Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-04 / 181. szám

14 somogyi hírlap - 2006. augusztus 4., péntek NYUGDÍJASOK A török uralom emlékműveinél jártak a polgári klub kirándulói Szervezkedő nagyasszonyok jelkép Böhönyén indult útjára a főnixmadaras stafétabot Augusztus 31-ig kell benyújtani a távhőtámogatás iránti igényeket Baranyai tájakra látogatott nem­rég a Kaposvári Polgári Nyugdí­jas Klub negyvenöt tagja. A Szi­getvár határában levő Zrínyi- Szulejmán emlékműnél álltak meg először. A monumentális alakokat körbe járva megállapí­tották, nem bosszúszomjas a ma­gyar ember, leigázójának is meg­bocsát Ehhez persze kell négy-öt­száz esztendő. Innen Pécsre vitt az útjuk, a Kossuth tér, a belváros templomait, nevezetességeit néz­ték meg. Máriagyüdön a kegy­templomban imádkoztak, egyhá­zi énekeket énekeltek. ■ Négy-ötszáz év elmúltával meg­bocsátottunk a törököknek. Szomorúan látták ezután a sik­lósi vár lepusztult állapotát, az oda nem illő alkalmi kiállításo­kat. A nagyharsányi kőfejtő szo­borparkjába mentek ezt kövező- en, majd Villánykövesden frissül­tek fel pohárka borokkal lemosva az út porát. Hazafelé a Mohács melletti Sátorhelyen tartották az utolsó megállót. Az 1526-os nem­zeti tragédiának Köö Pál kopjafá­ival kegyeletes emléket állító me- mentó előtt tisztelegtek. Egy kedves családi esemény­ről is megemlékeztek út közben a polgári klub tagjai, Rozner Fe­rencet és hitvesét köszöntötték szeretettel hatvanadik házassági évfordulójuk alkalmából. A nagyasszonyok somogyi egyesületének alapító okiratát vitatták meg a böhönyei megbeszélésen. Kőröshegyen és Igáiban is tárgyalnak majd erről Tanácskozást tartottak pénteken Böhönyén a so­mogyi nagyasszonyok. Katona Csongor A hetvenkilenc tagú, tiszte­letre méltó közösség Dél-So- mogyban élő tagjai vettek részt a megbeszélésen. A töb­biek a közeljövőben sorra ke­rülő kőröshegyi és igali ösz- szejövetelen vitatják meg az egyesület alakításának tervét. Bottáné Gajdon Nárcisz, a nagy­asszonyok megyei tagcsoportjait összefogó Főnix egyesület elnö­ke a szervezet mostoha helyzeté­ről beszélt. Kevés a támogatás, a nők sajnos még mindig nem kap­ják meg a nekik járó tiszteletet, el­ismerést. Követésre méltó jó példaként említette azonban Somogyot. A megyei önkormányzati hivatal idén is kétszázezer forinttal tá­mogatta a nagyasszonyok közös­ségét, A Főnix elnöke szólt arról is, hogy sokak örömére még az idén megrendezik a falusi asszo­nyok országos találkozóját. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke nevében Stikel János vezető főtanácsos köszön­tötte a tanácskozás résztvevőit, méltatta településükön kiérde­melt tekintélyüket, áldozatos közéleti szerepvállalásukat. He­lyeselte az egyesület alakításá­nak tervét. A rendezett jogi for­ma ugyanis új lehetőségeket nyit meg a közösség előtt. Java­solta létszámuk bővítését is, hi­szen minden településen van olyan köztiszteletben álló asz- szony, aki érdemes a cím elnye­résére. A megbeszélés résztvevői megtárgyalták az egyesületala­pító tervezetet, támogatták az el­képzelést, de nem döntöttek, mert azzal még megvárják a kőröshegyi, valamint az igali ta­nácskozáson részt vevőknek a véleményét Díszes fafaragással, egy főnix- 1 madaras bottal lepte meg a talál­kozó résztvevőit Tóth Mihály, Böhönye nagyasszonyának férje. Az egyelőre csak egyszerűen stafétabotnak keresztelt farag- ványt (a találó elnevezést még keresik) elviszik a nagyasszo- } nyok minden jelentősebb ren- j dezvényére és szalagot kötnek a jelképre. Az első szalag a múlt héten pénteken Böhönyén került a stafétabotra. Távhőtámogatásra jogosultak - más ellátási csoportokba tarto­zók mellett - a nyugellátásban, baleseti nyugellátásban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesü­lők, ha háztartásukban távhő­szolgáltatást vesznek igénybe és az egy főre jutó havi jövedelmük nem haladja meg az 51 ezer 600 (egyszemélyes háztartás esetén a 77 ezer 400) forintot. A támogatás 2006. október 1- től december 31-ig terjedő időre állapítható meg, ha a kérelmet augusztus 31-ig benyújtják. Ezután az igénylés hónapjá­nak első napjától kapható támo­gatás, amelynek összege 2500 fo­rint havonta. Nyúlból készített ételek versenyét rendezik Jákoban Augusztus 19-én, szombaton nyúldáridóra, sütő-főző vetélke­dőre várja a klubok, egyesületek csapatait, a vállalkozó kedvű ínyesmestereket a Jákói Hagyo­mányőrző Nyugdíjas Klub. A rendkívül tápláló és számtalan változatban készíthető nyúlételek főzőversenyét most rendezik elő­ször. Három értékes tárgyjutalom lesz a legjobbak díja. A jelentke­zéseket augusztus 14-ig várják a (30) 262-1618-as telefonon. HIRDETÉS Válassza a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját! Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80-200-434 MEGÚJUL AZ IRÁNYI DÁNIEL UTCAI LOTTÓZÓ! Tájékoztatjuk kedves játékosainkat, fogadóinkat, hogy Kaposváron, az Irányi D. u. 3/c szám alatti lottózó felújítási munkálatok miatt 2006. augusztus 7. és 2006. szeptember 14. között az Irányi D. u. 12-14 szám alatti üzletben változatlan nyitva tartás mellett várja a játszani és nyerni vágyókat. A felújított lottózó 2006. szeptember 15-én kerül megnyitásra. ÍZERÍNÍiíJMÉK ZRT. PÉCSI TEBÚIETI IGAZGATÓSÁG Stel ÓRIÁSI $ r SUZUKI KEDVEZMÉNYEK! A készleten lévő Swift és Ignis típusok továbbra is ioné. isoe. 200e, 300e. 400e Ft KEDVEZMÉNNYEL Új autók 0 Ft önerővel, 10% kedvezménnyé akár Casco mentesen! (THM: 4,1°/crtól) Egyes modellekre a kedvezmények összevonható A minőség és az ár mindig együtt jár! Az Ön megbízható partnere a Kanizsai Suzuki Márkakereskedés, 8800 Nagykanizsa, Balatoni út. Tetefon/fax: 06-93/310-310. E mail: suzukikanizsa@axelero.hu APRÓHIRDETÉS SZOLGÁLTATÁS ZUHANYFÜLKÉK, kádkabinok, WC-válaszfalak egyedi és normál méretben, bármilyen kialakí­tásban. Ingyenes felmérés, beszerelés. Telefon: 06-20/45-44-552 *179437* * TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújítá­sa mintás bitumenlemezzel, 20% nyári kedvez­mény, 15 év garancia, kedvezményes hitellehe­tőség! Telefon: 06-20/9959-700. *180488* FUTÁRSZOLGÁLAT naponta Kaposvár-Pécs útvonalon. Kiscsoma- gok szállítása. Telefon: 30/904-1363. *180890* AKCIÓ 45-85% REDŐNY! Szúnyogháló, napellenző, h. ajtó, szalagfüg­göny. Telefon: 70/617-0760. •181057* ÁCS-TETŐFEDŐ munkát vállalok, ingyenes ár­ajánlat, garancia. Telefon: 06/20/515-6189. • 181578* TÁRSASÁGOK, egyéni vállalkozók teljes körű könyvelése, bérszámfejtés, hatóságok előtti képviselet, elektronikus bevallással. Telefon: 06-20-546-6808 •1725340* ÚJRA Kaposváron a híres szegedi jósnő. 2006. augusztus 7-től 9-ig. Előzetes egyeztetés: 06- 20/315-1023. *181616* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, árnyékolók au­gusztusban 60-85%-os áron. 82/320-234. •181661* TETŐCENTER Bt. Palatetők bontás nélküli felújí­tása mintás bitumen lemezes szigeteléssel, 15 év garanciával. Telefon: 06-30/606-6733. •181692* FEHÉR REDŐNY Legkedvezőbb áron közvetlenül a ©ártótól. Re­luxa, h.ajtó. Telefon: 30/947-5672 *181752* PALATETÖ-FELÚJÍTÁS bitumenes lemezzel 1900 Ft/m2-töl garanciával. 06-30/234-9135 •181816* KÁRTYAVETÉS, horoszkóp. 30/552-4329. •181996* PALATETŐ FELÚJÍTÁSA, színes-mintás zsindely­tekercs ragasztása. Lapostetö szigetelés. Telefon: 06-20/553-2800. DR. RÁK TIBOR szülész-nőgyógyász augusztus 1-jén rendelését és rendelési idejét kibővítette. Új rendelőben is várja betegeit a Bajcsy-Zs. u. 54/B alatt (Gekkó Étterem mellett). Hétfőn 16 órától, szerdán 18 órától. Telefon: 30/993-6779. A Seffer-Renner magánklinikán a rendelés zavar­talanul folytatódik a szokott időben.-------.------- *181993* VEGYE S DUNNÁT, párnát 4800 Ft/kg-ig, antik bútoro­kat, festményeket, faliórát veszek. Házhoz me­gyek, kp-val fizetek. Telefon: 30/5133-266. •171337* TAPÉTABORDŰRÖK 50% kedvezménnyel. Banelli Tapéta Szaküzlet Kvár, Honvéd u. 27. •178766* FIGYELEM, akciós akác tűzifa 20-327-5596. *181564* NYÁRI VÁSÁR a Méteráru Boltban. Színes pamutvásznak 350 Ft/m, selyemanyagok 450 Ft/m, gyűrtselymek 500 Ft/m, lenvásznak 800 Ft/m, 3 m-es musz­linfüggönyök 800 Ft/m, amíg a készlet tart. Kaposvár, Kisfaludy u. 17. és Burda Méteráru, Somogy Pavilonsor. *161617* ELÖLTÖLTŐS Zanussi mosógép, 35 KV-os ter- moform gázkazán olcsón eladó. 84/322-738. *181760* KEMÉNY tűzifa kugli 1000 Ft-tól éger, akác. Telefon: 70/565-2808, 30/214-0833. •181825* VADÁSZFEGYVEREK olcsón eladók. Telefon: 30- 569-5275. *181872* CIPŐAKCIÓ -30% minden nyári utcai lábbelire. Step by Step Ci­pőbolt Kaposvár, Honvéd u. Patkó Űzletház. •181995* ALBÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI igényes lakás kiadó 20/245-3793. *180852* KAPOSVÁRON Honvéd utcai 3 szobás, nappalis tégla lakás kiadó. Telefon: 06-30/994-0531, egész nap. KAPOSVÁRON 1 szobás egyedi gázos bútoro­zott garzon hosszabb távra kiadó. Telefon: 2°/478-6212 2 SZOBÁS lakás kiadó a Kinizsi Ltp-en augusz­tus 15-től. 27000 Ft + rezsi + kaució. Telefon: 06-20/548-1627. •181979* BUDAPESTEN, a kelenföldi pályaudvartól 5-6 percre, az Etele úton szoba kiadó. Telefon: 06- 30/479-7813. •181980* TÁRSKERESÉS SZABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: 30/287-3913. *181712* SZABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: 70/629-6827 •181920* FÜGGETLEN férfi 30-40 év közötti höl© jelent­kezését várja. Telefon: 06-30/478-8400. *181971* ÁLLAT AKCIÓS tojógyúk-vásár! 200 Ft/db reggel 6 órától 20 óráig, amíg a készlet tart. Telefon: 06-30/9971-685, Gősfa, Felszbadulás út. •181768* SÜLDŐK eladók. Telefon: 06/70/212-8479. •181771* BORJAK, zab eladó Kőröshe©. 30/5799-448. *181823* LABRADOR fekete kankutya három hónapos törzskönyvezett eladó. 06-30/9377-522. *181843* PULI kiskutyák eladók. Telefon: 30/298-4687. *181913* NÉMETJUHÁSZ kiskutya eladó. 30/746-9130 *181961* ELADÓ 5 éves nehéz kanca. 82/718-327. *181987* ELŐNEVELT liba akcióban! 70/563-5954. • •182004* ÁLLÁST KERES ÉRETTSÉGIZETT "B-C" sofőr minimálbérért el­helyezkedne. Telefon: 30/349-1320. *181964* ELTARTÓT KERES GONDOZÓT keresünk házért. 82/357-628. *181734* APRÓ-CSEPRŐ CSEREPKALYHA olcsón eladó. Telefon: 06/ 30/300-5089. BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítéskivitelezést vállalunk. Telefon: 06-20/424-4218. *181594* GARÁZS ZARANYI ltp-en garázs kiadó. 70/454-6104. *181113* KAPOSVÁR, Kisfaludy u-i garázssoron garázs el­adó. Telefon: 30/351-7407. *181978* MEZŐGAZDASÁG Nedves kukoricát vásárolunk 2006 ok­tóber 1-jétől 20.000 Ft/to + Áfa áron, pincehelyi telephelyre beszállítva. Fize­tés az átvételtől számított 8 napon be­lül. Érdeklődni: 06-74/406-043-as tele­fonszámon 8-tól 16 óráig munkana­pokon. *181270* a AKCIÓS cefrének való almavásár 25 Ft/kg. Telefon: 82/577-066, 06/30/2560-777. •181825* PÉNZPIAC AKCIÓS hitelek 1%-os kamattól. PL: 5 M Ft 18214 Ft/hó. Életforrás Bt. 20/598-7602. •181489* ANYAGI gondjai vannak? Hitelre van szüksége? Hívjon! In©enes ügyintézés 30/641-1150 •181848* SZEMÉLYI hitelek (bárosok részére is) vállalko­zói hitelek Kft, Bt, cégek részére (fedezet nél­kül is)! 20/320-9673,9-18 óráig H-P. •181966* RENDEZVÉNY MA GYÉKÉNYESEN a Zöld Sasban Gold Bál. Sztárvendég: Groovehouse. •181905* ÜZLETHELYISÉG ÜZLETHELYISÉGEK eladók Kaposváron a Béke u-i üzletsoron. Telefon: 30/252-4777.-------~------------------------------— *181998* *181943* *18 1813*

Next

/
Thumbnails
Contents