Somogyi Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-13 / 215. szám

MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 13., SZERDA BBnaasm Mit tankol az autójába? Virágos, tiszta település Balatonszárszó. Egyesek szerint azonban a település nem fejlődött olyan mértékben, mint azt a körülmények engedték volna Bereczk Gyula nem ker­tel: a nyugdíjba vonuló szárszói polgármester megírta a falubelieknek szóló levelében, hogy ő és családja kire szavaz októ­ber elsején. Fónai Imre Az 1990-ben polgármesterré vá­lasztott Bereczk Gyula nyugdíjba vonul, s utódjaként Almacht Ot- tóné aljegyzőt ajánlotta levélben a balatonszárszóiak figyelmébe. Almacht Ottóné ezt egyálta­lán nem találja szokatlannak. - Ez nem egy követelés, hogy sza­vazzanak rám, csak egykori kol­légájaként ajánl a polgármes­ter a szárszói választópolgárok figyelmébe; ezt én örömmel, büszkén fogadtam el - mondta a polgármesterjelölt aljegyző. - 1984 óta dolgoztunk együtt, mindig is támogattam, s most ő volt az, aki biztatott, hogy indul­jak el. Nem tagadom meg a múl­tamat, nincsen rá okom. Nem hiszem, hogy hátrányom szár­mazna abból, hogy a polgármes­ter megnevezett a falubeliektől elköszönő levelében. Legfeljebb azoknál „rossz pont” ez, akik korábban sem támogatták Bereczk Gyulát.- Huszonnégy éve vezetem a falut, ezek után felelősséget ér­zek iránta; ezért ajánlottam egy olyan személyt, akire én és a családom is szavazni fog. Ma­gánlevélként küldtem szét, a saját költségemre - állította Bereczk Gyula. Idézet a levelé­ből: „Én Almacht Ottóné (Kati) személyében látom a faluért fe­lelős vezetőt... én és a családom Katira szavazunk, Őrá bízzuk a falu irányítását. A szárszói em­berek mindig tudtak felelős döntést hozni. Bízom a falum- beliekben!” Rácz Sándor is indul a polgár- mesteri tisztségért. Azzal kere­sett meg bennünket: - Akadnak más furcsaságok is a falunkban. A képviselő-testület rendkívüli ülésen azt a határozatot hozta: Balatonszárszón szeptember 15- én kezdődik a választási kam­pány. Addig sem plakátot nem lehet elhelyezni, sem politikai nagygyűlést nem lehet tartani. Én mégis előbb akartam, s ami­kor nem kaptam meg e célra a helyi kultúrházat, bejelentettem: akkor a községháza elé hívom a szárszóiakat. Mindjárt bemehet­tem a kultúrházba...Többször is konfliktusba kerültem már a faluvezetéssel. Először, amikor a megyei főjegyzőhöz fordul­tam, azzal: sem a jegyzőnek, sem az aljegyzőnek nem adom le az ajánlószelvényeimet, mert mindketten polgármesterjelöl­tek. Igazat adott a főjegyző. Vagy amikor az Országos Választási Bizottsághoz fordultam a szep­tember 15-i kampánystartot kije­Hatan indulnak népszerű a polgármesteri tisztség a 2100 lelkes Bala- ton-parti faluban, hiszen hatan is aspirálnak a Bereczk Gyula által örökül hagyott székre. A mezőny: Almacht Ottóné, Balogh Gyuláné, Dorogi Sándor, Méhész László, Rácz Sándor, Zotter Tibor. Valamennyien függetlenek. lölő, talán országosan is példát­lan rendelet miatt. Tudomásul kéne venni végre Szárszón: de­mokráciában ez nem így műkö­dik, miként az sem, hogy meg­nevezem az utódomat. Véget kell vetni a kézi vezérlésnek, lejárt az a korszak, amikor néhány em­ber szinte családi alapon döntött mindenről. Sajnos, Balatonszár­szón megállt az idő. Elég csak megtekinteni a település sivár, semmitmondó, szegényes inter­netes honlapját ahhoz, hogy be­bizonyosodjon: a jelenlegi veze­tésben senkit sem érdekel, hogy vonzóbbá tegyék a községet. Csodálatos adottságokkal ren­delkezünk, de eddig senki sem foglalkozott azzal, hogy okos fej­lesztésekkel idecsalogassuk a turistákat Bereczk Gyula polgármester azt mondta Rácz Sándor szavai­ra: nyolcadika volt a jelöltállítás határideje, s valóban szabályoz­ták a művelődési ház politikai célú ingyenes használatát, mi­ként azt is, hogy minden jelölt 15-e után egy alkalommal ingyen bemutatkozhat a helyi kábeltévében. SZAKÁCS MIHÁLY asztalos, Somogygeszti: - Benzint tankolok az autómba. Hal­lottam az új bioetanol- üzemanyagról és fontos számomra a környezetvé­delem, de elsősorban az árára lennék kíváncsi. Mire Magyarországon lesz bioetanol, lehet, hogy már euróval fizethetünk. Nem hiszem, hogy ol­csóbb lesz a benzinnél vagy a gázolajnál. kovács gyula vállalkozó, Becsvölgye: - Gázolajat tankolok, de szívesebben használnék bioetanolt. Tá­mogatom a növényi alapú üzemanyag használatát. Nem értem, miért büntetik azokat, akik étolajat tankol­nak. Ausztriában előírás bizonyos százalékban hoz­zákeverni az étolajat. A me­zőgazdaságnak is jót tenne, ha minél több gabonanö­vényt vetnénk és felhasz­nálnánk az üzemanyagban. bibó János határőr, Oszto- pán: - Benzint tankolok, de kipróbálnám a bioetanolt. Szerintem ha néhány év múlva lesz ilyen lehetőség Magyarországon, biztosan olcsóbban árulják, mint a benzint. Hallottam, hogy néhány alkatrészt át kell alakítani a járművekben, de én vállalnám, hiszen sokkal környezetbarátabb a többi üzemanyagnál. Az Európai Unió előbb-utóbb biztosan előírja. mmEmmam Bálványos sikeres pályáza­toknak köszönhetően több­millió forintos út- és járda- felújítások készültek a tele­pülésen. A Béke utca fél ki­lométer hosszan kapott szi­lárd burkolatot, míg a Kos­suth utcában háromszáz méter hosszú járda ké­szült. Az előbbi beruházás 5,6 millió forintba került, míg utóbbi 3,3 millió volt, melyekhez két-kétmillió forintnyi támogatást nyert az önkormányzat, (kz) Bárdudvarnok várhatóan két hét múlva átadják a felújított iskolaépületet. A munkálatok során az in­tézmény tetőszerkezetét is kijavították a szakembe­rek. A beruházásra mint­egy hatmillió forintot köl­töttek, ehhez 4,2 millió fo­rintot nyertek pályázaton - tájékoztatott Forintos Lász­ló polgármester, (mg) Csömend az őszi rózsa Nyugdíjas Klub egynapos kirándulást szervezett a falu lakóinak. Mintegy ötvenen ültek buszra és nézték meg Sárvár, valamint Sümeg ne­vezetességeit, Celldömölkön pedig a nézelődés mellett fürödtek is egy jót (ve) Hetes ÁTADTÁK az épülő szennyvíztisztító munkate­rületet és várhatóan más­fél hónap múlva elindul­hat a próbaüzem - mondta Ádám László polgármes­ter. A szennyvíztisztító és csatornahálózat kiépítése közel 1,1 milliárd forintból valósulhat meg Hetesen és Csombárdon. (mg) Istvándí befejeződött a re­formátus templom felújítá­sa. A bedőlt falat lebontot­ták és újrarakták, vala­mint új csatornát is építet­tek. A helyreállítási mun­kára mintegy nyolcszáz­ezer forintot költött az egy­házközség. (ga) Kaposvár harangozó Fe­renc grafikusművész munkáiból nyílt kiállítás a Toldi Általános Iskolában kedden. A tárlatot Bátai Sándor képzőművész nyi­totta meg és Garaminé Szente Éva igazgató mon­dott köszöntőt. A kiállítást október 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők, (me) Megírta, kire szavazzanak Balatonszárszó Kijelölte utódját a leköszönő polgármester Búzatermelők álma lehet a kaposvári biobusz Listára kerültek a pártok a megyeházán sorsolás Kilenc párt, valamint huszonöt civil szervezet állított jelölteket Kaposváron két területet Is kije­löltek már bioetanol-üzem létesí­tésére. A gyár 16 milliárd forint­ból épülhet föl. 2007 és 2013 közt az unió kiemelten támogatja az ilyen jellegű üzemek létesítését, amelyek átlagosan 1200 ember­nek adnak munkát - tudtuk meg Szita Károlytól. A mezőgazdaság számára is kiváló lehetőségeket rejt a bi­oetanol-üzem létesítése - hang­súlyozta Héjj Demeter, a Scania Hungária Kft. autóbusz-üzletág­vezetője. - A környezetbarát üzemanyag ugyanis például ku­koricából, búzából nyerhető, s ter­mészeti adottságai miatt Somogy az egyik legjelentősebb alap­anyag-termesztő területté válhat Csapó József, a Kaposvári Tö­megközlekedési Rt. vezérigaz­gatója a bemutatón azt mondta: negyvenhárom buszuk évi két­millió kilométert fut, húszmillió utast szállít, s 850 ezer liter gáz­olajat használ föl. Az átállás vélhetően nem lesz olcsó, hiszen átlagosan 50 mil­lió forintért lehet hozzájutni egy-egy bioetanollal üzemelő buszhoz. Ám azt is tudni kell, hogy Magyarország jelenleg az uniós rangsor utolsó helyén kullog a 0,4 százalék körüli fel­használt bioüzemanyag meny- nyiségét tekintve. 2010-re több mint öt, 2020-ra pedig 20 szá­zalékos arányt kell elérni az előírás szerint. ■ Márkus Kata A Somogyi Hírlap információja szerint a Somogyért egyesület mérlegeli, hogy bírósághoz for­dul: szerintük három olyan jelö­lő szervezet is van a megyében, amelyeknek az elnevezésében szerepel a Somogyért szó és ezért alkalmas a választók meg­tévesztésére. A végleges adatok alapján 657 polgármesterjelölt van So­mogybán, közülük 596-an füg­getlenként szerepelnek a vá­lasztáson. A legtöbb polgármes­terjelölt Iákóban és Somogy- gesztiben indul, mindkét tele­pülésen heten szeretnének pol­gármesterek lenni. Érdekes az is, hogy a megyé­ben a települések ötödén már gyakorlatilag eldőlt a polgár­mester-választás, negyvenhét helyen ugyanis csupán egyet­len jelölt van. Képviselőjelölt­ből Somogy megye 245 tele­pülésén 3747 van, akik közül 3443-an függetlenek. A megyében egyébként har­mincnégy jelölőszervezet állí­tott képviselő- és polgármester­jelölteket, közülük kilenc politi­kai, a többi civil szervezet. A pártok közül a legtöbb jelöl­tet, 373-at, a Fidesz-MPSZ támo­gatja, aztán következik 225-tel az MSZP. 195 jelöltje van a Ke­reszténydemokrata Néppárt­nak, 139 az SZDSZ-nek és 39 az MDF-nek. A 25 társadalmi szer­vezet közül a legtöbben, 170- en, Somogyértes támogatással indulnak. Somogybán száznégy telepü­lésen tarthatnak kisebbségi ön- kormányzati választást október elsején. Öt kisebbség; a cigány, a német, a horvát, a lengyel és az örmény kezdeményezte, hogy saját önkormányzatot ala­kítson. Ha érvényes és eredmé­nyes lesz a választás, nyolcvan­hat cigány, tíz horvát, hat né­met, egy lengyel és egy örmény testület jöhet létre. Ahol csak egy a jelölt, megvan a polgármester alsóbogát. Bakháza, Balaton- endréd, Baté, Bedegkér, Bőszén- fa, Büssü, Csokonyavisonta, Darány, Főnyed, Gölle, Inke, Kaposgyarmat, Kastélyosdom- bó, Kára, Kereki, Kéthely, Kis­bajom, Komlósd, Kötcse, Ku­tas, Lakácsa, Mbod, Lulla, Miklósi, Nagycsepely, Nikla, Őrei, Ordacsehi, Patosfa, Ri- nyaszentidrály, Rinyaújlak, Rinyaújnép, Simonfa, Somogy- aracs, Somogycsicsó, Somogy- fajsz, Somogyjád, Somogysi- monyi, Somogyszentpál, So- mogytúr, Szabadi, Szentbor- bás, Tikos, Törökkoppány, Zics, Zselickislak. 2

Next

/
Thumbnails
Contents