Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-12 / 188. szám

2006. AUGUSZTUS 12., SZOMBAT 7 PANORÁMA Szlovák szekta tartott fogságban egy magyar nőt Pakisztánból jött a parancs terror Most már a fogkrémet sem engedik fel a gépre Kommandósok szabadítottak ki tegnap egy magyar nőt egy szek­ta fogságából Szlovákiában. A magyar állampolgárságú, Flori­dában élő hölgyet két hónapja csalta el egy magát természet- gyógyásznak kiadó ismeretlen. A 34 éves hölgy levelezés útján vette fel a kapcsolatot a „termé­szetgyógyásszal”, hogy szakmai ismereteket sajátítson el tőle. Mi­után elutazott, hogy személyesen is megismerkedjen a gyógynövé­nyekkel foglalkozó emberrel, nyoma veszett. A család hiába ke­reste, csak annyit tudtak, hogy a rejtélyes vendéglátó valahol Ki- rályhelmec környékén él. Most szerdán viszont - több sikerte­len kísérlet után - a nő titokban értesíteni tudta rokonait telefo­non. Elmondta, hogy egy vallási szekta tartja fogságban több más személlyel együtt, és szertartá­saikon rendszeresen bántalmaz­zák. A család azonnal a magyar rendőrséghez fordult, s a pozso­nyi nagykövetség feljelentése után a szlovák hatóságok keres­ni kezdték. Végül péntek hajnal­ban egy kommandó sikeresen ki­szabadította a hölgyet. A történet hitelességét Riskó Nagy László, a pozsonyi magyar nagykövetség konzulja is megerősítette. A fogságból megmenekült nő legkorábban szombat délután érkezhet Magyarországra. ■ A minisztert is beszervezte a Securitate Egyre komolyabb hullámokat vet a besúgóbotrány Romániában. Keleti szomszédunkban tegnap Mona Musca igazságügyi mi­niszter is kénytelen volt elismer­ni, hogy a rettegett kommunista titkosszolgálat, a Securitate ügy­nöke volt. A miniszter asszony ugyanis 1977-ben aláírt egy nyi­latkozatot Ceausescu titkosszol­gálatánál, amelyben vállalta, hogy „Dana” álnév alatt tájékoz­tatja összekötőjét a Temesvári Egyetemen külföldi diákjainak mozgásáról, hangulatáról, ahol ő román nyelvet oktatott. „Együtt­működtem a Securitatéval a kül­földi diákok és a nemzetbizton­ság érdekében” - vallotta be a li­berális politikus. ■ F. K. Döcögve indult újra a brit légi közlekedés. Az utasok inkább megitták italjaikat, minthogy leadják őket. Még a bébiételeket is meg kellett kóstolni. Hihetetlenül szigorú biz­tonsági intézkedések mel­lett megnyíltak a brit rep­terek. Az utasok semmi­lyen folyékony anyagot nem vihetnek fel a repü­lőgépekre. Brit lapok sze­rint nemcsak a végrehaj­tókat, hanem a támadá­sok kiagyalóit is elfogták. Utóbbiakat Pakisztánban. Farkas Károly Egy hajszálon múlott csak sok száz ember élete. A csütörtökön elfogott terroristák bármelyik pillanatban lecsaphattak volna, már a támadási parancs is meg­érkezett, nem máshonnan, mint Pakisztánból. A brit titkosszol­gálatok szerencsére elfogták az üzenetet, de emellett fontos in­formációkat kaptak egy, a terro­risták közé beépült ügynöktől is. A hét elején ezért először Pa­kisztánban csaptak le a hatósá­gok. Az ország fővárosában, Iszlá­mábádban hét embert vettek őri­zetbe, köztük két brit állampol­gárt, a tervek állítólagos értelmi szerzőit is. A másik öt személy pakisztáni állampolgár volt, akik részt vettek az akció előkészítésé­ben. A BBC brit közszolgálati te­levízió értesülései szerint a cso­port al-Kaida-kapcsolatokkal is rendelkezett. A nemzetközi ter­rorszervezet a jelek szerint pénz­zel és információkkal támogatta a nagy-britanniai terroristákat. A Guardian brit napilap úgy tud­ja, hogy a terroristák már meg is kapták a parancsot a támadásso­rozat végrehajtására. A brit tit­kosszolgálatoknak azonban még idejében sikerült elfogni és meg­fejteni a kódolt támadási paran­csot, így éppenhogy maradt ele­gendő idő megelőzni a tragédiát. A Belügyminisztérium szer­dán, az esti órákban döntött a ra­dikális lépések, a repülőterek le­zárása és a gyanúsítottak őrizet­be vétele mellett. Összesen hu­szonegy gépet terveztek megtá­madni hét összehangolt időpont­ban, hármasával. Ha akciójuk si­kerrel járt volna, a halálos áldo­zatok száma meghaladta volna a négyezret. Az elsődleges cél­pontok az Egyesült Államok felé induló transzatlanti járatok vol­tak, amelyeken átlagosan 200- 400 utas tartózkodik a repülés alatt. Pénteken azonban a ható­ságok további gyanúsítottakat tartóztattak le, ami arra enged következtetni, hogy a terroristák vészhelyzet esetére rendelkez­tek egy B tervvel is. A letartózta­tásokra azután került sor, hogy a biztonsági szolgálatok a me­rényletekről szóló telefonbeszél­getéseket hallgattak le. Ennek megelőzésére rendkí­vül szigorú bizonsági intézkedé­seket vezettek be Észak-Ameri­Folyékony robbanószer - pokol a palackban NEM VÉLETLENÜL kobozzák el az üditőitalos palackokat és bébiételeket a reptereken. A terroristák ugyanis szándé­kaik szerint olyan egyszerű, ám pusztító hatású robbanó- szelekkel akartak támadni, amelyeket nem lehet felfedezni a normális biztonsági eljárás során. A TATP folyékony rob­banószert például közönséges háztartási kellékekből is össze lehet állítani, hiszen fő alkotó­elemei a körömlakk lemosásra használt aceton, illetve a haf szőkítésnél is alkalmazott hid- rogén-peroxid. A TATP már nem ismeretlen a brit rendőr­ség előtt, hiszen a korábbi, lon­doni metrórobbantásnál is használták ezt a gyilkos hatá­sú robbanószert, amelyet elmé­letileg a műanyag palackok­ban repülőgépre csempészett alkotóelemekből könnyen ki le­het keverni a gép mosdójában. ka és Európa repülőterein. Az utasok csak többórás várakozás után szánhattak fel a gépekre, így világszerte százak várakoz­tak a terminálokban. A csoma­gokat kivétel nélkül átkutatták, minden folyadékot tartalmazó palackot elkoboztak, még a bébi­ételeket, üdítőitalokat, fogkréme­ket, testápoló szereket is hátra kellett hagyniuk az utazóknak. Nagy-Britannia közben zárol­tatta annak a 19 személynek a számláit, akiket még csütör­tökön, Londonban fogtak el. A Bank of England tegnap a gya­núsítottak névsorát is nyilvános­ságra hozta. A terroristák egyike sem idősebb 35 évesnél, a legfia­talabb pedig éppen betöltötte a 17. életévét. Mindannyian mu­zulmán hitű brit állampolgárok, a szigetországban is születtek, többségük nem is járt muzul­mán országokban. Vannak jól szituált, középosztálybeli csalá­dokból származó fiatalok köz­tük. Többen egyetemre jártak, és olyan családokból jöttek, ame­lyek több ingatlannal, saját vál­lalkozással rendelkeznek. Az őrizetbe vettek egyike biokémia szakos diák, egy másik a Heath- row repülőtéren dolgozott, mint biztonsági őr. Egyikük ráadásul született angol, egy volt tory pár­ti aktivista fia, aki csak néhány hónapja tért át az iszlámra. Ismét civil célpontok az izraeli célkeresztben A jelek szerint egyelőre soroza­tos légicsapásokkal kísérli meg felőrölni a Hezbollah ellenállását Izrael, miután a szárazföldi tá­madás ismét elakadt. A hatalmas izraeli haderőnek ugyanis mind­össze kilenc kilomé­tert sikerült előre­nyomulnia Dél-Liba- nonban a síita radi­kális szervezet elke­seredett ellenállása miatt. Ehud Óimért izraeli kormányfő ezért bizonytalan időre felfüggesztette annak az izraeli biztonsági kabi­net által kiadott parancsnak a végrehajtását, amely szerint a szárazföldi alakulatoknak 20 ki­lométeres mélységig kell bevo­nulniuk a szomszédos országba. Tegnap ennek ellenére még súlyos harcok dúltak a határöve­zetben: a Hezbollah jelentése sze­rint hét izraeli páncélost lőttek ki, az izraeli források ellenben csak kettőről tudnak. Folytató­dott viszont a civil lakosság bombázá­sa. Izraeli harci gé­pek elsősorban a fő­város, Bejrút déli ré­szét, illetve fontos hidakat bom­báztak. Az egyik híd lerombolá­sa közben 16 civil is életét vesz­tette. A harcoló felek közben az ENSZ BT ma esedékes libanoni vártak, amely egy libanoni diplo­mata szerint fokozatos csapatki­vonásra szólítja majd fel az iz­raeli kormányt. ■ F. K. ■ A Hezbollah erő­sebben ellenáll a vártnál. Szupervihar csapott le Kína partjaira tájfun Húszezer katonát vezényeltek a partvidékre, a szél ereje 220 km/h Milliók menekülnek Kína délke­leti részén az országra lecsa­pó szupervihar elől. Egyedül Zheiang tartományból egymillió- iái is több embert kellett kitele­píteni. A Saomai (Vénusz) el- íevezésű trópusi vihar két hó- íap alatt a nyolcadik, amelyik a ávol-keleti országot sújtja, igyanakkor ez a legerősebb táj- ün, amely az Új Kína megalaku- ása óta elérte a kínai partokat. V szélsebesség több helyütt meg- laladta a 220 km/h-t. Az erős zél több hajót is felborított a ten- ;eren, tucatnyi eltűntet ke- esnek. Zheiang tartomány elektro- nos hálózata gyakorlatilag meg- emmisült. Pekingi értesülések szerint a villanyvezetékek 97 százalékát sodorta el a vihar. A heves esőzések miatt minden fo­lyó kilépett a medréből, a csapa­dékmennyiség alig néhány óra alatt meghaladta a 300 millimé­tert, de egyes helyeken ennek háromszorosa esett. Lapzártán­kig a halottak száma meghalad­ta a 130-at. A Saomai tájfun miatt további jelentős károkra lehet számítani Kínában. Egyedül az idei évben a Kínát sújtó sorozatos viharok követ­keztében legalább 1700 ember vesztette életét, a károk megha­ladják a 16 milliárd dollárt. A pe­kingi kormány húszezer katonát vezényelt a mentési munkálatra a tartomány területére. ■ 1,3 millió embert evakuáltak Zheiang tartományból, ahol nincs áram WKBmrnmm Nukleáris baleset egy japán erőműben JELENTÉKTELEN mennyiségű radioaktív gőz szivárgott ki egy atomerőműből Japán északi részén, az üzemeltető közlése szerint környezet- szennyezés nem történt. Még vasárnap észlelték a le­vegő tríciumtartalmának megnövekedését a főváros­tól, Tokiótól 240 kilométer­nyire északkeletre fekvő Fukusima Daicsi erőműnél. Fidel Castro képes az ágyból is visszatérni ÉLETE egyik legnagyobb har­cát vívja Fidel Castro, és győztesen kerül majd ki a csatából - ebben bízik a ku­bai vezér legszorosabb szö­vetségese és legközelebbi barátja, a venezuelai elnök. Hugó Chavez szerint, ha szükséges, Castro közvetle­nül a kórházi ágyából tér vissza a hatalomba. Felrobbantották a bosnyák elnök síremlékét Boszniában ismeretlen tette­sek felrobbantották Alija Izetbegovics egykori államfő sírját. A robbanásban senki sem sérült meg. A szaraje­vói muzulmán temetőt lezár­ta a rendőrség. A sírkertben főként az 1992-1995-ös dél­szláv háború idején elesett bosnyák katonák nyugsza­nak, közösen a szarajevói ostrom áldozatainak egy részével. / i irmbriorn Tűzoltó okozta az erdőtüzet? letartóztattak egy önkén­tes tűzoltót Spanyolország­ban azzal a gyanúval, hogy a múlt hónap végén több al­kalommal is ő lobbantotta lángra a növényzetet az or­szág északnyugati csücské­ben, Galíciában. A 31 éves férfi a gyanú szerint három tűzesetet idézett elő Malpica település körzetében, de a hatóságok vizsgálják, hogy másutt is gyújtogatott-e. Az önkéntes tűzoltók java­dalmazása ugyanis Spa­nyolországban attól függ, hány tűzoltásban vett részt az illető. @ további hírek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents