Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-01 / 178. szám
13 5 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 1., KEDD NAGYKORPÁD - _____ Vadonatúj buszöböl épül a település központjában HAMAROSAN MEGKEZDŐDIK és októberig el is készül a buszöböl a faluközpontban. Az ön- kormányzat pályázati pénz és saját erő felhasználásával építteti meg az új buszváró helyet, amely kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a járműre való várakozást, valamint a le- és felszállást. A beruházás közel kétmillió forintból valósul meg. Szebb, korszerűbb lesz az óvoda épülete is hétmillió forintból szeptemberre teljesen átalakul, megújul a falu óvodája. Az intézmény kívüi-belül megújul, a tetőszerkezet korszerűsítése mellett a vizesblokkokat is kicserélik és akadálymentessé, vagyis kerekes székkel is bejárhatóvá teszik a létesítményt A rekonstrukcióhoz ötmillió forint pályázati pénzt nyert az önkormányzat A nyár végére megújul a katolikus templom TEUES KÜLSŐ-BELSŐ felújítást végeznek a helyi katolikus templomon. A munkákat, melynek során az épület tető- szerkezete is megújul, az egyház finanszírozza, de az önkormányzat is hozzájárult a felújításhoz. A település 150 ezer forintot adott az egyházi létesítmény korszerűsítésére, mely jó ütemben halad, így várhatóan a nyár végére teljesen befejeződik a templom rekonstrukciója. Az oldal cikkeit Csikós Magdolna írta Fotók: Láng Róbert Az oldal elkészítését az önkormányzat támogatta Nagycsaládban a legjobb közösség A família összetartó, de a falu népe már nem annyira Öten élnek együtt a falu közepén lévő családi házban Hoz- lárék, akiknél kisebbik lányuk maradt a szülői házban férjével és kisgyerekével. Czárné Hozlár Eszter szerint előnye is hátránya is van annak, hogy a szülői házban maradtak. - A férjem nagyatádi származású, de nem igazán merült fel, hogy oda költözzünk, már csak azért sem, mert Attila a Volánnál dolgozik buszvezetőként, és a nagykorpádi vonalon jár, innen indul és itt teszi le a buszt. így munka szempontjából sokkal kényelmesebb mindannyiunknak. Egyébként is jó, hogy így együtt vagyunk apuval, anyuval, hiszen nagy családban jobb, mint egyedül. Jól megvagyunk, a gondokat, az örömöket is megosztjuk egymással és a mindennapi teendők is jobban megoszlanak. Persze vannak súrlódások nálunk is, de ezek nem jelentősek. Ettől függetlenül azt mondom, akik el akar menni a szülőktől, menjen, hiszen egyedül, külön családban jobban meg lehet tapasztalni az élet nehézségeit. Mi egyelőre nem tervezzük, hogy különköltözünk a szüleimtől. Anyagi lehetőségünk sincs rá, de a falun belül nem is költözködnénk. Ha egyszer úgy alakul, akkor Kaposvárra vagy annál messzebb megyünk, mert itt a környéken nincsenek lehetőségek. Én fodrásznak tanultam, dolgoztam is a szakmámban, de itt a faluban már volt fodrász, mikor én kezdtem, így abból helyben nem tudtam megélni. A nagyatádi Industrie Elektriktől mentem el gyesre, mikor megszületett a pici. Amióta itthon vagyok, azon gondolkodom, mit csinálok majd, ha lejár a gyes. Jó lenne tanulni valamit, amivel aztán el is tudok helyezkedni HOZLÁR FERENCNÉ évek Óta készít tortákat pörkölt cukorból. Egy falubeli idős asz- szonytól tanulta a dióból és olvasztott cukorból álló torta készítésének fortélyait, s ma már híresek szép, számos valahol. A kereskedelem érdekelne, de ahhoz előbb érettségi is kell. Aztán ha az meg is van, még mindig, hiszen hiába végzem el az iskolát, ha nincs gyakorlatom, nem alkalmaznak.- Sajnos így van, ahogy a lányom mondja - mondja Hozlár Ferencné, aki női szabóként dolgozott otthon hosszú évekig, aztán gerincproblémája miatt leszázalékolták. - Nehéz bármibe is belefogni. Mikor én kezdtem, azért könnyebb volt, de manapság már a varrásból se nagyon tudnánk megélni. Néha magunknak varrók, mondjuk nem is bírnám úgy, mint régen. Azért mindennap van mit csinálnunk, van kiskertünk, málnánk és hát a picivel is elvan alakzatot megmintázó csipkés tortái. Esküvőkre, születésnapokra, évfordulókra szívesen rendelnek tőle a különlegességből helyből, a környékről és a környező megyékből is. az ember, habár most már megy, szaladgál. A háztartásban persze van teendő, de ezt megosztjuk a lányommal. A bevásárlások kasszája közös, ahogyan a főzést, a ház körüli munkákat is megosztjuk. Ha ki kell mennem a kertbe vagy málnát kell szednem, mint most nyár elején, akkor a lányom főz. A férjem és a vöm pedig a ház körül segít. Anyósom is sokat van itt, sokat segít, és mi is gyakran átmegyünk hozzá. Mindenkinek megvan a feladata. A szórakozást meg leginkább a tévézés jelenti, bár a gyerekek néha elmennek moziba, strandra. Az azért jó, hogy a kábeltévét bevezették a faluban. Egyébként is sokat fejlődött Korpád, bár még van, ami hiányzik.- A szennyvízcsatorna például, ami az egyik legfontosabb lenne - szól közbe Eszter. - Fontosabb lenne, mint a gáz, mert fát csak vesz az ember, és árban lassan ugyanaz, mint a gáz, de a szippantás nagyon drága. Azt a pénzt inkább a kis unokámra költeném - mondja mosolyogva. Különleges sütemények olvasztott cukorból Hozlárék jól megvannak együtt a fiatalokkal. Czárné Hozlár Eszter (balról), Czár Boglárka, Hozlár Istvánná, Hozlár Ferencné a családi körben Lábodhoz tartoznak NAGYKORPÁDNAK 620 lakosa, mintegy kétszáz családja van. A falu legidősebb lakója Soós Józsefné, aki 86 éves, míg a falu legkisebb gyereke két hónapos. A település intézményeit az 1969-es körzetesítés során közigazgatásilag Lábodhoz csatolták, s bizonyos értelemben ez a mai napig így maradt, hiszen az óvoda és az alsó tagozatos iskola működés tekintetében Lábodhoz tartozik, az ottani létesítmények tagintézményei. A faluban 1989 óta működik körjegyzőség és polgármesteri hivatal. Pályázatokból fejlesztenek A FALU KÖLTSÉGVETÉSE 112 millió forint, melynek jelentős részét az önkormányzathoz tartozó létesítmények fenntartására, a működési költségekre, bérekre költi a település. Sokat fordítanak pályázatokra, illetve azok előkészítésére, hiszen a nagyobb terveket csak így tudják megvalósítani. A faluban magas a munkanélküliség aránya. Helyben kevés a munkalehetőség, legtöbben Nagyatádon próbálnak munkát találni. RECEPT Nagykorpádi sajttorta HOZZÁVALÓK: A tésztához: 125 g vaj, 3 evőkanál cukor, 20 dkg kekszmorzsa A töltelékhez: 25 dkg túró, 40 dkg tejszínes krémsajt, 15 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, 2 evőkanál liszt, 3 tojás, 1 tejföl mazsola, fahéj, aszalt vagy friss gyümölcsök, reszelt narancs- vagy citromhéj, tejföl helyett gyümölcsnektár. Egy szétszedhető tortaformát kivajaznak, majd a megolvasztott vajjal elkeverik a cukrot és a kekszmorzsát. Az így kapott masszát belenyomkodják a tepsibe. Simára keverik a túrót, majd hozzáadják a többi alapanyagot is. SZAMOKBAN Apránként azért korszerűbb lesz a falu ■ejlődés Lépésről lépésre valósítják meg a jól megfontolt terveket temrégiben parkot avattak a aluközpontban, s az ünnepé- yes átadáson Szabó Zoltán pol- ;ármester azt mondta, a kis >ark nemcsak szép zöldövezeti észe Nagykorpádnak, de jelké- >e is az elmúlt időszak fejlesz- éseinek, a település fejlődésé- íek. - Néhány éve egy kis fát iltettünk, akkor még csak az az így növény volt azon a terüle- en, ahol most egy kis pihenőész és a negyvennyolcas em- ékmű kapott helyet - mondta a >olgármester, aki négy éve ve- :eti a települést. - Ahogyan az a ds park, úgy fejlődött Korpád is íz utóbbi években. Lassan, de olyamatosan. Az itteni embe- ek nem nagyon tudnak eljárni szórakozni, így fontos volt számukra a kábeltelevíziós szolgáltatás, amit bevezettettünk. Ez aránylag egyszerű feladat volt, a neheze eztán jött, hiszen az utak, a járdák felújításra szorultak. Ehhez azonban már pályázatok is kellettek, saját erőből nem tudtuk volna megvalósítani a falu hét utcájához tartozó járdák rendbetételét. Végül két év alatt sikerült annyi pályázati forrást kapni, hogy több ütemben megvalósítsuk ezt is. Az intézményeink felújítása is szükségessé vált, ezt a folyamatot most tudtuk elkezdeni, az óvoda rekonstrukciójával. Már tervezzük a folytatást, elkészültek a tervek az önkormányzat Szabó Zoltán polgármester szerint van még tennivaló a faluban epületenek korszerusitesere is, ami az orvosi rendelő megújulását is jelentené, hiszen a rendelő velünk egy épületben van. Szintén pozitívum, hogy falu- gondnoki buszt tudtunk venni, ami nagy segítségére van a lakóknak, az ebédszállítás, a kisebb csoportok utaztatása során. Viszont vannak még hiányosságok is. A faluban nincs vezetékes gáz és szennyvízcsatorna-hálózat sem. A gáz bevezetése 150-200 ezer forintba kerülne családonként, amit az itt élők többsége nem tud megfizetni. így ehhez is támogatást szeretnénk szerezni. Szennyvíz- csatorna ügyében pedig mi is a kistérségi lehetőségre várunk. Figyelik az oviból kikerülő gyerekek további sorsát A gyerekekért, a falu legkisebbjeiért dolgozik HORVÁTH mihályné, a helyi Pöttöm Palkó óvoda vezetője, aki szinte együtt él a kicsikkel. Nemcsak munkája miatt és a mindennapi teendők során figyel a gyerekekre, hanem akkor is, mikor az óvodások már nincsenek az intézményben. - Sok helybeli kisgyerek nőtt fel mellettem, s természetes, hogy a mostani iskolásokkal is jó a kapcsolatom. Az óvodában sok időt töltünk a gyerekekkel és igyekszünk szép emlékekkel gazdagítani a gyermekkorukat. Emellett az ovin kívül is próbálunk figyelni rájuk, ha szükséges segíteni nekik, a szüleiknek. Most 20 gyerekünk volt, szeptembertől 24- en járnak majd hozzánk. Intézményünknek helyi nevelési programja van, aminek része a környezetismereti nevelés, a szűkebb környezet védelmével pedig külön is foglalkozunk. Gondosságra, figyelmességre, összefogásra neveljük a hozzánk járó kicsiket a mesék, a játékok segítségével. A faluban lakók is büszkék a picikre, hiszen minden rendezvényen ott vagyunk, szerepelünk, fellépünk. Ez öröm a szülőknek, nagymamáknak, de minden nagykorpáidnak.