Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-22 / 196. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 22., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Kaposvár hetven-nyolcvan kilométeres óránkénti se­bességű széllökések miatt maradt el a városligetben az augusztus húszadikai tűzijáték. Csaknem tízez­ren voltak a ligetben. A kaposváriakat kárpótolják majd, már tárgyalnak az ExperiDance csoporttal, hogy szeptemberben tart­sa meg az előadást újra. A belépés ingyenes lesz és utána a tűzijáték sem ma­rad el - mondta a hétfői sajtótájékoztatón Szita Ká­roly polgármester, (mg) Lipótfa A FORRÁS HE Quint- kupa nyílt horgászver­senyre hívja a pecázókat, amelyet szombaton a lipót- fai horgásztónál tartanak meg. A kupára reggel há­romnegyed héttől lehet je­lentkezni - számoltak be a rendezvény főszervezői hétfőn. A felnőtteknek két­ezer forint a nevezési díj; ezzel a résztvevők a ver­senyt követően napijegy­ként tovább horgászhat­nak. (hm) OSZtOpáll FELÚJÍTOTTÁK az óvoda egyik csoportját. Kicserélték a parkettát és lambériáztak is a terem­ben. Kovács Béla polgár- mester elmondta: a felújí­tás ötszázezer forintba került és az önkormány­zat fizette a munkálato­kat. (me) Péterpuszta szántóver­senyt rendeznek a héten pénteken a Kaposvár kö­zelében fekvő Péterpusz- tán - tájékoztatott hétfőn Torma Sándor, az Orszá­gos Szántóverseny Szövet­ség tagja. Eddig tizenöt induló jelentkezett, a ne­vezési határidő szerdán jár le. (hm) ZiCS NYOLCMILLIÓ-HÉTSZÁZ­EZER forintot hagyott jóvá idei költségvetésében szo­ciális kiadásokra a zicsi képviselő-testület. Az ösz- szeg tartalmazza egyebek mellett a lakásfenntartási támogatást, az idős korúak járandóságát, az ápolási díjat, a temetési és átme­neti segélyt, valamint a közgyógyellátást is. Társu­lási hozzájárulásként öt és fél millió forintot terveztek 2006-ra. (kJ) A vezérigazgató éhhalála nem fizet Felszámolást kezdeményeztek a részvénytársaság ellen Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Robotka Ist­ván, a Jeans-Tex Rész­vénytársaság vezérigazga­tója írásban vállalta: a jú­lius 1-jei karádi üzembe­zárás során elbocsátott dolgozóknak nyolc napon belül kifizeti az elmaradt munkabért. Krutek József Korábban megírtuk már, hogy július elejére „lincshangulat” alakult ki a karádi varrodában. Akkor a vezérigazgató azt mond­ta a Somogyi Hírlapnak: a kiala­kult feszült hangulat miatt vég­leg bezárta az üzemet. Aláírt egy papírt, mely szerint július 10-ig kifizeti az elmaradt 802 ezer fo­rint munkabért. Ezt nem tette meg, sőt a munkanélküliség re­gisztrálásához szükséges papí­rokat sem adta át...- Miért nem fizetett? - kér­dezte munkatársunk telefonon a Kiskunhalason tartózkodó ve­zérigazgatót.- Azért, mert az APEH So­mogy Megyei Igazgatósága, a részvénytársaság bankja és sok más cég kezdeményezte a Jeans-Tex Ruhaipari és Kereske­delmi Részvénytársaság felszá­molását - válaszolta Robotka István. - Összesen több mint 300 millió forint a tartozásom. A felszámolást kezdeményező­kön túl egyebek mellett tarto­zom a karádi önkormányzatnak és Vám- és Pénzügyőrségnek is. De sorolhatnék másokat is... Ekkora összegű tartozással vet­tem meg a céget, amit nem tud­tunk „ledolgozni”. Nem talál­tam olyan képességű dolgozó­kat, akik eredményesen termel­tek volna...- Mi lesz a sorsa az üzemben maradt gépeknek?- Ott maradnak. A varrodá­hoz már semmi közöm. A bíró­ság a pécsi Hubertus Zrt.-t je­lölte ki a cég felszámolására, ami hamarosan kezdődik. Ez­zel lezárult a pályafutásom a Jeans-Tex Rt. élén, az aláírási jo­gom is megszűnt...- Miért nem adták át a szük­séges papírokat a dolgozóknak a munkaviszony megszűnése­kor?- Nem igaz, hogy nem adtuk ki. A „lincselő” hangulatban Kiss Sándorné sem kapta meg a fizetését. Otthon varrogat. Reménykedik, hogy munkához jut a szőlőszüreten legalább kilencven papírt aláír­tam. A volt könyvelő intézte az ügyeket. Külön könyvelőt két­millió forintért nem fogadtam, hogy az elhelyezkedéshez, munkanélküliséghez szüksé­ges okmányokat elkészítse. Most már semmit sem tudok csinálni, a felszámoló intézi a további ügyeket. Egyébként az üzemből kilenc varrógép el­tűnt másfél millió forint érték­ben. Erről rendőrségi feljegy­zés is van. Mit akarnak még a dolgozók?...- Mi lett önnel, mivel foglal­kozik?- Bár több vállalkozásom is van, munkanélküli lettem. Va- gyortom nincs, teljesen kifosz­tottak, az éhhalál küszöbén va­gyok. A Jeans-Tex vállalkozá­som az összes vagyonúnkat el­vitte. A napokban árverezik két házunkat is... Az elbocsátott dolgozók han­gulata napról napra rosszabb. Az igazukért harcolnának, ám kilátástalannak látják a helyze­tüket. Léber Józsefné volt szalagve­zető azt mondta: nem kapta meg egyhavi bérét, 58 ezer fo­rintot, illetve a szükséges mun­káltatói igazolást sem.- Amennyiben egységes lesz az elbocsátott kollégák vélemé­nye, akkor munkaügyi bíróság­hoz fordulunk - mondta Léber Józsefné. „Nagyon becsapott bennünket Robotka" IFJABB KREKA JÓZSEFNEK százezer forinttal tartozik a részvénytársaság.- Hogy megkapjuk-e az el­maradt munkabért, nem tu­dom. Azt hallottam, hogy a tulajdonos-vezérigazgató varrógépeket adott el a be­zárt üzemből, amelyek pe­dig jelzálog alatt vannak. Akárcsak a varroda épüle­te. Robotka István nagyon becsapott bennünket, csalá­dokat tett tönkre... JEOYZESX Ússzon a százötven is!- ÖTSZÁZ - EZZEL NYOMja kezembe a két méreten aluli főtt kukoricát az el­adó, majd félhangos fel- szisszenésemet hallva több sem kell neki. - So­kallja? Hát elmondom ma­gának, hogy kétmillió fo­rint a bérleti díjam, nyolc­ezer egy gázpalack, sorol­jam tovább? Ugye, hogy nem is sok? meghagyom hitében, s köz­ben az jár a fejemben: Uramisten, micsoda sze­rencse, hogy helybeli va­gyok és nem nyaralóven­dégre zúdította ezt! Csend­ben fizetek, aztán egy-két nap múlva egy-két kilomé­terrel odébb ráébredek, hogy visszasírhatom a strandon replikázó matró­nát, amikor hatszázért nyomnak a kezembe két kukoricacsövet. Üsse kő, itt legalább nem fűznek hozzá nagymonológot! annál inkább majd a sze­zon végén, az előző höl- gyemény legalábbis biztos. Alig pár nap, s rá lehet zendíteni a „Megint nem volt vendég, tönkreme­gyünk!” kezdetű nótára. S ahogy én nem szóltam, hogy nagy bolond, ha nyolcezerért vesz gázpa­lackot, úgy más sem fogja elmondani: nem úgy van az, kedves balatoni vállal­kozó! Bár sokan már esz­méltek, többekre mégis rá­férne némi logika. ha ugye öt hétig rabolok, akkor jövőre már csak négy hétig rabolhatok fele­annyit, hiszen otthon ma­rad, akinek csak százöt­ven futja kukoricára. Az­zal nem árulunk el csodát, hogy ők vannak többen. S ha csak egy picit belelóg a kezünk a bilibe, akkor azt is belátjuk: vajmi kevéssé érdekli őket, hogy mennyi a kioszk bérleti díja, mikor azt mondják: „Apjuk, idén olcsóbb helyre megyünk!” így úszik el a százötven is. Kívükbelül megújult a mosdósi plébánia összefogás Másfél millió forintnyi társadalmi munka a mosdósi hívőktől Tanévkezdés októberben, szombatonként pótolnak A mindent átható festékszag még az udvaron is érződik: nem csoda, szinte alig tették le a pemzlit és a vakolókanalat a munkások, ami­kor Nagy Vendel gazdasági hely- nök a vasárnapi mise után fel­szentelte a teljesen felújított mos­dósi plébániát.- Tavaly nyár elején kezdődtek a munkálatok - emlékszik visz- sza Csendes Sándor plébános, aki a felújítások megkezdése előtt három hónappal került a Kapós menti településre Zákány­faluból, azaz hamar letette név­jegyét a helyiek előtt. - Kívül új nemes vakolatot kapott az épü­let, kicseréltük a nyílászárókat, a víz- és villanyvezetékeket, telje­sen új a tető, megújult a garázs. A többmilliós felújítás költsé­geit a kaposvári egyházmegye állta, ám a mosdósiak sem tét­lenkedtek: nagyjából másfél mil­lió forintnyi társadalmi munká­val járultak hozzá a plébánia megszépüléséhez.- Ha kellett, akkor utat építet­tek, máskor pedig cserepet hordtak - folytatja Csendes Sándor. - Kicsit mindenki ma­gáénak érzi az épületet, hiszen Mosdós szinte teljesen katoli­kus falu, hivatalosan közel ezer hívőt tartanak számon. Nem csoda, hogy a kis temp­lom minden alkalommal megte­lik, sőt akadnak, akik Nagyber­kibe is járnak misére. Ahol amúgy szintén Csendes Sándor Csendes Sándor plébános rövid időn belül letette a névjegyét a plébános, s hozzá tartozik szinte az egész Kaposvölgye Taszártól Kercseligetig.- Ezért is fontos, hogy meg­újult a plébánia - állítja a pap -, hiszen ide járnak az emberek az egyházhivatali ügyeiket intézni, de itt zajlanak a hittanórák és a jegyesoktatások is. A vasárnapi mise után termé­szetesen tömve volt a plébánia udvara, mindenki kíváncsi volt a megújult épületre. S hogy a csil- logó-villogó papiakkal szemközt magasodó templom se maradjon szégyenben, arról is gondoskod­tak a mosdósiak: adakozásuk­nak köszönhetően restaurálták a szószéket, az oltárokat és a ke­resztelőkutat. ■ Vas András Az épületek újjáépítése miatt csak október másodikén kezdik meg a tanévet a barcsi Dráva Völ­gye Középiskolában. A diákokat és taná­raikat azonban nem kell irigyelni, mivel később ledolgozzák a hiányzó napokat. Tanítanak majd szombatonként is, s a szüneteket is jóval kurtábJv ra szabják, mint másutt. Az 1,8 milliárd forintos beruházás so­rán jóformán az alapoktól újjá­épül az erdészeket és vízgazdál­kodókat képző iskola.- Októberig megfeszített tem­póban halad az építkezés, hogy legalább az épületek egy részé­vel elkészüljenek, s elegendő kollégiumi szoba, illetve tante­rem várja nyitásra a diákokat - mondta Horváth Ferenc iskola- igazgató. - A kivi­telező cég a napok­ban növelte az itt dolgozók számát, hogy tartani tud­ják a határidőket. A rigóci kollégiumban 150 di­áknak van hely, a barcsi kollé­giumban pedig 122 szálláshely átadását ígérte a kivitelező a tanévkezdésre. így minden vi­dékről érkező diákunkat el tudjuk majd helyezni. Nehéz tanév elé nézünk, hiszen az új­jáépítés egész éven át folytató­dik; a befejezés határideje 2007. június 30. ■ Nagy László ■ Minden vidéki diák elfér majd a kollé­giumokban.

Next

/
Thumbnails
Contents