Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-28 / 175. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 28., PÉNTEK BARCSI TÜKÖR Művészváros a Dráva partján hagyomány Tizenhat éve költöznek néhány hétre festők és grafikusok Barcsra Közel harminc képzőművész volt a vendége két héten át Barcsnak, ahol a 16. alkalommal rendeztek számukra alkotótábort. Nagy László A Kapós Art ismert művészei mellett minden évvel egyre több a fiatal alkotó. - Nem csak a csapat, a műhelyek vezetése is megfiatalodott - mondta Vörös András művészeti vezető. - Szőcs Géza a rézkarc-, Lendvai Péter Gergely a szita-, Károly Sándor Áron pedig a számítógépes grafika-műhelyben irányítja a munkát. Barcs az a hely, amely minden évben képes újat mutatni, s lehetőséget teremt az elmélyült munkára. Ezért érdemes már 16 éve idejönni. A fiatalokat pedig a jó hangulat és a műhelymunka vonzza ide. A szintén kaposvári Vágner Mátyás helyesel. Azt mondja: a tábor felszereltsége és a szemlélete egyaránt nagyon jó, s ez a kettő kell ahhoz, hogy sikerrel működjön egy művésztelep. A fiatalember a médiaműhely vezetője, mégis hatalmas méretű - a francia gótikát idéző - képet fest éppen. - Nincs miért csodálkozni, hiszen a műhelyeink átjárhatók, mindenki kipróbálhatja magát valamennyi műfajban - magyarázta. A médiaműhely legtöbb tagja A szentendrei Sz. Varga Ánges izgalmas képei betöltik az egész termet. Ez a legjobb alkotótábor, ahol megfordult Ritka a közös munka kevés A jó műhely. Európában már egyáltalán nem jellemző a közös munka. Nagy kár, mert minden alkotónak - akár bevallja, akár nem - szüksége van rá. A képeink az emberekhez szólnak, a művészek nem zárkózhatnak el a többi embertől. azonban fényképezőgéppel és kamerával dolgozik. Filmek, fotók készültek tavaly és idén is a településről, környékéről és a művésztábor életéről is. Sz. Varga Ágnes szentendrei festőművészre sem volt egyszerű rátalálni. - Barcsra minden évben útnak indulok - mondta. - 1995 óta jövök el ide rendszeresen. Már családtagnak számítok, tagja vagyok a Kapós Art vezetőségének is. Próbálkoztam más táborokkal is, de azt az összhangot, amit itt tapasztalok évről évre, sehol másutt nem találtam meg. A város pedig tökéletes háttér mindehhez. A tábor megszervezése minden évben Halmos Klára grafikusművész gondja. - Vonzó a tábor, idén Kolozsvárról, Nagyváradról, Sopronból, Bajáról is érkeztek alkotók - mondta. - A légköre mellett ez a művésztelep alapítványának és a város önkormányzatának köszönhető elsősorban. Örömükben akár táncra is perdülhetnek a borókások Megkezdődött az újjáépített barcsi kultúrház műszaki átadása. 144 millió forintért bővítették és korszerűsítették az elhasználódott épületet, amelyet az utóbbi évekre kinőtt az itt működő Boróka művészeti iskola. Mára a mozi kivételével a teljes művelődési központ megszépült, s beépítették a tetőterét is. Kuti Béla, a városfejlesztési iroda munkatársa elmondta: az 1520 négyzetméter alapterületű épületet 350 négyzetméterrel bővítették. A tetőtérben előadók, öltözők, műhelyek lesznek, amelyeket az itt zajló művészeti oktatáshoz használhatnak majd. A földszinten is vannak változások: új tantermeket és társalgót sikerült kialakítani. Mindezt a Regionális Operatív Program 121 Figyelnek a kultúrára barcs egyáltalán nem a világ vége. A Dráva-parti városban nagyon figyelnek arra, hogy lehetőséget biztosítsanak a kultúra művelésére már a fiataloknak is. millió forintos támogatásából végezték el. Több mint 100 millió EU-s pénzt és 20,7 millió hazai forrást egészített ki a helyi önkormányzat. A művelődési ház újjáépítése a városrész rehabilitációjának a része, s ez ötezer embert érint. Folytatni szeretnék ezt a munkát: a következő lépésben a szabadidő-központ sportpályáit, közösségi épületeit tennék rendbe. ■ Nagy L. Emelt szintű nyelet képzéssel, Ingyenes közép- és felsőtöké nyelvvizsga felkészítővel várjuk az érettségizett diákokat nappali és levelező tagozatos Iskolarendszerű szakképzésekre. Szakmai gyakorlatot, munkalehetőséget, ösztöndíjat, ingyenes főiskolai szintű kollégiumi elhelyezést minden hallgatónknak biztosítunk. Dél-Balaton i I OEC5ENSFORC3A !„M «, KÖZGAZDASÁGI Szakközépiskola és Kollécium TANDÍJMENTES SZAKKÉPZÉSEK; Marketing- és reklámügyintéző OKJ: 52 343504 Idegenforgalmi technikus OKJ: 52 7872 02 Public Relations munkatárs OKJ: 52 8409 01 AKKREDITÁLT FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK: idegenforgalmi szakmenedzser* OKJ: 55 3436 02 Kereskedelmi szakmenedzser* OKJ: 55 7862 01 * levelező tagozaton is Az akkreditált szakokon egy tanév kredítpontjait beszámítják a Szolnoki Főiskola nappali tagozatán. 8621 Zamárdi, Knézits u. 1. Tel/fax: 84/345-601 www.baiataniskola.hu : info@balatoniskola.hu HIRDETÉS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara pótfelvételt hirdet 2006. szeptemberében induló, magas munkaerőpiaci értékű, rugalmas tudást és korszerű alkalmazási ismereteket nyújtó alábbi képzéseire ÉRETTSÉGIZETTEK SZÁMÁRA ALAPKÉPZÉS Nappali tagozaton, önköltséges formában: • Andragógia (BA) 6 félév, AN- személyügyi szervező- művelődésszervező- munkavállalási tanácsadó- felnőttképzési szervező szakirányokkal • Emberi erőforrások (BA) 6 félév, AN • Informatikus könyvtáros (BA) 6 félév, AN Levelező tagozaton, önköltséges formában: •Andragógia (BA) 6 félév, AL- személyügyi szervező- művelődésszervező- munkavállalási tanácsadó- felnőttképzési szervező szakirányokkal • Emberi erőforrások (BA) 6 félév, AL • Informatikus könyvtáros (BA) 6 félév, AL NEM SZAKIRÁNYÚ DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK ALAPKÉPZÉS Levelező tagozaton, önköltséges formában: •Andragógia (BA) 6félév, DL- személyügyi szervező- művelődésszervező -munkavállalási tanácsadó- felnőttképzési szervező szakirányokkal • Informatikus könyvtáros (BA) 6 félév, DL ÉRETTSÉGIZETTEK SZÁMÁRA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Nappali tagozaton öntköltséges formában: • Ifjúságsegítő 4 félév, FN • Képzési szakasszisztens 4,félév, FN • Moderátor 4 félév, FN • Reklámszervező szakmenedzser 4 félév, FN • Sportkommunikátor 4 félév, FN Levelező tagozaton, önköltséges formában: • Ifjúságsegítő 4 félév, FL • Képzési szakasszisztens 4 félév, FL • Moderátor 4 félév, FL • Reklámszervező szakmenedzser 4 félév, FL • Sportkommunikátor 4 félév, FL SZAKIRÁNYÚ FŐISKOLAI DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK KIEGÉSZÍTŐ ALAPKÉPZÉS Levelező tagozaton, önköltséges formában: • Humán szervező egyetemi szak, a személyügyi szervező, illetve humán erőforrás menedzser főiskolai képzést követően 4 félév, KL • Művelődésszervező egyetemi szak a művelődésszervező főiskolai képzést követően 4 félév, KL • Informatikus könyvtáros egyetemi szak a könyvtáros/in- formatikus könyvtáros főiskolai képzést követően 4 félév, KL Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 11. Jelentkezési lap csak a Kartól igényelhető (személyesen, telefonon vagy e-mailben)! A felvételi eljárás a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató szerint. A kitöltött jelentkezési A és B lapokat egyaránt a Karnak kell megküldeni/leadni! Bővebb információ a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karon (PTE FEEK, 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/b., tel.: 72/501-500, e-mail: feek@human.pte.hu ) munkatársainktól - Deák András 2020-as, Székelyhídi Csilla 2545-ös és Vinczen Józsefné 2521-es mellék, munkanapokon 8-16 óra között - és honlapunkon www.feek.pte.hu . illetve az alábbi információs pontokon kapható: * J '? v- Budapest: (1)321-4005 vagy (1)322-7844 (Halasi Hona) - Gyula: (30)239-6792(Rozsnyai Katalin)- Szombathely: (30)927-6501 (Bagáriné Viszket Katalin) - Győr: (20) 954-0485 (Vermesné Pernesz Marianna) Szakirányú továbbképzési szakjaink (diplomával rendelkezők részére, ^ ÚJABB SZAK MEGSZERZÉSE CÉLJÁBÓL): / „ :f ' '"****> , \ Levelező tagozaton, önköltséges formában: • Protokoll és rendezvényszervező szakirányú továbbképzési • F el nőttoktatási szakértő szakífányüR^ábbképzési szak, 4 félév szak, 4 félév • Ifjúsági Szakértő szakirányú továbbképzési szák, 4 félév •Társadalombiztosítás szakirányú továbbképzési szak, 4 félév • Munkaügyi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak, 4 félév •Public Relations szakirányú továbbképzési szak, 4 félév Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 15. Jelentkezés: a honlapról ww w.fcek-ptc.hu az adott szak leírását tartalmazó oldalról letölthető jelentkezési lapon. A szakirányú továbbképzési szakokon felvételi eljárás nincs. Felvilágosítás: Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karon (PTE FEEK, 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/b., tel; 72/501-500, e-mail: fcek@human.pte.hu) munkatársainktól: Deák András 2020-as, Székelyhídi Csilla 2545-ösmétlék. \ / Wl / L, 11 Nyolcvanezer turista lépte át a déli határt TÖBB MINT NYOLCVANEZER ember lépte át a határt júliusban eddig a barcsi átkelőn, s jóformán minden második utas magyar, akiknek az Adria az úü célja. Szombatonként - ez a turnusváltások napja - 3700- 4000-re nő a napi forgalom, s ekkor 1800-2000 a magyar állampolgár. A múlt év hasonló időszakában 82 e- zer átlépőt számoltak ugyanitt, s közülük 42 ezer 685 volt a magyar. Iskolába járhatnak a sérült gyerekek is MÁR A SÚLYOSAN SÉRÜLT gyerekeket is iskolában oktathatják a Dráva mentén. Barcson, a Szivárvány Gyógypedagógiai Központban speciális tantermet alakítottak ki a számukra, ahol kis létszámú csoportban fejleszthetik azokat a gyerekeket, akik eddig otthon, a négy fal között élték az életüket. Alulmaradt a Dráván működő szabadstrand túl van a hetvenezredik vendégen is az új barcsi fürdő; az idei nyitás óta ennyien váltottak jegyet a városi strandra. Ez a régió fürdőhelyeihez viszonyítva is szép eredmény, a Dráva- strandhoz képest pedig még inkább. Barcsnál működik az egyetlen legális szabadstrand a Dráván, s minden évben sok száz látogatója van. Idén azonban a megszokottnál kevesebben választották a legtisztább hazai folyót, inkább az élményfürdőre voksoltak a barcsiak. Mindenkinek igazán nagy élmény a barcsi fürdő Kilenc gépkocsit foglaltak le a pénzügyőrök Június eleje óta kilenc gépkocsit foglaltak le a pénzügyőrök a barcsi határátkelőn amiatt, mert nem megfelelő üzemanyag hajtotta. Nyolc autós megúszta bírsággal, egy verőcei járműnek azonban átalakított tankja miatt feltehetően elkobzás lesz a sorsa. - A kocsi százhúsz literes rejtett tankja tele volt kék mezőgazdasági gázolajjal. Ilyet sem nálunk, sem Horvátországban nem használhatnak a közúton közlekedők - mondta Kovács László barcsi vámparancsnok. A keleti határszélen kialakult nagy benzincsempészet miatt szigorítottak be mindenütt, így Barcson is. ■ N. L.