Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-21 / 195. szám

6 PANORÁMA 2006. AUGUSZTUS 21.. HÉTFŐ Németország is célkeresztbe került merényletkísérletek Több vasútállomást lezártak a hét végén terrorfenyegetések miatt Merényletkísérletek miatt Németországban - min­denekelőtt a pályaudvaro­kon - szigorították a biz­tonsági intézkedéseket. Csák Elemér Berlinben a biztonsági intézkedé­sek további szigorítását rendelte el a belügyminiszter. Wolfgang Schauble a ZDF állami televízió­ban rendkívül súlyosnak nevezte a helyzetet, és elkerülhetetlennek mondta a biztonsági intézkedé­sek fokozását. A német politikus úgy fogalmazott: a terrorizmus még sohasem volt olyan közel Né­metországhoz, mint most. A hatóságok pénteken számol­tak be arról, hogy július 31-én a Rakétakísérlet Irán területén ül típusú föld-föld rakétát próbált ki Irán egy nagysza­bású hadgyakorlat kereté­ben. A taktikai fegyver ha­tótávolsága 250 kilométer. Dél-Korea szemmel tartja északi szomszédját Szöulban bejelentették, hogy éjjel-nappal figyelik Észak-Korea rakétakísérleti telepét, mert az USA szerint Phenjan föld alatti atomrob­bantásra készül. Francia zászlóalj tart Ubanon felé ÚJABB ISO francia katona csatlakozik a libanoni ENSZ- békefenntartókhoz. Közben Kofl Annán a tűzszünet megsértésével vádolta meg Izraelt egy libanoni helikop­ter-támadás miatt. Robbantásos merénylet török gázvezeték ellen FELTEHETŐEN TERRORISTA merénylet következtében ha­talmas tűz ütött ki a törökor­szági Ágra tartományban, ahol az Iránból jövő gázveze­ték belép az országba. Kofi Annán ENSZ-főtitkár Rendkívüli forróság Bulgáriában KILENC EMBER halálát okoz­ta az elmúlt két napban a hőség Bulgáriában, és több százan szorultak sürgősségi ellátásra. Több helyen 42 fokot mértek az országban. @ további hírek: www.reggel.hu dortmundi és a koblenzi pálya­udvaron helyeztek el terroristák egy-egy vasúti kocsiban robba­nóanyaggal teli bőröndöket, amelyeket távirányítással akar­tak működésbe hozni. A rendőr­ség szerint a gyújtószerkezetet be is indították, a pokolgép azon­ban technológiai hiba miatt nem robbant fel. A merényletkísérlet egyik résztvevőjét szombaton vették őrizetbe Kiéiben.'A 21 éves arab fiatalembert (egy liba­noni egyetemistát) gyanúsítják a meghiúsult pályaudvari terror­akció-sorozat végrehajtásával. A biztonsági kamera által lefény­képezett társát még körözik. A felvételek tanúsága szerint ők ketten helyeztek el robbanószer- kezeteket regionális vonatjára­tok kocsijaiban. A hatóságok kezdetben arra gondoltak, hogy a pokolgépeket zsarolási célból akarták „bevet­ni”, de utóbb több olyan nyomra bukkantak, amely merényletkí­sérletre utal. A bombák közelé­ben talált arab nyelvű feljegyzés, egy libanoni telefonszám, továb­bá az arab és angol feliratú ke­ményítőenyves csomagok leg­alábbis ezt a gyanút erősítették. Joerg Ziercke, az illetékes állam­Önálló keresztes háborút vívnának a terroristák ellen a britek A britek 80 százaléka szerint a kormánynak agresszívabb külpolitikát kell folytatnia a terrorizmus elleni harcban. „A Nyugat globális háborúban áll az iszlám terroristákkal, akik fenyegetik életmódunkat” - vallja az emberek 73 száza­léka. A megkérdezettek többsé­ge azt szorgalmazza: Tony Blair miniszterelnök határo­lódjon el Bush amerikai elnök­től, s vagy önállóan, vagy az európai államokkal karöltve viseljen „keresztes háborút". A britek 69 százaléka egyetér­tene a gyanúsítottak előzetes fogva tartásának meghosszab­bításával - akár 90 napig. John Reid belügyminiszter, aki figyelmeztette honfitársait, hogy a biztonság kedvéért le kell mondaniuk bizonyos sza­badságjogokról, üdvözölte a felmérés eredményét. A minisz­ter a szorosabb európai együtt­működést szorgalmazta: „nem kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a terroristák úgy dön­tenek: ha nehéz átjutni a lon­doni biztonsági ellenőrzésen, akkor Párizson, Frankfurton vagy Berlinen át teszik meg". A szigetország lakói 60 szá­zalékban arra számítanak, hogy a terrorizmus elleni harc legalább tíz évig folytatódik, 44 százalékuk pedig úgy véli, akár két évtizedig is eltarthat. HIRDETÉS Rendeljen T-Com vonalat negyed éven át fél havidíjjal! www.t-com.hu Ha augusztus 1 -töl október 31-íg rendel T-Com vonalat, akkor a bekapcsolást követően három hónapig bármely díjcsomag esetén csak fél havidijat kell fizetnie. Felező díjcsomag esetén a havidíj 3 210 Ft, amelynek fele teljes egészében lebeszélhető Kontroll díicsomag választása esetén a havidíj akció nem vehető igénybe. További részletek és szerződéses feltételek: 1412. www.t-com.hu ügyész szerint komolyabb, szer­vezett bűncselekményről, vélhe­tően terrorista összeesküvésről van szó - a szálak a bizonyítékok szerint Libanonba vezetnek, de nem lehet kizárni, hogy ezeknek az elkövetőknek még nincs kö­zük nagy nemzetközi terrorcso­portokhoz. Wolfgang Schauble belügyminiszter szerint Német­ország bekerült a terrorizmus mozgatóinak célkörébe. Szombaton két németországi pályaudvart - a hamburgit és a koblenzit - zárták le bombaria­dó miatt. Az elrendelt intézke­dések keretében valamennyi na­gyobb pályaudvaron videokame­rákat szereltek fel, és gyakrab­ban ellenőrzik a poggyászokat is. A többi biztonsági intézkedést a hatóságok titokban tartják. Egyre több menekült érkezik a Kanári-szigetekre Vasárnap újabb három hajó ér­kezett a Kanári-szigetekre ille­gális bevándorlókkal, így három nap alatt több mint ezren kötőt tek ki már a szigeteken. A mene kültszállások már megteltek A spanyol kormányfő bejelentet te, hogy belügyminiszterét mt Szenegálba küldi, mivel ez í nyugat-afrikai ország vált a be vándorlók legújabb kiindul! pontjává. A fokozott ellenőrzői miatt ugyanis az emberek mos tanában elkerülik Mauritániá és Marokkót, ahol korábban ten gerre szálltak. Madrid ismétel ten segítséget fog kérni az Euró pai Uniótól is. Pénteken hat ha jó, szombaton másik három, va sárnap újabb három kötött ki i Kanári-szigeteken, fedélzetükül összesen 1151 bevándorlóval. A év eleje óta több mint 17 ezrei érkeztek oda, de a Vöröskeresz tudomása szerint mintegy száz ezren várakoznak hajóra egye dűl Szenegálban. ■ Több mint félszáz afri­kai bevándorló halt me( Lampedusa szigeténél, amikor lélekvesztőjük felborult. A menekülteket befogadó kő; pontok megteltek, emiatt a spí nyol hatóságok kénytelenek a anyaországba szállítani őke amíg előkészítik a hazatolonci lásukat. Spanyolország igyel szik repatriálási megállapodási kát kötni a nyugat-afrikai orszi gokkal, de egyelőre kevés erei ménnyel. Az év eleje óta érkeze bevándorlóknak csak mintegy százalékát tudta visszakülden Közben kiderült, mintegy fe száz, Kelet-Afrikából érkező b vándorló halhatott meg, amiki hajójuk elsüllyedt az Olaszo szághoz tartozó Lampedusa sz geténél. A Szicíliától 200 kilom térré fekvő sziget közelében he ven Szomáliái és eritreai emi ránst mentettek ki. Egyelői nem lehet tudni, mi okozta ezt tragédiát. Egyesek szerint í olasz haditengerészet hajója n kiment az afrikaiakat szállító k vízi járműnek, míg mások új emlékeznek, a hadihajó megjel nésekor az utasok egy irányi rohantak, ezért felborult a léle vesztő. ■ K.

Next

/
Thumbnails
Contents