - megbeszélést tartanak somogyi települések vezetőivel, kulturális szakembereivel, hogy miként kapcsolódhatnak az egyes települések a pécsi programokhoz - mondta a DDRKT elnöke. M7-es autópálya két szakasza (2005-2006) 127,3 milliárd forint M7-es épülő Zamárdi-B.szársző szakasza (2007) 75,0 milliárd forint M9-es kaposvári elkerülő szakasza (2003) 18,4 milliárd forint Somogytúr-látrányi elkerülő szakasz (2007) 9,0 milliárd forint 68-as barcsi elkerülő szakasza (2003) 2,0 milliárd forint Belterületi útfelújítások (2005-2006) 1,6 milliárd forint Barcs-Heresznye összekötő út (2005) 1,1 milliárd forint 65-ös Síófök-Balatonkilít! szakasza (2003) 900 millió forint Mike külterületi útfelújítás, ívrekonstmkció (2006) 334 millió forint Kercseliget-Jágónak összekötő út (2004) 132 millió forint Segesd-Kutas összekötő út (2006) 88 millió forint összesen: (2003-2007) 236,0 milliárd forint Sárdi Árpád megyei alelnök, a regionális kulturális tanács elnöke Kunszt Márta pécsi alpolgármesterrel egyeztetett a 2010-es programokról ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A SOMOGY MEGYEI ONKORMANYZAT TAMOGATASAVAL KÉSZÜLT SEGÍTÜNK Helyet keresnek A KAPOSVÁRI AMATŐR TOCk- zenészek nevében kereste fel szerkesztőségünket egy olvasónk. Azt panaszolta, hogy sehol nem kapnak próbatermet. Többször jártak a város vezetőinél, de válaszra sem méltatták őket. Még bérleti díj fejében sem találnak megfelelő termet. Egy társasház tárolója vagy garázsa erre a célra nem alkalmas: a lakók nehezen tűrnék el a hangos zenét, s nem szívesen hagynák ott a drága felszerelést. Olvasóinkhoz fordulnak segítségért Ha valaki tud megoldást, kérik, hívja a szerkesztőségünket. Ismeretlen ügyeletes TÖBB ÁLLATTARTÓ OLVASÓNK hiányolja lapunkból a hét végi állatorvosi ügyeletet. Kádár Tamás, az Állatorvosok Szövetségének Somogy megyei titkára elmondta, hogy eddig hétfőnként a Grátisz című hirdetési újságban jelent meg az ügyelet, illetve a települési jegyzőknél lehetett érdeklődni. A sikeres tárgyalásoknak köszönhetően e hét péntekétől itt a Segítünk rovatban megtalálhatják olvasóink az állatorvosi ügyeletet. Cikkünk nyomán ok nélküli bejelentésre hivatkozva zárta a le a tizenkét éve ellene indított vizsgálatot az ügyészség - közölte lapunkkal Nagy Dániel László, aki 1990 és 94 között volt Szólád polgármestere, s idén polgármesterjelöltként indul a választáson. Hétfői cikkünkre reagálva azt is hozzátette: nincs a Vörös Gyula jelenlegi polgármester ellen bejelentést tett személyek között. Mercedes-Benz felhatalmazott szerviz Teljes körű szolgáltatással várjuk tisztelt ügyfeleinket Autócenter G ZRT. 7400 Kaposvár, Vásártéri u. 6. Tel.: 82/526-626 r mm _________ tpf OLVASÓI ÜZENETEK - * . O SMS: 20/968-9444 ^ ¥ üzlet. A nyimi boltban nincs semmi. Ami van, az meg olyan drága, hogy nem lehet megvenni. Minek erőlködik? (Ha nincs választék és drága, akkor miért jársz oda? Ha nem lenne üzlet a településen, jobb lenne? -A szerk.) nyugdíjasok. Szeptember 8-án Kutason megrendezték a nyugdíjasestet. Sajnos nem mindenki vehetett részt ezen. Aki az ön- kormányzatnak szimpatikus, annak személyre szóló meghívóval kedveskedtek, aki pedig nem, attól „elnézést kérünk, hogy kifelejtettük”-kel elrendezték. Egy Somogyi Hírlap-olvasó. * Miért kell több egy nyugdíjasnak, mint a gyerekeket nevelőknek? Hiszen sokan a minimálbért kapják. * Huszonöt évig a „rendszert” szolgáltam „kis” katonaként, kis bérért. Most kedvezményes nyugdíjasként dolgozom, hogy elmaradt vágyam teljesüljön, de elveszik a lehetőséget. Ha dolgozom, nem jár nyugdíj! Egy „kis”nyugdíjas * Sajnos 38 év munkaviszony után olyan kevés a nyugdíjam (éhbérért dolgoztam védőnőként), hogy a megyei illetékesek is indokoltnak tartották a köz- gyógy megadását. Erről augusztus 18-án értesítették a háziorvost és a polgármesteri hivatalt. Kérdésem: van-e joga a körjegyzőnek, hogy ezt felülbírálva megtagadja a kiskönyv kiadását? A havi kiadásom gyógyszerre igazoltan sok. T. N. (A jegyz& nek nemcsak joga, hanem kötelessége megtagadni, ha nem felel meg a törvényi előírásoknak. Határozata ellen fel lehet leb- beznt -A szerk.) hitel. Ha minden ilyen egyszerű, akkor miért nem fizetik ki az általuk jóváhagyott szerződésben rögzített hiteleket? A hónapok telnek és magyarázzák a hibáikat. Remélem, a bankfelügyelet közbelép! Továbbra is várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra. Ha véleményük van valamiről, hozzászólnának valamelyik cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! PTlPENTA UNIÓ V&jjjQktatási Centrum Induló szakképzések: Adótanácsadó* Mérlegképes könyvelő* (most még felsőfokú végzettség nélkül) Pénzügyi-számviteli* (220 órás, emelt óraszám a sikeres vizsgáéit) TB* ügyintéző *EUROPASS Bizonyítvány-kiegészítő! Munkajog, tb, bér 2006 Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése! 2006. évben résztvevőink számára BgB '/akkunvvei F5\_J0 JogszabálvtárIfHFWk 1 cD-t ymmj biztosítunk! iMxnciposv^^ p2/411-763,82/422-480 www.penta.hu $m1 Wmi kp. A székesfehérvári Philips Kft. részére keresünk betanított munkásokat határozott időtartamú munka végzésére Tesztirás időpontja: 2006. szeptember hónapban minden csütörtök reggel 6 óra. Helve: Philips Kft. étterme (Sóstó Ipari Park) Beutazáshoz a vállalati járatok igénybe vehetők! Igény esetén munkásszállón történő elhelyezés megoldott! Job Service Kft. Székesfehérvár. Várkörút 56.. í. emelet Tel./fax: 06/22/333-819,06/22/500-866. E-mail; onelelraizfn.tobserviee.hu www.jobservice.hu Nyt sx.: 515-3/2001.