Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-29 / 202. szám
14 KAPOSVÁR SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 29., KEDD HÍREK Tábor pályázati pénzből a halláskárosultaknak mintegy 200 ezer forintos pályázati pénzből és a megyei önkormányzat támogatásából valósulhatott meg a súlyosan hallássérült gyerekek tábora a kaposvári Duránczky módszertani központban. A kétnapos eseményt azzal a céllal rendezték meg, hogy felkészítsék a gyerekeket az iskolára, akik integrált körülmények között kezdhetik majd meg tanulmányaikat, (mg) Paplanok között rejtőzött a betörő IDEGEN FIATALEMBERT vettek észre a polgárőrök Kaposváron, amint a szúnyoghálót letépte és bement egy házba. Értesítették a rendőrséget és a kiérkező járőr fogta el a paplanok alá rejtőzött 18 éves kaposvári fiatalt. Ellene lopáskísérlet miatt megindult az eljárás, (sk) Hamisított jogsival vezetett a férfi Közúti ellenőrzésen kaptak el egy budapesti férfit a kaposvári rendőrök. A 41 éves férfit a dombóvári úton igazoltatták, amikor kiderült, hogy a nála lévő vezetői engedély nem szerepel az országos nyilvántartásban. (sk) Fehér tigrisek a porondon cirkusz Richter József társulata újra a somogyi megyeszékhelyen A kaposvári kórház száznatvanadik születésnapját is megünneplik Szerdától Kaposváron mutatja be idei műsorát a Magyar Nemzeti Cirkusz. A balatonlellei nyári előadások után ismét útra kel a cirkusz egy kilométeres karavánja, aminek első úti célja Kaposvár. Richter József Jászai Mari-díjas, arany érdemkereszttel is kitüntetett igazgatója elmondta: idén is vüágszámokat láthat a közönség. A megszokott régi ismerősök fellépése mellett számos újdonsággal is szolgál az előadás. Jól ismert a cirkusz látogatói előtt Sandra, a harmincéves elefánt, a lovak és az egzotikus állatok se- reglete. Láthatják Richter Flóriánt, a monte-carlói cirkuszfesztivál nagydíjasát is, aki ismét fellépő feleségével, Edith-tel szerepel az egyik műsorszámban.- Idén is különleges világszámot mutatunk be. Fellép az amerikai Susan Lacey idomár szibériai fehér tigriseivel. Ennek a fajnak egy példányát 1951-ben, Indiában fogták be. Ma mindössze kétszáz él belőle a világon, ebből tízet biztosan láthatnak műsorunkban. Természetesen klasz- szikus artista- és bohócszámokkal is szórakoztatjuk közönségünket. A Magyar Nemzeti Cirkusz augusztus 30-tól szeptember 3- « ig szerepel Kaposváron a Kapós § Plaza melletti sátrában. Az elő- g adások hétköznap 18 órakor, | szombaton 15 és 18 órakor, va- s sárnap 15 órakor kezdődnek. Szeretet a manézsban. Susan Lacey-t elfogadták a tigrisek, közöttük van olyan, amelyet kétéves kora óta ő nevel Tudományos üléssel egybekötött nagyszabású rendezvénnyel ünnepük pénteken a megyei kórház 160 éves jubileumát Kaposváron. A Kaposi Mór Oktató Kórház elődjeként, az első betegek előtt 1846-ban megnyílt kórházat közadakozásból, az 1831-1836-os kolerajárvány okozta rémület nyomán létesítették. Több mint másfél évszázad telt el azóta, hogy a ló ágyas ispotály folyamatos megújulással a dél-dunántúli régió egyik vezető egészségügyi intézményévé fejlődött. Napjainkban a kórház megelőző, gyógyitó- és rehabiütációs tevékenységét 832 aktív- és 150 krónikuságyon 19 klinikai, szakmai profil összehangolt működésével, 1000 szakdolgozóval, közel 300 orvossal, valamint 270 műszaki és adminisztratív területen dolgozó munkatárssal végzi. Az európai uniós és a hazai célkitűzéseknek megfelelően a magasabb szintű, egymást segítő, átjárhatóságot biztosító egészségügyi szolgáltatás érdekében, a Kaposi Mór Oktató Kórház - együttműködve a Kaposvári Egyetem Egészségtudományi Centrumával és a Seffer- Renner Magánkünikával - konzorciumot alapított. Az intézmény születésnapját pénteken ünnepük. Az eseményen az intézmény több orvosa is beszámol tudományos kutatómunkájának eredményeiről. 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tel.: p2/411-763,82/4224X0 www.penta.hu Dolce Vita - Olasz csemege a város szívében Az eredeti olasz élelmiszerek boltjában, a Dolce Vitában a durumlisztes. ízesített és rizslisztes tészták mellett tésztaszószok, olívabogyó, olívaolaj és különböző fűszerek is kaphatóak. Az olasz kávé szerelmeseinek is tartogat meglepetést az üzlet, hiszen amellett, hogy helyben is elfogyaszthatják, akár a vendég hőtartó pohárban magával is viheti - mondta Antal Attila üzletvezető. Az édességek kedvelői is megtalálhatják itt számításukat. Számukra lekvárokat, olasz édességeket, kekszeket, illetve bonbonokat kínál az olasz csemege Kaposvár szívében, a Berzsenyi utca 32-ben. ▲ Államilag támogatott lakáshitelek és j; <mKTje^ioSTiilm' 1 állami támogatások kedvező feltételekkel * legkedvezőbb feltételek, j a Nagybajom éa Vidéke Takarékszövetkezetnél s - akár jövettetem és l —~— ------------ ---------- APEH igazolás nélkül, k Ing atlan felújításra, vásárlásra elszámolás nélkül á * előzetes költségek nélkül i felvehető forint alapú, kiszámítható hitelek. ? - BAR lista nem akadály, ^ Ajánlatainkat keresse kirendeltségeinken! jj szeme yi itee L / j \ 1.000.OOÜ,-Ft Jr N&s Company Kft t f V 10 évre havi 14.600,-Ft \ í , tortesztoreszlettel [mM 12.94 %] ft 20/240-7403, 20/240-7550 A Kaposvár. Berzsenyi u. 44. tel: 82/527-130. Üzletkötők jelentkezését várjuk! M ŐSZI SÜSÜ AKCIÓS AJÁNLATI MEZŐGAZDASÁGI VASBOLT, Kaposvár, Ady E. u. 3. Tel.: 20/828-1653- szüretelő kádak 220-700 Mg 4 990,- Ft-tól- szölőzúzók+bogyózók: kézi 52 500,-Ft-tól elektromos 82 990,-Ft-tól- üvegballonok 5-54 Mg 860,-Ft-tól- müa. hordók 30-220 Mg 2 190,-Ft-tól- fa és műanyag borcsapok- parafadugók- kotyogok- elektromos szegélynyírók 4 900,-Ft-tól- benzines szegélynyírók 28 900,-Ft-tól- elektromos fűnyírók 9 900,-Ft-tót- benzin motoros fűnyírók 39 900,-Ft-tól- eletromos láncfűrészek 14 990,-Ft-tól- benzin motoros láncfűrészek 35 900,-Ft-töl Nyitva tartás: hétfötöl-péntekig 8-16.30-ig, szombaton: 8-11.30-ig Hitelügyintézés helyben! 49. sz. VETŐMAGBOLT Kaposvár, Ady E. u. 15. sz. Tel.: 06-20/828-1649- müa tároló és savanyító - üvegballonok 5-54 Mg edények 30-220 l-lg - fajélesztők, enzimbontók- müa topók - derltószerek, borkén- borcsapok, fokotok, totyogók Nyitva tartás: hétfötöl-péntekig 8-16.30-ig, szombaton: 8-11.30-ig 262. sz. ÉPÍTŐK BOUTA Kaposvár, Vásártéri u. 3. sz. TeL: 06-20/828-1659- Servant kandalló 5 kw 58 500,-Ft - Mars kandalló 6 kw 54 000,-Ft- Servant kandalló 8 kw 78 OOO.-Ft - Salgo tűzhely 63 OOO.-Ft- Eurofen kandalló 5 kw 57 500,-Ft Tea tűzhely 41 000,-Ft- Kamino kandalb 6 kw 64 500,-Ft - Fikó kályha 27 200,-Ft- Lucifer kandalló 8 kw 84 000,-Ft - Európa kályha 49 920,-Ft- Othelto kandalló 7 kw 71 990,-Ft Gáztűzhelyek 3-4 lángos- Visegrád kandalb 5 kw 45 000,-Ft Egyéb kínálatunkból: Forróvíztárolók 80-120 l-ig, fatüzelésű fürdőszoba bojler, színesfémek, kerítésfonatok, hog. csatornák, alumínium létrák, állványok, vaskohászati termékek, betonkeverők. Nyitva tartás: hétfötöl-péntekig 8-16-ig, szombaton: 7.30-11.30-ig Szolgáltatásaink: - helyszíni darabolás, -emelőgépes rakodás,- hitelügyintézés PFIpenta unió VffjJOktatási Centrum Induló szakképzések: Adótanácsadó* Mérlegképes könyvelő* (most meg felsőfokú végzettség nélkül) Pénzügyi-számviteli* (220 órás, emelt óraszám a sikeres vizsgáéit) TB* ügyintéző *F.UROPASS Bizonyítvány-kiegészítő! Munkajog, tb, bér 2006 Mérlegképes könyvelők kötelező \ éves továbbképzése! 2006. évben résztvevőink számára Ü CD-l \MmVjj -a: biztosítunk! p4^T^osvá^tókóczitérl^^^r| 18274! 1-761 877427-4X0 www.npntn.hu I De egy paprikától nem tud meg semmit arról, hogy ml történik. A világ. Magyarország és ■ megye legfontosabb eseményei. Ha friee hírekre kívánóéi....................... ww w.somoqyihii1ap.hu A Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Baross G. u. 19. a 2006/2007-es tanévre felvételt hirdet: 9. vagy 10. osztályt végzett, illetve szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek 3 éves érettségire felkészítő esti tangozatos oktatásra. Ez az utolsó induló évfolyam, akiknek a tanulmányok befejezésekor még nem kötelező idegen nyelvből az érettségi! Beiratkozás: 2006. augusztus 28-án, és 30-án, ________________14.00 órakor az iskolában._______________ Ér deklődni lehet a 82/312-1 77-es telefonszámon Dr. Körmendi Sándorné igazgatóhelyettesnél. Önköltséges Nyelvtanfolyamok: tanfolyamaink Marcaliban: • ABC eladó . Angol (alapfok, középfok) • Biztonságszervező Hl. • Német falaptok. középfok) • Dajka • Etekfronlkus- és mechanikus Kedvezmények: vagyonvédelmi rendszerszerein ,a tanfolyamkmtséget több részletben Is • Gyermek- es ifjúsági felügyelő befizetheti • asszisztens <g|másra épü|jj képzések ese|ébBn, • Huuadekgyui o második tanfolyam- és yizsga• ingatlankezelő költségéből 20.000 Ft engedmény. • ngatlankőzvetito (értékbecslő) egyéni hallgatóink 30%-os SZJA-kedyezményt • esokaituzeloberondezes-kezelo rehetnek, é be |ebben az éíben uto|jara|| , a : Iknzn -nincs regisztrációs dl]. Kereskedő »a blkozo -Nemzetközileg elismert (Europass) : ——— : SSSS- tehet: • Logisztikai ügyintéző -munkanapokon 8:00-IB:00-ig az 0K-TAT-60 Kit. 5 •Magánnyomozó székhelyén jTanács út 9.-bejárat a • Munkavédelmi technikus Nadasdy T. űt felöli személyesen, valamint j • Nehézgépkezelő a 06-37/540-042-es telefonszámon. « • Személv- és vaovonör -munkanapokon 8:0D-l8:00-ig. szombaton . Takaf(t0' 8:00-12:00-ig a 06-30/6006-999 számon, ( • Társadakunbiztosílási ügyintéző 'a www.oktal60.hu honlapon) •Társasházkezelö * • Településihulladék-gyűjtő és szállító • Településihiilladék-kezelő N»lsa : IM045-06 I ■ Töltőállomás-kezelő, eladó | • Vendéglátó vállalkozó________________ FAT: AL-0104____________________