Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 31. szám
12 SPORT 2006. AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP A REAC A TAVALYI FORMÁJÁT HOZZA, MEGINT KIKAPOTT - A TATABÁNYA KOUEMAHA DUPLÁJÁVAL MENTETT PONTOT PÉCSETT Pintér Zoltán (jobbra) azért robotolt rendesen, nem elsősorban rajta múlott, hogy nem nyert otthon a Vasas A viharos gyorsasággal az NBII- ből az NB I-be emelt Vasas meglepetésre jól kezdte a bajnoki évet, egy góllal győzni tudott a nagyobbaknak is olykor bevehetetlen Kaposvár stadionjában. Volt sansz az újabb három pont begyűjtésére, hiszen az újonc Vác érkezett a Fáy utcába. És Mészöly Géza fiatal csapata ennek megfelelően kezdte a mérkőzést Könnyed mezőnyjáték után a 17. percben Kincses húsz méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig a mozdulatlan Köteles kapus mellett a jobb alsóba vándorolt (1-0). A vezetés után is mezőnyfölényben játszott a hazai gárda, a váciak sokszor csak keresték a labdát. Aztán egyszer csak ők is odaértek a Vasas-kapu elé, de Rob óriási ziccert hagyott ki. A Vasas ettől eltekintve kézben tartotta a meccset, amit Kincses kapufája is jelzett. Sőt, a középpályás a szünet előtt, a 45. Vasas 2-0 (2-0) VácFC VASAS: Németh G. - BalogZs., Pandúr, Tóth A., Pintér Z. - Kincses, Lázok (Skita 79.), Németh N„ Tandari (Nagy T.,70.)_- Majoros, Báli (Nagy Zs. 63.). EDZŐ: Mészöly Géza VÁC: Köteles - Kunzo, Udvari (Farkas P., 46.), Kovács P., Dudás - Rusvay, Svintek, Gáspár, Vén (Laskai, 46.) - Rob (Palásthy 61.), Kulcsár. EDZŐ: Gergely Károly lllovszky-stadion, 4000 néző, V: Sápi GÓLOK: 1-0: Kincses (17.), 2-0: Kincses(45.), 2-1: Palásthy (11-es, 81.), 2-2: Gáspár(92.) percben duplázott: Majoros bal oldali beadása után közelről a hálóba pofozta a labdát (2-0). A pihenő után alig változott a meccs képe: a Vasas támadga- tott, a Vác jobbára védekezett, így aztán kevés helyzet adódott, az angyalföldi társaság kedvére passzolhatott a vendégtérfélen. Mindezt a színvonal sínylette meg. Azért néha a hazai játékosok is kihagytak, a legveszélyesebb váci, Rob azonban nem élt a kínálkozó helyzetekkel. A meccs hajrájában pedig folytatódott az unalmas játszadozás, Palásthy 11-ese (2-1) csak kozmetikázásra volt elég. Aztán a végén bekövetkezett az, amire a hazai drukkerek nem számítottak, Gáspár révén a váciak egyenlítettek, és hazavitték az egyik pontot. Tegyük hozzá, megérdemelten. REAC 0-2 (0-0) DVTK REAC: Szentpéteri - Horváth G., Pusztai, Nagy G. (Dinka 72.), Makra - Somorjai, Cseri (Kovács B. 82.), Polonkai, Török - Nyerges, Torma (Bozori 64.). EDZŐ: Urbán Flórián DVTK: Szalma - Mogyorósi, Rubint, Elek, Farkas V. - Sipeki, Binder(Upusz 60.), Katona, Szögedi - Faggyas (Sztanjcs 70.), Simon A. (Rebecsák 85.). EDZŐ: Csank János Budai II László Stadion, 1500 néző, V: Solymosi GÓLOK: 0-1: Simon (73.), 0-2: Sztanics (75.) Pécsi MFC 3-3 (2-0) CSFC Tatabánya PMFC: Herbert - Finta, Dienes, Szabados, Szekeres - Lukács, Lantos, Laki (Bajúsz 60.), Kulcsár(Varga Z. 72.) - Pest K., Nógrádi (Horváth P. 69.). EDZŐ: Készéi Ferenc T.bánya: Polekszics - Kerényi, Rió, Bakracs, Rajnay - Necas, N'Galle (Csopaki 67.), Jezdimirovics (Gulyás 63.), HajdúJNagy 85.) - Márkus, Kouemaha. EDZŐ: Sisa Tibor Pécs, 1000 néző, V: Szilasi GÓLOK: 1-0: Nógrádi (22.), Lukács (27.), 2-1: Kouemaha (56.), 2-2: Márkus (68.), 3-2: Horváth P. (84.), 3-3: Kouemaha (91.) FC Sopron 2-1 (1-0) FC Fehérvár SOPRON: Rabóczki - Ibric, Bagoly, FEHÉRVÁR: SebőkZs. - Csizmadia, Radu, Munteanu - Demjén (Sira 20.), Kuttor, Koller(Horváth G. 46.), VinczeZ - Horváth A., Lekics, Magasföldi (Ivancsics Győrök (Horváth F. 46.), Schwarcz, Boács, 73.) - Cigan (Varga Z. 83.), Feczesin. Dvéri (Lattenstein 75.) - Sitku, Alumona. EDZŐ: Selymes Tibor EDZŐ: Csertői Aurél Sopron, 3500 néző, V: Vad II. I. GÓL: 1-0: Horváth A. (45.), 1-1: Horváth G. (78.), 2-1: Horváth A. (93.) KIÁLLÍTVA: Bagoly (12.) Bp. Honvéd 2-2 (1-1) K. Rákóczi FC HONVÉD: Tóth - Schindler, Benjámin, Budovinszky, László (Takács 55.) - Dobos, Pomper(Csobánki 55.), Schrancz, Genito - Gajda, Disztl D. (Lantos 74.) EDZŐ: Aldo Dolcetti RÁKÓCZI: Milinte - Kovácsevics, Petrák, Kozmér, Zahorecz - Andruskó, Vasziljevics (Venczel 81.), Szakály P. (Varga Z. 64.), Grúz - Oláh, Alves. EDZŐ: Prukner László Csepel, Béke tér, 1000 néző, V: Megyebíró GÓLOK: 1-0: Dobos(ll-es, 21.), 1-1: Vasziljevics (39.), 2-1: Disztl D. (64.), 2-2: Grúz (80.) ZTE FC 1-0 MTK A mérkőzést pénteken játszották. PAKSI SE - DVSC A találkozó ma 17.30-kor lesz. ÚJPEST FC - GYŐRI ETO FC A találkozó ma 17.30-kor lesz. Az NB 1 állása 1. Diósgyőr 2 2 0 0 3-0 6 2. ZTE FC 2 2 0 0 4-2 6 3.Tatabánya 2 1 1 0 5-3 4 4. Vasas 2 1 1 0 3-2 4 5. MTK Bp. 2 1 0 1 4-1 3 6. Gy. ETO FC 1 1 0 0 2-0 3 7. Paksi SE 1 1 0 0 2-0 3 8. DVSC-TEVA 1 1 0 0 2-1 3 9. FC Sopron 2 1 0 1 2-3 3 10. PMFC 2 0 1 1 4-5 1 11. K. Rákóczi 2 0 1 1 2-3 1 12. Bp. Honvéd 2 0 1 1 2-4 1 13. D-Vác FC 2 0 1 1 2-4 1 14. FC Fehérvár 2 0 0 2 3-5 0 15. Újpest FC 1 0 0 1 0-1 0 16. REAC 2 0 0 2 0-6 0 GÓLLÖVŐLISTA: 3 GÓLOS: Hrepka (MTK) 2 GÓLOS: Ljubojevics (ZTE), Márkus (Tatabánya), Sitku (Fehérvár), Kincses (Vasas), Horváth A. (Sopron), Kouemaha (Tbánya) l GÓLOS: Bajzát (Győr), Búzás (Paks), Farkas V. (DVTK), Józsi (ZTE), Kiss T. (Paks), Kiss Z. (DVSC), Müller (Győr), Nagy L (ZTE), Pest K (Pécs), Rodenbücher (MTK), Sidibe (DVSC), Tóth A. (Vasas), Simon A. (DVTK). Kovács Péter: a játékosok a felelősök a kudarcokért! vereségek után Az újpesti fő tulajdonos szigorúbb lesz, keményebben büntet majd, nem hagyja magát megdumálni Az Újpest fájdalmas kudarcokat élt át, elég csak az FC Vaduz elleni kupapofonra és a legutóbbi diósgyőri vereségre gondolni. A vezetés a liechtensteiniekkel szembeni Megyeri úti blama után már rendcsinálást ígért.- A beígért büntetésekkel mi a helyzet?- A fiúk meg is kapták, azonban házon belül tisztáztuk az ügyet - felelte Kovács Péter főtulajdonos. - A futballisták és én is, azaz valamennyien benne voltunk a bukásokban.- Ennyi pofont hogyan tud elviselni egy amúgy sikeres üzletember?- Ezektől csak dacosabb és morcosabb leszek. Konokul keresem a hibák okát. Tavasszal, amikor a Tatabányától kikaptunk, tudtam, hogy a fejekben nincs minden rendben. Azonban hagytam magam rádumálni, hogy akkor ne lépjek. Elhitették velem, hogy minden rendben van. Most már nem leszek ilyen szemellenzős.- Mészöly Géza és Bicskei Bertalan ment. A példák azt bizonyítják, hogy mégsem az edzőkben volt a hiba.- A bajnokság elvesztésében igenis szerepe volt Mészöly Gézának. Bicskei pedig önként állt fel, nem én küldtem el.- Mészöllyel a szurkolók is rokonszenveztek.- Fenntartom korábbi állításomat. Tény, hogy a mostani rossz teljesítményért döntő mértékben a játékosok a felelősök.- Térjünk vissza az elhallgatott büntetésekre.- Sohasem voltam az a típus, aki a szőnyeg alá söpri a problémákat. Ha így folytatódik, annak biztos lesznek még következményei. Most nem kollektív büntetés történt, hanem személyre szóló. Maradjunk ennyiben.- Néhány hete azt mondta, ilyen eredményeket névtelen tizenhét-tizennyolc éves ifistákkal is el tud érni az Újpest. Azt is hozzátette, még velük sem lehet kiesni ebből a gyenge magyar élvonalból.- Akkor nagyon sarkítva fogalmaztam, de az állításomat változatlanul fenntartom. A magyar labdarúgás nincs abban a helyzetben, hogy bárki előtt is térdre essenek a vezetők.- Nem gondolja, hogy herdálják a játékosok az ön pénzét, s a Fradi sorsára jut a klub?- A legfontosabb a gazdasági racionalitás. E téren szigorú rend van nálunk. Ötszázmilliós adóssággal vettük át a káeftét másfél évvel ezelőtt. Ezt törlesztettük, és köztartozásunk sincs. Hozzáteszem, hogy nem is tudtunk nagy nevet szerződtetni, de ennél fontosabbnak tartjuk a stabilitást. A jövőben ide csak valóban tehetséges fiatal magyar labdarúgók jöhetnek, és olyan külföldi profik, akik átlagon felüli teljesítményre képesek.- A szurkolótábor kemény magja ellen hogyan próbál fellépni?- Azt, hogy darabokra szednek egy buszt, felháborítónak tartom és elítélem. Ám ami a pályán kívül történik, azzal nem tudok és nem is akarok foglalkozni. A Megyeri úti stadionon belül szigorúbb szankciók várhatók. Az MLSZ megengedte, hogy vasárnap Szusza Ferencre otthon emlékezzünk. Felhívtam a szurkolók figyelmét arra, hogy a szövetség részéről ez egy egyszeri kedvezmény, mondhatnám, gesztus. Amellyel élni és nem visszaélni kell.- Végezetül beszéljünk Rajczi Péter helyzetéről.- Amíg nem döntötte el, hogy hol folytatja a pályafutását, a mi álláspontunk is merev. Nem edz- het az első csapattal, ugyanis nem tagja a felnőtt keretnek. Amennyiben ragaszkodik az Újpesthez, tárt karokkal várjuk vissza. De végre döntse el, itthon vagy külföldön akar játszani. ■ Gyenes András ILYEN VOLT IRAM Senki sem szenvedett sérülést SZÍNVONAL £ ± Két Vasas-gól, és más semmi HANGULAT >_ A hazai hívek azért megtapsolták a fiúkat JÁTÉKVEZETŐ ^ fa Sápi Csaba alig izzadt meg a meccsen 'MfeaSSP