Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-31 / 204. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK 2 MEGYEI KÖRKÉP Lépésenként a közösségért értékmentés Turisztikai kezdeményezés Somogy és Zala határán Bújócska a parkban. Az iharosberényi cédrushoz gyakran járnak egész osztályok, hogy megcsodálják a hatalmasra nőtt növényritkaságot Szívesen húz túracipőt? nagy lászlőné kaposvári fő­állású anya: Úgy gondolom, az egészséges életmódhoz hozzátartozik, hogy rend­szeresen sportoljunk, illetve mozogjunk. Ennek egyik formája lehet akár egy hét­végi túrázás is, de a csalá­domnak sajnos erre nincs ideje. Gyermekeim nevelése mellett a házimunkák teszik ki a napom nagy részét Ter­mészetesen korábban mi is rendszeresen jártunk a kö­zeli parkerdőkbe. TÓTH TAMÁS ságvári tanuló: Az ismerőseimmel, a bará­taimmal és a családdal is sokat járunk túrázni, s el­sősorban Siófok környékén, illetve a Somogyi-domb­ság területére megyünk el egy-egy hétvégén. A nyári időszakban ha az időjárás is engedi, akkor havonta kétszer biztosan túrázunk. Véleményem szerint egy kis mozgás nem árt senki­nek, sőt ez hozzátartozik az élethez. Horváth Gábor kaposvári felszolgáló: Közel öt éve már, hogy rendszeresen já­rok túrázni. A közeli park­erdők igaz, hogy csende­sek, de én mégis elsősor­ban a nyugodt, hegyvidé- kes, dimbes-dombos helye­ket kedvelem távol a város zajától. A munkámból adó­dóan akkor megyek túráz­ni, amikor van rá időm, s általában hétvégén tudom megtenni mindezt. Somogyi és zalai települé­sek összefogását reméli egy lelkes helytörténész, tiki a két megyén átnyúló Kani­zsai-dombhát értékeit tárná a túrázók elé. Az általa meg­álmodott túraútvonalak egyben három erdésznek is emléket állítanának. Varga Andrea Közös turisztikai mozgalmat szerveznek Somogy és Zala ha­tárán. Az ötletgazda a pogány- szentpéteri származású, napja­inkban Nagykanizsán élő Pintér István, aki elképzelésének meg­nyerte a surdi polgármestert, De­zső lánost is. Az általa Metzl Ka­mill, Pagony Károly, Véghely Fe- renc-emléktúra címmel jelölt azákányi erdőben emléktáb­lája van Pagony Károlynak és Metzl Kamillnak, s hamaro­san lesz Véghely Ferencnek is. A Pogányszentpéterhez köze­li Szentpáli-erdőben egykor mozgalom a térség természeti szépségeit mutatja be a túrázók­nak, illetve azokat a telepített nö­vénykerteket, amelyeket a moz­galom címadó erdészeinek kö­szönhetünk. A Kapizsai-dombháton futó útvonal három nagyobb részre tagolható. Az első főbb állomá­sai: Surd-Belezna-Őrtilos-Zá- kány, a másodiké Liszó-Ágnes- lak-Gágy-Csurgónagymarton, a harmadiké Nagykanizsa-Ma- gasdpuszta-Pogányszentpéter- Szentpáli-Sukorodi erdő-Iharos- berény-Iharos. Pintér István el­mondta: autóbuszsofőrként és kerékpárosként nap mint nap bejárta ezeket a területeket, s elhivatott helytörténet-kutató, amit a kaposvári múzeumban és a budapesti néprajzi múze­umban fellelhető 3-4 ezer olda­templom és cölöpvár állt 1896-ban Inkey József emlék­táblát állíttatott ide, amit 1945- ben ledöntöttek. A rendszer- váltás után helyieállították, ám 2001-ben valaki ellopta. las anyaga is bizonyít. Támoga­tónak - leginkább az erdészek emléke miatt - a Sefag Zrt.-t és a Zalaerdő Zrt.-t szeretné meg­nyerni, de elsősorban nem pénz, hanem szándék kérdése a mozgalom elindítása. Ám a tenni akarás - egyelőre - a za­lai részen nagyobb. Pedig a kez­deményezés tíz somogyi telepü­lést érintene. Közte például az iharosberényi parkot, amely­nek különlegessége az 5,2 mé­ter kerületű himalájai cédrus és a 670 centi törzsű mamutfenyő, de található még itt tulipánfa, vasfa és erdei fenyő is. Számos növényritkaságot láthatunk az iharosi egykori Inkey-kastély parkjában, a település közelé­ben lévő Ágneslaki arborétum pedig - a három irányból halas­tavakkal határolt, kilenchektá­kezdeményezték az ágneslaki arborétum védetté nyilvánítá­sát Az arborétum különlegessé ge, hogy a cirbotya-, balzsam-, japán és kaukázusi fenyők mel­lett cédrusok és ciprusok színe­ros félsziget - a mediterrán vi­lágot idézi. Báró Inkey Pál el­képzelései szerint alakította ki a morvái származású Metzl Ka­mill főerdész. Érdekessége az Amur menti parásfa, amelyet a krónikák szerint Pagony Károly főerdész, Metzl Kamill tanítvá­nya és munkatársa hozott ide oroszországi hadifogságból, más magokkal együtt a ruhájá­ba varrva.- Ezek az útvonalak egy 800 méteres szakasz kivételével ke­rékpárral is bejárhatók - mond­ta Pintér István, aki a térség szállásadóit is megkereste és gondoskodott a világhálón tör­ténő népszerűsítésről is. Ha a mozgalom beindul, újabb - Porrog környéki - települések­kel és látnivalókkal szeretnék gazdagítani. sítik a növényvilágot, valamint ámbrafa, pimmistölgy, juhar, tulipánfa és liliomfa gazdagít­ja a pazar környezetet. Nevét Inkey Pál jeleségéről, Sztan- kovánszky Ágnesről kapta. BJíllftiulifiEBM Alsóbogát az általános is­kolások tankönyveinek költségeihez hozzájárul a település önkormányzata, így a szülőknek 5,5 ezer forintot kell fizetniük, s a fennmaradó különbözetet az önkormányzat fizeti majd - mondta Sülé Tibor polgármester. A közép- és főiskolások egységesen hat­ezer forintot kapnak, (mg) Baté mintegy 600 ezer fo­rinttal támogatta az ön- kormányzat a település ál­talános és középiskolása­it, valamint a felsőoktatá­si intézmények hallgató­it. Emellett az óvodásko­rú gyerekek 2 ezer forin­tos önkormányzati támo­gatást kaptak - tájékozta­tott Zsalakó Ernő polgár- mester. (mg) Berzence hagyomány im­már évek óta, hogy Barát­ság-táborba mennek a Sze­retet Szociális Otthon Pszi­chiátriai részlegének a la­kói. Ezúttal öt napot tölte­nek Sziágyon szép termé­szeti környezetben. Beszél­getések, kirándulások, kö­zös főzések tarkítják a programjukat, (va) Kaposvár-Budapest az ere­deti ütemtervnek megfele­lően zajlik az Idei terület­alapú támogatási kérel­mek feldolgozása az MVH- nál. Hazánkban az idén 204 ezer gazdálkodó vagy mezőgazdasági üzem nyújtott be igénylőlapot - közölte szerdán a Mező- gazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal. A kérelmek formai ellenőrzése befeje­ződött, s időközben elin­dultak a helyszíni ellenőr­zések is. Ez azt jelenti, hogy az egységes terület­alapú támogatás decem­berben esedékes kifizeté­sét egyelőre semmi sem hátráltatja, (hm) Kastélyosdombó lelkészi hivatal épült a kis telepü­lésen. A beruházás költsé­ge mintegy 2,5 millió fo­rint volt, amelyet a vissza­kapott református iskola árából fedezett az önkor­mányzat. Az egyházi épü­letért szeptember 10-én ad hálát a gyülekezet Ba­logh Tibor esperes szol­gálatával. (ga) Ellopták az erdei emléktáblát Zákányban Védettséget akarnak a grófné arborétumának Gyurcsány: kis pénzből jobb szolgáltatásokat Népvándorlás indult a peremfalvakba csali Olcsó telkekkel várják a Kaposvár környéki települések az új lakókat A miniszterelnök azt is ígérte: az államapparátusban már január­tól életbe lép a teljesítményalapú bérezés, aztán fokozatosan a köz­szféra egyéb területein. Szavait félhangos moraj fogadta...- Azt mondják az adófizető polgá­rok ma a közigaz­gatásra: drágák va­gyunk és úgy te­szünk, mintha az ügyfél volna miér­tünk és nem fordít­va - szembesítette hallgatóságát a valósággal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Siófokon. Aztán úgy folytatta a jegyzők és köz- igazgatási vezetők előtt: - Egy 100 négyzetméteres raktárát üze­meltető társaság bejegyzéséhez nálunk sokszorta több adminiszt­ráció és idő kell, mint például Por­tugáliában. Van olyan európai or­szág is, ahol egy cég bejegyzésé­hez 54 perc kell. A miniszterel­nök arról is beszélt: pénzügyi ösztön­zőkkel veszik rá a megyei önkor­mányzatokat, hogy adják át intézmé­nyeiket a települé­seknek, vagy ala­kítsák régióssá. A jövő év végéig a rendőrségtől az adóhatóságig sok szervezet átalakul így. A jegy­zőknek pedig a tervek szerint a kistérségekben akadnak igazán feladataik. ■ Fónai Imié Az önkormányzat ötvenkét telket alakított ki, ahol 48 családi ház és négy, négy-hat lakásos sorház épül a közeljövőben. A falu a Bel­ügyminisztériumtól 65 millió fo­rintot kapott infrastrukturális fej­lesztésre: a teljes összeget a majda­ni vevők támogatására fordítják.- A teljesen közművesített tel­kek ára négymillió forint - foly­tatta Ádám László. - Minden vá­sárló 1,25 millió forintnyi támoga­tást kap a falutól. A lakóparkban háromféle ház­típus közül választhatnak a maj­dani tulajdonosok: a sorházak­ban épülő, 68 négyzetméteres if­júsági lakásokért 10,34 millió fo­rintot, a könnyűszerkezetes csalá­di házakért tizenkettőt, míg a tég­lából épültekért 14 milliót kell le­szurkolnia a vevőknek.- Rengeteg az érdeklődő - állí­totta Ádám László. - Főleg albér­letben élő kaposvári fiatalok jön­nének: az itteni épületek tör­lesztőrészletei nagyjából meg­egyeznek mostani albérleti díja­ikkal. Természetesen nemcsak a fiatalok j árnak jól, az önkormány­zat is profitál az új lakókból, hi­szen nő a település lélekszáma, s ezáltal a működőképesség is. Hasonlóképpen, mint Ka- posújlakon. A megyeszékhelytől alig négy kilométerre fekvő falu­ra lassan ki lehet tenni a megtelt táblát: Kaposmérő felé már nem tudnak továbbterjeszkedni, a Pe­tőfi utca utolsó háza már a mérői szántóföldekkel határos.- Folyamatos a bevándorlás - táj ékoztatott Rózsás Gyula polgár- mester. - Szinte minden hónapra esik egy-két költözés. Jóval ol­csóbbak a telekárak, mint Kapos­váron, és nem vagyunk mesz- szebb a központtól, mint mond­juk a fürediek. Ennek megfelelően rengeteg fi­atal döntött úgy, hogy Újlakon épít házat. Két év alatt nőttek ki a földből a Petőfi és Deák utca új, modern házai.- Mindenképpen zöldövezet­ben akartunk élni a gyerekek mi­att - mondta Bódis Attiláné, aki három éve költözött Újlakra csa­ládjával. - Eleinte Füredben gon­dolkodtunk, ám valaki azt taná­csolta, nézzünk szét Újlakon is. Kijöttünk a faluba és beleszeret­tünk. Jó a levegő, közel a város, és itt el merem engedni a gyereke­ket, nem kell folyamatosan figyel­nem rájuk. Falun ugyanis a szomszédokra is számíthat az ember. Főképpen Újlak új részén, ahol nagyon családias a hangulat: a hasonló korú kiköltözők hamar belakták az utcákat, s rengeteg közös programot szerveznek.- S nem mellékesen jó hatás­sal vannak a régiekre is - tette hozzá Rózsás Gyula. - Ők is jobban figyelnek a tisztaságra, a portájuk állapotára. Ezzel pe­dig a régi házak is felértéke­lődnek. ■ Vas András ■ Gyurcsány Fe­renc: az keres­het többet a jö­vőben a közszfé­rában is, aki jobban tejesít.

Next

/
Thumbnails
Contents