Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-03 / 180. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK Keressük a legkedveltebb dél-balatoni üdülőhelyet verseny Lapunkban nyolc héten át bemutatjuk a Dél- Balaton településeit. A nyaralóvendégek kérdőív kitöltésével segítik az összehasonlítást, a pontverseny a turizmusban kulcsfontosságú tényezők összehasonlításával zajlik. Rögzítjük az örömöt és bánatot, felvillantjuk a település jellegzetes vonásait. Kiállították Szulák Andrea festményeit Alig hogy befejezte a nyaralást Szulák Andrea énekesnő, aki az egyik kereskedelmi televízió műsorvezetője is, máris belevetette magát a munkába, hisz Balaton- szemesen egy koncert, illetve egy kiállításmegnyitó várt rá. Mint a művésznő elmondta, előző nap még az egyik földközi-tengeri szigeten pihent párjával, szinte a repülőtérről érkezett a Balaton partjára. Azért hozzátette, arra is szakít időt még a nyár végéig, hogy a Balatonnál is eltöltsön néhány pihenőnapot. A művészről kevesen tudják, hogy szabadidejében fes- teget, a szakemberek szerint nem is rosszul. Már kezdőnek sem mondható, hisz több éve hódol már ezen „hobbijának”. A kis településre ezúttal tizenöt képét hozta el, melyek várhatóan még két hétig láthatók a Latinovits Zoltánról elnevezett közösségi házban. Ezrek szórakoztak idén Is a népszerű Szemes napokon Ezrek szórakoztak az idei háromnapos Szemesi Fesztiválon, mely kézműves vásár is volt egyben. A szervezők olyan ismert sztárokat láttak vendégül a kis településen, mint a ZiZi Labor vagy épp a Princess hegedűtrió. Mivel a kis település is a családi üdülőhelyek közé tartozik, nem felejtkeztek meg a gyerekekről sem. Az utóbbiakat bohócok, pantomimosok szórakoztatták, de színházi előadást is láthattak a legkisebbek. Játék is volt, hisz a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a településről jelentkezett a Ki nyer ma? nevű ismert rádióműsor. A cikkeket Fónai Imre írta Fotók: Gáti Kornél BALATONSZEMES Cintula szava hív a fürdőbe hírverés Jól meglátszik a bevételen a hatásos propaganda Egyre népszerűbb az élményfürdő. Kicsik és nagyok egyaránt kedvelik a szemesi strand vizét, amelyet jövőre talán már napenergiával fűtenek Bejött a szemesiek "számítása: elbontották a strandkerítést, bővítették a szolgáltatásokat, s egyre több a turista. Az idegenforgalom fontosságát hangsúlyozza helybéli lakos és üdülőtulajdonos egyaránt. Észreveszik a kedvező változásokat a fürdővendégek is.- Ne maradjon ki az élményből! - harsogja Cintula a szemesi szabadstrand hangszóróiból. A szomszédos élményfürdőbe invitál. Ott kell csak belépőt fizetni, a kerítést másutt elbontották. Korszerű beléptetőrendszeren halad át az élményekre is vágyó fürdőző. - Európai színvonalú még a vizesblokk is - mutatja Liber Árpád, az üzemeltető Szemesért Kht. vezetője. - Pelenkázót is elhelyeztünk a női oldalon. A zuhanyzókat napenergia táplálja, egy gombnyomás és jön a víz, ingyen. Azt tervezzük, hogy talán már jövőre ilyen módszerrel melegítenénk a fürdő vizét is. Balatonszemes nagy büszkesége ez a kicsiny létesítmény; ahol csak lehet, hirdetik, s ahogyan Liber Árpád vallja: erre nem szabad sajnálni a pénzt, mert meglátszik az eredménye a bevételen. Alighanem igaza van: naponta több mint ezer a látogatók száma. Persze, kell ehhez azért a jó idő is. Az elbontott strandkerítés és az élményfürdő nem csak a vendégeket vonzza. Tíz éve zárva tartó büfét is kinyitottak az idei nyárra, s jól tették, hiszen a strandolok hamar megkedvelték az 500 forintos menüjüket. Liber Árpád állítja, Siófokról, Zamárdiból is jönnek, sőt volt, aki Szárszón is csak a nagy hírverésből tudta meg, hogy létezik élményfürdő Szemesen...- Sokat dolgoztunk, mire a néhol lehangoló állapotokból (bodegák sorát bontottuk el) ilyen színvonalat teremtettünk - összegez Liber Árpád. Ekkora beruházások már nem kellenek, mostantól figyelhetjük az eredményt; azt, hogy fellendült a falu turizmusa, már most is elmondhatjuk. Gyürki Krisztina és Czirják Mariann budapesti állandó lakosok, nyaraikat azonban Szemesen töltik, utóbbi a helyi fürdőegyesület elnöke. Ők azt mondják, egyelőre kevés a turista, akad még teendő bőven. Egy jó tóparti étterem, színvonalas szálláshelyek, a vitorláskikötő további fejlesztése - sorolják a kívánságlistát. Hozzáteszik: | drukkolnak, hogy sikeres legyen a falu erőfeszítése a fellendülés érdekében, s hogy ezzel együtt megőrzik a település vonzerejét; az árnyas ligeteket, a hosszú strandszakaszt, a régi villasort Csak néhány napos feszültséget keltett az idei szezon során, hogy egyik napról a másikra kerítés állta el a mólóra, illetve a fó- j venystrandra tartók útját. A plázs eddig is kedvelt volt a kisgyermekes nyaralók körében, a | kikötő meg a felújítása óta egyre { vonzóbb. Huszonnégy óra alatt össze tudtak trombitálni vagy száz tiltakozó embert, s máris elmúlt ez a röpke nyári vészhelyzet így megy ez Szemesen... Most először lobog a kék zászló a strandon KÉK HULLÁM ZÁSZLÓT kapott a szemesi strand, most először. Ki is tették a Persányi Miklós miniszter által aláírt oklevél másolatát a fürdő bejáratához. Fizetni kell egyébként a parkolásért annak, aki a közvetlen közelben áll meg; ám egy egész napra is csak 300 forintot. Ezért cserébe őrzött, zárt parkoló jár. Az önkormányzat is benevezett a Mozdulj, Balaton mozgalomba; homokos röp-, kosár- és kézilabda-, valamint futballpálya várja a strandolókat. Háromszáz forintba kerül egy korsó sör AKI EGY HÉTRE ELŐRE BEFIZET, naponta 480 forintért ehet egy menüt Jakabék büféjében. A palacsinta 100 forint, a hamburger 250, tíz deka hekket 200ért adnak. Pacal is szerepel a kínálatban, ugyancsak megfizethető, 500forintos áron. Egy korsó sörért 300, a szénsavas üdítőért 180 forintot kémek Az élményfürdőben egy felnőtt 750, egy gyermek 550forintért tölthet két órát. A szezon előtt 400 helyi lakos és üdülőtulajdonos váltott kedvezményes bérletet. Szemesről mondták a település vendégei- a rengeteg zöld faluja- árnyas fák, sétányok- ahol élmény a fürdés- ahol a Kistücsök zenél- ahol a Csabi Csárda vár- kisfalu sok múzeummal- a turisták paradicsoma- híres a vendégszeretetről- a vízi sportok Mekkája- a kultúra kikötőhelye Téglajegyeket is árulná a gyógyfürdőért Hegedűs Gyula egykori strandvezető szerint annyira fontos Szemesnek a nyár, az idegenforgalom, hogy minden lehetséges erőt erre kell összpontosítani. - Itt nincsenek üzemek, nincs más munkalehetőség - mondja az 55 éve Szemesen élő nyugdíjas. - Az idegenforgalmi adó - aminek minden forintjához kettőt tesz hozzá az állam - a falu kasszáját gyarapítja, nem úgy, mint a régi időkben, amikor Balatonszemesen legelt a tehén - három kemping is működött -, de a szomszédos Szárszón, a körzetközpontban fejték. Vidám színek, sok szolgáltatás, én is ezt szerettem volna megérni a strandon, de már csak most, fürdővendégként élvezhetem. Sokszor kerültem összetűzésbe az illetékesekkel. Egyszer azzal fenyegetőztem: ha nem lesz rend a szociális helyiségekben, bemondatom a hangosanbeszélő- vel, hogy másnap nem nyit ki a strand. Kinyitott... Jó, hogy épült az élményfürdő, de nem lehet megállni. Létezik a gyógyfürdőálom, amit szerintem kistérségi összefogással lehetne megvalósítani. Vállalom, hogy téglajegyeket árulok a felépítéséért Szemesen és a környező településeken... Hegedűs Gyula akár téglajegyeket is árul a gyógyfürdő érdekében Sok a többgyermekes magyar család szolgáltatás Talán egyre kevésbé lesz vonzó a fiataloknak az Adriai-tenger A bel- és külföldi vendéget is szeretettel fogadják Csak egyféle barna sör kapható. Egyéb negatívum nem jutott az eszébe a szolnoki Treffler Tamásnak. Ha csak az nem, hogy mintha nagyobb lenne a zaj a településen, mint az elmúlt években. Ennek viszont bizonyára az az oka, hogy több a turista.- Csak az elmúlt évhez képest is jelentősei lépett előre Szemes - mondta Treffler Tamás; huszonhat éve építették családi nyaralójukat, azóta a szezonok java részét ott töltik. - Korábban, ha jó volt az idő, akkor a strand kerítésén túl mint a heringek, úgy zsúfolódtak az emberek, belépőt nem váltottak, mert nem vonzotta őket semmi. Aztán elkészült az élJó ötlet volt Trefflerék szerint a kerítésbontás; növelik a turisták a bevételt ményfürdő, lebontották a kerítést és szolgáltatások sora nőtt ki a földből. Ma már vannak sportpályák, s itt is, akár a tengeri fürdőhelyeken, lehet vízisízni, szörföt bérelni. Jó végignézni a vendégkörön; nemcsak hogy többen vannak, de nagyon sok a gyermekes család a magyar középosztályból. Ezek a fiatalok most szoknak hozzá a Balatonhoz; ez roppant fontos, így van ezzel a fiam és az unokáink is, már nem annyira érdekes az Adria... Eligazító táblák jelentek meg a falu közterületein, s létesültek végre lerakóhelyek a zöldhuUa- déknak - jegyezték még meg Trefflerék. ___________________________________________ Hazai_______ Külföldi A te lepülés tisztasága, rendezettsége__________________8________________8,3 A strand minősége, felszereltsége 7,7 8 Közlekedés, parkolási lehetőségek____________________8________________8,3 El igazodás, kommunikáció 7,7 7 Vendégszeretet_________________________________83________________8,3 Ét elek és kiszolgálás a vendéglőkben 7 7,7 Szálláslehetőségek, azok minősége_________________________7___________________7 Üz letek kínálata 6,7 6,7 Sport, kulturális, szórakoztató programok_________________7,3________________6,3 Kö zbiztonság _______________________ 8 9 13 b alatoni településen. A vendég- szeretet kapott még kiemelkedően jó osztályzatokat a magyar és a külhoni vendégek értékelése alapján egyaránt. A hazai turisták az üzletek kínálatát, a külföldiek a programhiányt kritizálták leginkább. Húsz hazai és tíz külföldi turistát kértünk arra Balatonszemesen: egytől tízig pontozza, értékelje a települést. Nem mindegyik válaszolt minden kérdésre. A közbiztonság itt sem hagy kívánnivalót maga után, ezt tapasztaltuk eddig valamennyi