Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-17 / 192. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP A mezőgazdaság is politika magyar gazda Nem kérne támogatást, ha megfizetnék a termék árát Barkóczy Gellért: - Jó volt az aratás, 63 mázsás átlagterméssel nem panaszkodhatom Somogysárd villamosítják a Vörösmarty utcát és néhány napon belül az Orgona és a Felszabadu­lás utca felújítását is el­kezdik a szakemberek. Csikós-Nagy Márton pol­gármester elmondta: mindhárom utca aszfalt- burkolatot kap. A beruhá­zás pályázati támogatás­ból és önkormányzati hoz­zájárulásból valósulhat meg. (mg) Szabás RINYA ÉS RÁBA menti kórusok találkoz­tak Szabáson. A találkozót már második alkalommal rendezték meg, amelynek a Szabási Női Kar volt a házigazdája. A találkozón a fellépők közös műsorral szórakoztatták az össze­gyűlteket. A tizennyolc és hetven év közötti zene­kedvelők az előző évek­hez hasonlóan visszahív­ják a szabásiakat is majd a városukba - tájékozta­tott Rozina Zoltán kórus­vezető. (mg) Tab használt ruhákat és cipőket osztott szerdán Tabon a vöröskereszt terü­leti szervezete a Koppány- völgyi kistérségben élő rá­szoruló családok részére. Összesen nyolcvankiló- nyi nyári, őszi és téli ru­ha, valamint tizenöt pár cipő talált gazdára, tájé­koztatott Moós Károlyné, a vöröskereszt területi munkatársa, (kj) Zala a számítások szerint a jövő héten folytatja a siófoki Ökobau Kft. a zalai temetőben tavaly megkez­dett ravatalozó épületének külső és belső felújítását, a vízvezetékrendszer meg­javítását, valamint új alj­zatburkolat kiépítését. Az idei munkák elvégzése 1,4 millió forintba kerül, amelyből egymillió forin­tot pályázaton nyert az ön- kormányzat. (kj) Zimány elkezdődött az ön­kormányzat által szerve­zett Vízközmű Társulat megalakítása a települé­sen szerdán. A tervek sze­rint a szennyvízberuhá­zás várhatóan jövő évben elkezdődhet a községben - tájékoztatott Takács János polgármester, (mg) Fölül még a traktorra meg a kombájnra a hajdani me­gyei kisgazdaelnök. Jó volt az aratás, mondja Barkó­czy Gellért, de sokan áron alul kénytelenek értékesí­teni a termést. A mezőgaz­daság is csak politika, ál­lítja az egykori parlamen­ti képviselő. Fónai Imre Jó az idei termés és az ára is elfo­gadható, mondta Pásztohy And­rás, a szaktárca miniszteri bizto­sa a minapi siófoki gazdatalálko­zón. A mezőgazdaság kitörési pontjairól is beszélt: az állattar­tásról, a zöldség- és gyümölcster­mesztésről, valamint az energia­célú növénynevelésről. Csendben hallgatta végig Barkóczy Gellért egykori országgyűlési képviselő, a Torgyán-féle kisgazdapárt haj­dani megyei elnöke. Pedig lett volna mondanivalója. Mi megkér­deztük.- Megvannak-e még a földjei?- Hogy az úristenbe ne lenné­nek, gyerekkorom óta művelem a földet; 63 hektárom van, ha fölülök a traktorra, az gyógyít meg...- Úgy látom, nem törekszik már, hogy hozzászóljon az effé- _ le gyűléseken...- Nem vagyok én már senki, | csak egy gazda a sok közül.- Kisgazda...- Kicsi, mint ahogyan a nagy többség is az, 18-20 hektáron gazdálkodó. Róluk, az ő problé­máikról meg az őstermelőkéről most sem esett szó. Jó a termés, jó az ára? Éppen hogy kényszer­ből és így áron alul szabadulnak meg sokan a termésüktől, mert nincsen tárolójuk, szárítójuk. Ha arat, utána kénytelen eladni. Még azt sem tudhatja, mikor lát pénzt érte. Ki van szolgáltatva. Ezért lenne jó egy kistérségi rak­tárbázis, ahová a környék gazdái bevihetnék a terményüket Szó esett az állattenyésztés, meg a zöldség- és a gyümölcstermesz­tés fontosságáról is. Na jól né­zünk ki, már megint feltalálták a spanyolviaszt! Régen egy hold föld után volt egy számos állat Föl lehetett etetni a termést, kör­forgást tudott csinálni a gazda. A kukoricaszárból meg a répale­vélből is tejet meg húst csinált, mert megette a szarvasmarha. Most meg a szép szavakkal szemben mi a valóság? A ma­gyar gazda terméke nem kell, si­lány minőségű, értéktelen ter­méket hozunk be helyette kül­földről. Húst is, zöldséget is. Egy fillér támogatás se kéne a ma­gyar gazdának, ha az Unió meg­fizetné a terméke árát. Alihoz, hogy egy hektár föld teremjen, százezer forintot kell rákölteni. Aztán nem kap többet ennél a végén. Hát a haszon hol marad?- A kiüti gazdatalálkozó részt­vevői jót vitatkoztak azon, hogy mikor kapták a gazdák a legtöbb támogatást...- Ez nem lehet vitatéma. Ami­kor mi voltunk. A Torgyán nya­kára jártam - lehetett befolyá­solni a jó ügyek érdekében -, hogy segítsünk az áüattartók- nak. Akkor emeltük föl 150-ről 400 forintra a sertés kilónkénti felvásárlási árát. Az új kormány 2002-ben mindjárt visszacsinál­ta az egészet; akkor még nem volt Unió, mégis inkább külföld­ről hozatott be olcsó sertéshúst, nem kellett a magyar gazdáé. Azt mondták - hogy ezzel vok- sokat szerezzenek -: nem lehet 700 forintnál több egy kiló comb. Igaz, a mi időnkben 1100 volt, de nem mentek tönkre a magyar áüattartók. Sokat talpal­tam azért is, hogy Somogy beke­rüljön a leghátrányosabb hely­zetű megyék közé. Ez plusztá­mogatással jár azóta is, de a mi időnkben a mezőgazdasági ter­melők is részesültek belőle. Egy tízmilliós traktort akkor negy­venöt százalékos támogatással vehettek a gazdák. Somogyszü- ban el is nevezték Barkóczy- traktoroknak.- Hogyan lehetne segíteni a kisgazdák nagy problémáin?- Nehéz ez. Javarészt politika. Nem csak azt kell mondogatni, hogy jönnek majd az uniós támo­gatások, azt is világossá kéne ten­ni, lesz-e önerőnk hozzá? Nagyon hiányzik a vidék pártja, amelyik a falusi kisember érdekeit képvi­selné. Két év múlva lesz száz éve, hogy megalakult a Nagyatádi Szabó István-féle kisgazda párt. Megünnepeljük, de nagy kérdés, hagyják-e föltámadni a poraiból? JEGYZET A tízes karrierje nem adom, mondja a férfi, amikor a nagyáruház előtt a bevásárlókocsit kérem tőle, mondván, csak apróban van száz forintja, érmében nincs. Ott pedig 100 forin­tossal lehet kocsit vinni. Az­tán szemérmesen bevaüja: a kocsi zárszerkezetében az érméhez hasonló fémdarab van, amolyan tanfuszféle. Fogja így is a pénzt. ügyes, mondom magam­ban, s elgondolkodom: mi értelme van? A vásárlás vé­gén visszaadja a kocsi az ér­mét Költség nincs vele. EGY KIS ÁRTALMATLAN Szél- hámosság csupán. tudunk lenni nagyvonalú­ak is. Másik áruház, másik bejárat, ahol 10 és 20 forin­tos kell, kérve tőle a kocsit kérdezem a fiatalasszonyt: hány forintos van benne, s nyújtom felé mind a két ér­mét. Hagyja, feleli, csak egy tízes, és otthagyja a kocsit. EGY KIS NAGYVONALÚSÁG. A vásárlás után meüém sodródik valaki: elvinné a kocsit a benne levő pénzért a helyére. Mondom: 10 fo­rintos van benne. Elhúzza a száját, azt mondja: most már mindegy. EGY KIS ELÉGEDETLENSÉG. Neki a tízes azért a néhány lépésért kevés. EMBEREK VAGYUNK. berÖgZŐ- dött szokásokkal, amelyek a körülmények hatására is csak lassan változnak. A kö­rülmények pedig változnak. Azt olvasom: ismét drágul a kenyér, 15-20 százalékos ár­emelést tart indokoltnak a Húscéh. Már drágább az energia, növekszik az áfa, s ki tudja még, mi minden. A kenyeret megvesszük, mert keU, a húst is. A vülanyt, a gázt kifizetjük, különben kikapcsolná a szolgáltató. Megbecsüljük-e jobban a 10 és 20 forintost, az apró­pénzt? Értéke, ugyan egyre kevesebbet adnak érte, emelkedik. Takarékosko­dunk hát, ki így, ki úgy. Tízmillió forintos kár keletkezett a jégverésben Tízmillió forintot költött az idén fejlesztésre a kétezernyolcszáz hektáron gazdálkodó Nágocsi Mezőgazdasági Zrt. Az Európai Unió szigorú elvá­rásainak megfelelő mérlegeket vásá­roltak, illetve a kar­bantartásokat, fel­újításokat finanszí­rozták. Sasvári Attila elnök-igazgató azt mondta: az év hátralevő hó­napjaiban is milliókat költenek fejlesztésre.. Megtudtuk azt is, hogy ötszázmillió forint árbevé­telt, valamint ötvenmillió forin­tos nyereséget terveztek. Az el­nök-igazgató ezt annak ismere­tében mondta, hogy a július vé­gi galambtojás nagyságú jégve­rés az elsődleges felmérés alap­ján közel kétszáz hektáron ta­rolta le a kukoricát, illetve a napraforgót.- A biztosítótár­saság már szemre­vételezte a szántót és a kárfelmérést követően kiderült, hogy a jégverés „csak” mintegy száz hektáron tarolta le a termést - tájékozta­tott Sasvári Attila. - Az viszont biztos, hogy legalább tízmillió forintos bevételkiesésre számí­tanunk kell. A kár végleges ösz- szegét azonban csak a betakarí­tás után tudjuk meg. ■ Krutek József ■ A galambtojás nagyságú jég legalább tíz­millió forintos kárt okozott Panaszkodnak az ivóvízre Somogyacsán Egyre több helyi lakos pana­szolja az önkormányzatnál, hogy rossz minőségű a vezeté­kes ivóvíz Somogyacsán. Szakály Ferenc polgármester elmondta: bár működik a víz­műtelepen tisztító, de a néhány éve fúrt kút vizének minősége kifogásolható. A gondról tud a szolgáltató is. A Dunántúli Re­gionális Vízmű Zrt. ígéretet tett a korszerű berendezés megépí­tésére. Nélkülözhetetlen lenne a gerézdpusztai gerincvezeték­hálózat kiépítése is, amelyet a tervek szerint az acsai rend­szerrel kötnek össze. A tervdo­kumentáció elkészült, és elin­dították az engedélyeztetési eljárást. ■ Krutek J. AGRO-SAT GÉPKER JÍNMA traktor 10% engedmény! Fűkasza l,65m J 10% engedmény vagy használt kasza beszámítás, www.ag rosathu Nova-Zágorhida József A. út 5/a. v 92/377107 92/377434 De egy órától nem semmit arról, hogy mi történik. A világ. Magyanxmzág e* a megy* fegfontoeetoó eseményei. Ha pontot Információkra kiváncsi. ....................................... ww w.somogyihiriap.hu fS|r MTZ 2001. Kft. Kaposfüred, Állomás u. 1. Tel:82/425-345, 30/9368-128 Rendsodró 200 000 Ft Fűkasza 165-ös 325 000 Ft Rézsűkaszák 750 000 Ft-tól Olasz-és szlovén mucsolok 500 000 Ft-tól IVITZ-és munkagép alkatrészek MEZŐGAZDASÁGI GUMIABRONCSOK • 10.0/75-15,3 új Orosz TVL2 víz m. 13.500 Ft + áfa *■* 10,0/75-15,3 új Orosz F-201 terepes 16.067 Ft + áfa *5: 11,2 20 új Orosz FBC-35 20.833 Ft + áfa 2 13,6 R38 új Orosz JAF-318 44.917 Ft + áfa S> 15.5 38 új Orosz F2AD 50.000 Ft + áfa N 16,9 R30 új Orosz VL-29 62.500 Ft + áfa tfí 18,4 R30 új Orosz JA-319 56.667 Ft + áfa fö 18,4 R34 új Orosz VL-31 81.667 R + áfa r* 23,1 R26 új Orosz F-37 92.083 Ft + áfa 380/70 R24 új Orosz VL-44 43.333 Ft + áfa <0 30.5R32 új Orosz DT-44 170.833 Ft + áfa *<D 7.50 - 20 új Orosz V-103 13.583 Ft + áfa 8,3 36 új Gataxy 6PR 34.000 Ft + áfa-3 9,00 16 új Orosz JA-324 17.333 Ft + áfa 16/70 20 új Orosz D-50 TL 43.333 Ft + áfa 12,5 R20 használt mg-i pót 15.000 Ft + áfa-tót KAPOSFLEX KFT. Kaposméro 82/477- 284. 82/477-317 20/3892-089 Kiszállítás az ország területén! www.kaposftex.hu

Next

/
Thumbnails
Contents