Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-30 / 203. szám
2 HMM NNN BHEEEBBgEBEa Biztonságban érzi magát? Kiss Melinda tanuló, Marcali: - Teljesen biztonságban érzem magam a lakóhelyemen. Szerencsére nem történt még a környékünkön semmiféle bűn- cselekmény, úgyhogy nincs mitől félnem. Ráadásul mindig látok a közelemben rendőröket, akik folyamatosan járőröznek vagy autóval, vagy gyalogosan. Van belőlük bőven, nem kell tartani a bűnözőktől a jelenlétükben. mohai Balázs fotóriporter, Budapest: - Egyáltalán nem érzem magam biztonságban Budapesten. Az aluljárókban és a villamoson is rendszeresen leszólítják az embert és cigit vagy pénzt kérnek, persze nem éppen kedvesen. Sokszor mást is akarnak. A szórakozóhelyeken pedig mindig belekötnek a bulizni vágyó fiatalokba. Az egész város közbiztonsága úgy rossz, ahogy van. BÍRÓ diána tanuló, Kapos- füred: - Az utca, ahol lakunk, nem éppen biztonságos. Többször is előfordult már, hogy valamelyik családi házba betörtek. Hozzánk is megpróbáltak már egyszer bejutni. Feszegették a zárat, próbálkoztak, de szerencsére nem sikerült. Esténként, amikor megyek hazafelé, félek rendesen, ezért ha lehet, inkább nem egyedül járok. MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 30., SZERD/ mnnmmmmnmmnmmmmnmmmnmnmmmmmmmmnmmmmmí Az elmúlt évek alatt megduplázódott az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási igénye. Idén már majd kétmilliárd forintot hiányoltak költségvetésükből a somogyi települések. Fábos Erika Azt, hogy melyik település jogosult az önhikis támogatásra, a költségvetési törvény pontosan szabályozza. A lényegét pedig úgy lehetne összefoglalni, hogy az az önkormányzat kaphat, amelyiknek a működési bevételei kisebbek, mint a kötelező feladataiból származó kiadásai. Ilyen idén a 245 somogyi településből 114 volt. jelentős összeghez - legalább harmincmillió forinthoz - jutott hozzá, Barcs, Balatonszentgyörgy, Berzence, Gamás, Kadarkút, Ka- rád, Vése, Nagyatád, Somogyvár és Tab. Az önhikis „dobogóra” Nagybajom 61 millió, Marcali 80 millió forinttal került fel. A legtöbb pénzt pedig Csurgónak ítélték meg: 135 millió forintot kapott a település. Bihariné Asbóth Emőke, Csurgó polgármestere azt mondta: kétes ez a dicsőség és nem a szerencsének köszönhető, hanem annak, hogy a pályázat elbírálói értékelik azokat az erőfeszítéseket, amiket az önkormányzat azért tett, hogy ne legyen fizetés- képtelen. A szigorú ésszerűsítéseknek és takarékoskodásnak köszönhetően a város nemcsak hogy elkerülte a csődöt, de gazdálkodása már egyensúlyba került. A 135 millió forint pedig a polgármester szerint csak első hallásra sok. Az összeghez ugyanis havonta jut hozzá a település és fel is éli a város. Az önhikis támogatást ugyanis nem egy összegben, hanem úgy vehetik igénybe a települések, hogy a korábbi évben megítélt összeg arányos részeit havonta előlegként folyósítják. Fonai Tibor, az Államkincstár somogyi igazgatója azt mondta: a települések vezetőinek van már gyakorlata az önhikis pályázatok elkészítésében, ezért az ritkán fordul elő, hogy olyanok kérnének előleget, akikről később kiderül, nem illeti őket. Idén mindössze öt település, Szorosad, Fonó, Magyaregres és Kereki járt pórul, nekik visz- sza kellett fizetni az előleg egy részét. A tapasztalat az, hogy az ön- kormányzatok mindent megtesznek, hogy hozzájuthassanak az önhikis pénzekhez. Ezzel ugyanis ki lehet egészíteni az állami normatívát. Idén pélENNYI JUTOTT SOMOGYBA Igénylő igényelt önkormányzat támogatás (eR) 2000: 130 2134963 2002: 137 1387 911 2003: 121 1878 006 2005: 111 1 187 490 2006: 114 1833 073 dául azok voltak a szerencsés önkormányzatok, akik nehéz helyzetben vannak. Az önhikis alapokból ugyanis hozzájuthattak a közalkalmazotti béremelés fedezetéhez. így fordulhatott elő, hogy a tavalyinál jóval több pénzt kaptak a jogosultak. Igaz, olyan somogyi település is van, amelyik nehéz helyzete ellenére sem használta ki a lehetőséget. Fonyód napi fizetési gondokkal küzd, mégsem készített önhikis pályázatot, pedig megtehette volna. Az önhikire vonatkozó szabályozás egyébként sokat szigorodott az elmúlt években. így például tételesen el kell számolni az önkormányzatoknak a pályázaton elnyert összegekről és az adóbevételeikről is, de az önkormányzati intézmények kapacitásának kihasználtságát is ellenőrzik. Ha nem elég kihasznált az iskola vagy a szociális intézmények, nem jár az önhikis segítség. mmmsmm Balatonszárszó a kereszténység és a kultúra nem egyeztethető össze a globalizációval - mondta Bogár László, a Károli Gáspár Református Egyetem közgazdásztanára a református értelmiségiek bala- tonszárszói találkozóján. Úgy vélte, példátlanul mélyen szembenálló közösségek küzdenek egymással. (fi) Balatonszemes gróf Hunyady lózsef unokája adta át az idei Hunyady-díjat, amit a hagyományoknak megfelelően a településért sokat ténykedők kaphatnak. Ezúttal ketten vehették át a díjat: Czirják Mariann, a szemesi Fürdőegyesület vezetője, valamint Mischl Antalné nyugalmazott pedagógus, (fi) BiiSSÍi ELSŐ ALKALOMMAL támogatja a település ön- kormányzata az országos mentőszolgálatot. A közel tízezer forintos adomány egy alapítvány segítségével jut majd el a mentő- szolgálathoz, amelyet a fenntartási költségek csökkentésére fordítanak - tájékoztatott Szegvári lózsef polgármester, (mg) Kaposvár százhuszonöt kaposvári újszülött nevét és születési idejét tartalmazó, levél alakú bronztáblát helyeztek föl kedden a városligeti életfára. A fát ez év májusában avatták föl, s eddig összesen 355 levél került föl rá. Kedden Szita Károly polgármester a 2004. december 19. és 2005. április 13. között született gyerekeknek adott át emléklapot, majd fólhelyezték a neveiket tartalmazó leveleket az életfára, (mk) Karád tizenhat liter, életet mentő vért adtak a kará- di önkéntesek. A vöröskereszt helyi szervezetének felhívására harmincnyolc donor jelent meg a polgár- mesteri hivatalban tartott véradásra, ahol egy személyt kiszűrtek az Országos Vérellátó Szolgálat kaposvári állomásának dolgozói. A véradásba új donort nem sikerült beszervezni. (kj) Lesöprik még a padlást is támogatás A települések több mint fele nem jön ki a pénzéből Boldog csurgói pillanatok. A kép csalóka, a szigorú takarékoskodás csak a legszükségesebb fejlesztéseket teszi lehetővé a kisvárosban Összefogott a hivatal a természetvédőkkel Hivatalos szervek és természet- védők közösen igyekeznek tenni a Dráváért. Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke elmondta: régóta harcolnak a drávai kavicsbányászat ellen, s most a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság is partner ebben, közös uniós pályázatot adtak be. A pályázat egy elméleti vizsgálathoz remél forrást, amely azt hivatott kideríteni, hogy a folyómeder szabályozását más módon is meg lehet-e oldani, természetkímélőbben. Megtudtuk: jelenleg a sodorvonalat úgy változtatják, hogy kavicsot szednek ki a folyóból, ezt szabályozási művek beépítésével ki lehetne váltani. A mederfenntartási munkálatok a hajózás szempontjából fontosak. Ugyanakkor a kavicsbányászat következményeként megváltozik a Dráva útvonala, a kanyarulatai, ezáltal a folyása is. A kavicsbányászat hozzájárul a gyors medersüllyedéshez, s ezzel a folyó menti területek kiszáradásához. Tönkreteszi a kavicszátonyokat, így értékes élőhelyek szűnnek meg. Veszélybe kerül a zátonyokon fészkelő kis csér, amely hazánkban csak itt fészkel és a drávai tegzes, amely a világon csak itt él. Az igazgatóságtól megtudtuk: a pályázatukat befogadták, de egyelőre tartaléklistára helyezték forráshiány miatt. ■ Varga Andrea Új helyiségek a szavazásra húsz utcában A Kaposvári Választási Iroda tájékoztatása szerint két kaposvári szavazókor lakói a korábbitól eltérő helyszínen adhatják le voksaikat az október 1-jei helyhatósági választásokon. A 24-es szavazókörben élők a városgondnokság épületében, a Noszlopy utca 12. szám alatt szavazhatnak. A 29-es szavazókor lakói pedig az élelmiszer- ipari szakközépiskola új épületében, a Baross utca 19. szám alatti szavazóhelyiségben adhatják le voksaikat. KékiZoltán, a választási iroda vezetője elmondta: a kisebbségi szavazókor az élelmiszeripari szakközépiskola Baross utcai, új épületében lesz majd. ■ Márkus K. HIRDETÉS_____________________________________________________ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054 Budapest, Zoltán u. 16.) a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV.4.)Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános pályázat keretében értékesíti a Kaposvár, Rákóczi tér Iksz alatti423/1/A/l hrsz-ű, iroda megnevezésű és a423/1/B/l hrsz-ú, garázs megnevezésű ingatlanokat. A pályázati felhívás teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőiének 2006. augusztus 30-án megjelent 35. számában, valamint a KV1 honlapián ( www.kvi.hu ) az „Árverések, értékesítés, pályázatok” címszó alatt olvasható. A pályázattal kapcsolatiján további felvilágosítást ad a Kincstári Vagyoni Igazgatóság DÓRIG. Kaposvári Kirendeltségén tuhászné Czink Ibolya főelőadó (telefon: +36 82/320-575), Fax: 36 82/416-217) Ajánlattételi lialáridő: 2006. október 10.10 óra. Az ajánlatokat a Kiíró DDRIG. Kaposvár Kirendeltség 7400 Kaposvár, Dózsa György u. 16. címén, a titkársági szobában kelj a megjelölt határidőig leadni. ^ 7631 Pécs, Északmegyer-dülő 2. KÉSZPÉNZÉRT személyautót TbI.: 72/54a-109, 70/314-3740 ^ vásárolnék 6 éves korig! ■ Skoda Suporb 1 9 PD TDI Elegance Tip 2004. 6 999 000 Ft ■Skoda Superb 1.9 PD TDI Limited 2003. 3 519 000 Ft ■ Skoda Fabia 1.4 Comfort 2000. 1 419 000 Ft g sfcfrj J Zj ? j ■Skoda Fabia 1.2 12VCIassic 2005. 1 949 000 Ft k B ! ■Skoda Fabia 1 212VCIassic 2005. 2 059 000 Ft l phpt hitpNpltPrhplt i«f ■ Skoda Falicia Van Plus 1999. 499 000 Ft Lene^mcMBiieniB^^ ■ Fiat Albea 1.2 HL 2003. 1 849 000 Ft ■Renault Megane 2.0 RT 1996. 1 089 000 Ft | ■Suzuki Swift 1.0 GLX 2000. 999 000 Ft HEBSBESJÉSsE^M »VW Caddy 1 4 1995. 490 000 Ft